Szeretek itt dolgozni, döntöm el sokadjára, végignézve a már elkészült polcokon. Persze, nem mindig leányálom és akad negatívuma bőven, de ezek ellenére se tudnám már elképzelni magam máshol. Na jó, valójában ez nem igaz, el tudnám természetesen, csak nem akarom. Sose voltak nagy karrierista álmaim, nem akartam se híres, se gazdag, se semmi hasonló lenni, nincsenek világmegváltó terveim, amiket mindenképp meg akarok valósítani, hogy egésznek érezhessem magam.
Azt persze be kell vallanom, nem lenne hátrány egy kicsivel magasabb fizetés, vagy nem vonz a gondolata annak, hogy csak hétköznap dolgozzak, hétvégente pedig lelkesen lógassam a lábamat, de megvagyok mindkettő nélkül, azt pedig nem hiszem, hogy még egyszer ekkora szerencsém lenne a főnökömmel.
Sophie ugyanis remek főnök. Nem hordja fenn az órát, nem hiszi azt, hogy felsőbbrendű, sőt, egészen emberi. Kiadja persze a feladatokat és el is várja, hogy elkészüljenek, ezzel azonban semmi gond nincsen.
- Ötletem biztosan lesz - bólintok egyetértően, mert nem is azzal van a hiba, hogy annak hiányában vagyok, inkább a hasznossága, ami kérdéses. Elgondolkozok ettől még azon, mi mehetne a hiányos helyre, a menet közben megérkező kávét pedig őszinte boldogsággal veszem át és köszönöm meg.
-  Mintha láttam volna a raktárban, de fogalmam sincs, mikor - biztos vagyok benne, hogy ott volt, abban azonban már nem, pontosan mikor és hogy azóta vajon mi lett vele. Könnyen lehet, hogy eladtuk, vagy kidobtuk, de persze az is megeshet, valahol ott porosodik még.
- Az ilyesmi könnyen megy - a kirakattal valószínűleg nehezebben boldogulnék, a polcok rendezésében azonban kifejezetten gyors vagyok. S bár természetes, hogy csipkedem magam, hiszen időben végeznünk kell, nem tudom megakadályozni, hogy büszkén kiegyenesítsem gerincemet és boldog mosolyt varázsoljak arcomra. Bármilyen apróságra kapjam is, a dicséret mindig jól esik.
- Ahogy gondolod - ostoba lennék tiltakozni ellene, jól jön a pénz, ugyanakkor azt akartam, hogy tudja, puszta szívességként is szívesen segítettem volna, nincs szükségem ellenszolgáltatásra.
- Ha nincs is meg, biztos találunk valami mást, ami jól mutatna ott, annyi minden van a raktárban - egyszer talán azt is átnézhetnénk alaposabban, mert hiába kicsi, tele lett zsúfolva ki tudja, mi mindennel. Egyelőre azonban ez nem is lehetne mellékesebb.
- Remekül hangzik, köszönöm. Viszont akkor csipkedjük magunkat - a szabadidő, még ha csak egy fél napról van is szó, mindig jól jön, nem is vagyok rest elfogadni az ajánlatot. Most pedig már csak annyi a dolgunk, hogy befejezzük a díszítés nagy részét.
- Most jut eszembe, sose mondtad, miért pont virágboltot nyitottál. Mármint, nyilván értesz hozzá, de máshogy is foglalkozhatnál növényekkel - nem vagyok az a faggatózós típus, de ez a kérdés azóta birizgálja a fantáziámat, hogy ide jöttem dolgozni és a mostani egy tökéletes időpontnak tűnik ahhoz, hogy megkérdezzem. Plüsst keresni végül is beszélgetve is lehet.

Örülök neki, hogy Ben maradt segíteni, és még csak kérnem se kellett különösebben. Szeretek vele dolgozni, mert valahogy mindig ott van ahol keresem, azt csinálja amit kérek, és sosem fordult még elő, hogy valami nagy galibát kutyult volna. Persze, mindenki hibázik, én is hibázok, senki se tökéletes. Néha elmarad a virágok locsolása, de ez megesik.
Megvárom amíg a közelbe ér, és mivel jól esne egy kávé, már indulok is, hogy készítsek neki is egyet.
- Biztos lesz valami ötleted, én teljesen elakadtam. - sóhajtok egy nagyot, mert mindentől függetlenül eléggé frusztrál, hogy a kirakattal nem jutok egyről a kettőre, pedig még ezer dolgom lenne ezen kívül is.
A kávékat gyorsan megcsinálom, szerencsére már rég tudom, hogy Benjamin hogyan szereti, nem kell kérdezgetnem róla. Én már séta közben is kortyolgatom a magamét, mintha ettől beindulnának az agyamban a turbinák és egy csapásra megoldanám a jelenleg csupasz sarok problémáját.
- Nincs mit. - mosolygok rá, miközben még egyszer szemügyre veszem a kérdéses területet. - Lehet sötétebb is, vagy akár tehetnénk oda valami nagyobb dolgot? Nem emlékszel, megvan még vajon az a nagy plüssmedve amit Valentin napon használtunk? Vagy megvették azt is? - morfondírozok, miközben a bögrébe is kapaszkodok gőzerővel. Elég egy pillantást vetni az üzletre és a szépen telipakolt polcokra, hogy újabb mosoly kússzon az arcomra.
- Az biztos, hogy gyorsabb. Nem is tudtam, hogy már ilyen jól haladtál a polcokkal. - szerintem én még fele ennyit se csináltam volna meg ennyi idő alatt, így teljesen jogosan jár a dicséret.
- Ne viccelj, ennyire azért nem megy rosszul. Ami jár az jár. - legyintek egy kicsit, mert az csak természetes, hogy a túlórája ki lesz fizetve. Csak azt nem tudom még, hogy ezen felül mivel kompenzáljam a kiesett idejét, hogyan kapja vissza a szabad estét.
- Nézzük meg, hogy megvan-e még az a maci, és ha nincs akkor gondolkodhatunk tovább. Van még néhány tippem, így, hogy már tudjuk mit ne tegyünk oda. - mosolygok rá biztatóan, majd elindulok a hátsó raktár felé, hátha megtaláljuk a plüss mackónkat ami pont jó lenne a problémás sarokba.
- Szerintem ha ma meglenne a nagyja a többit már be tudom fejezni holnap reggel. Neked meg elég csak délután bejönni, kapsz egy szabad délutánt. Mit szólsz? - érdeklődök, mert eddig még ez a leghasználhatóbb tervem.

Szívesen töltöm az időmet a virágboltban. Szeretek itt dolgozni, tetszik a virágok színes kavalkádja, illatuk hurrikánja, kedvelem a hangulatát, a légkört és ami még ennél is fontosabb, a főnökömet is. Bármit messze nem tennék meg érte, egy olyan apróságot, mint a túlóra viszont igazán bevállalhatok a kedvéért.
Nem volt semmi dolgom a mai délután, se halasztható, se halaszthatatlan, ma még Raelin se ér rá, így igazán nincs egyetlen apró indokom se arra, miért ne maradhatnék itt. Nem mintha kerestem volna bármilyen kifogást.
Tudom, milyen fontos Sophie számára a bolt, ahogy azzal is tisztában vagyok, hiába kicsi, rengeteg munka van vele, különösen az olyan jeles események előtt, mikor tonnaszámra veszi boldog-boldogtalan a virágokat. A lehető legtöbbet kell ilyenkor bepréselnünk az apró térbe, hogy ne kelljen percenként visszarohangálni a raktárba vagy elhajtani egy vásárlót, mert elfogyott, amit éppen szeretne, mindezt úgy, hogy ne keltse zsúfoltság látszatát a hely és még jól is nézzen ki. Kétség nem is férhetett ezek után, hogy bár nagy segítség nem vagyok, már ami a szépérzéket illeti, azért maradok és támogatom a főnököt, amiben csak tudom.
- Persze - kiáltom vissza, s már fordulok is hangja irányába. Mentem volna akkor is, ha épp csináltam volna valamit, de éppen mindössze azon morfondíroztam, mit hozzak ki a raktárból a következő körben.
- Ó, de, nagyon is jólesne egy, köszönöm  - ha valami, hát a kávé mindig jöhet, a nap bármelyik szakaszában képes lennék ledönteni egy lavórnyit is akár.  - Megnézhetem, bár nem tudom, hogy szolgálhatok-e bármilyen jó ötlettel - ennek ellenére odalépek a mutatott rész elé, azzal a szándékkal, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kitaláljam, mi jöhetne oda, míg Sophie a kávéfőzővel babrál.
- Talán valami sötétebb mehetne még oda? Mármint, jól mutat ez a sok fehér, rózsaszín, meg sárga, de.. - végül csak megrántom vállamat, magam se tudva igazán, mennyire használható hirtelen felvetődött ötletem.  - Köszönöm - boldogan veszem át a felém nyújtott bögrét, az ital forróságával nem is törődve bele is kortyolok egyből. Tökéletes. Pont olyan, amilyennek szeretem, s bár mindig ilyen, ha Sophie készíti, valamiért mégis újra és újra meglep, hogy megjegyezte.
- Semmi dolgom, tényleg. Tudom, hogy meg tudnád oldani egyedül, de ketten gyorsabban haladunk - kétségem sincs afelől, nélkülem is csodás munkát végezne, ugyanakkor abban azért mind a ketten egyetérthetünk, négy kéz mégiscsak jobb, mint kettő.
- Ha a pénz miatt aggódsz, hagyd csak, nem kell kifizetned a túlórát - a bolt bár jól megy, tudom, hogy meggazdagodni azért nem lehet belőle, nem is várom el, hogy kárpótoljon bármivel is olyasmiért, amit én ajánlottam fel. Rég máshol dolgoznék, ha a fizetés mértéke annyira érdekelne.
- Szóval, mit is pakoljunk oda? - térek is vissza korábbi elmélkedésünk tárgyához, mielőtt még túlságosan is belemennénk a pénz témába. Soha, semmi jó nem sülhet ki abból, ha sokáig lovagolunk valami ilyesmin.

Sosem hittem volna, hogy valaha is azt fogom kérni bárkitől is, hogy túlórázzon. Mondjuk most sem kértem, Benjamin magától ajánlotta fel a dolgot. Készülünk a közelgő anyák napjára, ki kell pakolni az apró ajándéktárgyakat, berendezni a polcokat, kirakatot, csinálni néhány egyszerűbb csokrot is, ha valakinek sietősebb lenne a dolog. Ezen kívül vannak akik előre gondolkodtak és rendeltek, nekik amit lehet félre kell tenni (például a kis mackós kaspóban csücsülő korallvirágból is egyet, meg ilyesmik). Végeláthatatlannak tűnik a teendők sora, de szerencsém van, hogy Ben segít mindenben.
Már több mint egy órája zárva az üzlet, így mégis csak gyorsabban haladunk, Benjamin a polcokat tölti fel, én pedig a kirakattal bíbelődök. Illetve bíbelődnék, csak épp nem tudom mi is hiányzik abból a sarokból, sehogy se tudok rájönni.
- Ben, ráérsz egy percre? - szólítom meg, közben felállok, hogy kicsit távolabbról is megcsodálhassam a félig kész kirakati dekorációt. Megvárom míg a közelbe ér és rá mosolygok halványan.
- Nem kérsz egy kávét? - ajánlom fel, majd el is indulok az üzlet hátsó része felé, ahol a mosdó és egy kis teakonyha van. - Nekem most muszáj innom egyet, csinálok neked is. Addig megnéznéd kérlek azt a sarkot? Egyszerűen nem jövök rá, hogy mi hiányzik onnan. - tudom, hogy pasi meg nem is annyira ért a növényekhez, de bízom benne. Adok a véleményére és a szavára is, és bár nem gyakran de néha kérem a segítségét ilyesmiben is.
Gyorsan elszaladok a kávégéphez és készítek két finom kávét, majd visszatérek a kirakathoz.
- Lett valami ötleted? - nyújtom felé a bögrét. Kárpótolnom kell valahogy emiatt a túlóra miatt, persze nem csak a fizetését illetően, hanem talán kaphatna egy extra szabadnapot vagy ilyesmi. Majd megbeszélem vele is, hogy mit vagy mikor szeretne.
- Ha valami dolgod van tényleg menj csak nyugodtan, megoldom már a többit egyedül is. - valahogy sose ment nekem ez a főnökösdi. Nem is kezelem magam annak, jobb szeretek úgy gondolni az üzletre mintha kollégák lennénk. Ezért is érzem magam rosszul ennyire, hogy némi túlórázásra kértem. Tényleg nagyon remélem, hogy nem lett volna más programja, mert már így is furdal a lelkiismeret.