Hamarabb is elindulhattam volna.
Még jó idő volt mikor a szállítmányt hozták és mivel a délelőttöm nagy részét John-nál töltöttem ezért úgy éreztem illene dolgoznom is valamit, hogy tiszta lelkiismerettel mehessek haza a nap végén. De mint mindig, most is eltelt az idő azzal, hogy az újdonságokat alapos állapotfelmérésnek vessem alá, pláne úgy, hogy volt köztük néhány igazi ritkaság is, amit az egyik gyűjtő ismerősöm kérésére szereztem be, azok pedig extra odafigyelést igényelnek.
Az órák így gyorsan teltek, az idő pedig egyre romlott, mit sem törődve azzal hogy én reggel még a motorommal indultam el dolgozni - máskor se szokott, és ez az odafigyelés általában kölcsönös.
Nem nagyon vettem tehát zokon mikor a boltból kilépve hűvös eső csapott az arcomba, csak megszaporáztam a lépteimet amik a gondosan letakart motoromhoz vittek. A kétkerekű csoda közel sem volt a legpraktikusabb ebben az időjárásban, de mivel szóba sem jöhetett, hogy nélküle térjek haza, ezért csak nyakig húztam a bőrdzsekim cipzárját és felkészültem rá, hogy dacoljak az elemekkel. Nem voltam egy finnyás fickó, de jobb állapotot is el tudtam volna képzelni a napom zárására, mint hogy vízszűrőként hasítsak keresztül a városon. De nem kenyerem a panaszkodás. Kulcs és indít.
Ha az eső azt akarta nekem üzenni, hogy a munkám végeztével menjek egyenesen haza, hát nem számolt a keményfejű fajtámmal. Szokásomhoz hűen mindenképp az Outcasts' felé akartam kanyarodni, mert kíváncsi voltam vajon Celeste a klubban van-e még vagy a rossz időre való tekintettel már régen bezárt. Persze nem tudom mit tettem volna ha még ott van: beállítok hozzá csurom vizesen vagy esetleg felajánlom neki, hogy ha végzett hazaviszem? Ha a klubjában hagyott pocsolyák és a motoromon való bőrig ázás között kéne választania, valószínűleg jobban jár, ha már rég otthon van.
De azért csak arra vettem az irányt, már csak megszokásból is - nem kerülő volt ez már, hanem a bevett utam hazafele.
Már az esőfüggönyön keresztül is távolról látom, hogy az Outcasts' sötétségbe burkolózik, ezért megkönnyebbüléssel vegyes beletörődéssel hajtanék tovább, mikor a szemem sarkából mozgolódást veszek észre az egyik kis utcában. A korábbi megkönnyebbülésem gyorsan köddé válik, helyét gyanakvó vészjelzés veszi át amikor egy női alakot fedezek fel két férfi társaságában. Még épp látom, ahogy a lány megüti az egyik férfit és gondolkodás nélkül fordítom arra a járművemet, állítom le a motort és egy pillanattal később már a nedves utcakövön csattannak a bakancsaim.
- Jó estét, uraim. Azt hiszem a hölgy világosan kifejezte a nemtetszését - kezdem szándékosan gúnyosan megnyomva a megszólítást, mert a két részegnek tetsző alak aligha érdemel udvariaskodást. Lassan indulok meg feléjük, a hangom nyugodt és kimért, nem akarom nagyobb bajba keverni a nőt, mint amiben sejtéseim szerint van. Hősködés ide vagy oda, felmérem mivel van dolgom. Ketten vannak, nagydarabok, de határozottan úgy néznek ki, mint akik korábban már alaposan felöntöttek a garatra. Nem mintha ez felmentené őket bármi alól - kezet emeltek egy nőre, és nekem lenne a legnagyobb öröm, ha testközelből demonstrálhatnám az erről alkotott véleményemet.
Visszafojtott haragomat egészen addig vagyok képes leplezni, amíg a tagbaszakadt fickó arrébb nem lép és meg nem látom, hogy a falhoz szegezett nő Celeste.
Mocskos rohadékok!
Két határozott lépésembe telik, hogy közéjük lépjek, a közelebb esőt a ruhájánál fogva ragadom meg és hajolok a piától bűzölgő arcába.
- Eszedbe se jusson még egyszer hozzáérni - a korábbi higgadtság a múlté, hangom ellentmondást nem tűrő, rideg fenyegetés. Ellököm magamtól mielőtt még ütésre lendíthetné az öklét, a nekemszánt jobbost a segítségére siető társa kapja tőlem.
Ha balhéról van szó, általában gyakrabban fejezem be, mint hogy kezdeményezzem. Kerülöm az erőszakot, amíg látok lehetőséget diplomatikusabb megoldásokra. A verekedést tényleg csak a végső esetben tekintem annak - elég csetepatéban volt részem ahhoz, hogy tudjam, hogy a másnapos monokli koránt sem valami vonzó harci sérülés. De már ott elbaszták a dolgot, hogy nem mentek inkább haza az utolsó feles után.
- Cel... Jól vagy? - nem fordulok hátra, mert biztosra veszem, hogy a mocsok revansot akar venni, amint abbahagyja a szédelgést, de tudnom kell, hogy hogy van.  Ha megerősíti a reményeim, az sem enyhít a dühömön, de megnyugtat annyira, hogy megjegyezzem:
- Remek ütés volt a korábbi - dicsérem meg, hogy eltereljem a figyelmét. - Én se csináltam volna jobban - igyekszem valódi könnyedséget csempészni a hangomba, hátha tudok legalább egy leheletnyit enyhíteni az ijedtségén. Figyelmemet azonban csak rövid ideig tudom megosztani vele, a betört orrú fazon  bosszúsan talpra kecmereg és a válogatás nélküli káromkodását egyértelmű hadüzenetnek tekintem.
Te akartad.

with love ✦ kredit