Okay so what's the big plan?

Sajnos meg kellett ráznom a fejemet, ugyanis nem volt konkrét projekt, ahova a terveimet készítettem, így elég „sablonosnak” hathattak, hiszen nem volt semmi konkrét termék vagy esemény a vázlataimban. Csupán egy körvonalat szolgáltattak az elképzeléseimnek, amit megvalósíthattam volna.
- Ebben egyetértünk. És nem mindenki stílusa jön be… ühm, mindenkinek. Ez most nagyon bölcs megszólalás volt, tudom – Nevettem el magam, majd csitítottam is el, majd próbáltam megkomolyodni kissé. Yaya a főnököm volt, legalábbis annak tartottam, így úgy éreztem, nem szabad elpoénkodnom a dolgokat.
- Szerintem nem volt gond a terveitekkel. Tekintve, ha azt nézed, hogy valakik megnyerték vele a Dragon Crystalt – Sóhajtottam. Ez volt a nyers igazság, bár valahol megértettem, hogy könnyebb volt így elengedniük a projektet. A terveiket. Meg hát magát a DC-t.
A kérdésnek örültem, ugyanis több ötletem is volt rá, így azonnal mesélni kezdtem, meg mutogatni. Na nem laptopon, vagy ilyesmi, hanem a kezemmel, miközben magyaráztam. Az online felületet én teljes mértékben „misztikusnak” gondoltam. A kezdőlapot úgy alkottam volna meg, hogy rejtély veszi körül, ott lett volna a logó, valami lila, ködszerű dologgal körbeölelve, aztán ahogy az ember rákattint, úgy jelent volna meg az egész oldal. Egészen interaktívvá varázsoltam volna az egészet.
Folytattam a magyarázást, az elképzeléseim felvázolását vagy 10 percen keresztül minimum. Azt is elmondtam, mit vennék le, avagy mit tartok feleslegesnek és mit emelnék ki igazán. Például őt, mint a Heart egyik arca, igencsak kiemeltem volna az oldalon.
- Tudom, elsőre így talán sok, és teljesen más, mint a jelenlegi, szóval megértem, ha nem tetszik… - Tettem hozzá így a végén, majd elpillantottam Yaya laptopja felé. Akár már most nekiálltam volna az egész projektnek. De nem akartam semmit sem elsietni, hisz még a bizalom sem volt meg köztünk teljesen, amit nem is csodáltam. Kijátszották, én pedig még nem bizonyítottam a hűségemet neki. Nekik. Habár nem voltam biztos benne, hogy képes leszek beférkőzni a bőre alá és elérni, hogy elhiggye, nem mindenki rossz.
- Mindig nézem, van-e valami felhívás, de egyelőre semmi olyat nem láttam, ami nekünk kapóra jönne. – Jegyeztem meg végül egy apró sóhajjal, miközben visszafordítottam felé a tekintetemet.

◉ 343 words ● Stay ● note:    ◉

Valahol tudtam, hogy nem voltam igazán boldog, mert valami mindig hiányzott a napjaimból, de még nem jöttem rá arra, hogy mi is volt az. A napi rutin berögzült és eltérni sem igazán akartam már tőle egészen addig, ameddig a munkát le nem tettem, az irodámban pedig a villanyt le nem kapcsoltam. Megszűnt onnantól kezdve a hivatásom, még ha az életemet is jelentette apám cége, amely tudtam, hogy a halálával a nevemre fog kerülni - ha bele nem fáradok addigra. Kilépve a hivatalos légkörből én voltam az, aki a mindennapokba beleásta magát, aki próbált jót cselekedni és arra buzdítani másokat is. Helyesen dönteni - még ha nehéz is volt, még ha akadályokba is ütköztünk. Talán pont ezek miatt töltöttem egyetlen pohár bort ki magamnak otthon, hogy ameddig azt kortyolgassam, megfeledkezzek a nehézségekről, a kudarcról, a döntéseim súlyától, és talán éppen ezért menekültem az edzésbe, a futásba, Qadirral pedig az egyre gyakoribb találkozásokba - mert ott nem voltak elvárások.
- Elsősorban nem magamra gondoltam. Azt hiszem - mosolyogtam rá Mirára, ahogy visszavonulót fújt egy kicsit, mert alapvetően nekem semmi keresnivalóm nem volt a másik cégeknél, hacsak nem a bemutatókra érkeztem, a meetingek pedig nem csak személyesen történtek. Én csak jöttem és mentem ott anélkül, hogy valóban elvesztem volna a részletekbe. Úgy tűnt, hogy Mira feszélyezve érezte magát, a mozdulatai nem voltak teljes mértékben nyugodtak, a mappa a kezében pedig sokadik alkalommal mozdult meg. Nem hibáztattam érte, azon túl, hogy mindenkit emberszámba vettem, megköveteltem a kemény munkát is, és ha hatodik alkalommal sem sikerült valamit megcsinálniuk, amit kértem, félretettem a kedvességem - a szigor pedig előmerészkedett a szavaimban. Mira szavaira elmosolyodtam, ismételten.
- Sárgulhatnak - bólintottam egyetértően. - De van is valami projekt, amire kidolgoztad a terveid? - érdeklődtem tőle, mert a felkérések nem voltak nagy titokban tartva. Vagyis volt, amiről tudtak, volt, ami az én elképzelésem volt és másoknak még nem szóltam róla, de mindig több vasat tartottunk a tűzben a vállalatunknál pontosan a Dragon Crystal-féle kudarcok miatt. Szerettem, ha valakit nem mindig irányítani kellett, hanem feltalálta magát és Mira olyannak tűnt, akinek a szájában nem alszik meg a tej. Amikor a Kumandra megszűnt, apa fülét a tudta nélkül rágtam, hogy nekünk szükségünk volt a lányra. A feltett kérdésre kapott válasz nem lepett meg. Lehet tudni, ha illetéktelenek korzóznak a saját rendszerünkben, így, ha nem is időben csípték el a lányt, attól még megtörtént.. viszont piszok ügyes lehet, ha még nem állították pellengérre. Szavak nélkül cselekedve fordítottam a laptopot úgy, hogy a felületen megjelenő diákat tisztán láthassa. Ugyanaz a projekt, más betűtípus... de minden effekt azonos volt. Az eltűnések, a kirajzolódó motívumok.. oda sem bírtam nézni, mert elégszer láttam már és minden alkalommal felfordult a gyomrom, ha eszembe jutott Evolet árulása. A bizalmam felé szilánkjaira roppant és egyetlen pillanat elég volt, hogy teljesen kizárjam őt az életem további fejezeteiből.
Arra, hogy mi igazságtalan, keserű mosoly jelent meg az arcomon egy lemondó sóhajjal egybekötve. Igaza volt, ám mielőtt válaszoltam volna - ha akartam is (nem), már tovább is gördültünk a beszélgetés fonalán, azon kapva magam, hogy az ölemben nyugodott a mappa, amit eddig szorongatott. Mielőtt kinyitottam volna, a szóáradatot hallgatva elmosolyodtam, megköszörülve a torkom nyitottam fel a fedlapot, de felnéztem, hogy esetleg van-e még olyan információ, amit nem mondott el összesűrítve, hadarva, gyorsan és spontán.
- Mindenkinek megvan a maga stílusa, Mira - jegyeztem meg vele ellentétben lassú, tagolt és megfontolt hangsúllyal. Nem bántam, hogy ő ilyen volt. Átolvastam minden leírást, megnéztem minden képet, elképzelést és ötletet az első pár oldalon, és ha hosszúra is nyúlt a csendem, nem azért volt mindaz, mert negatívan éltem meg ezt a találkozást. Benedvesítettem az alsó ajkam, mielőtt becsuktam volna a mappát, hogy hosszan a lány szemeibe nézhessek.
- Biztos vagyok abban, hogy a mi tervünk sem volt száz százalékban tökéletes, hogy azt még finomítani lehetett volna, teljesen ráhúzni a Dragon arculatára - kezdtem bele, mert hibák nélkül nincs jó munka. Azokból lehet igazán tanulni.
- Mit változtatnál a Heart online felületén? - tettem fel direktben a kérdést, mert ha már itt járunk, muszáj tudnom és ismernem egy újabb, remélhetőleg objektív véleményt. - Mi az, amit jónak vélsz, mi az, ami szerinted lassú vagy használhatatlan és nem felhasználóbarát? - érdeklődtem tőle tovább fűzve a kérdéseimet. Újra megmozdultam, az addig nálam nyugvó mappáját az asztal lapjára pakoltam, a futó diasort pedig bezártam, hogy megnyissam a cégünk weboldalát - mert komolyan gondoltam a kérdéseimet.
- Ahhoz, hogy több megnyert projektünk legyen, változtatnunk kell.. mindig megújulni - mosolyogtam rá, teljesen nyugodtan. Hogy őt ezzel a fordulattal milyen helyzetbe hoztam.. nem tudtam.

✦ ötödik ♫ ✦ note: kissé hosszú reag, de remélem használható is   ✦ kredit

Okay so what's the big plan?

Kockáztattam azzal, hogy idejöttem és elmondtam mindezt. Azt, hogy mit láttam, mit tapasztaltam, mik a felvetéseim. A gyanúm. Jól tudtam mindezt, de mégsem éreztem úgy, hogy tartanom kellene a számat. Hiszen nem a rossz szándék vezérelt, hanem sokkal inkább az, hogy segíthessek neki. Nem ismertem még túl jól Salem-et, de ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy megkedveljem és lássam, jó ember. Jó, talán én a legtöbb emberben csak a jót keresem és talán a legrosszabb tulajdonságát is elnézném, de… én ilyen vagyok. Egy kissé naiv álmodozó ebben a csúnya világban, ahonnan mintha kiveszett volna a csoda.
- Nem láttam semmi olyat, ami rossz fényben tüntetne fel téged. Mármint, azon túl nem, amit ők tettek veletek – Nagyot nyeltem. Nem akartam, hogy Salem rosszul érezze magát, de tudtam, hogy darázsfészekbe nyúltam a témával. A kérdésre a mappát kissé jobban magamhoz fogtam, majd lassan az ölembe fektettem.
- Egy ütősebb tervvel. Oké, talán a Dragon Crystalt nem tudjuk megnyerni magunknak, de még sárgulhatnak az irigységtől, ha mi jobb melót csípünk meg, nem? – Habár nem titkolt célom volt borsot törni a Dragon Crystal orra alá, legfőképp a Fang marketingeseinek, de nem mondhattam ezt így ki nyíltan. Most még túl friss volt ez az egész Salem számára.
- Csak egy részét, mert mire letöltöttem volna az egészet, kizártak a rendszerből – Nyögtem ki kissé szégyellve magamat, habár annyira mégsem szégyelltem, amit tettem, mert így itt lehettem vele.  Figyeltem, mit csinál, majd ahogy megpillantottam a ppt-t, feszülten koncentrálni kezdtem rá. Minden egyes dia ismerős volt, legalábbis amíg meg tudtam nézni aznap. És most megláthattam a folytatását is.
- Az igazságtalanság akkor sincs rendben. Hogyan jutott hozzá a terveitekhez? Feltörte a rendszereteket, mint én a Dragon Crystalét? – Érdeklődtem, majd inkább annyiban is hagytam és odanyújtottam neki az ölemben heverő mappát. – Elhoztam néhány tervem. Hasonló ahhoz, amit ti találtatok ki, de mégsem. Úgy értem… az én stílusom és lehet, nem is fog tetszeni, de amennyire én elképzeltem, jól mutatna. Nem csak kézzel fogható reklámokra gondoltam, hanem online felületen levőkre is, szóval… oké, kicsit talán túl sok szabadidőm volt - Szabadkoztam, és a mappáért is nyúltam. Úgy éreztem, tényleg olyasmibe ütöttem az orrom, amibe nem kellett volna, ahogy jobban belementünk a témába. Bár talán már mindegy volt.

◉ 370 words ● Stay ● note: én meg megtanulok újra hosszan írni, mert ez így nem lesz jó xD ◉

Megesett, hogy menekültem minden és mindenki elől. Olyankor mindig itt kötöttem ki, mert ez volt az én menedékem és hiába, hogy szinte semmi személyes tárgyam nem díszítette az asztalomat anya fényképén kívül, a berendezés, a színek mind-mind engem tükröztek. Hogy milyen voltam: titkon romantikus, álmodozó, harmónia-párti, elegancia-kedvelő. Most, ebben a percben mégsem éreztem magam otthon ebben a környezetben, mert Mira a megérkezésével együtt a kényelmetlenséget is magával hozta, még akkor is, ha biztosított arról, a pletykáknak nem hajt fejet, amit értékeltem. Nem volt tolakodó, nem volt sok, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy nem volt fair az, ami most történt. Az egyik legnagyobb elbukásom érdekelte a karrierem során, amire nem biztos, hogy fel voltam készülve. Hogy kimondjam azt a fájdalmat, amit jelentett. Hogy beavassak bárkit is oda, ahová még talán apának sem volt bejárása: az érzelmeim sűrűjébe, a valóságba.
A beszélgetésünk nem csak hogy elkezdődött, de Mira olyan irányba vitte annak fonalát, amire talán támadó éllel a hangomban válaszoltam. Nem akartam őt pellengérre állítani és mégis megtettem. A kijelentésemet és kérdéseimet követően azt a kényszerű cselekvést figyeltem, ahogy a hajával babrált, nem tudva, hogy az az unalom vagy a kényelmetlenség jele nála. Még nem ismertem őt eléggé. A gondolataim cikáztak, olyan teóriákat állítottam fel hirtelen, amik nem feltétlenül voltak valósak, ám mégis muszáj voltam azokat végigfuttatni gyorsan. A magyarázatára beharaptam az alsó ajkam is, a pillantásomat pedig az ölemben nyugvó összekulcsolt kezeimre vezettem.
- Nos, az megmagyarázná azt, hogy hogyan is értetted azt, láttál mindent - értettem vele egyet, ezzel szemben... a Dragon Crystal tulajdonosa tudott erről? - Ettől persze nem érzem magam jobban, mert ki tudja, hogy még mit láttál kamerákon keresztül - jegyeztem meg hirtelen. Nem, a részemről semmiféle nem odaillő viselkedést vagy reakciót nem láthatott - sehol. A magánéletemet a cégen kívül intéztem, idebent pedig igyekeztem professzionálisnak látszani-lenni. Arra, hogy miért is keresett fel, a válasz egyértelmű volt, mégsem tudtam napirendre térni amiatt, hogy hogyan volt képes ennyire beletenyerelni az igazságba.  egyetlen pillanatra hátradöntve a fejemet a pillantásomat a mennyezetre függesztettem. Aztán beletúrva a hajamba ismételten ránéztem a lányra. Az arcvonásait figyeltem, azon morfondírozva, hogy merjek-e bízni benne, úgy igazán. Mert mégis honnan tudhatnám, hogy nem fog-e elárulni és Evolet keze nincs-e benne ebben az egészben. Szerettem volna hinni Mirainak.
- Hogyan szeretnél segíteni nekem.. nekünk? - böktem ki a kérdésemet, amivel tulajdonképpen elárultam magamat, de így görbüljek meg, ha most el is mondom, valójában mi történt. A mappa pedig jelzésértékűen nyugodott a kezei között és nem gondolnám, hogy kiskutyás képekkel volt tele, de persze.. nem fogok rákérdezni, irányítani őt vagy kisajtolni belőle az elméleteit, a megoldását. A felhangzó kérdésekre kínosan elmosolyodtam. Mégis hogy képes erre ez a nő? Ideállít, alig pár hete dolgozik nálunk és van bátorsága nekem ilyen kérdéseket feltenni! Meggyűrtem az arcomat a kezeimmel, ujjbegyeim pedig a halántékomon dörzsöltek végig.
- Néha jobb nem próbálkozni, feleslegesen ragaszkodni olyanhoz, ami nem lehet a tied - kezdtem bele elgondolkodva, egészen halkan. - Tudod, hogy a Fang milyen marketing ötlettel állt elő? Ránéztél arra is esetleg? - nem vádoltam őt kémkedéssel, sem pedig illegális adathalászattal, ha valójában az is történt. Jobb volt néha nem tudni a dolgokról. Felálltam, csak hogy az asztalomhoz lépve felénk fordítsam a laptopomat, azt, ahol az életem is jelen volt. A megfelelő mappára kattintva újabb és újabb adatsorok jelentek meg, míg egyetlen kattintással megnyitottam és elindítottam azt a ppt-t, amellyel készültünk. Amit nekünk kellett volna előadnunk, ehelyett a Fang adta elő. A nagy képernyőre váltás után visszaülve az előző helyemre nem a munkánkat néztem, hanem Mira arcvonásait. Minden egyes megjelenő dia a Fang terveinek tükörképe és lenyomata volt. Vagyis a mienk.
- Néha jobb nem háborút indítani, ha nincs elegendő bizonyítékod. Ha nem tudod úgy igazán megindokolni a miérteket. Miért hinnének nekem? Nincsenek nyomok. Nincsen semmi a kezemben ezen kívül, amit látsz - böktem a fejemmel a laptopom felé. Nem vártam csodát. Tovább kellett lépnem és a karrieremre koncentrálni.

✦ forth ♫ ✦ note: nem lesz jó ez így, a végén még megbízom benned     ✦ kredit

Okay so what's the big plan?

A szavait hallva én inkább elmosolyodtam, mintsem a számat húztam. Sokmindent tapasztaltam már az életben és tény, hogy voltak pletykás emberek, de volt, hogy ez pozitív véget ért. Persze, nem minden esetben jó a pletyka, sőt, túlnyomórészt rossz. De nem mindig és ez volt a kulcs.
- Ha hallanék is bármilyen pletykát, megkérdezném tőled, hogy igaz-e. Nem hiszek akármilyen szóbeszédnek – Nem tudtam, mennyire nyugtatom meg ezzel, vagy volt-e ennek az egész szóváltásnak értelme. Mindenesetre helyet foglaltam és elkezdtem a lényegre térni, méghozzá arra, hogy okkal jöttem hozzájuk és nem a konkurens Fang-hoz. Tudtam, hogy ezzel darázsfészekbe nyúlhatok, de úgy éreztem, tudnom kell az igazságot ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Segíteni akartam nekik mindenben, elvégre ezért jöttem. Továbbá joguk volt ahhoz, hogy tudják, mi indokolta a döntésemet. Kissé kínosan, zavartan nevettem fel a megjegyzésre, miszerint nem érti, hogy láthattam a bemutatót, mikor nem voltam ott. A hajamba túrtam, majd egy szőke tinccsel kezdtem szórakozni, az ujjam köré tekergetve. Egyelőre nem szólaltam meg, hiszen ő folytatta a maga mondanivalóját, amit nagy figyelemmel követtem és hallgattam végig. Nem lepett meg, hogy ködösített és az igazságot totálisan elferdítette. Egy idegen előtt én is hasonlóan cselekedtem volna, azt hiszem. A kérdésre vettem egy mély levegőt, majd az ölembe ejtettem a kezem, amivel a hajammal szórakoztam.
- Tulajdonképpen nem voltam jelen a bemutatón, de tényleg mindent láttam. – Ingattam a fejemet, majd oldalra döntöttem végül, így pislogtam a lányra. – Mi van, ha azt mondom, hogy kamerán keresztül végignéztem mindent? Mármint nem hazudok, tényleg így volt. – Tudtam, hogy kockáztatok ezzel a vallomással. Még azt is kockára tettem, hogy feljelent-e vagy sem. Bár nem tettem tulajdonképpen semmi rosszat, de jót sem. – A lényeg az, hogy… azért vagyok itt, mert úgy sejtem, hogy csalás áldozata lettetek. Nem vagyok ebben biztos és tudom, hogy ha igazam is van, most nem fogod bevallani, de… segíteni szeretnék – A mappára pillantottam, amit magammal hoztam, majd magamhoz karoltam. – Ó, és… csak nektek dolgozok. Nem vagyok bolond, hogy egyszerre több vasat tartsak a tűzbe – Nevettem el magam, majd nagyot nyeltem és elcsendesedtem. Fogalmam sem volt, mi sül ki ebből a beszélgetésből. Talán naiv voltam, hogy ideállítottam ezzel, magam sem tudom. Félrenéztem, majd eszembe jutott egy kérdés, amivel talán mégis csak szóra bírhattam. Legalábbis ebben reménykedtem. – Ha megvoltak a terveitek, miért nem mutattátok be azt? Feladtátok anélkül, hogy megpróbáltátok volna…? Ez nem rátok vall. Hacsak nem ellopták az ötleteiteket… - Tettem hozzá egy fokkal halkabban, rávilágítva arra, hogy nekem mi az elméletem. Ennyire nyíltan még nem mondtam ki eddig, de azt hiszem, ideje volt.

◉ 417 words ● Stay ● note: én meg le vagyok maradva ◉

Néha olyan természetesnek véltem azt, ami nem volt az. Sosem nélkülöztem úgy igazán és ha Mira nem is ezt akarta jelezni, mégis szíven ütött az, amit abban a pár szóban mondott ki, magával rántva a csendet, amibe néha menekültem. Lepillantottam a padlóra kettőnk közt, egy apró biccentéssel nyugtázva azt, hogy felőlem akár tovább is léphetünk, képes voltam összeszedni magam, de ne aggódjon senki, nem fogok senki kardjába dőlni emiatt a baki miatt. Megesik, hogy hibáztunk. Nem forszíroztam a szerződéses kérdést a továbbiakban, mert amúgy sem tartozott hozzám az a része a munkának, inkább tovább terelve szót rá értem. Nagyon ráértem.
- Igen, tudom. Sokszor előbb tudunk meg valamit nem hivatalosan, mint ahogy azt közölni szeretnék egyesek - utaltam arra a számat lágyan elhúzva, hogy mindig is akadtak pletykás emberek, akik a rosszmájúság miatt léteztek. Nem volt tehát kérdéses, hogy a Kumandra bukása már az előtt elért hozzánk, mint kellett volna - de azzal nyertük meg Mirát magunknak, amiért azt hiszem, hogy összetehetjük apával a két kezünket. Hálásak voltunk neki, hogy ide érkezett, nem pedig a konkurens céghez.
A helyfoglalás után feltett kérdésemre azonban nem azt a választ kaptam, mint szerettem volna. Összevontam a szemöldökeimet, ám a kíváncsiság talán inkább kiült a vonásaimra. Volt indoka, okkal jött hozzánk. Mégis mi volna az? Összeesküvés-elméletek sora pergett le a lelki szemeim előtt pillanatok alatt, és mielőtt még kérdezhettem volna úgy igazán, folytatta is Mira a mondandóját, kérdéseit, amire az arcvonásaim megkeményedtek, az állkapcsom pedig megfeszült. Kényelmetlenül mozdultam meg a székemben, és valahol hallottam még a szavait, a pillantásom viszont közben a padlót fixírozta, minden nem létező rést kutatva odalent. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig voltam szótlan és mozdulatlan ott mellette ülve, miközben csak a mellkasom emelkedett és süllyedt a légvételeimnek köszönhetően. Nagy nehezen mégis csak felpillantottam a szemeibe egy sóhajtással kísérve.
- Fogalmam sincs, hogy hogyan érted azt, hogy láttad a bemutatót, hiszen nem voltál jelen abban az irodában, ahol a projekteket mutattuk be - ez még mindig fájdalmas pontja az elbukásomnak. Mert Eve mutatta be az én ötletemet, én pedig nagyjából húsz perc alatt a döbbenettől képtelen voltam még gondolkodni is. A hangsúlyom, még ha nem is tettem fel kérdést, egyértelműen jelezte, hogy érdekel ez az információ. Hol volt már az imént szerencsétlenkedő nő?
- Nem történt semmi a Fang és köztünk. Ők kapták meg a munkát, mi pedig elestünk tőle. Pompás terveik voltak, amiket meghallva azt gondolom, hogy esélyünk sem lett volna velük szemben nyerni - a szavaimat gúny itatta át, bántottság és csalódottság egyvelege. Tényleg lelökném a legmagasabb pontról Eve-et, ha tehetném. Annyira arcátlan és pofátlan volt! Ez is egy betanult marketing szöveg volt, nem a teljes igazság.
- Mi köze van a hetekkel ezelőtti döntésnek ahhoz, hogy te itt vagy most velem? - mélyen a szemeibe néztem. Nem az irodámra értettem, hanem magára a vállalatra. - Nem csak nálunk dolgozol? - érdeklődtem tőle, mert egyértelmű volt, ha én nem kapok érdemi információt, én sem fogok kiadni semmit a cégünkről. Úgyis elég ingoványos talaj volt úgy beszélni egy kudarcról, hogy azzal semleges maradjak. Itt jött be az objektív gondolkodás - ebben a helyzetben viszont az érzelmeim döntöttek mindenről. Még mindig nem volt teljesen tiszta a fejem.

✦ third ♫ ✦ note: kezd hosszú lenni a reag, lelövöm magam     ✦ kredit

Okay so what's the big plan?

Az első mondatra felvontam a szemöldökömet, de a következőre valahogy akaratlan is elmosolyodtam.
- Na igen, még szerencse, hogy nincs mindenkinek főnöki széke – Jegyeztem meg egy vállvonással, de semmi bántó él nem volt a hangomban. Nem is volt szüksége mindenkinek ilyen székre. Mivel leintett, így végül nem kezdtem el felszedegetni a kapcsokat és a kérdések amúgy is elvonták valamennyire a figyelmemet. De akkor is; nem szerettem tétlenül ácsorogni és most nagyon tétlennek és jelentéktelennek gondoltam magam. Megráztam gyengén a fejemet erre a gondolatmenetre és inkább a lányra kezdtem koncentrálni.
- A szerződéssel minden rendben van, amiatt ne aggódj – Mosolyt küldtem felé, majd megvártam, míg ő maga válaszol. – Oké, akkor elrabolok pár percet tőled – Tettem hozzá, de egyelőre még nem tudtam felhozni azt a témát. Nem is akartam rögtön a közepébe csapni, de azért fel kellett valahogy vezetni a dolgot. Egy részem félt attól, hogy kotnyeleskedőnek fog tartani, aki olyanba szól bele, vagy olyanról akar tudni, ami őt nem érinti és semmi köze hozzá.
- Nekem tényleg nagyon tetszik minden itt. Jól döntöttem, mikor felkerestelek titeket, bár ennek nyomósabb oka volt, mintsem a hely atmoszférája – Jegyeztem meg, ezzel talán felvezetve a tényleges témámat. Aprót bólintottam és helyet foglaltam az egyik kényelmesnek tűnő, hatalmas széken. Aztán pár pillanat után a tekintetemet újra a lányra emeltem. – Tulajdonképpen arról, hogy miért is vagyok itt. Úgy értem, okkal kerestelek fel titeket és ajánlottam fel a szolgáltatásaimat – Nehéz volt azért beismerni, hogy konkrétan feltörtem annak a férfinak a biztonsági rendszerét és így láttam meg mindent. Bár elég lett volna talán a cikkre hivatkoznom, de hát az később jelent meg, minthogy én betoppantam. – Mi történt pontosan köztetek és a Fang között? – Böktem ki végül, lányos zavarom viszont tökéletesen látszott rajtam. Nem tudtam, mennyire fog kiakadni, mennyire kellene vigyáznom, de testbeszédem elárult engem. Kissé összébb húztam magam. – Tudom, nem tartozik rám, de láttam a bemutatót. Láttam a csalódottságot és kétségbeesést is rajtad. Csak az okára nem tudtam rájönni, hisz ti nem mutattatok be semmit, ugye? – Lehet, ez lesz a kulcskérdés?

◉ 332 words ● Stay ● note: én vagyok béna   ◉

Apával elég rapszodikus kapcsolatom volt, ha a munkáról volt szó. Tudtam, hogy mindig óvni akart - ott is, az összes nehézséget a vállára venni, hogy az én életemet megkönnyítse, de amikor elestünk a megbízástól, már nem tudta magát tartani. Helyette engedte, hogy ott, a tárgyalóban, Eve, a Crystal tulajdonosa és mindenki előtt a csalódottságom, az idegességem kiüljön az arcomra. Sosem voltam jó színész, igazán az érzelmeimet nem tudtam titkolni, de ott, ahelyett, hogy megvádoltam volna a Fanget a plágium vádjával, nehéz szívvel, de szótlanul felállva, elbocsájtást kérve menekültem el a helyszínről, mert tudtam, hogy ha nem hagyom el a helyszínt azonnal, akkor annak nem lesz jó vége.
Csak visszaérve a saját irodámba, becsukva az ajtómat söpörtem le minden létező és mozdítható dolgot az asztalomról, kiadva minden mérgemet. Mint ahogy akkor, úgy most is aztán ÉN voltam az, aki mindent felszedett. Vagyis akartam volna, ha a kopogtatás meg nem zavart volna az akciómban - most kivételesen béna voltam és nem idegbeteg.
- Persze, minden a lehető legnagyobb rendben van. Egy tipp, ha megengeded: ezek a főnök székek túl kényelmesek, elvonják az ember figyelmét is - összegeztem azt, hogy unalomból jobbra majd balra forgolódtam a székkel ahelyett, hogy a munka foglalta volna le minden figyelmem. Az lett volna a normális. - Ugyan már, nem kell mások helyett pakolnod - intettem le  végül, még csak az hiányozna, hogy ő végezné el az én, vagy esetleg egy sosem igényelt takarítószemélyzet munkáját. Nem azért volt itt a Heartnél. Hogy még csak az esélyét is elkerülhessem annak, hogy ténylegesen nekifogjon ennek a munkának, inkább elterelve az ő figyelmét a bénázásomról, meg az enyémet a lehorzsolt hámfelületről tettem fel neki vagy ezer kérdést, remélve, hogy elgondolkodik azokon és aztán továbbfűzhetjük majd a beszélgetést, hátrahagyva azt a rendetlenséget, amit magamnak okoztam. Gyűlöltem a koszt, a port, ha valami nem úgy volt, ahogy hagytam, vagy ha mások értek engedély nélkül a tárgyaimhoz. Volt, akit helyre is tettem, ha éppen elkezdték birizgálni a dolgaim, de volt, akire ráhagytam, mert az adott személy fontosabb volt, mint hogy Gollamként a Drágaságom legyen bármi is.
- Kérdezni szeretnél tőlem? Valami nem tiszta a szerződéseddel? - érdeklődtem tőle, mert ha erről volt szó, azt ideje lenne gyorsan orvosolnunk apával, nehogy elveszítsük őt is. Követve a pillantását én magam is lenéztem a még ott éktelenkedő kapcsokra, de aztán egy életem, egy halálom módon egy ellentmondást nem tűrő bólintás volt a jussa Mirának. - Rád érek, nincs nagyon más dolgom - lenne, csak nem volt kedvem az agyamban turkálni jelenleg ötletekért. Néha nagyon fáradtnak éreztem magam, olyankor mindig rátenyereltem egy kicsit a STOP gombra. Ma is ilyen napot tartottam.
- Ennek örülök, senki sem szeretne egy számára kényelmetlenséget okozó helyen dolgozni. Ha bármilyen problémád felmerülne akár a jövőben, gyere nyugodtan, aztán átbeszéljük, vagy elmondom apának és megpróbáljuk megoldani - tényleg így gondoltam. Még ha nem is lenne a feladatom a HR-es dolgok számon tartása, igyekeztem mindenkivel jó viszonyt ápolni itt. A cégünknél. - Ülj le nyugodtan - a két hatalmas, kényelmes szék az asztalom túloldalán néha még számomra is csábító volt. Pont ezért kerültem meg az asztalt, hogy az üresben helyet foglalva közelebb legyek Mirához, ha a lány is leült. - Miről lenne szó? - érdeklődtem, megtalálva a komolyságom, a menedzser énem, miközben a pillantásom a mappára futott, érdeklődve, kíváncsian.

✦ second ♫ ✦ note: most már nem leszek béna  ✦ kredit

Okay so what's the big plan?

Egy olyan személy, aki kívülről nézett engem, bizonyára azt mondta volna, hogy ne akarjak belekontárkodni mások dolgába. Ne akarjak megoldani senki helyett semmit és ne legyek annyira önzetlen, mint amilyen alapvetően voltam. Oh, és persze ne akarjak mindenkiben bízni, mert úgyis csak pofára esek. Számtalanszor kaptam már meg ezeket valójában, de most, ebben a helyzetben nem voltam hajlandó meghallgatni sem másokat. Az én dolgom volt, hogy kinek segítek, és kiben bízom. A testvéreim támogattak, ennél több pedig nem kellett. Csak ne akartam volna az egész világot valami békés, nyugodt, boldog hellyé változtatni – lehetetlen küldetésnek hangzott.
Ugyan megvolt a saját kis kuckóm a Heart Marketing Companynál, most nem ott akartam elszórakozni az időmet. Mármint, dolgozni. Csak nekem ez inkább volt szórakozás, mintsem kemény munka. Az, hogy használhattam a fantáziámat, és a kreativitásomat, inkább kellemes időtöltés volt a számomra. Szerintem mindenkinek olyan munkát kellene választania, amit élvez, úgy, mint én is.
Végigsétáltam a folyosón, a kezemben volt egy mappa, helyesbítve magamhoz öleltem, mert azok a tervek voltak benne, amin már vagy egy hete dolgoztam. Tudtam, hogy a Dragon Crystal megbízástól elestek, de én mégis továbbgondoltam azokat a terveket. Ám mindenekelőtt, mielőtt felfedtem volna az ötletemet, tudni akartam, hogy pontosan mi történt. Hisz az egy dolog volt, amit én láttam – de nem hallottam, nem voltak különösebb belső információim. A teljes képet kellett látnom.
Ahogy elértem Salem irodájáig, nagyot nyeltem és végül kopogásra emeltem a kezem. Körbenéztem lopva, mielőtt hármat rákoppintottam volna az ajtóra. Aztán csak vártam arra, hogy beengedjen vagy épp elküldjön. Azonban semmi ilyen válasz nem érkezett, viszont furcsa hangok szűrődtek ki odabentről, így végül benyitottam.
- Salem? Szia! Minden rendben? – A küszöböt átlépve pislogtam el felé, még a fejemet is oldalra döntöttem, ahogy próbáltam rájönni, mit művel az asztal alatt. Reméltem, nem zavartam meg semmi… fontosban. Hát, kinek mi a fontos, ugye. Pislogtam néhányat, de egyelőre nem mertem közelebb menni. – Oh, ne segítsek? Együtt gyorsabb – Ekkor léptem egy kicsit közelebb és készültem lerakni a mappámat az asztalra, mikor kérdésekkel bombázott.
- Dehogy tévedtem el. Ide akartam jönni, hozzád. Valójában lenne valami, amit meg akarok kérdezni tőled – Kezdtem el a mondókámat, de nem akartam egyből belevágni a közepébe. – Nem tudom, van-e most időd… - Pislogtam el az asztal alatt levő, szétszórt kapcsok felé, majd a lány asztalára, végül pedig rá. – Én megvagyok. Mindenki barátságos és kedves velem, ami ritka manapság – Ez nem volt hazugság. Bár a Kumandránál is hasonló helyzetek uralkodtak eleinte. De valahogy az a boldog, nyugodt légkör egyik pillanatról a másikra tűnt el, ezzel a lelkivilágomat elég durván megtépázva. Nem szerettem a feszültséget, és a veszekedéseket. Ezért sem bánom talán, hogy annak a cégnek leáldozott. Most a Heart-on volt a világ szeme. Vagy legalábbis az enyém. Szerettem volna segíteni nekik és ha hiszek a testvéreimnek (miért ne hinnék?), akkor képes vagyok őket kirántani a „névtelenségből”.

◉ 465 words ● Stay ● note: miért ölnélek meg? imádtam!  ◉

Létezik olyan ember a világon, aki még nem "dolgozott"? Tudod, amikor csak molyolsz és szöszölsz és úgy teszel, mintha nagyon aktív lennél, de közben a hátad közepére sem kívánod azt a napot, ami olyan lassan telik, mintha egy reumás csiga húzná az óramutatókat. Apával túljutottam már a reggeli reggelin és a délelőtti tízórain, ahol bőszen söprögette a nyakkendőjéről le a morzsákat a szendvicse maradványaiból. Mindig ezt csinálta és ahogy mamának nem volt szíve rá mérgesnek lenni, amiért akkora malac, úgy nekem sem. A gurulós főnök székemet nem én kértem, hanem apa rendelte el, hogy a neki dolgozó és kitűnően teljesítő munkatársak megérdemelten gurulgassanak az irodájukban azon, mint ahogy én is. Azt csak olykor hallottam vissza, hogy a protekció miatt jutottam el odáig, amilyen pozícióban dolgozom, de nem foglalkoztam sosem a rosszmájúsággal. Én magam tudom, hogy mit tettem le az asztalra és azt is tudom, hogy sok szenvedés, tanulással töltött éjjel és rengeteg kávé kapott szerepet az idáig tartó utamon. Nem bántam egy percét sem, sőt, élveztem, minden egyes nehézséget és akadályt, mert tudtam, hogy képes vagyok leküzdeni mindent.
Kivéve azt az egyet, ami miatt a mai napig elkap az idegesség, a csalódottság és a sírhatnék, ha eszembe jut. És mindenről AZ jut eszembe - ha ránéztem a laptopomra, ha kinéztem az épület hatalmas üvegablakain, ha találkoztam apával, ha... igen, mindenről!
Balra gurul öt centit. És még tízet. Aztán vissza huszonötöt. Egy kicsit talán sok. Forduljunk meg a székkel! Először csak lassan, és mivel odakint a folyosón szélcsend és embermentesség uralkodott, ezért újra és újra balra fordultam, hogy valahol a tizediknél már behozva az egyensúlyt, a jobboldali mozgást is megkezdjem.
A hirtelen mozdulattal sikerült lesöpörnöm minden tűzőkapcsot és gemkapcsot az asztalomról, ami cunamiként borult végig a padlómon, be, egészen az asztalom alá, beterítve a leterített puha szőnyeget is, az egyik kapocs pedig úgy gondolta, hogy lepacsizik a bokámat fedő bőrréteggel.
- Ó basszus!  - nyögtem fel halkan. - Te szerencsétlen! - ezt csak magamnak. Nem, nem izgatott, hogy már rég pötyögnöm kellett volna a marketingterveimet. Hogy éppen a 4P-nél járva az árakat határoztam volna meg egy adott termékhez, hogy a piacon versenyképesek lehessenek az adott dologgal. Ehelyett mit csináltam? Bemásztam a saját bunkimba. A fenéket! Muszáj voltam felszedni mindent, amit én magam szórtam ki, nehogy apa 1) meglássa és észrevegye 2) rituálisan kikérve magának a butaságomat egy takarítót küldene be, aki 3) helyettem takarítana fel. Volt két kezem, azon tíz ujj, ráadásul néha fürgék is, képes voltam felszedni.
Nagyjából az ötvenedik kapocsnál untam el magam és kezdtem bele mérges sóhajok sorozatába, amikor kopogtatás zaja törte meg a csendemet. Persze, hogy fel kellett emelkednem. Látnom kellett, hogy ki kért bebocsájtást a birodalmamba, ezért ahogy mozdultam, csak a fél kezemet vitte le az asztal sarka, végigkaristolva a bőrömet vele húztam el a számat és haraptam el a kimondatlan úezfájezfáj mantrámat. Helyette:
- Szia! - rámosolyogtam a szőke lányra, aztán lenéztem a karomra. Oké, megmaradok. - Mi járatban erre? Én - ránéztem az ajtómon feltüntetett névtáblára. Salem Aya Wang. - ... megvagyok, ha minden igaz. Van még pár kapcsom lent a földön - mutattam le a padló felé, egyértelműsítve, miért is váltam padlócirkálóvá egy időre - Szia! - mert ismétlés a tudás anyja.
- Tudok neked segíteni valamiben? Úgy értem.. nem tévedtél el, ugye, Mira? - döntöttem oldalra a fejem, miközben gyorsan végigfuttattam a mai programtervezetem. Csakis az a ppt lett volna mára betervezve, semmilyen találkozóm nem volt. Nem lett volna. A kezem mégis előzékenyen mutatta, hogy beljebb fáradhat, miközben elsandítottam a kis tea-készítő asztalkám felé. Jó, belátom, az tényleg protekció miatt volt ott, mert másnál nem engedte apa meg azt. - Mi a helyzet? - csak lazán. Nagyon... lazán!

605 szó ✦ first ♫ ✦ note: ne ölj meg a kezdő miatt    ✦ kredit