Hétköznap nem mindig nyitjuk ki a Clubbot délelőtt, és ennek az a pofonegyszerű oka van, hogy az emberek nagytöbbsége legalább három-négyig, de van, aki öt óráig dolgozik, és csak eztán térnek be hozzánk, a barátaikkal, egy könnyed beszélgetésre, meg akár egy jó, hideg sörre. A hűvösebb napokon van, hogy akad forralt bor is, de bármennyire is legyen szeszélyes Bloomcrown időjárása, ritkán esik csak a hó. Mint, ahogyan ma sem, és ez tökéletesen is van így, hiszen egy kedves barátommal beszéltünk meg ebédet. Először a Tiana’s-ban, de aztán az utolsó pillanatban felhívtam Pandarát, hogy áttegyük a találkozónk helyszínét a parkba, mert, hát... nem igazán volt kedvem az étterembe menni, jobb is, ha ennyiben maradunk.
Hoztam péksüteményeket, alkohol mentes, és gyenge, szeszes italt is, ha Pandara inkább utóbbit inna, vajat, felvágottat, zöldségeket – épp csak belefértek a kosaramba. A megbeszéltek fennmaradt részét, a másik felét a barátnőm hozza majd, és, amíg rá várok, letelepedek a tölgyfa árnyékában lévő asztalok egyikéhez, melynek két, hosszanti oldalán egy-egy pad foglal helyet. Piros-fehér kockás terítővel fedem a kissé durva, érdes fa felületet, majd kipakolom a két poharat, a tányérokat, a vágódeszkát, meg a behűtött vizet és frissítőt. Amíg várok Pandarára, addig öntök magamnak egy korty vizet az egyik, szépen metszett pohárba – ezeket a klubból vettem kölcsön, a többit pedig otthonról hoztam.
Hát, igen, ebben az órában a parkban sem nyüzsögnek az emberek, ennyi szent. Nem mindenkinek adatik meg a könnyű élet, meg a hosszú ebédszünetek, és a délig tartó alvás. Könnyű élet! Hah! Nevetnem kell – és negédesen el is mosolyodok a gondolat nyomán. Milyen kedvesen naiv volna azt gondolni, hogy a bárki élete könnyű. Az enyém sem az, természetesen. Annak, hogy én most itt lehetek, és itt ebédelhetek Pandarával, és nem kell majd elrohannom vissza, a munkahelyemre, annak ára van, mégpedig az, hogy én délután, este és éjszaka – időnként hajnalba nyúlóan – fogom húzni az igát.
Nem, az én életem sem könnyű. Nem beszélve Hammettről, meg Nickről, akik a helyett, hogy megkönnyítenék a mindennapjaimat, csak még jobban felbolygatják és bonyolulttá teszik...
Pasik...
De sem a munka, sem a fiúk nem ronthatják el ezt a napot, vagy legalábbis ezt a rövid kis időt, amit Pandarával töltünk majd el; csak úgy, csajosan. És, amikor megpillantom a fiatal nő, barna üstökét, elmosolyodok, és már messziről integetek neki – nem, mintha nem vett volna észre.
- Szia! Csodás az idő egy kiadós, piknik ebédhez – emelem tekintetemet az ég felé, és valóban: szikrázóan kék, egy kósza bárányfelhő kúszik csupán lomhán a távolban.