I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-05-16, 00:45
Raelyn & Sophie
- Bárcsak nekem is ilyen lenne a genetikám! - kuncogok irigykedve. Nekem oda kell figyelnem, hogy mit és mennyit eszek, meg a rendszeres mozgásra is, különben egykettőre cserélhetném a ruhatáram. Régebben Csing és én együtt szoktunk futni, jógázni és ilyesmi, de amióta nem része a mindennapjaimnak a lány, bizony elsunnyogom a testedzést, és felszaladt már pár kiló. Oda se neki, imádom a süteményt, és képtelen lennék lemondani róla! - Szerintem nem baj az, ha van egy kis rendetlenség a munka miatt. - bólogatok nagy egyetértéssel - Mikor beköltöztem a kollégiumba, akkor meg kellett tanulnom takarítani, tiszta ciki, hogy előtte nem tudtam hogyan kell. Szerencsére szigorúak voltak velünk ilyen téren így a pizzásdobozok meg az egyéb szemetek nem fenyegetnek. Régi szokások, nehéz őket elhagyni. - válik valamennyivel halványabbá a mosolyom. Gyerekkoromban, a nagy házban volt személyzet is, és sose láttam se porszívót se portörlőt vagy ilyesmit. Mindent meg kellett tanulnom amikor beírattak a lány iskolába, de rég volt már és nem is neheztelek annyira miatta. Megtanultam becsülni a kétkezi munkát, és mire önállóvá váltam, a saját otthonomban már kifejezetten élveztem, hogy mindent magam csinálhatok. - Igazából én magam sem hittem, hogy ez az egész ennyire elharapódzik. - válok gondterheltté, ahogy Csingre terelődik a szó. - Édes vagy, de sajnos nem tud segíteni senki sem, ez a kettőnk konfliktusa. Előbb vagy utóbb biztosan rendeződik, csak… hát, tudod milyen. Olyan makacs tud lenni. - bár nem szokásom, de már kikészít idegileg a huzavona, így egy óvatlan pillanatban még a szemem is az égre emelem. Rossz ez így, a legjobb barátnőm nélkül tengődni, ráadásul annyira kicsinyesnek tűnik ez az egész. - Próbáltam. Szinte már minden elképzelhető módon próbáltam beszélni vele, bocsánatot kérni, de az az igazság, hogy kezdek belefáradni. Hiszen ő épp olyan hibás mint én, csak egyáltalán nem keresi a megoldásokat. Inkább a munka és a park tervei felé fordítom a figyelmem. Elmesélem neki, hogy milyen virágokat, növényzetet gondoltam és hová, és megosztottam a bizonytalan részeket is, hátha tudna segíteni. Izgatottan kukucskálok a lapra, és csak a szememmel követem a vonalakat ahogy szaporodnak a papíron, kirajzolva a park alaprajzát. - Arra gondoltam, hogy lehetnének kisebb csoportokban. A szökőkút kerek, de a körülötte lévő fák árnyékával játszanék egy kicsit. Szabad? - nyúlok egy ceruza felé, majd ha engedélyt kapok rá, akkor halványan behúzok pár vonalat a szökőkút köré. Ha nem kapok rá engedélyt akkor csak az ujjammal mutatom - Itt van árnyék, szerintem a padok többsége ezen a területen lenne jó. Ahol viszont naposabb, oda mehetnek a virágok. Nem megszokott, de szerintem mindenképp izgalmas lehetne. - nézegetem még egy kicsit a terveimet, és a listát is, hogy milyen virágokat gyűjtöttem eddig össze. - A kamilla jó ötlet, furcsa, hogy én nem is gondoltam eddig rá. A sásliliom és a nőszirom is olyanok, amiből vannak szárazságtűrő fajták is… És szeretnék még cickafarkat, tatárvirágot és levendulát is arra a részre. Itt vannak róluk képek is. Szerinted illenek egymáshoz? Bevallom elsősorban az vezérelt a kiválasztásnál, hogy jól tűrjék a meleget és kicsit bohókás legyen a megjelenésük. - előveszek egy kis füzetet is, amibe a kiválasztott virágok képeit ragasztottam, csoportosítva. Egy lapon azok amik a szökőkútnál lennének, egy másik lapon a sétányt kísérő virágok, és a többi. Remélem nem hiszi rólam, hogy mindent ennyire túl tervezek, de hát én már csak ilyen vagyok. Nagyon el tudok veszni a részletekben, ezért is kell a segítség.
- Tényleg jól néznek ki! - jelentettem ki, egy kis édességgel bármikor meg lehetett vesztegetni. Valószínűleg nem lennék alkalmas bankban dolgozni, egy kis süteményért vagy csokiért simán elárulnám a széfek kombinációját. - Én most süteménnyel úgysem készültem. Mostanában kicsit hadilábon állok a sütéssel. - jegyeztem meg, de inkább nem mentem bele a részletekbe. Elég megalázó volt, azt hiszem olyan borzalmas sütit még soha nem készítettem. Kellett egy kis szünet, és ugyan nem feltétlen érdekel mindenkit, vagy nem számít mindenkinek, készülök-e süteménnyel vagy sem, de nem tudtam megállni, hogy ne szabadkozzak miatta. Hiszen nem volt rám jellemző, hogy egy vendéget csak bolti ropogtatnivalóval várok. - Ó, nekem nem kell kétszer mondanod! Sokszor áldom a genetikámat, amiért nem vagyok vagy százötven kiló, amennyit nassolok. - nevettem, és örültem, hogy ennyi kedves ember van az életemben. Emiatt viszont egy kicsit bűntudatom is volt Daria miatt, akinek viszont nincs még senkije, barátja sem sok akad, én pedig még ráteszek egy lapáttal a drámámmal. Legszívesebben kitéptem volna magamból a féltékenységet. - Akkor ebben hasonlítunk. De legalább van kifogásunk rá, ha néha nincs rend. Sokkal rosszabb lenne, ha mondjuk lustaságból uralkodna el néha a káosz, és tele lenne minden pizzás dobozokkal, vagy nem is tudom. - gondolkodtam el, mert filmekben néha lát hasonlót az ember és igencsak elrettentő tud lenni. Nálam legfeljebb festékek, ecsetek, és varrókellékek hevertek szanaszét, vagy a konyha állt a feje tetején, mikor ott ténykedtem. Azért az én problémáim közepette nem felejtettem el, hogy mások háza tájékán sincs minden rendben, és szívesebben is foglalkoztam más gondjaival. Különben is szerettem másoknak segíteni, de sajnos Sophie ügyében nem tehettem semmit, nagyon rossz helyzetben voltak. - Jaj, istenem! Ez rémes. Tudtam, hogy baj van és nem vagytok most jóban, de nem sejtettem, hogy ekkora a baj. Sajnálom. Nyugodtan szólj, ha segíthetek valahogy, bár... azt hiszem nem tud senkit semmit tenni. - néztem rá szomorkásan, igazán sajnáltam, hogy vita van közte és az egyik barátja között. Az ilyesmi sosem egyszerű. - Nem beleavatkozni akarok, de megbeszélni próbáltátok már? Vagy ő nem vevő rá? - Hiszen két emberről volt szó, nem Sophie-n múlott minden. Az emberi kapcsolatok nagyon bonyolultak tudnak lenni. A terveket nézve, és Sophie-t hallgatva kezdett összeállni a fejemben egy terv, hogyan is nézhet ki a még csak képzeletbeli park. Újra izgatott lettem, magamhoz húztam a rajztáblámat és a papírra elkezdtem magát a parkot felrajzolni, a mostani állapotában, hogy tényleg átlássuk, mi az, amin változtatni szeretne. - Szóval valahol itt helyezkedik el a szökőkút, ha emlékeim nem csalnak. A virágokat hogyan szeretnéd elrendezni a területen? A szökőkút közelébe, vagy inkább csak természetesebben, mintha maguktól nőttek volna oda, kissé elszórtan talán? - kérdeztem, miközben a ceruzám még mindig csak úgy száguldott a papíron. - A túlságosan megtervezett, merev parkok nekem sem tetszenek. - pillantottam fel rá, miután a parkot felrajzoltam. - Ha már rétet említettél, esetleg mezei virágokat is kellene ültetni. Kamillát vagy nőszirmot is el tudnék mondjuk képzelni, azok bírják a meleget, ugye? Te ehhez a részéhez sokkal jobban értesz. - vigyorogtam rá, és az innivalóért nyúltam, hogy egy nagyot kortyoljak belőle. A nagy izgalomban megszomjaztam.
Szívesen vetem bele magam a munkába, gyakorlatilag bármikor. Sosem szerettem egy helyben üldögélni, mindig is csinálnom kellett valamit. Különösen mostanában, hogy a legjobb barátommal nem éppen rózsás a kapcsolatom, pedig annyi mindent szeretnék megosztani vele is. Meg itt van az is, amit a tükörben láttam, abszurd az egész és nagyon megijedtem tőle. De hát kin nem törne ki a frász ha a tükörképe helyett egy rajzfilm szereplő nézne rá? Napok óta dolgozom annak a parknak a tervein, válogatom a virágokat és állandóan bújom az internetet, ahol különböző virágos kerteket, parkokat nézegetek és ihletet gyűjtök. Ezért is érkezem Raelyn lakásához már egy adag papírral meg listákkal, hogy mit hová szerenték tenni. Meg persze a süteménnyel és a frissítővel. Persze, nem várja el senki sem, hogy ilyesmit vigyek ha látogatóba érkezem, de egyrészt rosszul érezném magam ha nem tenném, másrészt meg mégis csak én kérek tőle szívességet. - Tudom, tudom, de olyan jól néztek ki ezek a sütemények, és nem szeretek egyedül nassolni. - cinkos mosollyal pillantok rá - Szeretem ha még valakit bűnbe tudok vinni, és nem egyedül élvezem ezeket a finomságokat. - kifogásnak sem rossz, ráadásul van is benne igazság. Elvégre ki szeret egyedül enni? - Nekem tetszik, és hidd el most épp nálam se áll minden katonás rendben. Amikor dolgozom hajlamos vagyok mindent szétszórni magam körül. - vallom be a dolgot. Van egy kis dolgozó sarkom, na az most totális káosz, mindenütt papírok, könyvek, magazinok… igaz, a lakás többi része csillog villog, már amennyire ez lehetséges. Elég régiek a bútorok, meg az egész házikó is, de nem panaszkodom, én pont így szeretem. Inkább beavatom a tervembe, hiszen túl azon, hogy ígéretes projektnek tűnik, még talán a békülésben is segítene. Olyan rossz így Csing nélkül. - Ne is mondd! - sóhajtok egyetértve, majd belekortyolok a narancslébe mielőtt folytatnám - Olyan csökönyös! Wendy mesélte, hogy amit a múltkor küldtem neki békülésnek szánt virágcsokrot az is a kukában végezte és Csing félreértette az egészet. - megcsóválom a fejem. - Wendynek panaszkodott egy sort, hogy az orra alá akarom dörzsölni, hogy nálam volt tulipán, amit nehéz beszerezni… pedig csak azért azt küldtem mert tudom, hogy szereti. - tárom szét a karjaim tanácstalanul, mielőtt újra a fejem csóválnám. Nem könnyű kibékülni valakivel, akinek ez esze ágában sincs. Amikor a park iránt érdeklődik, odaadom a mappát, és várom, hogy megnézze az első néhány lapot amiken a terveim vannak. - Olyasmire gondoltam, hogy ne legyen túl szabályos. Ezek a francia parkok valahogy nem tetszenek nekem, olyan nagyon merevek, és gondozni is túl sok energia. - közelebb hajolok, és az egyik lapon mutatok egy kis részt amit virágoskertnek terveztem - Szeretném, ha olyan lenne mint egy virágos rét vagy egy tisztás, csupa olyan növénnyel ami vidámságot jelképez, és persze bírják is ezt a klímát. - elvégre nem ültethetünk hóvirágot, ha nálunk mindig meleg van, inkább mediterrán jellegű növények kellenek. - Mit gondolsz, neked tetszene valami ilyesmi?
Izgatott voltam, hogy Sophie miféle ötlettel áll majd elő, részben mert tényleg szerettem alkotni, és a suliban mégsem tudtam igazán kibontakozni, részben pedig tényleg jól jött valami elfoglaltság. Vagy szétrobbant volna a fejem apró, pici darabokra a feszültség miatt. Ha valaki bekopogtatott volna az ajtón, hogy el tudja venni a szerelmemet, amit egy bizonyos tesitanár iránt táplálok, azonnal igent mondtam volna, bármilyen fura ötlettel vagy rituáléval áll elő. Ezt nem is próbáltam meg leplezni, amikor ajtót nyitottam neki, de ő is épp olyan lelkesnek tűnt, mint én. Ebből már tudtam, hogy valami zseniális dolgot fogunk létrehozni. Nem is érkezett üres kézzel, így amikor letette a pultra a hozott dolgokat, oldalra billentett fejjel, kicsit rosszallóan mosolyodtam el - már ha ez egyáltalán lehetséges. - Nem kellett volna semmit hoznod, drága! - ingattam a fejemet. - Én hívtalak ide, és nem vártam volna el, hogy hozz bármit is. - Persze ismertem magamat, ha ő hozzá mentem volna én, nem mentem volna üres kézzel, hiszen nem illik. De kiköthettem volna, hogy nem kell semmit hoznia, csak magát és azt a bizonyos tervet, ami a fejében létezik. - Köszönöm, igazán kedves vagy. Igyekeztem azért rendet tartani, amíg megérkezel, mert elég szétszórt tudok lenni. Belekezdek mindenbe, amiket aztán félbe kell hagynom az iskolai teendők miatt... Most csak azért van ekkora rend, mert nem sütöttem semmit. Ezért ne haragudj rám! - biggyesztettem le az ajkam, ahogy ömleni kezdtek belőlem a szavak. Nem akartam letámadni, de igazán jól esett valakivel beszélgetni Benjin kívül, akivel ugyan rengeteg mindent megosztottam, minden aprósággal férfi kiléte miatt mégsem terhelhettem. - Ó, vagy úgy! - vágtam rá bólogatva, hiszen eléggé közismert volt a városban az ő kettejük viszonya. - Még mindig nem javult semmit a helyzet? Olyan szomorú, hogy jóformán hadban álltok, mikor egykor barátok voltatok. - sóhajtottam. Valójában még mindig barátok voltak, csak épp nem voltak jóban, de ezt még helyre lehetett hozni. Én nem tudtam volna elképzelni, hogy Benjaminra morogjak bármi miatt is, vagy duzzogjak hosszú ideig. - Juj, ez csodálatos! Nagyon szívesen segítek! Csak mondd, mire gondoltál, minden apró részletet, és biztos megoldjuk ketten. - vigyorogtam túlságosan is vidáman, épp, hogy nem ugrándoztam örömömben és tapsikoltam, mint egy eszelős. Közben azért én is leültem, és magam elé húztam a táblát a papírral, majd a kezembe vettem az egyik ceruzát, egy másikat pedig a fülem mögé tettem, ha esetleg a kezemben tartottnak letörne a hegye. A másik kezemmel nyúltam a mappa felé, és tanulmányozni kezdtem a tartalmát, amíg vártam, hogy szavakba öntse a terveit.
Nagyon sok munka kell ahhoz, hogy egy vállalkozás működjön. Azt mondták, hogy eleinte ne számítsak nyereségre, az később jön, az első néhány hónap mindig döcögős. Eddig még semmi sem szegte a kedvem, és annak ellenére, hogy Csing nincs mellettem, mégis próbálom abban a szellemben vezetni a virágüzletet ahogy elterveztem. Ahogy Vladimir barátommal beszélgetek, mindig rossz érzésem van, mindketten nagyon szeretjük Csingiling barátnőmet is, és rossz, hogy most nem tudunk leülni hármasban meginni egy kávét vagy ilyesmi. Ezért is próbálok elmenni egy másik irányba, nyitni az új lehetőségek felé, hogy talán egy kis irányváltással helyre tudjam hozni ami elromlott. Két virágbolt nem is olyan messze egymástól bár megél, de a barátságnak mindenképpen árt. Épp ezért tértem be a polgármesteri hivatalba, hogy tájékozódjak milyen egyéb lehetőségek vannak. Mivel emlékeznek még a szüleim nagylelkű adományaira, kaptam egy esélyt, egy kisebb parkot, illetve a növényeket, virágokat kellene újra gondolni és megtervezni. Ha elnyerik a tervek a tetszésüket akkor pedig Vlad és én meg is csinálhatnánk. Referenciának és első lépésnek tökéletes lenne, és így anélkül hátrálhatnék ki az értelmetlen versengésből, hogy a saját üzletemet kockáztatnám. A rajzolás bár egész jól megy, de mégis a terv leggyengébb láncszeme. Meg is kértem egy barátnőmet, hogy ha van kedve segítsen nekem a látványtervekkel, ahhoz tényleg nagy szükség lenne a biztos kézre. Némi gyümölcsös teasüteménnyel és két nagy pohár friss narancslével felszerelkezve (amit egy közeli üzletben szereztem be) indulok el hozzá, na meg persze a táskámban lapulnak az eddig elkészült tervek is. Kicsit késésben vagyok, de valahogy csak ideértem, és izgatottan kopogok az ajtón. - Szia! - köszönök magam is jókedvűen, és már megyek is a konyha felé, ahová mutatott. Az asztalra leteszem az üdítőket és a süteményes dobozt is, majd mosolyogva fordulok felé. - Köszönöm! Nagyon bájos az otthonod! - pillantok körbe a lakás látható részén, elidőzve az apró részleteken, amitől egy lakásból otthon lesz. Személyes tárgyak, apró kiegészítők, amitől tényleg különleges lesz egy hely. - Ó, nem igazán titkos, csak nem szeretném ha Csing előbb tudna a dologról mint kellene. Nem akartam, hogy félreértse vagy támadásnak vegye. - sóhajtok egy rövidet gondterhelten, majd újra széles mosolyra húzódik a szám ahogy helyet foglalok az asztal mellett az egyik széken. - Tudod hol van az az apró park, a régi szökőkúttal? Ahol minden hónapban rendeznek egy kis termelői piacot? A város szeretné felújítani, és engem bíztak meg, hogy elkészítsem a terveket. - előveszem a mappát is, és felé nyújtom, hogy megnézhesse. - Elkezdtem lerajzolni, de valahogy sehogy se adja vissza azt ami a fejemben van. Tudnál ebben segíteni?
Kifejezetten szerettem az iskolán kívül a művészettel foglalkozni, legyen szó festésről, rajzolásról, vagy akár varrásról. Az első kettőben voltam a legjobb, nem véletlenül választottam a rajztanár hivatást, mert az állt a legközelebb ahhoz, amit igazán akartam mindig is. Egy művészeti galéria megnyitása is elérhető álom volt, de pénzt keresnem kellett ahhoz is. Talán, ha megnyitom végre, nem adom fel akkor sem a tanítást, annyira megszerettem. Csak épp ne kellene elméletet is tanítanom... Bahh! Örültem, mikor Sophie megkért egy feladatra, amiről egyelőre még nem tudtam sokat, egyikünknek sem volt ideje egy bővebb beszélgetésre, de a rajzolásra szükség volt hozzá, és a virágokhoz is volt némi köze, így csupa jó dolog jutott eszembe. Kikapcsolódásra pedig jobb feladatot nem is találhattam volna magamnak. Szerettem volna sütni neki valamit, de a legutolsó próbálkozásom óta kicsit elment a kedvem tőle, így inkább üvegtálakba rágcsálnivalót tettem a konyhapultra, és minden kelléke odakészítettem a rajzoláshoz is. Izgatott voltam, Sophie megérkezéséig nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, föl-le sétáltam a lakásban, bekapcsoltam a tévét, céltalanul kapcsolgatva a csatornákat, végül kikapcsoltam és inkább a rádiót nyomtam be. Csakhogy egyik dal sem volt ínyemre, így az is a tévé sorsára jutott. Ezután már csak az órát tudtam bámulni, de valahogy nem akartak telni a percek, a másodpercek is csak vánszorogtak. Amikor végre kopogtattak az ajtón, úgy ugrottam fel a székről, mint aki éhezik és a pizzafutárt várja éppen, csaknem lezúgtam a magasított székről. Valahogy sikerült megállnom, hogy ne tépjem fel az ajtót, mint egy őrült, helyette szolidan nyitottam ki, mosollyal az arcomon. - Szia Sophie! Bújj be! - intettem a konyha felé, amit nem volt nehéz megtalálni, az ajtón belépve szinte rögtön arra, meg a nappalira lehetett rálátni. A nappali, konyha-étkező egy légtérben volt, köztük egy kisebb térrel, egyedül a fürdő és a hálószoba volt külön. A lakás hatalmas előnye viszont az erkély volt. - Foglalj helyet nyugodtan, ahová csak szeretnél. Érezd otthon magad! - Egész jóban voltam vele, tekintve, mennyit jártam a virágboltba friss virágért, vagy épp Benjaminhoz ugrottam be. Kedveltem Sophie-t, egymás lakásában viszont talán sosem jártunk, ha emlékeim nem csaltak. - Szóval, mi ez a “titkos” projekt? - Még idézőjeleket is mutattam, mintha csakugyan azért nem tudnék semmit, mert top secret dologról van szó.