I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-08-20, 13:33
Bethany & Christian
Feelings change, but memories don't!
Hiába enyhült egy hangyányit, de még mindig zavarban voltam. A közelsége nagyon is jól esett. Először nem tudtam hova tenni, hogy ennyire érdekli mi is van velem, de szépen lassan fogadtam el, hogy valóban tudni akarja, hogy is vagyok. Ebből a szempontból egy idióta vagyok. Ez nem kérdés. Csak húztam az „idegeit” azzal, hogy béna válaszként annyit mondok… semmi baj. Hogy lehetek ekkora barom. Persze, az igazat nem mondhatom el… azzal nagyon is megváltozna minden. Ráadásul fogalmam sincs, mit reagálna rá. Nem is akarok belegondolni… A tegnap esti találkozójukra kérdeztem rá már másodszorra. Valóban érdekelt, hogy mi is történt. Nem akartam erőszakosan rákérdezni, vagy éppen tolakodva érdeklődni… de tudnom kellett a részleteket. A válaszára… nem számítottam. Nem. Egyértelművé vált a tippem… miszerint nem volt jó a találka. – Sajnálattal hallom… – Nyeltem egyet. Mélyen legbelül örültem annak, hogy Niels ily módon elcseszte az egészet. Viszont őszintén szomorkodtam amiatt, hogy nem úgy alakult az estéje, ahogy eltervezte, meg persze amiatt, hogy esetleg csalódásként élte meg. – Egyébként… jobbat érdemelsz nála… – Karba tettem a kezemet és úgy hagyták el a számat a szavak. Nem fűztem hozzá többet. Lényegre törő volt, és kész. Nem fejtettem ki részletesebben, hogy miért… legfőképp azt meg pláne nem, hogy ki is lenne hozzá a megfelelő… a hozzá illő. Jól tudom, hogy én sem vagyok az, aki a tökéletes lenne a számára. Azonban a szeretetet iránta ki tudnám fejezni… nem úgy, mint az a ficsúr. A lebeszélt találkánkat konkretizáltuk… két lehetőség közül kellett választani. Vagy elmegyünk valahova meginni valamit, vagy itt maradunk és itt italozunk... esetleg beszélgetünk. Mivel a hely adott volt, így esett a választásom a második mellett. Legalább az új koktélt is kitalálhatjuk közösen… ami azért nem is tűnt olyan rossz ötletnek. – Nincsenek már olyan sokan, így hamar zárhatunk. – Kacsintottam rá, még talán a zavarom is sokkal jobban eloszlott. Persze nem mondom, hogy teljesen eltűnt… de jobban éreztem magamat. A kérdésére csak ráncoltam a homlokomat. Legszívesebben elmondtam volna neki mindent, de megálljt parancsoltam magamnak. – Ahogy már említettem, jobbat érdemelsz… Niels-nél. – Megvakartam a fejemet és utána folytattam. – Amióta besétált a bárba, nekem nagyon is unszimpatikus volt. Konkrétan láttam rajta, hogy ő tipikus az a férfi, aki csak meg akar… döngetni… és utána lelép. – Ráztam meg a fejemet… szebben is mondhattam volna, de csak úgy kicsúszott a számon. – Bocsánatot kérek, de ez a meglátásom. – Szabadkoztam. – Emiatt aggódok érted. Féltelek, hogy az az ember rosszat tesz veled. – Tettem még hozzá. Nem vártam meg a reakcióját. Nagy levegőt vettem… és amint láttam, hogy kiment az utolsó vendég is az ajtón, rögtön követtem. Ránéztem az órámra és délután ötöt mutatott. Mindig este hatig vagyunk nyitva, de úgy voltam vele, hogy nem lesz gond, ha egy kicsivel előbb zárunk a kelleténél. Elfordítottam a nyitva feliratot, bezártam az ajtót belülről és visszamentem Beth-hez. – Akkor azt hiszem, kezdhetünk gondolkodni az új koktélokon. – Megfogtam a Martinis üveget, majd két poharat vettem elő és töltöttem belőle egy nagyon keveset, csak az íze kedvéért. Mindketten agyalhattunk rajta, hogy vajon milyen itallal tudnánk kombinálni. – Nos, mit gondolsz? – Mindenképp próbáltam kicsit más témára terelni a beszélgetésünket. Nem akartam, hogy ismét Niels legyen a középpontban és persze azt sem, hogy felőlem érdeklődjön. Bár ha eddig nem hagyta annyiban az egészet, akkor most sem fogja feladni a kérdezősködést. Érdekes estének nézünk elébe…
Az ész megáll, újra csak leshetem nyomát
Lelép a lány, hogyan is kezdhetnék hozzá?
Ha menni kell, soha nem haragszom rá
Egy apró kérdést feltennék, ha hagyná
Akinek az arcát viselem :
Dominic Sherwood
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Suncrest
✦ ✦ ✦ :
Sorsunk szerencsés,
Minden szép, ami állandó.
Jó, vagy rossz az év,
Mindig akad egy kedves szó.
A tükör mögött :
Fedora
2021-07-14, 20:53
Bethany && Christian
so lucky to have you
Nem tudom, hogy mégis miért változott meg ilyen hirtelen. Valaminek történnie kellett, hogy így kiforduljon magából. Nem igazán tudom hova tenni, de szeretném megoldani, akármiről is legyen szó. Túlságosan is sokat jelent nekem a barátsága ahhoz, hogy valami ostobaság miatt odavesszen. Teljesen olyan érzésem van, mintha valamivel halálra rémítettem volna és az, hogy nem tudom miről van szó csak még inkább kifacsarja szívem-lelkem. - Nem.. Lehet, hogy én sokszor nagyon oda meg vissza vagyok érte, de kezdem azt érezni, hogy az érzés nem olyan kölcsönös. - Már az is sokat mond, hogy ennyi ideig tartott, hogy egyik pontról a másikra jutottunk. Már, ha egyáltalán jutottunk valamerre. Kicsit úgy érzem, hogy csak én haladtam valamelyest előre, míg ő egy helyben tartózkodott a kapcsolatunkat illetően. Talán kezd eltűnni a rózsaszín köd, hogy mégis miért is voltam odáig annyira érte, mikor láthatólag még a kisujját sem volt igazán felém nyújtani. Szeretném, ha őszintén el tudná mondani nekem, hogy mégis mi nyomasztja ennyire, de ha így nem megy, akkor mindig ott van a lehetőség, hogy az alkohol megereszti a nyelvét. Talán a sors keze volt benne a dologban, hogy ez az üveg a kezében landoljon - Jól hangzik. - Körbenézek közben a ritkuló tömegen, majd pedig az órára pillantok, hogy hamarosan kezdődhet akkor majd az igazmondók órája. - Szép lenne még zárás előtt nekikezdeni. - Azt hiszem, hogy az alkohol is valahogy nagyobb hatással lenne rá, ha már csak kettesben lennénk. Bár a történtek után talán azt sem olyan meredek gondolnom, hogy tőlem érzi magát kényelmetlenül. - Még egyben vagyok, nem? Vagy mégis mi miatt aggódsz ennyire? - Nem igazán értem, hogy mégis miért érdeklődik ennyit Niel-sel töltött estéről. Mármint tényleg nem történt túlzottan semmi. Kicsit inkább felnyitotta a szememet a valós helyzetre, amely közel sem annyira fényes, mint általában a hangulatom. Viszont most nem is akarok rá fókuszálni inkább azt szeretném megtudni, hogy az ő elméje milyen gondolatokat rejt magában.
Furcsán viselkedtem és ez látszott… minden mozdulatom arról árulkodott, hogy semmi sincs rendben velem… hiába mondtam, hogy minden oké… nem, kicsit sem volt az. Sok érzelem kavargott bennem… legszívesebben kifutottam volna a bárból. El messze… el a gondolataimtól… és legfőképp el ebből a nevetségesen kínos helyzetből. Beth-et nem szívesen hagytam volna magára, de menekülni akartam. Valahogy a beszélgetés átterelődött rám… pontosabban rólam érdeklődött. Meglepetten néztem rá, amikor kiejtette a száján, hogy együtt kellene elmennünk valahova. Azonnal rákérdeztem, hogy mi a helyzet Niels-el, de a válaszára nem számítottam. – Valóban? Pedig azt hittem… ma is vele leszel. – Nyugodtabban mondtam ki a szavakat. Belül még örültem is ennek. Rendben… valamilyen szinten logikus is. Nem kell folyton együtt lenniük… az sem egészséges… hamar megölheti a kapcsolatot. Na, álljunk csak meg egy picit… kapcsolatról még nem is beszélhetünk, mivel csak egyszeri alkalom volt… és nagyon remélem, hogy nem lesz több… Tovább haladt a beszélgetés, majd a kérdését egyáltalán nem tudtam hova tenni… az egy dolog, hogy az érintésekor hirtelen húztam el a kezemet és a hátrálásom is azt sugallta, hogy félek tőle… de erről szó sem volt. Amióta az eszemet tudom, mindig is többet éreztem iránta és fogalmam sincs, hogyan mondhatnám el neki. Leginkább emiatt tartottam a távolságot… tudom, hogy ő csak barátként tekint rám, ezért kapaszkodtam a menekülésbe. A válaszom is egy egyértelmű nem volt. Nem féltem tőle, csak a helyzet az, ami miatt úgy viselkedtem, mint egy idióta. A kérdésére nem is reagáltam, mivel az én kérdésemre koncentráltam leginkább. Feltettem hát azt a kérdést, ami már reggel óta foglalkoztatott. Nagyon erősen figyeltem rá… szinte alig vettem levegőt. Érdeklődve hallgattam a válaszát. Tehát kellemes volt… hmmm… hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy valóban jó volt, vagy nem annyira. Bár ahogy ismerem, és amilyen boldog tud lenni, ezt nem így közölte volna velem. Sőt, a kérdésemre valami olyasmit vártam volna tőle, hogy majd kicsattan a boldogságtól és körbe ugrálva meséli, hogy pontosan mi is történt. Ha nem tévedek, akkor a második tippem lesz a valós helyzet. – Biztos… – Már éppen feltennék egy újabb kérdést az estéjével kapcsolatban, amikor ismét érdeklődik, hogy van-e kedvem elmenni valahova vagy sem… ráadásul egy ötletet is megemlít. – Hmm, b-benne vagyok. – Hiába nyugodtam le egy picit, még mindig bennem volt az a fura érzés. – Mivel elől van, akkor kezdhetjük ezzel a Martinis üveggel. – A palackért nyúltam és mutattam felé… még egy halvány mosolyt is kipréseltem magamból. – De persze, előbb zárjunk és utána akár ötletelhetünk is. – Elfogadtam az ajánlatát. Az üveget ismét letettem a pultra, visszanéztem Beth-re, majd tanulva az előbbi hibámból, feltettem a kérdésemet. – Öhm… egyébként, biztosan minden rendben volt az este? – Kíváncsi voltam, hogy mi történt valójában…
Az ész megáll, újra csak leshetem nyomát
Lelép a lány, hogyan is kezdhetnék hozzá?
Ha menni kell, soha nem haragszom rá
Egy apró kérdést feltennék, ha hagyná
Akinek az arcát viselem :
Dominic Sherwood
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Suncrest
✦ ✦ ✦ :
Sorsunk szerencsés,
Minden szép, ami állandó.
Jó, vagy rossz az év,
Mindig akad egy kedves szó.
A tükör mögött :
Fedora
2021-07-03, 00:05
Bethany && Christian
so lucky to have you
Nem tudom, hogy mégis mi történt, de abban biztos voltam, hogy egyáltalán nem ismertem rá Chris-re és nem tudtam, hogy mégis mit csináltam, amiért ennyire zavarba hoztam vagy nem is tudom igazán, hogy mit értem el vele szemben. Úgy menekült előlem, mintha csak leforráztam volna, vagy leprás lennék. Kis híján magában is sikerült kárt tennie és ebben az esetben a legkevésbé aggódtam az italért a polcon. A kettő közül egyértelmű, hogy melyik kár küldött volna jobban a padlóra. Habár nem tudom megmondani, hogy mi ütött belé pontosan most már csak azért sem fogom elengedni a dolgot. Ki fogom deríteni, hogy mégis mivel sikerült ennyire sarokba szorítanom. Nem számít, hogy miért viselkedik így kell legyen valamilyen megoldásnak a helyzetre. - Nem minden estémet tölti be ő. - Bármennyire is szeretném az időm nagy részét vele tölteni kezdem azt érezni, hogy feleslegesen álmodozom bármiről is ő koránt sincs annyira oda értem, mint én őérte. Egy álomvilágba ringattam magam, egy buborékba, ahonnét csak saját magamat tudom igazán kirángatni. - De akkor, ha ma ráérsz és nem félsz tőlem, akkor zárás után elmehetnénk valahová közösen.. Mit szólsz? - Talán, ha elviszem valahová máshová vagy akár itt is készíthetnék neki pár koktélt zárás után, hogy úgy igazán megeredjen a nyelve és elmondja nekem, hogy mégis mi az, ami miatt ennyire összezavarodott. Amikor végül zavartan rákérdez az estémre, hogy mégis milyen volt Niels-sel csak zavartan pislogok rá. Nem tudom, hogy mégis miért érdekli és azt sem tudtam, hogy egyáltalán érdekelheti. Bár nincs túl sok minden, amiről beszámolhatnék így remélem nem gondolja, hogy nem árulok el részleteket. - Jó volt, kellemes. Érdekes volt egy kicsit ezen falakon kívül is elbeszélgetni vele. - De nem tudom, hogy mennyire lesz folytatása. Tényleg úgy érzem, hogy egy olyan szekeret kergetek, amelynek esze ágában sincs felvenni engem és talán jobb is ez így. - Akkor ráérsz ma este? Kimozdulhatunk, de itt is maradhatunk zárás után és kitalálhatunk új koktélokat. - Utóbbi inkább hangzik munkafeladatnak, de ha jó társaságban csinálja az ember, akkor nem olyan vészes. Arról nem is beszélve, hogy nekem és ezek szerint neki se árt egy kis alkohol a szervezetébe.
Nem elég, hogy ideges voltam amiatt, mert Niels-el töltötte az estét… ráadásul, ami a pultban történt… nos, jogosan tehetné fel a kérdést, hogy „Minden oké?”… és nem csak feltételezés, mivel megtette. – P-persze… minden… de ezt már mondtam. Vagy… vagy nem? – Szinte dadogtam… nem tudtam értelmes választ adni. A viselkedésem nem a megszokott volt… és ezt ő is érzékelte. Nem tudtam levetkőzni a zavaromat. Az érzések csak kavarogtak bennem. Egyszerre éreztem féltékenységet, haragot, boldogságot és… és igen, még félelmet is. Félelmet… mivel tudtam, hogy az a férfi csak rosszat akar tőle. Egyszerűen féltettem őt. Miután a megmentett üveget bámultam egy darabig, eközben figyeltem a szavaira. Egyre jobban kikerekedett a szemem. „Hogy én félek tőle? Hogy gondolhat ilyenre… Hogy mégis mi a baj? Na, erre a kérdésre legalább tudom is a választ… egyértelműen Niels a probléma. Nem hozzád való! Már az első pillanatban láttam rajta, hogy csak ki akar használni… sajnos ezt Te nem látod…” Konkrétan lejátszottam a fejemben egy jelenetet… valami hasonlóval kellene válaszolnom, de semmiképp sem akarom rázúdítani ezeket a szavakat. – Menjünk együtt? De, neked nem Niels-el lenne programod? – Nyeltem egy nagyot amint kimondtam a férfi nevét… – Nem félek tőled, ne butáskodj… – Vakartam meg a fejemet. – Nincs baj… igazából nem tudtam, hogyan… – Megcsuklott a hangom… ennél a pontnál azt hittem, elmondom, hogy mit is érzek iránta, de még időben megálljt parancsoltam a nyelvemnek. – Hogyan kérdezzek rá, milyen is volt az estéd… – Egy fél mosolyt préseltem ki magamból. – Mivel már kimondtam, akkor rendesen meg is kérdezem. Milyen volt? – Rákérdeztem… legszívesebben nem ezt hoztam volna fel, de… de az a másik téma… hogy is mondjam, nem lenne rá megfelelő időpont. Nem tudnék olyat mondani, hogy rendben holnap elmondom neki… ahaaa… és melyik holnap? Csak húztam, halogattam és tessék… valaki más „lecsapott” rá. Nem voltam elég bátor, hogy elmondjam neki az érzéseimet… időben. Mondjuk, ebből a szempontból csak magamat hibáztathatom… Néztem az arcát és vártam a válaszát, hogy meséljen az estéjéről… mindenképpen hallani akartam, legalább megtudom, hogy mi történt… hmmmm… jobban belegondolva akarom én ezt?... Igen… tudnom kell…
Az ész megáll, újra csak leshetem nyomát
Lelép a lány, hogyan is kezdhetnék hozzá?
Ha menni kell, soha nem haragszom rá
Egy apró kérdést feltennék, ha hagyná
Akinek az arcát viselem :
Dominic Sherwood
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Suncrest
✦ ✦ ✦ :
Sorsunk szerencsés,
Minden szép, ami állandó.
Jó, vagy rossz az év,
Mindig akad egy kedves szó.
A tükör mögött :
Fedora
2021-06-24, 00:17
Bethany && Christian
so lucky to have you
Nem tudom megmondani, hogy pontosan miért, de rettenetesen furcsának tűnt most Chris viselkedése. Azt nem tudom megmondani, hogy vajon mégis mi történhetett, de az egyértelmű volt a számomra, hogy valami nagyon nincs rendben és ezt minden egyes mozdulata egyre inkább igazolta. Nem tudtam hova tenni, hogy mégis miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy velem együtt zárjon vagy inkább teljesen magára vállalja, hiszen azok után, hogy egy éjszaka ezt meg kellett tennie az lenne a legkevesebb, hogy viszonzom neki a szívességet azzal, hogy most előbb elengedem, hogy egy kicsit ő is saját maga által választott dologgal töltse az idejét és ne ide beburkolózva. Ahogy a kezemet a karjára teszem kicsit úgy viselkedik, mintha leforráztam volna. Nem tudom, hogy mégis mióta reagál így az érintésemre és kezdem azt hinni, hogy én csináltam valamit. Történt volna valami azon az éjszakán, mikor elmentem és nem mondja el? Akármi is legyen nem tudom elengedni, hiszen egyáltalán nem úgy viselkedik, mintha önmaga lenne. - Valószínűleg azért, mert szinte menekülsz elő... Vigyázz! - Próbáltam figyelmeztetni, ahogy az italos polcnak ütközött, amiből kis híján baleset keletkezett, de ebben a helyzetben jobban aggódtam miatta, mint az italok épségéért. Szerettem volna közelebb lépni hozzá, hogy meggyőződjek minden rendben van, de a legutóbbi reakciója után inkább nem erőltetném a testi közelséget, hiszen láthatóan nem örült neki az előbb sem. - Minden oké? - Egy újabb felesleges kérdést, amit a szőnyeg alá söpörhet. - Akkor menjünk együtt! Már, ha elárulnád nekem, hogy mégis miért félsz ennyire tőlem, vagy most mégis mi a baj.. Ha tehetek valamit, hogy jobban érezd magad, vagy szeretnél valamiről beszélni, akkor mondd el. - Nem tudok segíteni rajta amíg nem tudom pontosan, hogy mégis miért lett hirtelen ilyen távolságtartó. Meg miért van ennyire zavarban. Talán tényleg tettem valamit csak nem vettem észre? Vagy történt valami? Egek, teljesen letaglóz a kíváncsiság.
Meglepődve néztem rá, a mondata teljes mértékben eljutott a tudatomig, de persze hihetetlen volt a számomra. Rögtön válaszoltam is kissé furcsán. Illetve azonnal visszautasítottam a felajánlását. Nem akartam, hogy ő maradjon itt egyedül a zárásnál. Bevallom őszintén féltettem. Igen, féltettem... eddig pont azért kísértem haza, mert így voltam nyugodt... vagyis pontosan a lelkem volt nyugodt, ha biztonságban tudhattam. - Igen, igen... biztos! - Még mindig a pultba kapaszkodtam. Nem néztem rá... de éreztem, hogy egyre közelebb jön hozzám. A pulzusom már így is az egekben volt... azonban próbáltam tartani magamat. - Nem hiszem, hogy ráérnének... - Hallkabban mondtam ki a szavakat... Szinte dünnyögtem magam előtt... elgondolkodtam kicsit... mégis kik nem érnek rá? Hiszen nincs is senki az életemben... se barátok se senki... mi van, ha rákérdez... nekem meg mondanom kellene egy nevet... A fejem mélyén barangoltam végül az érintése zökkentett vissza a valóságba. Hátráltam eléggé meglepett arccal. - Öhm... minden rendben... miért... kérdezed? - Egyre jobban hátráltam, de nem volt sok helyem, így az italpolcnak ütköztem neki. Megremegett a szerkezet. Felnéztem es egy üveg kimozdult a helyéből és egyenesen felém zuhant. Aláálltam és próbáltam elkapni. Sok kapkodás keretében végül sikerült épségben tudni az italt. Eléggé drága mulatság lett volna, ha nem kapom el és összetörik... ez a Martinis üveg, amit szépen letettem a pultra. - Phineas és Josh... ők nem szeretnek esténként kiruccanni. - Valami nevet ki kellett találnom... egyáltalán nem volt hihető, sőt a viselkedésem sem azt mutatta, hogy minden oké... lenne... Abban reménykedhettem, hogy nem fog tovább faggatózni, de ahogy ismerem... ez nem így lesz...
Az ész megáll, újra csak leshetem nyomát
Lelép a lány, hogyan is kezdhetnék hozzá?
Ha menni kell, soha nem haragszom rá
Egy apró kérdést feltennék, ha hagyná
Akinek az arcát viselem :
Dominic Sherwood
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Suncrest
✦ ✦ ✦ :
Sorsunk szerencsés,
Minden szép, ami állandó.
Jó, vagy rossz az év,
Mindig akad egy kedves szó.
A tükör mögött :
Fedora
2021-05-16, 20:25
Bethany && Christian
so lucky to have you
Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki végre meglelte a szülők rejtett cukorkáját. Teljesen fel voltam pörögve és nem akartam elhinni, hogy egy ember ennyire tudja befolyásolni a hangulatomat. Az is lehet azonban, hogy csak én magam voltam az, aki kiváltotta ezt az egészet, hiszen mindig nagyon hozzákötöttem az érzelmi hullámvasutamat Niels-hez. Nagyon sok minden számított attól, hogy betér-e vagy sem. Most azonban, hogy végre úgymond házon kívül is volt lehetőségünk egy kis időt eltölteni egymással úgy éreztem, hogy minden megváltozott. Ez még a kezdete is lehet mindennek. Gondtalanul dolgoztam, hiszen az este annyira feltöltött, hogy akkor sem rontaná el a napomat semmi, ha ma nem térne be. Na, jó csak még jobbá tenné a helyzetet az egyszer biztos. De nem sóvároghatok állandóan utána, mert annak nem lesz jó vége. Hálás voltam azért, hogy tegnap este szó nélkül vállalta Chris a zárást és nem szerettem volna a nyakába sózni ezt még egyszer így hajlandó lettem volna teljes egészében átvállalni magamra. Meg aztán biztos, hogy neki is lenne valaki, akit esetleg szívesen látna vagy ilyesmi. Kétlem, hogy az egész élete a bár körül forogna. Az elég szomorú lenne. Akkor úgy érezném, hogy teljesen kisajátítottam volna. Nem élhet egyszerűen csak a munkának valaki. Persze én is nagyon élvezek itt dolgozni nap, mint nap de közben vágyom arra is, hogy legyenek külső élményeim. - Oh, biztos? - Meglep, hogy elutasítja a lehetőséget, hogy magamra vállalom a zárást. Nem olyan nagy teher, hogy ne tudjam egyedül csinálni. Vagy most mégis? Kicsit rosszul érzem magam, hogy magára hagytam ő pedig nem akar engem magamra hagyni tekintve, hogy mennyi munka van benne. - Nem akarsz esetleg elmenni egyszer valahová kikapcsolódni? Vagy valakivel találkozni? - Nem, mintha le akarnám rázni, de szeretném, ha lennének barátai. Azt sem tudom, hogy nagyon kivel szokott beszélgetni, amikor éppen nem itt tartózkodik. - Minden rendben Chris? - Kicsit közelebb lépek hozzá és a kezemet a karjára helyezve keresem a tekintetét. Egy picit aggódni kezdek érte, hogy valami nincs rendben, vagy történt esetleg valami. Nem tudom, hogy miről legyen szó, de nincs túl jó érzésem.
Inkább ne is kérdezze meg senki, hogy milyen volt az éjszakám… Nem tudtam aludni. Folyton Beth és az a ficsúr… khm… Niels… jártak a fejemben. Vajon mit csináltak? Hová mentek? Hogy érezték magukat együtt?… Vajon elcsattant közöttük egy… csók? – Ha csak belegondolok, a hideg futkos végig a hátamon… – Duruzsoltam magamnak... Korábban érkeztem meg a bárba… mindenképp elő akartam készülni, hogy Beth-nek ne kelljen ezzel foglalkoznia. Éppen a poharakat törölgettem, amikor beugrott a tegnap este. Miután megcsináltam mindent, az irodába is bementem, hogy az adminisztrációt elintézzem. Mire visszatértem a pulthoz, akkor láttam, hogy Ő megérkezett. Akartam köszönni neki, de sietett, így csak az integetés maradt, amit nem hiszem, hogy látott. Nem is volt ezzel baj, láttam rajta, hogy nagyon vidáman érkezett, még dudorászott is. Ezért sem akartam megzavarni. Jól állt neki a vidámság. Pont ez volt az, ami bennem rossz érzést indított be. Legalábbis abból a szempontból, hogy nem én voltam az, aki boldoggá tette, hanem… az… az a férfi… Mindeközben már az ajtónál álltam egy darabig és az órámat figyeltem a csuklómon… lassan mozgott a mutatója, de amint elérte a tizenkettőt, abban a pillanatban fordítottam el a táblát. Így már hivatalosan is nyitva vagyunk. Visszatértem ismét a pult mögé és vártam, hogy ellepjék a helyet a vendégek. Már legalább másfél órája nyitottunk ki… és vendég össz-vissz csak kettő lépett be az ajtón. Törzsvendégek voltak, szóval, ha úgy vesszük rájuk számíthattunk. Bethany mindvégig fenn tudta tartani azt a vidámságot, amivel a helyiségbe lépett. Túlságosan is vidám volt, fel volt pörögve, ráadásul a dudorászást sem hagyta abba. Ilyen jókedv után rá akartam kérdezni, hogy mégis milyen volt az estéje… de, ahogy nyitottam a számat, rögtön felém intézett pár mondatot. – Öhm… köszönöm? – Idióta… miféle válasz volt ez… Megdöbbenve figyeltem. Még a mosolya miatt sem tudtam értelmes választ adni. Ott helyben el tudtam volna olvadni. – Úgy értem… khm… – Erősen kapaszkodtam a pultba. – Igazán szóra sem érdemes. – Nyeltem egy nagyot, majd folytattam. – Köszönöm szépen, de ha nem gond, akkor nem élek a lehetőséggel. – Kacsintottam felé. – Nagyon kedves vagy, de jobban szeretem azt, ha közösen zárunk, vagy éppen, ha nekem kell egyedül megcsinálni. – Egy kisebb mosolyt préseltem ki magamból. – A tudat, hogy nem kell még itt szenvedned a zárással, nekem nagyon is számít… Amiatt pedig nem kell rosszul érezned magad, mert én csináltam meg tegnap. – Egy kisebb nevetés hangja áradt ki belőlem. Viccesen fogtam fel a dolgot, azonban nagyon is jól esett, hogy azért törődött velem. – Egyébként… – Néztem az arcát és nem tudtam folytatni a mondatot. Egyszerűen nem tudtam rákérdezni az estére… – Öhm… felejtsd el… nem lényeges. A zárást majd bevállalom én, úgysincs jobb dolgom. – Tiszta hülyének éreztem magamat. Remélem azért ő nem nézett teljesen annak…
Az ész megáll, újra csak leshetem nyomát
Lelép a lány, hogyan is kezdhetnék hozzá?
Ha menni kell, soha nem haragszom rá
Egy apró kérdést feltennék, ha hagyná
Akinek az arcát viselem :
Dominic Sherwood
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Suncrest
✦ ✦ ✦ :
Sorsunk szerencsés,
Minden szép, ami állandó.
Jó, vagy rossz az év,
Mindig akad egy kedves szó.
A tükör mögött :
Fedora
2021-04-30, 21:41
Bethany && Christian
so lucky to have you
Az egész közérzetem teljesen más lett. Valahogy úgy éreztem, hogy teljesen feltöltődtem valami különleges energiával, amit nem tudok hova tenni. De nem is akarok túlságosan sokat rágódni rajta inkább csak élvezem a hatását. Jó érzés volt végre hivatalosan házon kívül is időt tölteni egy kicsit Niels-el. Úgy éreztem, hogy a mai napon valahogy sokkal jobban ébredtem és már nem éreztem úgy, hogy kétségbeesetten várom, hogy betoppanjon az ajtón, hiszen kezdtem azt érezni, hogy itt már valamivel többről van szó így valószínűleg nem az utolsó alkalom lesz, hogy kimozdultunk. Elég átlagos napnak tűnik a mai talán azaz egyetlen különbség, hogy megállás nélkül dudorászom. Mindig jó kedvem volt ez sosem változik, hiszen igyekeztem mindenkinek beragyogni a napját. Most viszont úgy éreztem, hogy még ezt az állapotot is sikerült fényévekkel túlragyognom. - Nagyon szívesen vállalom ma egyedül a zárást amúgy, Chris. - Fordulok oda Chris-hez széles mosollyal az arcomon. - Mármint rosszul érzem magam, amiért az utolsó pillanatban csak úgy a nyakadba sóztam egyedül a dolgokat, szóval ma nyugodtan elmehetsz korábban. - Biztos, hogy neki is megvannak a maga tervei. Habár jóban vagyunk annyira sokat azért nem tudok róla, hogy mégis mit szokott csinálni. De biztos vagyok benne, ahogy én is örültem a bónusz szabadidőmnek szerintem ő is örülne, ha egy kicsivel több ideje lenne akármire, amivel tölteni szeretné.
Legutóbbi képek
Nem tudom, hogy mégis miért változott meg ilyen hirtelen. Valaminek történnie kellett, hogy így kiforduljon magából. Nem igazán tudom hova tenni, de szeretném megoldani, akármiről is legyen szó. Túlságosan is sokat jelent nekem a barátsága ahhoz, hogy valami ostobaság miatt odavesszen. Teljesen olyan érzésem van, mintha valamivel halálra rémítettem volna és az, hogy nem tudom miről van szó csak még inkább kifacsarja szívem-lelkem. 
