I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-06-27, 17:24
Lucien& Kayla
Mosolyogva bólintok, mikor megköszöni az ételt, fel sem merül bennem, hogy valamit talán rosszul csináltam. Vagyis ez nem egészen így van, mert igazából állandóan azon stresszelek, hogy vajon mit csináltam, vagy mit fogok rosszul csinálni, de nem gondolom úgy, hogy konkrétan hibáztam volna. Egyelőre a visszajelzések mind jók, és ez egy kicsit megnyugtat. Annyira nem, hogy altassa a figyelmem, ettől azért rutinosabb vagyok már a szakmában, mindenesetre legalább nem pánikolok, mint mikor megláttam az asztalnál. Rendesen leizzadtam, na. Még nincs kedvem lehúznia rolót életem munkáján, pedig ha a mai estén csalódást okozok, okozunk Mr. Valérynek, akkor nekünk lőttek. - Parmigiano Reggiano - válaszolom meg kérdését szemmel láthatólag őszintén. Hiszen legjobb tudomásom szerint az, elég súlyos árat fizetek is érte, és ha mégis becsap a beszállítóm, akkor kísérteties, hogy mennyire hasonló ízvilágot tud létrehozni az eredetivel. De azt hiszem, nem trükközik, hiszen én csak olyan beszállítókkal dolgozom együtt, akikben megbízom. Ők nagy részben olyanok, akik már az apámmal is együtt működtek, így nem lenne szívük megtenni, azt hiszem. - Saját recept alapján készül, igen. - Csak semmi bolti por meg összekevert szósz meg ilyenek. Nem nem, minden helyben készül, frissen, ahogy azt illik. Nagyon, de tényleg nagyon háklis vagyok az ilyenekre, mert én sem szeretek szemetet enni, épp ezért a vendégeimnek sem adok szemetet. Azt ehetnek otthon is, ha akarnak. Azért jönnek ide, hogy kiszakadjanak a hétköznapokból, hát megérdemlik, hogy valami igazán jót tegyek eléjük. Csak azért állok ott felette, míg eszik, hogy ha kérdése van, tudjak válaszolni, mint eddig. Egyébként már rég a konyhában lennék, ha nem lenne ilyen kiemelt fontosságú az ügy. Amint végez az előétellel kedvesen megérdeklődöm, hogy elvihetem-e a tányérját, nem pedig csak úgy elragadom előle, mint azt teszik sok helyen, és visszaviszem a konyhába, ahonnan nagyjából három perccel később már a főétellel térek vissza. Szeretem a csapatom, hogyha azt mondom nekik, hogy most, akkor az nem negyven perc múlva, hanem most.
Egyelőre azt kell mondjam, le vagyok nyűgözve. Persze relatívan. Az elvárásaimat ugyan magasabbra tettem az általánosnál, de talán, TALÁN alábecsültem kissé. Viszont ez nem rossz. A teát elégedetten szürcsölöm, nem is telik el túl sok idő és már kapom is az előételt. Egy klasszikus saláta modern átdolgozása. Egyszerű, de nagyszerű. DE. Lehetnék akár vegán is, amit ő nem kérdezett meg előre. A szabad rendelés átka, ugyebár. - Köszönöm. - veszem el mosolyogva, arcom nem árulkodik az első hibapontról. A tálat szemügyre veszem. Nincs plusz csepp, maszat, kosz, az elrendezés nem túl csicsás, de nem is hanyag módon a tányérra szórt zöldségek kupaca. Eredeti cézárt már régóta nem sikerült a saját konyhámon kívül fogyasztanom, bár aláírom, a csirkemellet többen szeretik mint a szardellát. A szósz nincs egy halomra öntve, vékony csíkban van eloszlatva a felszínen, ami jó. Utálom a szottyadt salátát, a szottyadt krutonnál pedig nincs is rosszabb. Drága pincérem bizonyára észreveheti, hogy kissé túlanalizálom ezt az egyszerű salátát. Annyi baj legyen. A parmezánt jó pontként írom számon, sok helyen inkább csak kihagyják, de olyat is láttam, ahol azonosítatlan reszelt sajt került a tetejére. Juj. - A parmezán… Parmigiano Reggiano, vagy Grana Padano? - kérdezem, szemem csillogása elárulhat - újabb kulcskérdést tettem fel. Közben kezembe veszem a villát, felszúrok rá egy darabot a csirkéből, megforgatom. Szép, aranyra pirított húsdarab. Az apró falatot sokáig ízlelgetem, elemzem. A sütési technika jó. A mellet könnyű kiszárítani, főleg ha apró darabokban sütik, és olyankor az ízértéke is jelentősen csökken. A fűszerezés kellemes, se nem túl sós, se nem ízetlen. Elégedetten hümmögök egyet, a következő falathoz rendesen tűzök mindenből a villámra. Az összhatás megfelel az elvárásaimnak. A saláta friss, roppanós. A paradicsom minőségi, nem túl puha, a szeletelése igényes, nem kontár munka. A kenyérkockák ropogósak, de nem szikkadtak, ízletesek. A szósz talán egy kissé mustáros az én ízlésemnek, de nem élvezhetetlen módon, nem nevezném kifejezett hibának. Nincs műíze, szóval feltételezem, helyben készül. - Az öntet az étterem munkája? - kérdezem pár falat után, mikor lehetőségem lesz rá. Ha nem, esküszöm meglátogatom a boltot ahonnan beszerzik, mert akkor a legminőségibb bolti amit eddig kóstoltam. Le a kalappal, Tiana’s Palace, egyelőre messze verik a többi vendéglátó-egységet ahol megfordultam. Persze még csak most jön a java…
Kicsit olyan ez a helyzet, mint mikor az oroszlán becserkészi a gazellát. Megpróbálja megkeresni azt a pontot, a helyzetet, mikor a leggyengébb, a legsérülékenyebb és akkor lecsapni rá. Épp ezért igyekszem minél kisebb támadási felületet nyújtani. Mert minél kisebb a támadási felület, annál nehezebb célba találni. Viszonzom kedves mosolyát, s az enyém szélesedik kissé, mikor bókszerű utalást tesz tudásomra. Finom vállvonással adom tudtára, hogy igen, van némi fogalmam róluk, amiben sokat segít a Little Mischief Herb kedves tulajdonosa. Elvégre valahonnan tájékozódnom kell arról, hogy mi mire jó és hogyan, és jobb helyre nem is mehetnék, ebben biztos vagyok. Elvégre ő az, aki mindent tud kivülről-belülről a növényekről és azok felhasználásáról. - Máris hozom! – Megdicsérhetném az ízlését, de nem barátkozni vagyunk itt. Én dolgozom, és ő a vendég akiért dolgozom. Néha hajlamos vagyok túllelkesedni és beleesni olyan amatőr hibákba, amikbe nem lenne szabad, de most muszáj moderálnom magam, mert nem csak a jövőm és az életem műve múlik rajta, hanem minden alkalmazottam sorsa is. Az, hogy ilyen bizalommal tekint ránk már jó jel, mert amennyire hallottam sosem játssza meg magát, legalábbis ennyire látványosan nem, és már az első percekben kezd látványosan körvonalazódni, ha a hely halálos ítéletét írja épp. Azért nem szeretnék sem elszállni, sem hiú ábrándokba ringatni magam, de egyelőre esküszöm, hogy úgy tűnik, mintha valóban pozitív lenne az első benyomás. Kiviszem a teát, s továbbra is nyugalmat és némi örömöt látok. Dicséretére ismét szélesedik a mosolyom, elegáns biccentéssel köszönöm meg szavait, mielőtt fordulnék is vissza a konyhába. Ennyi idő alatt el kellett készülnie az előételnek, ha mégsem, akkor széjjel vágom a szakácsom. Na jó, nem, túlzottan értékes alkalmazott és jó ember ahhoz, hogy megtegyem. Ahogy számítottam, mire belépek a konyhába már ott áll a pulton a csinos kis tálkában az előételünk. Megdicsérek mindenkit, kavarok kettőt a sajtkrémlevesen és megyek vissza kiszolgálni. Általában így megy ez, egyszerre csinálok mindent. Vagy legalábbis próbálkozom. - A ma este előétele csirkés Cézár-saláta, paradicsommal – prezentálom választásom a kritikus előtt is. Ezzel nem lehet mellé lőni, tapasztalataim szerint a legkeresettebb előételünk, nem véletlenül.
Minden apró részletre ügyeltem, igyekeztem kianalizálni amit látok, de bevallom, izgatott lettem. Végre, egy kis kihívás. Végre egy hely, ahol nem tálcán kínálják a hibákat, hanem magamnak kell azokat megtalálnom, kifürkésznem... Persze az elismerésből semmi nem ült ki az arcomra, a szokásos mosolyomon kívül. Mégcsak nemrég érkeztem, alig csak az este elején járunk. Természetesen a választ már hallottam párszor, így maradtam a hiszem, ha látom elvemnél. - Ez esetben nincs mitől tartaniuk. - villantottam meg a fogsorom felé. A rendelésem kapcsán egyáltalán nem jött zavarba, pedig a gyenge láncszemek itt már általában hasraesnek. Ha nem á la carte rendelek, elkezdenek vagdalkozni, próbálnak szavakat a számba adni... Hm-hm. Fejben folyamatosan jegyzetelek, majd leírom a tapasztalataim míg az ételt várom. - És még a gyógynövényekhez is ért? A citromfű valóban kiváló választás. - nos, nem tagadom, itt talán megcsillant a szemem. Roppant nagy rajongója vagyok a teáknak, különösen a herbateáknak, és piszokmód tud bosszantani mikor csak "gyógyteát" ajánlanak, vagy egyszerűen egy nem illő gyógynövényt. Az még hagyján, mikor ez a szégyen egy teaházban éri az embert, az valahogy különösen mellbevágó... - Ugyanakkor, azt hiszem most kissé erősebb keveréket szeretnék, legyen az egy csészéhez egy citromfű és egy levendula, kérem. Sajnos egy mennyei levendulára sosem tudok nemet mondani. - ujjaimat összefontam, a mozdulataimból és a hanglejtésemből egyesek még azt hinnék, flörtölök - pedig ez mind csak a munka része. Miután végeztem a rendeléssel, drága hölgyem ismét megszólalt, én pedig egy sziporkázó vigyort engedtem meg irányába. - Ha lehetek igazán őszinte, én is remélem. Kellemes felüdülés lenne a korábbi... Hmm... kudarcok után. - mondtam, miközben felvettem vele a szemkontaktust. Csak egy kis macska-egér játék. Egy kis riogatás. Ha ingyen osztanám a dícséreteket, senki sem venne komolyan, nem igaz? Elsietett, hogy leadja a rendelést, de nem tűnt feszültnek, cseppet sem. Inkább izgatottnak. Nocsak. Alig két perc múlva előttem gőzölgött a csésze forró víz. A filterek a csésze mellett, ahogy illik. Nem beletéve a vízbe, hogy túlázzon a tea... Nos, Lucien, hivatalosan is emberedre találtál. Egy kockacukrot belecsúsztatok a csészébe, majd a két filtert is belerakom. Fekete teához és zöld teához szívesen teszek pár csepp citromot ízesítésképp, de a gyógynövényes teáknál számomra tabu. A filter minőségét vizslatom, milyen hamar veszi fel a vizet, hogyan oldódik ki belőle az aroma, mi látható a tasakon belül... - Ez igazán remek hír. Alig várom. - mosolyogtam rá, majd megfújtam a teát, hogy a gőz egy pillanatra kiszálljon a csészéből, és belekortyoltam. Elismerően felvontam a szemöldökeim, majd a csészét kissé megemeltem. - Színtiszta alapanyag. Minőségi. Jó kezdés. - Arról nem is beszélve hogy maga a csésze és az alátét is hibátlan volt, sehol egy repedés, megpattant él... Persze alapvetően a teát nehéz elrontani. Igaz túl sokszor láttam mégis olyat akinek sikerült, de a jó teához nem kell más, csak jó alapanyag, és hagyni, hogy a vendég szabályozzon MINDENT a teával kapcsolatban. Szóval ez egy fél pirospont. Csak fél, mert nem hagyom, hogy a levendula levegyen a lábamról.
Le sem tagadhatnám, hogy ideges vagyok kissé. De igyekszem felvenni azt a semleges-barátságos ábrázatot, amitől jó pincérnő a pincérnő. Elvégre ki enne szívesen egy olyan helyen, ahol a kiszolgáló személyzet olyan mogorva, mintha legszebb álmukból felkelve kellene munkába állniuk? Nem, nálam elvárás hogy mindenki jó kedvűen jöjjön be, hogy mindenki azért dolgozzon itt, mert szereti ezt a helyet és a munkáját. Ha valaki rosszabb időszakban van inkább elküldöm szabira, hogy heverje ki és bevállalok helyette néhány plusz műszakot. Ilyen az élet, áldozatokat kell hozni. Bár nem mondanám, hogy ez számomra áldozat, elvégre pont olyan lelkesen és ügyesen dolgozom, mint bárki más. Nem felejtem el, hogy honnan jöttem. Kedves mosollyal nyugtázom, hogy tudja, hogy tudom ki ő. Rendben, kihívás elfogadva. – Nálunk minden vendég egyforma bánásmódban részesül, uram, nem teszünk kivételt senkivel. – Ügyelek rá, hogy hangom informatív és kedves maradjon, hogy ne hangozzék úgy, mintha fényezni vagy dicsérni szeretném saját magunkat. Ez azonban egy olyan tény, amibe senki nem köthet bele. Számomra minden vendég egyforma, ha ő megtisztel azzal, hogy az én éttermemben eszik, akkor én is megtisztelem őt azzal, hogy első osztályú kiszolgálás jár neki. Bólintok egyet, jelezvén, hogy értem mit szeretne. Érdekes, de azt hiszem már tudom is, hogy mit fogok elé tenni. – Személy szerint citromfűteát javasolnék, kiváló egy hosszú és fáradalmas nap után, de természetesen szolgálhatok mással is, ha esetleg mást óhajtana – pillantok először rá, majd az étlapra. Mosolyom töretlen, de nem az a hamis és erőltetett fajta, amit sokan magukra kényszerítenek. Nem, valóban élvezem ami csinálok és hagyom, hogy ez látszódjék rajtam. – Remélem sikerül rászolgálnunk a hírnevünkre – biccentek udvariasan, majd visszatáncolok a konyhába, hogy leadjam a rendelést. - Lesz egy hármas, egy huszonnyolcas és egy negyvenkettes a hatoshoz. Hajrá srácok, ne adjátok fel! Hamarosan vége a csúcsidőnek. – Rajtam kívül senki nem tudja, hogy ki ül a hatosnál, mert az én drága pincérnőim mind kint tüsténkednek, a konyhából pedig nem látni ki. Addig is, míg a fiúk odabent hozzáfognak a fogásokhoz én egy csésze forró vizet csészealátétre rakok, majd az alátétre téve a filtert visszasétálok az asztalhoz, hogy letegyem Mr. Valéry elé. Cukrot talál az asztal közepén, ha esetleg szeretné édesíteni a teát. – Az előétel is hamarosan érkezik – mosolygok rá kedvesen.
Alapos munkát végeztem, mint mindig mielőtt munkába állok. Több napos kíméletlen kutatás előzi meg minden étterem-vizitem. Fórumok, weblapok, közösségi média, ahol csak infókat kaphatok, mindent átböngészek. Figyelembe veszem a meglévő értékeléseket, véleményeket, pontokat, újságcikkeket keresek hogy az adott étteremnek voltak-e botrányai, avagy kiemelkedő sikerei. Esküvők, céges bulik. Minden apró morzsa egy újabb elem a hatalmas kirakósban. Kapcsolataimnak hála általában olyan infókra is szert teszek amiket az átlag olvasó aligha találna meg. Hiába, ez vagyok én. Precíz, alapos. Magát a helyszínt is alaposan megnéztem magamnak. A környék se nem túl puccos, se nem lepukkant. Átlagos, tiszta városi részen fekszik, maga az étterem pedig ugyanígy se nem puccos, se nem lepukkant. Letisztult, igényes. Persze a szép külső takarhat beteg belsőt. Beléptem, természetesen csúcsidőt választottam. Könnyebb jó értékelést adni mikor a pincérek és a szakácsok senki mással nem foglalkoznak, csak veled. Az étterem belső tere szép, kifinomult, bár a fényeket kissé soknak találtam, de annyi baj legyen. Az asztalok elrendezése megfelelő, senkin nem kell átesnem hogy elfoglalhassak egy üresen állót. Leülök, és egyből a pincéreket keresem a szemeimmel. Hiába próbálják leplezni, látom a pillanatnyi rémületet rajtuk, mikor észrevesznek. Ez a gondolat megmosolyogtat. Az asztalon levő étlapot a kezeimbe veszem. Az étlap milyensége is árulkodó, volt ahol két laminált papírral kiszúrták a szemem. Minőség, emberek, minőség! Ugyanakkor megfelelőnek találtam amit láttam. A betűk olvashatóak, a borító szép, de nem vonja el a figyelmet a belső tartalmakról, bent pedig nincs gagyi ábrákkal teleszemetelve. Hozzáteszem, az étlap nézegetése számomra mindig csak látszat, sosem az étlapról rendelek. Az túl egyszerű. Az étlap mögül figyelem ahogy a felszolgálók másokkal bánnak, ahogy másokat kiszolgálnak, mindent szemügyre veszek és memorizálok. A jó kritikus nem csak magára figyel. Nem kellett túl sokat várnom a hely teltségéhez mérten, ki is ért a pincérnő. Meglepően ütemes mozgású, szemmel láthatóan élvezi a munkát amit csinál. Jó pont. De ettől több kell, hogy meggyőzzön. Még akkor is ha rögtön a hely tulajdonosát kaptam hogy foglalkozzon velem. - Szép napot, hölgyem. - mosolygok vissza, miközben összecsukom az étlapot és az asztalra teszem. - A felém eső pillantásokból úgy vélem már nem kell bemutatkoznom. Kérem, ne bánjanak velem extra figyelemmel a munkámból adódóan, csak annyit nyújtsanak amit mindenki más is megkap. - mondtam határozott arccal. A legfontosabb kérés, és mégis a legtöbben ezen hasalnak el. - Sosem rendelek kifejezett ételt. Szeretnék egy könnyedebb előételt, majd pedig valami fűszereset főételnek, desszertnek pedig valamit ami nem tisztán édes, hanem különlegesebb ízvilággal rendelkezik. Lepjen meg! De először is, kérnék egy forró gyógyteát, nehéz napom volt. - mosolyodtam el ismét. - Sok jót hallottam a helyről. Remélem, meg tudnak győzni. - tettem hozzá, miközben kissé kihívón felhúztam az egyik szemöldököm. Csak egy újabb mini-manipuláció, amitől általában kapkodni kezdenek, feltör bennük a bizonyítási vágy. Tényleg kíváncsi leszek, tudnak-e annyit nyújtani amennyire jónak lefestik őket. Ha igen, nincs mitől félniük. Ha mégis... Akkor tanulniuk kell.
Ugyanolyan megszokottnak indult a mai műszak, mint amilyen általában lenni szokott. A vendégek lassan szállingóztak, ahogy egyre többen lettek úgy durvult el a konyhában is a helyzet, de az én csodás személyzetem úgy állta a sarat, ahogy az illik hozzájuk. Hihetetlenül büszke vagyok a csapatomra és nagyon hálás vagyok értük, illetve a munkájukért. Nélkülük a Tiana’s Palace csak egy üres asztalokkal teli rendetlen tér lenne, ők azok akik lehetővé teszik, hogy minden úgy működjön, ahogy annak működnie kell. Elkezdődik a szokásos esti roham, van egy olyan óra, amikor valahogy valóban megtelik élettel és vendégekkel a hely. Gondolom a legtöbben ilyenkorra végeznek a munka utáni teendőkkel és ilyenkorra képesek annyira összekapni magukat, hogy eljöjjenek hozzám. Én mindenkit ugyanakkora örömmel és szeretettel fogadok, hiszen ezért csinálom, ezért dolgozok éjt nappallá téve, hogy boldoggá tegyem a vendégeinket, hogy mindenki elégedetten távozzon tőlünk. - Nem tetszik nekem az a fickó – sóhajtok fáradtan. A legnagyobb csúcs közepén olyan fenyegetően ül ott, hogy hiába próbálja rosszindulatát mosoly mögé rejteni, még a konyhából is érzem, hogy veszélyes. Hallottam már az ételkritikusról, aki mindenhol csak a rosszat keresi, és a lehető legrosszabb értékelésre törekszik. Hát hogyne hallottam volna, hiszen minden vendéglátós rémálma, hogy megjelenjen nála. Csak tudnám, hogy ki küldte ránk, hogy ki adott neki fülest… csak tudnám meg és kerülne a kezeim közé. Addig traktálnám a legfinomabb fogásainkkal, mígnem szörnyethal az evéstől. S bár eljátszok a gondolattal, valójában a légynek sem lennék képes ártani, legyen akármilyen nagy a szám néha. Túl kedves vagyok, túl ártatlan ártatlan és túl bájos ahhoz, hogy valóban véghez vigyek egy ilyen gaztettet. De ha megtenném, biztosan a halálra etetést választanám. - Hagyd csak, Nita, őt ma én szolgálom ki – intek kedvenc pincérnőmnek. Nekem nem fáradtság főnök helyett olykor alkalmazottnak lenni, hiszen azt szeretném, hogy a kollégáim is úgy érezzék, nem ellenül és felettük vagyok, hanem értük és mellettük dolgozok. Ezért nyitás után ugyanazt az uniformist viselem mint a személyzet többi tagja, ha kell a konyhában segítek be, ha kell a kiszolgálásban. A problémásabb vendégeket mindig magamra vállalom, hiszen a többiek így is kiteszik a lelküket azért, hogy a maximumot nyújtsák. A háttérben halk jazz szól, egyedik atmoszférát kölcsönözve a helynek. A zene ritmusára lépkedek, már-már táncolok el az asztalok között, egészen a leghátsó sarokig. Egyenes hát, felszegett áll, boldog mosoly. Nem látszódhat, hogy ideges vagyok. - Üdvözlöm a Tiana’s Palace-ben! Mivel szolgálhatok ma este, uram?