Shi & Binghe

  Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nekem nehéz megfelelni, sőt sokszor lehetetlennek bizonyul. Az, hogy valamire rábólintok, nem jelenti azt, hogy maximálisan jónak is gondolom, csupán azt, hogy jelenleg ennél jobbat nem tudnak nekem produkálni. Így volt ez a katonaságnál is, ahol kiképeztem az embereimet, elégnek bizonyultak, de akkor sem mondhatjuk, hogy nem tudtak volna még fejlődni. Most lehetnék romantikus és kijelenthetném, hogy de Mulán persze tökéletes volt! Szeretem és minden tiszteletem az övé, de neki is még tanulnia kell. Főleg azt, hogy mikor kell csendben maradnia. Én magam sem vagyok tökéletes, félre ne értse senki, abszolúte úgy gondolom, hogy van még hova fejlődnöm. Azonban jobb tisztázni, hogy aki az én kedvemben akar járni, annak nehéz dolga lesz. Már csak azért is, mert nem bírom ha direktbe nekem nyaliznak, inkább maguk miatt csinálják.
Sajnos viszont vannak olyan emberek, akiknél nem bírom elfogadni az igyekezetüket. Most is látom, hogy Ping itt van, időben jött és csinálja is a dolgát, de nyilván ez felé elvárás. A többiek felé is az lenne, de náluk nem lenne ennyire nehéz kimondani egy köszönömöt. Ping is kicsit olyan, mint Mulán volt annak idején. Először nem bírtam, le is néztem, de a végén mégis elvégezte a kiképzést és kiváló katona lett. Ping is most már egészen jó vadász. Ugyan még néha bénázik, de tegyük fel, hogy mindenkivel előfordul. Mégis, nála harapok. Mondanám, hogy azért mert az elvesztett szerelmemre emlékeztet, de már az előtt is ilyen voltam, hogy emlékeztem volna bármire is. A tudatalattim valamit nagyon közölni akar velem, azt hiszem. Bár rajta tartom a szemem, de semmi különöset nem látok rajta. Azon kívül persze, hogy mennyire lányos a külseje. Ez néha el is gondolkodtat. Paranoia lenne, hogy azt hiszem, hogy ő valójában csak egy lány, aki pasiként próbált meg bekerülni, mert nőként esélye sem lenne? Biztosan az agyamra ment, amikor legutóbb valaki az apja helyett jött a katonaságba, csak éppen lány volt és nem fiú. Mulán… Még mindig őrültnek tartom miatta és mázlija volt, hogy megmentett, így visszafizethettem azzal az adósságom, hogy nem öltem meg. Bár ebben a világban nem ölnek meg senki sem csak úgy. Pláne azért nem, hogy nő létére vadászik. Ez sokkal elfogadottabb. Mindössze szeretek megőrizni bizonyos hagyományokat, miszerint a férfinak dolgozni, a nőnek meg otthon kéne lennie. Bár ezzel kapcsolatban sose értettünk egyet Mulánnal. Nem is erőltettem inkább.
Ahogyan Pingnek sem kellene erőltetnie azt, hogy felvágjon a tudásával. Kicsi a keze és ezért könnyebben megy neki. Még egy nőies vonás. – Ami késik, nem múlik. – Bár erősen kétlem, hogy ennyire ügyetlen legyen. Vagyis bízom benne, hogy ennél jobb kiképzést kapott, minthogy komolyan megvágja magát. Ott kapna valószínűleg plusz edzést helyben. Pláne a nagyképűsködése és a megjegyzése után érdemelné meg.
Mikor félreáll én csak biccentek a fejemmel ezzel jelezve, hogy köszönöm, hogy utat enged nekem. Nem tudom mi olyan nehéz nekem néha abban, hogy kifejezzem a hálámat és miért hagyatkozom inkább a fej biccentésre. De ez nem csak felé van így, alapból megszoktam már ezt. Megyek is inkább magam rendezni a vendégek fegyvereit, hiszen senkiben sem lehet megbízni csak magunkban. Ugyan én is inkább csapatjátékos vagyok, de jobb félni, mint megijedni alapon mindig tartok egy biztos távolságot a többiektől. Elvégre egy titok is csak addig marad az, amíg egy ember tud róla.
Ping viszont furcsán viselkedik. Vagy nagyon rossz a megérzésem, vagy valami baj van. De lehet, most már csak tényleg túlkomplikálok mindent vele kapcsolatban, így csak sóhajtok. – Kérdezz nyugodtan. Eddig is megtetted. – Ugyan nem tudom, hogy megint mit szeretne, de talán jobb is, ha tovább beszél és nem hagy magamra a gondolataimmal, ahol csak gyötröm magam, hogy folyton falba ütközök, és nem kapok választ egyetlen egy kérdésemre sem.
A falra pillantok. Oh úgy érti azok a fegyverek, amiket az után szereztem miután elkezdtem emlékezni és nagyon is hasonlítanak azokra, amiket Mulán és én használtunk? Kedvem lenne azt a választ adni, hogy semmi fontos, csak a volt páromra és életemre emlékeztettek, akivel egyébként egy másik világban éltünk, de most azt se tudom, hol van, szóval ne feszegessük a témát, kérlek. Persze ezt nem fogom neki így mondani, így csak torkot köszörülök. – Megtetszettek. Szerettem volna újítani kicsit. – Ahogy közelebb lép kicsit megáll bennem az ütő. Mit tervezel Ping?
Kérdésén már majdnem elgondolkoztam és meg is kapta volna az engedélyt, ha nem veszem észre, hogy már a kard felé nyúlna, én meg automatikusan elkapom a kezét és kicsit hátrébb lököm a vállánál fogva egy olyan mozdulattal, amit még a katonaságban tanultam én is, bár nem olyasmi ami különösebb fájdalmat okoz. Csak ezután kezdem el szidni magamat fejben, hogy mit is tettem. Ezt Binghe nem ismerheti! Az ő harctudása korántsem olyan, mint a régi időkben, Kínában!
A vonásaimat próbálom rendezni és igyekszem nem nagyon meglepett képet vágni a saját tettemre. – Khm… Nem nagyon szeretem, ha hozzányúl bárki is. Még a saját apámnak sem hagynám. Ne vedd a szívedre. – azzal inkább el is kapom a pillantásom és igyekszem úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Words: 813 ✾

Shi & Binghe

  Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.

Bízom a rutinomban és a megfigyelőképességemben. Pláne azóta, hogy visszatértek az emlékeim így azzal együtt minden eddigi tapasztalatom is. Éppen ezért jelenthetem ki bátran, hogy Ping nagyon is gyanús nekem. Valami nem egészen stimmel vele, kezdve azzal, hogy milyen kisfiús a kinézete. Már szinte lányosnak kéne neveznem ezzel a külsővel. Abszolúte nem úgy néz ki, mint egy született vadász, de ezt betudom az ázsiai géneknek, amik miatt igenis fiatalnak tűnünk. Na meg persze emiatt is néznek le a vérbeli nyugatiak, de én még mindig hiszek abban, hogy a tudás számít, nem a kor vagy külső. De még ha a külső megtévesztő is, Ping akkor is rendkívül rossz érzést kelt bennem. Mikor először megláttam, akkor is már furcsa pillantásokat kapott tőlem, majd a kiképzés ideje alatt rájöttem, hogy valószínűleg sose fogott még fegyvert. De erre számíthattam. Most már legalább fejlődött, így nem okoz nekem gondot. Egyszerűen csak van benne valami, ami miatt úgy érzem muszáj vele kikezdenem. Igyekszem nem nagyon kiközösíteni, nem bánok vele egyenlőtlenül, csak… Több morcos megjegyzést kap tőlem. Különleges bánásmódnak is felfoghatná, egyesek azt hiszik, hogy ezzel még jobban fejlődnek, mert keményebbek lesznek.
Nyilván panaszkodok neki egy sort, hogy senki nem képes időben megjelenni, még akkor sem, ha ő itt van. Pedig a megjegyzésem inkább arra irányult, hogy hiába vagyok vezető, nem mindig érzem úgy, hogy így is kezelnének. De legyen gyereknap, mivel ő volt az első és az egyedüli pontos személy, így ma valamivel kedvesebb leszek. – Látom. És ezt köszönöm is. – Mosolyt ne várjon tőlem, de a hangomon hallhatja, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, mint előtte voltam. Néha komolyan nem értem honnan jön ez a kedvesség belőlem, vagy miért érzem úgy, hogy nem helyes vele mindig így piszkálódni. És még ilyenkor kapom meg, hogy érzéketlen vagyok…
-Kiváló! Köszöntem! – és amint háttal van meg is forgatom a szemeimet. Az ilyen beszélgetések gyakran emlékeztetnek a Mulánnal való kapcsolatomra. Az egyetlen nő, akit valaha megengednék, hogy a csapatomban legyen, de őt is azért, mert már bizonyított. Bátor jellem még akkor is, ha néha őrültnek tartom az ötletei miatt. Vele szoktam így beszélgetni, ha valami miatt összeugrottunk és mind a ketten csak játszottuk a sértődöttet. Persze vele sokkal könnyebb volt megbeszélni. Nála kevésbé számított a büszkeségem és mertem bocsánatot kérni. Ping esetében persze eszem ágában sem volt, hiszen én nem tettem semmit. Ahogyan ő sem tulajdonképpen…
Mélyet sóhajtva fordulok inkább én is a saját felszerelésem felé, hogy összeszedjem magam. Fél szemmel azonban figyelem a másik férfit is. Milyen felvágós lett most, hogy fejlődött és tanult valami újat! – Azért meg ne vágd magad… Mára minden emberem kelleni fog… - jegyezem meg azért, hogy tudja, látom mit csinál. Nem tudom, hogy nekem próbálta mutogatni magát, vagy milyen oka lehetett erre, hiszen mit sem ér egy kis kés forgatás, ha utána nem tudja rendesen használni. Gyanítom ő sem bízik magában és ezért is rakott el többet, hátha az egyik elveszne vagy valami.
A hirtelen megszólításra egy pillanatra meglepődök, majd csak érzelemmentes arccal fordulok felé. – Mondd. – Bár nem tudom mit szeretne, hiszen azt hittem innentől már tudja mi a dolga. –Hárman. De majd én megcsinálom. – indulok is meg, hogy most már akkor a vendégek felszerelésével foglalkozzak. Fontos emberekről van szó, nem lehet egyetlen egy hibát sem véteni, különben megint kapom a megjegyzéseket, hogy alkalmatlan és fiatal vagyok még erre a pozícióra. – Mást nem akartál? – kérdezem még pakolás közben. Inkább most tisztázzuk még mielőtt megint belekezdek egy gondolatba, amiből kizökkenthet. Őszintén nem tudom mi zavar benne ennyire, de valami böki a csőröm vele kapcsolatban.

Words: 575 ✾

Shi & Binghe

  Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.

Még szerencse, hogy automatikusak a mozdulataim és akkor sem hagyom abban a fegyverem tisztogatását, mikor egyébként szemmel láthatólag nem arra figyelek. Külsősnek ez biztosan úgy tűnhet, hogy teljesen a fegyvereim megszállottja vagyok, hiszen már hosszú ideje csak ülök, és ezekkel foglalkozok. Nem is baj, hadd higgyenek csak azt, amit akarnak. Egyikük sem érthetné meg azt, ami végbemegy a fejemben. Elveszíteni minden emlékedet, úgy élni a mindennapjaidat, mintha az lenne normális, majd mikor elkezdesz emlékezni, akkor annyi mindenre rájössz! Például, hogy elvesztetted a legfontosabb személyeket az életedben. Persze ezt elmondani senki sem lehet, így magadnak kell megoldani a problémáidat. Még akkor is megterhelőnek bizonyul, ha annyira érzéketlen az ember, mint én.
És akkor még ott van a vadászegyesület, amit az itteni apám bízott rám. Természetesen továbbra is tartom, hogy keresve sem talált volna jobb embert csak… Csak miért kellett nekem újra emlékeznem? Most biztosan hülyeségnek hangozhat ez így, hiszen örülnöm kéne, hogy végre megint tisztában vagyok vele ki vagyok… vagyis voltam. Mihez kezdjek ezzel? Itt ugyan semmi hasznát nem veszem ennek a tudásnak. Meg ez nem is az én világom. Ha már erre a sorsra kárhoztattam, akkor legalább maradtam volna tudatlan. Így csak kínoz a tudat, hogy nem vagyok otthon, nem vagyok ott annak, akinek kellek, nem tudok vigyázni Mulánra – bár kötve hiszem, hogy kéne – ezek miatt mind bűntudatom van és tehetetlenségemben most ordítani tudnék.
Ugyan szívesen enném még magamat, de sajnos attól még munkám van. Vadászni kell, mert ha mi nem vagyunk, akkor senki sem fogja ellátni az embereket. De hogy annyi ember közül pont Ping volt az, aki elsőnek megjelent… Nem titkoltam, hogy őt bírom a legkevésbé a csapatból. Belementem, hogy csatlakozzon, ki is képeztem… Mégsem érzem azt, hogy idevaló lenne, és bizony éreztetem is vele elég sűrűn. Igyekszem azért nem mindig direktbe őt szekálni, mert az meg a csapatnak ártana. Ugyanannyi feladatot kap, mint bárki más és a stílusom maximum egy kicsit szigorúbbnak tudható be, mint másokkal szemben. Nem fogok hazudni, ha annak idején ő okozta volna azt a balesetet, akkor lehet kirúgtam volna, de legalábbis felfüggesztettem volna egy időre. Nincs vele kapcsolatban jó érzésem.
Az a nézése is, amikor megszólítottam… Mintha egy gyerek lenne. Nem is bánom, hogy nem szól egy szót sem, így visszamerülhetek a gondolataimba legalább, de a minimum, hogy élvezhetem a csendet. Bár nem tart túl sokáig. – Kiváló megfigyelőképességed van. – fordulok felé. – Igen, jönnek vendégek is. FONTOS vendégek, így szeretném, ha minden a lehető legjobban menne és senki sem vétene hibát. Ezért is emeltem ki, hogy mindenki időben érkezzen, de látom pont ennyit ért a szavam. – Komolyan mondom, hogy nagyon fel tudnak idegesíteni azzal, hogy bár én vagyok a vezető, mégsem hallgatnak rám. Kirúghatnám őket! Bármikor megtehetném és a helyükre 10 új ember jelentkezne. Dicsőség ebben az egyesületben lenni, na meg persze jó pénz is. Éppen ezért nem értem őket. Meg azt sem, hogy miért vagyok ilyen aranyszívű, hogy minden baki ellenére megtartom őket. Jó kis csapat vagyunk, összeszoktunk már ez tény, de attól még felhúznak néha.
-Rakj el több lőszert, mint szoktunk. Tartom valószínűnek, hogy szükségünk lesz rá – Elvégre hobbi vadászok jönnek, akik annyira nem céloznak profin, nekünk viszont produkálnunk kell az árut. Még ez is… Kínát egyszer megmenteni sokkal könnyebb feladatnak tűnik így, mint, hogy most napi szinten a mi teljesítményünkön múlik, hogy mit tudnak enni az emberek. Néha visszasírom azokat a hunokat.

Words: 551 ✾

Binghe & Shi

  Where there is a will there is a way.
If you are serious about getting something done, you will find a way.

A héten valamiért romlott apa állapota, így a gondolataim sehová sem vezetnek, mindig csaponganak ide-oda. Elmenni a gyógyfüvekért, teát készíteni, ápolni őt, aztán a munka, ott az újabb kör bűntudat a baleset miatt, és ha még ez mind nem lenne elég, a saját múltam is folyamatosan itt cikázik a fejemben. Shang, Yao, a Nagyanyó, és persze a közös kalandunk során legjobb barátommá vált Mushu körül tekeregnek a gondolataim, hogy ők hol lehetnek, jól vannak-e. Fogunk-e még valaha is találkozni ebben a nyakatekert helyzetben?
Szép lassan elfogadtam viszont, hogy valamiből élni kell, jobb, ha a munkát tekintem egyfajta menedéknek, és legalább itt nem vétek több hibát. Szerencse, hogy az emlékeimmel együtt a régi tudásom is visszatért, igaz, nem merem nagyon reklámozni. Ha akarnám bármilyen célpontot eltalálnék a távolból, de ha hirtelen fejlődnék egy ilyen hatalmasat, az bizonyára feltűnő lenne, jönne a kérdezősködés, Binghe módra, ami elől jobb szeretnék kitérni. Valamiért nem kedvel engem, pedig még csak nem is tudja, hogy valóban lenne oka megbüntetni vagy akár még kirúgni is. Emlékeztet valakire, de ezt nyilvánvaló, hogy nem kötöm az orrára, más se hiányzik, mint hogy még gyagyásnak is gondoljon és egyből a diliházba zsuppoljon be.
Tegnap késő estig maradtam, Junjie és én kitakarítottunk mindenhol, és rendbe tettük a fegyvereinket is. Nem büntetésnek fogtam fel, elvégre nem járhatunk térdig a koszban, csak kicsit furcsállom, hogy ez eddig másnak eszébe sem jutott. Az öltözők állapota szerint legalábbis. Reggel mégis korán keltem, és miután elkészítettem apám gyógyteáját, máris nekiláttam a készülődésnek. Nem mintha eddig olyan nagyon csajos lettem volna, de mégis csak kényelmetlen ez az álca, nyom és szorít a mellkasomon a kötés, ki nem állhatom az ápolatlannak tűnő arcom, egyedül a hagyományos apró kontyba kötött rövid hajammal nincs gondom. A többi kellemetlen és kényelmetlen, és igazán nem értem, miért kapott lehetőséget a munkára Ping, és miért nem akarta Binghe felvenni Shi-t. Mindegy, most már ez így alakult, kár is törni rajta a fejem.
Nincs autóm, biciklivel járok dolgozni. Persze a legjobb az lenne, ha lenne egy lovam, de lássuk be: ebben a világban elég furán néznének rám ha lóháton közlekednék. Gyorsan tekerek, hogy időben érkezzek, és nem kell csalódnom: csak Binghe van a telephelyen, a többiek valószínűleg még nem ismerték ki eléggé, hogy tudják ha azt mondja fél hétre legyünk ott, akkor aki hat után érkezik, már elkésett. Az ajtóban megállok pár másodpercre, és csak nézem, ahogy a fegyverét tisztogatja, pedig egy porszem se lehet rajta. A mozdulatai, és a munka iránti alázata az utóbbi időben állandóan eszembe juttatja Shangot. Nem szoktam kislány módjára picsogni, azzal nem oldok meg semmit, de az ilyen pillanatokban szinte elemi erővel vágódik a mellkasomba a hiánya. Nem aggódom érte, hiszen tudom, hogy az a típus aki a jég hátán is megélne, de attól még, hogy nem féltem őt, ettől még nagyon is szeretném inkább magam mellett tudni mint régen.
Kizökkent, amikor megszólít, egy pillanatra olyan arcot vágok mint a csokoládé majszolás közben rajtakapott kisgyerek. Nem felelek, csak magam is előveszek egy fegyvert, hogy felkészítsem a használatra. Már csaknem végeztem vele, amikor mégis kérdezek.
- Ma is lesznek vendégek? Látom, hogy kinyitottad azt a fegyverszekrényt is, amiben a vendégek puskáit tartod. - teszem még hozzá, mielőtt azt hinné, hogy fölöslegesen kotnyeleskedek. A dolgom akarom végezni, még akkor is, ha szerinte erre alkalmatlan vagyok.

Words: 542 ✾

Shi & Binghe

  Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.

Korán érkeztem a fegyvertárba, mint mindig. Szeretek első lenni. Na meg szerintem nincs még egy olyan elvetemült ember, aki képes hajnalok hajnalán felkelni, csak és kizárólag azért, hogy megtisztítsa a fegyverét. Még akkor is, ha előző nap, mielőtt a helyére tettem volna ugyanúgy letakarítottam. Jobb érzés nekem is tudni, hogy tisztán tettem el és mikor leveszem, akkor csak egy kicsit kell rajta igazítanom.
Bárcsak ilyen tiszták lennének a gondolataim is… Mélyet sóhajtok, ahogy egy pillanatra abbahagyok mindent és csak nézek magam elé. Mióta visszatértek az emlékeim minden olyan zavaros és más lett. Külsőleg talán nem tűnik fel senkinek sem, de én belül érzem, hogy bizony a felismerés keveredést okoz a fejemben. Egyre inkább azon jár az agyam, hogy hogyan kerülhettem ide? Persze erre a kérdésre nem kapok választ magamtól. A másik az az lenne, hogy nem lehetek én az egyedüli szerencsétlen lélek, aki erre a sorsra jutott, igaz? Más is egészen biztosan járt így. És ha igen, akkor Mulán is itt lehet!
Megint csak sóhajtok. Nem, nem lehet itt. Akkor már régen megtaláltam volna. Nem létezik, hogyha ő itt lenne, akkor ne ismerném föl. Bekötött szemmel, hacsak nevetne is meg tudnám mondani, hogy ő az. Ennek megfelelően lényegtelen, hogy tudom-e ki vagyok, vagy sem, hiszen ebben az életben senki sem ismeri Li Shangot, Kína megmentőjét… Egyik megmentőjét… Segített benne… Khm… Szóval itt mindenki csupán Sha Binghe vadászegyesület vezetőjét ismeri. Ha pedig oda kéne mennem mégis valakihez és közölném, hogy én valójában nem is ebből a világból jöttem, de muszáj lenne hazajutnom, akkor gondolom milyen gyorsan találnám magamat a gumiszobában, ahol viszont már ténylegesen megőrülnék. Abban sem vagyok egyáltalán biztos, hogy van visszaút. Ha valahogy idejutottam, akkor nyilván vissza lehetne csinálni…
Tehetetlenségemben csak fogom a fejem. Nem tudom mit tegyek, vagy hol kezdjem. Nap, mint nap csak írom a feljegyzéseket, hogy kinek a személyisége hasonlít a régi ismerőseiméhez. Persze ez mit sem segít. Katona vagyok, vagyis pontosabban vadász, nem pedig nyomozó. Még ha hasonlóságot vélek is felfedezni… Mi a garancia, hogy nem csak beképzelem, hogy az egyik emberem valójában Yao? Semmi. A biztonságos utat szeretem járni, ami ebben az esetben az, hogy mélyen hallgatok arról, hogy ki is vagyok és reménykedem a csodában, hogy egyszer, tényleg találok valakit. Nem mintha ez segítene megoldani a problémát, de legalább lenne bennem némi remény, hogy Mulán… Megint csak rá tudok gondolni. Biztosan aggódik miattam. Nem tudja mi van velem, vagy hol lehetek. Remélem nem gondolja azt, hogy elhagytam.
Persze az embernek sosem lehet egy nyugodt perce sem. Tudom, tegnap én mondtam mindenkinek, hogy mostanra kéne megjelenniük… És nagyon komoly hangon azt is hozzátettem, hogy jobb, ha nem késnek. Igazából fogadni mertem volna rá, hogy ki lesz az, aki nem fog megjelenni időben. Azonban ahogy megpillantom ki is az első – természetesen utánam – aki fel bírt ébredni, meglepődök. Elvesztettem volna a fogadást.
Aprót bólintok Ping felé üdvözlésnek. – Ha már itt vagy, akkor tedd magad hasznossá és segíts. – Bár a szavaim nem tűnnek a legkedvesebbnek, a hangomon nem érződne, hogy direktbe bántani akarom. Szigorú és időnként nyers vagyok. Mint például most, amikor a gondolataim rendezése közben jelent meg. Egyszer kellett volna elkésned, egyszer!

Words: 517 ✾