I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-04-16, 23:23
A boldogságnak nincs feltétlenül oka, nincsenek miértjei, nincs benne semmi gondolkodnivaló, mert a boldogság elemi ösztön, általában jár vele mosoly, nevetés, ami szintén az egyik legtermészetesebb kommunikációs jelenség ebben a tejútrendszerben. Mondjuk, nem tudom, hogy létezik-e több tejútrendszer - esetleg laktózmentes, zsírszegény, egy kis növényi. Ki tudja? Nem azért vagyok a földön, hogy a tejek és a belőlük készült utak szakértője legyek. - Ez jutott eszembe először. - vállat vonok. Ha az mondom, hogy mosolygós szép napot, vajon ott is rákérdezett volna, hogy miért nem hányingerrel telit? Na ugye, nem kell ezt annyira fejtegetni, mint amennyire ő próbálja. Megilletődök a szavaira, de nem mondom, hogy nincs igaza. Sőt, nagyon is egyetértek vele, de ezt nem fogom nyílt színen bevallani neki, amikor ilyen felhőtlenül boldog vagyok és megnőtt az egóm is. El lehet felejteni az ilyesfajta őszinteséget. De a csipkelődés már annál inkább illik hozzám. - Pedig Gwen és Stefani nagyon szép ikrek lesznek majd. Vagy Michael és Jordan. Szó se volt gyerekekről, ne gondold túl ennyire. Elég nekem egyelőre, hogy iskolában dolgozok. A fantáziálásomról pedig úgysem fog tudni. Csak a virágról és a gesztusról, a kedvességről. Elég visszahúzódó természet vagyok. - nézzetek rám, teljesen hihető ezzel a nagy arccal, nem? Na ugye, ne kételkedjen itt senki se bennem. Nyitott könyv vagyok, szerény, megfontolt, mégis titokzatos... Vagy ezeket nem lehet egyszerre? Sebaj, majd megoldom. Daria előtt majd megnyílok, a többiek meg nyaljanak sót, sünt, csigát, békát, padlódeszkát. Kinek mi jön be, ízlések és a már nagyon is jól ismert ficamok ugyebár. Nyilván nem a fehér virág az elsődleges elgondolásom, én se vagyok idióta, de úgy tűnik, beigazolódott minden sztereotípia a fehér virágokkal és a házassággal kapcsolatban. Még ha nem is azért említettem, mert bármit is bizonyítani akartam. Nincsenek hátsószándékaim virágvásárlás terén - itt a boltban, ellenben az iskolában. - Tisztában vagyok a veszélyeivel, egy időben még érdekelt is, most viszont csak le szeretnék nyűgözni egy nőt úgy, hogy ne vegye tolakodásnak. Semmi mély gondolatmenet, csak szeretnék vele kedves lenni, mert megérdemel egy ilyen gesztust és azt is, hogy törődjenek vele. Ahogy hallgatom, hogy mégis milyen nagy a felhozatal virágok terén, kicsit lesokkol a temérdek új információ. Sose voltam cserkész vagy kertészeti segéd, nem értek ezekhez. De nem ezért van itt ő, mint szakavatott? Na ugye! - Igazából, még nem ismerem őt ennyire, nem is beszéltem vele csak pár szót. Szóval gondolom valami visszafogottabb, de mégis elegáns kellene, nem? - egy világoskék növényt veszek a kezembe, és kezdem nézegetni - óvatosan az árára is rásiklik a szemem, de annyira nem vészes, hogy rögtön eldobjam. Ellenben felszaladnak a szemöldökeim a következő pillanatban. Hell no! Kizárt dolog! Nem sóznak rám még egy szarost... - Igazság szerint, néha az iskolások is pont elég feladat számomra, nem hiszem, hogy "pihenésként" igényelnék ennél többet. De azért mesélj, kire gondolsz?
Az őrültek miatt éri meg virágboltosnak lenni, akik egyenesen belebegnek az ajtón abban a bizonyos rózsaszín felhőben, amitől a valóságot észre sem veszik maguk körül, nagy állításokat és fogadalmakat tesznek le a pultra, viszont nem tudják mit miért akarnak, nem tudják a nő szemének színét, sem azt, mit szeret, mert elvarázsolták őket, minden szín mesés, minden tulajdonság csodás, minden lényegtelen, csak az elsöprő érzés nem az, ami egyszerre mindent jelent, a hiánya pedig ekkor elképzelhetetlen, sőt, elviselhetetlen. Álomvilág. A mogorván érkezők, akik szükségtelen kötelességként tekintenek minderre, a szánakozó, búskomor képűek, akik bocsánatkérésért való esedezésből fordulnak meg itt a bonbon mellé szánva, a titokzatoskodók, akik esetleg kettőnek is csapják a szelet, a fontoskodók, akik a főnöküknek viszik, a nagyvonalúak, akik a hatalmas csokrok mellé, bőséges borravalót is szórnak a pultra, a lelki roncsok, akik az elvesztés fájdalma miatt érkeznek, mind eltörpülnek mellettük. Mert a virágboltos, a kisboltos, olyan, akár a takarítónők, minden aprócseprő, nagy plénum elől elhallgatott információ a birtokában áll rólad pár percnyi ismeretséget követően. - Violák? Miért éppen violák? - mosolygok a város testneveléstanárára a pultra könyökölvén, aki a korábban fejtegetett módon érkezik három méterrel a felhők fölül, oxigénhiányra gyanakszom, vagy az orrodat megütő bódító illatárra, mert meglepi az embert az érzékszerv tapasztalásának teljessége, ha nem edzette még eléggé. Szinte perdül, szinte száll, majd táncra kel, s el is képzelem, ahogy keringőre ragad el, mert úszik a boldogság tengerében. Mókás látvány! Diszkréten azért követem a tekintetét. - Ácsi-ácsi! Lassan a testtel, Mr. Hősszerelmes! - csúszik ki a számon, ahogy egyre vadabb ötletekkel áll elő, majd a fehér liliomot próbálja megfejteni, olvasni, mintha lehetne - hozzáteszem intuíció szintjén lehet is, még ha olykor egyformának is tűnik mindegyik -, meglehet, hogy nem nekem kellene bármilyen kapcsolati tanácsokat bedobnom a közösbe, mert magam sem tűnök ki a tömegből a plátói szerelmi életemmel, viszont ez nem állít meg ebben. - Esetleg ne fantáziálj máris a közös esküvőtökről, és ne nevezd el a meg sem született gyerekeiteket - ezen a ponton a kis helységben már éppen békésen alvó kislány felé pillantok, találgattuk, de nem tudjuk mi az igazi neve, de legalább ezúttal álomszuszék, ha már éjjel sír, ahogy a torkán kifér -, mert vagy szerelmi diliházba csukat, vagy megrémül, és egy életre elijeszted - szólom el magam a jelenségre reagálva, azonban nem tudok nem álmodozva gondolni erre, de nem vagyok én azért olyan gyenge nő. Valószínűleg én bezáratnám zaklatásért, még ha a fogalmat nem is meríti ki kellőképpen. - A fehér virágokkal pedig vigyázz, a nem minden esetben jelent jót, vagy ártatlan tisztaságot, amit azt hiszem ki szeretnél fejezni, Indiában például a gyász színe, sőt, egyes elszigetelt falvakban is. - Túltoltam. - De a fehér liliomot nem biztos, hogy most ajánlanám, olykor kényeskedő, és ha cseréppel nézegeted, de másnak szánod, feltételezem, nem te fogsz vigyázni rá... - Ó, hogy mennyinek a vesztét okoztam eleinte, kész agyrém... - Én mondjuk mezei virágoknak örülnék, mert sokkal igénytelenebbek, egyszerű kis csodák ők, akiket olykor észre sem vesznek, de ez a kérdés nem rólam szól. Tudod, hogy ő miket szeret? Vagy van kertje? - érdeklődöm, hátha meg tud lepni. - Kék ibolya? A gyöngyvirág. Ha valami hagyományosat szeretnél, akkor még mindig ott a rózsa, a barackszínű, vagy a piros szegfű - olvasom ki a szimbolikákat összegyűjtő kis füzetemből. - Ha mindenképp fehéret szeretnél ott a fehér rózsa, nárcisz, nem a nárcisz nem, semmiképpen sem, szegfű... Végső soron vihetsz szálas virágot is, nem muszáj gondozni valót adnod neki - azon nézetemet már persze nem fejtem ki, hogy eleve hervadásra ítélni egy ilyen teremtményt, egyáltalán nem támogatok. Apropó gondozni való. - Nem vállalsz véletlenül bébicsőszködést az iskolai gyerkőcökön kívül?
Mióta Anasztázia megérkezett az iskolába, nem igazán tudok bennemaradni a bőrömben. Na nem mintha eddig ez olyannyira ment volna, de néha azt érzem, hogy még az árnyékom sem tud követni, annyira szeretnék röptében madarat fogni, és ajándékként adni életem bearanyozójának. Ilyenkor olyan diáknak érzem magam, akit éppen eltalált Cupido frissen faragott, nyálas rózsaszínű rúzslöttyel átitatott nyila, és a legkevésbé sem szeretném ezt a nyilat kivenni a fenekemből, mert csak elmúlna a varázs, és akkor nem lennék ennyire boldog, ennyire céltudatos. Mert így legalább tudom, hogy van értelme az életemnek, és reménnyel tölt el annak a gondolata is, hogy nem csak tanítani megyek a kis suhancokat, akik előtt kitárta jó esetben ölelő karját, rosszabban vérszívó fogakkal teli száját az élet. Mintha én szerepeltem volna az Ének az esőben musicalben, úgy táncolok az utcán, mint aki tökéletesen meg van győződve az épelméjűségéről, de nem igazán érdekli, hogy mások teljesen az ellentétes oldalát látják. És igen, mindez szenvedő nyelvtani szerkezettel történik, mert még nem értem célt. Még nem tartok ott, hogy Anasztázia igazán felfigyelt volna rám. Rosszul érint, de annyira nem, hogy feladjam a lenyűgözését. Nem véletlenül táncolok dúdolva és fütyörészve a város egyik virágüzlete felé. Nem igazán tudom, hogy melyik jobb a piacon, de igazából mindez lényegtelen is. A Golden Dust tulajdonosa szimpatikusabb egy kicsit, és sokkal szívmelengetőbb a kirakat is, ezért most éppen ide térek be. Az is lehet, hogy legközelebb majd a másik üzlet lesz a nyerő. Az élet kiszámíthatatlan - szokták volt mondani az öregek azt hiszem, de szerintem az élet egyszerűen csak van, eltengődik a létezés statikus mivoltában, és az olyan emberek, mint amilyen én is és mások is vagyunk, tesszük bonyolulttá és kiszámíthatatlanná a saját helyzetünket. Vagy másokét... Tanárként én erre még rá is játszok. - Mosolygós, illatos violákban gazdag szép reggelt! - szinte énekelem az ajtócsengő csilingelésével a háttérben, és még magamnak is meg kell állapítanom, hogy fantasztikusan szól a duettünk. Többször kellene erre járnom, és ajtókat nyitogatnom kedves hangú köszöngetések mellett. Rögtön a cserepes növényeket keresem a szememmel, és ahogy megtalálom őket, csak utána nézek fel az eladónőre. Mármint lányra... Kisasszonyra azt hiszem. Sosem tudtam, hogy mi erre a megfelelő kifejezés, amivel nem bántok meg senkit, de az lehet a megoldás, hogy nem mondom ki mindezt hangosan, az meg, hogy egyből le fogom tegezni... Hát nem biztos, hogy jó fényben fog feltüntetni, de én az idős néniket is letegezem, és azt mondják, hogy fiatalabbnak érzik tőle magukat. Ezek szerint valamit elég jól csinálok. - Olyan virágot keresek, ami kellően kifejezi gyengéd érzelmeimet egy bizonyos kollégám iránt, aki lényegében levegőnek néz ebben a pillanatban is, de ha minden jól megy, akkor jövő ilyenkor már a feleségem lesz, ebben biztos vagyok. Szerinted nagyon tolakodó lenne az esküvőt előrevetítve fehéret adni neki? - egy cserepes liliomot emelek fel, és szakértői szemmel el is kezdem nézegetni, de a legszakszerűbb megállapításom csak az lehet, hogy a cserép barna, a föld feketés, a zöld levelek közti virág meg fehér rózsaszín csíkokkal. - Te minek örülnél egy ilyen szituációban? - milyen szofisztikált szavakat tanultam meg az utóbbi időben... Néha még én magam is meglepődök, hogy mindezt képes voltam és vagyok megtenni a szerelem miatt.