Lost and Found

Némi lelkiismeret-furdalással hagytam ott ma 》Alexet《 a WOOHP parkolójában. Egész nap rágta a fülem, hogy kísérjem el a konditerembe, de mára egészen más terveim voltak, amikről egyelőre nem akartam beszélni neki. Zavar, hogy kihagyom, mert tudom, mennyire aggódik Primért és mennyire meg akarja találni, ahogy mindenki, de egyelőre nem tartom jó ötletnek bármibe is beavatni őt vagy akár a céget. Szeretem a munkám, egy rossz szavam sincs a munkahelyemre, a kollégáimra vagy a főnökömre, de a hivatalos ügyeknek van egy menete, ami rengeteg szabályt, elszámolást és felhajtást jenent, és jelen pillanatban ezekre nincs szükség. Később talán, ha kibukik, hogy egy ideje már elég alapos gyanúm van arra, hogy hol is lehet az eltűnt társam, elővehetnek, és akkor jobb, ha 》Alex《 semmit sem sejt.
A falhoz megyek. Jobb híján így hívom az üvegbúrát, ami elzár a hólepte vidéktől. Pár napja fedeztem fel, azóta szinte minden nap eljövök, hogy rájöjjek a titkára. Először a környéket fésültem át; meg kellett bizonyosodnom arról, hogy Prim nincs itt, habár ez a kezdetektől sejthető volt, mégis úgy tűnt logikusnak, ha ezt már a nyomozás legelején kizárom. Aztán foglalkoztam a fallal. Eleinte próbáltam tudományosan hozzáállni: rést kerestem rajta, egy lyukat, amin át Prim valahogy átkerülhetett oda, de hiába vizsgáltam át egy elég hosszú szakaszt, semmit sem találtam, és közbe arra is rájöttem, hogy ennek az izének se eleje, se vége. Ez egy kicsit kétségbeejtett, és akkor már kevésbé gyakorlatias módszerrel estem neki. Igazából szó szerint ez történt, nekiestem. Dobáltam, ütöttem célszerszámokkal, bármivel, amit az anyatermészet felkínált és még ököllel is, de még csak meg sem karcoltam az üveget. Ma köteleket és ásókat hoztam, meg egy nagy jegyzetfüzetet, hogy rendet teremtsek a káoszban. Feljegyeztem magamnak mindent, amit már próbáltam, és amit még nem, és stílusosan kiragasztom a falra a cetlit. Ezután megszabadulok a kabátomtól, mert elég izzasztó ötletekkel érkeztem ma, és bár újat nem tud nekem mutatni, közel lépek a falhoz, hogy megnézzem, hogyan tudnék felmászni rajta. Felfelé nézelődöm, mikor a szemem sarkából mozgásra leszek figyelmes: egy alakot pillantok meg odaát a hóban, és nem a külseje az, ami elsőre megragadja a figyelmem, hanem a mozgása. Olyan ismerős.
Mintha valami nehéz dolog csapódna a mellkasomnak, kiszorul minden levegő a tüdőmből, mikor felkiáltok:
– Prim!

◉ 365 szó ● see you again ● remélem tetsziiik    ◉