Nem tudom, hogy csak én nem viselem jól az alvást vagy más is így van ezzel. Egy hete rémálmok gyötörnek. Egy kicsit már kezdem unni az egészet… Folyton egy másik életről álmodok. Merőben más életről… sőt teljesen különbözik a mostanitól. Mindig szépen indul, bár azért kicsit fura is egyben… a legjobb barátom egy… szarvas? Igen… fogalmam sincs milyen lények a családom… és még egy beszélő hóember is megjelenik Anna és egy számomra ismeretlen lány társaságában… mondom, hogy furcsa. Ettől eltekintve érzem azt, hogy ez szép álom… lenne. Nem véletlenül említettem meg, az ellenkezőjét, ugyanis a végére mindig történik valami rossz… Hans az egésznek az okozója… ha ő előjön a sötétségből, akkor valakivel lesz valami… A legtöbb esetben Anna az, aki bajba kerül. A legutóbb is jéggé fagyott teljesen. Volt, hogy a férfi elrabolta a kedvesemet és egy köddel borított erdőbe vonszolta magával. Nem tudtam utána menni…
Ezek után jajveszékelve térek magamhoz, vagy éppen lefordulva az ágyról… de oké, rendben, még a rémálmokat elkönyvelem az aggódásnak, mivel féltem a lányt. Főleg Hans-tól… biztos vagyok benne, hogy csak kihasználná. Hogy honnan tudom? Nos, mondhatnám, hogy megérzés, de… ez nem csupán csak az… nem. Nem elég, hogy az agyam meg van zavarodva és furcsa képeket mutat, amikor alszok. Ráadásul ébren is hasonló dolgok történnek meg velem. Konkrétan, emlékképek jelennek meg előttem az álomhoz hasonló életről. Egyszerűen nem tudom hova tenni a jelenséget. És igen slusszpoénként, nem rég fedeztem fel a tükörben egy mesebeli alakot. Először azt hittem, hogy valaki szórakozik velem, de rájöttem, hogy nincs így, sőt mivel velem együtt mozgott, így csak egy kis idő után esett le, hogy az én vagyok… bevallom őszintén azért ijesztő volt látni magamat mesefiguraként. El nem tudtam volna képzelni, hogy így nézhetek ki…
Visszatérve, nem lehet véletlen, hogy ezeket láttatja velem az elmém. Emiatt nem is kedvelem, azt a ficsúrt. Ki nem állhatom… Nagyon nem tetszik, hogy Annát az ujja köré csavarta… hiába próbálkozok a lánynál, egyszerűen semmi esélyt nem látok, hogy belém szeressen… mivel… én… szeretem őt. Szinte mindent tudok róla. Mi a kedvenc színe, filmje, étele, itala… hogy mit szeret… hogy mi teszi boldoggá… hogy mikor van rossz napja… azt is tudom, ha éppen fel tudna robbanni a dühtől. És a legfontosabb a mosoly az arcán. Az áll neki a legjobban. Ha csak meglátom nevetni… önkénytelenül is mosolyra kerekedik az én szám is. A legszebb dolog a világon. Persze, nehéz labdába rúgni egy olyan mellett, mint Hans… aki tökéletes… aki… áhhh, hagyjuk… még azt sem tudja, hogy melyik Anna kedvenc koktélja… melyiket szereti a legjobban elkészíteni… Ki fogja használni, és én ezt nem akarom megvárni, hogy megtörténjen… lépni azonban nem merek, mert biztosan tudom, hogy azzal csak magamra haragítom a lányt. Így csak magamban örlődöm… már elgondolkodtam azon, hogy esetleg felkeresem a város pszichológusát… de elvetettem az ötletet. Még nem vagyok annyira begolyózva, hogy szükségem lenne rá.


Ezek a gondolatok pörögtek végig az agyamon… miközben a mosdóban lévő tükröt nézegettem és benne a másik alakot. A látványt nem igazán lehet megszokni, de legalább már nem riadok meg minden percben, ha meglátom. Megmostam a kezemet, végül papírt használva töröltem át és úgy léptem ki az ajtón vissza a bár forgalmasabb részére. Anna eléggé el volt kenődve… és sejtettem, hogy miért. Hans nem jelent meg egész nap. Próbáltam vicceket mesélni neki, hogy legalább azt a görbületet az arcán a másik irányba fordítsam, de nem igazán jártam sikerrel.
Telt múlt az idő és egyre kevesebb ember tévedt be hozzánk. Még azok is szépen lassan eltávoztak, akik itt töltötték a napot. Fel szerettem volna gyorsítani a zárási folyamatokat, így a pult mögötti polcot ellenőriztem és írtam fel, hogy a mai napon miből mennyi fogyott. Már majdnem a végénél jártam, amikor meghallottam csilingelni az ajtót… Valaki bejött… Nem örültem neki, de a vendég az vendég… Megfordultam… és a falnak tudtam volna menni… Hans…
Kérdeztem volna tőle, hogy mi a fenét keres itt, de láttam Anna reakcióját és egy az egyben a föld felé szegeződött a tekintetem. Örült neki, hogy betévedt… Karba tett kézzel álltam, majd kettejük között cikázott a szemem. Jobbra és balra. Nehezen tudtam arra koncentrálni, hogy éppen mi a beszélgetésük témája… dühös lettem… és ez nem is akart csillapodni. Csak akkor kapcsoltam, amikor Anna felém intézett egy kérdést. Hirtelen ért, így csak bólogatni tudtam. Megkért, hogy ha nem nagy gond be tudnék zárni helyette… Persze, hogy nem gond, viszont ez azt jelentette, hogy nem én kísérem haza, hanem majd megteszi helyettem ez a férfi…
Csak mosolyogni tudtam Anna felé, hang semmiképpen sem jött ki a számon… jobb is így… attól féltem, hogy beszólok annak a gyökérnek, ami a lehető legrosszabbra fordítaná a kapcsolatunkat. Megvártam, amíg mindketten kilépnek az ajtón és csak akkor fordítottam meg a táblát, hogy minden járókelőnek tiszta legyen... már zárva vagyunk. – Vigyázz magadra! – Sóhajtottam… mondtam volna neki, de mégsem tettem, így csak magamnak jegyeztem meg… Néztem őket, ahogy mennek az utcán… legalábbis addig követtem szemmel, amíg teljesen el nem tűntek a látókörömből… Szépen lassan visszamentem a pult felé. Az idegesség nem sokat csillapodott, legszívesebben mindent összetörtem volna mérgemben… de azzal csak az üzletnek okoznék kárt. Nem szerettem volna, így tettem a dolgomat és elvégeztem a zárást… egyedül…


✦Van érzéked az állatokhoz; habár beszélni nem tudsz velük, mégis tudod, érzed mire gondolnak, mit szeretnének. Lehetne azt is mondani, hogy te vagy az állatokkal suttogó.
A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.
A képesség aktív 2021.10.01-től és ezzel együtt a karakter emlékei is visszatértek a mesebeli életéről.