Egy megoldását találtam arra, hogyan ne felejtsek el dolgokat. Gőzöm sincs, hogy furának mondanám, vagy inkább logikusnak. Nekem minden bizonnyal segít. Mondhatom azt is, naplót vezetek. Olyasmit, ha pontosabbak akarunk lenni. A gondolatmeneteimet írom bele egy-egy problémáról, vagy akármiről, amiről akarok. Először nem voltam olyan biztos ebben a módszerben. Az ötletek, tervek, vélemények hamar elvesznek a káoszban, ami az agy. Hogy nézhet ki ez, ha leírjuk? Zavarosan. Leolvashatatlan egy külső szemlélőnek. Nem mutattam meg még senki, igazság szerint nem is akarom, így fogalmam sincs, hogy ez tény. A lényeg, hogy én megtaláltam a rendszert az egészben. Még ha ez csupa firkálásból is állt.
Megint annál az asztálnál voltam, ahol ezeket a keményfedelű füzeteket tároltam. Régebben, úgy gondoltam, ha egy probléma lezáródik, akkor hagyni kell üresen maradt lapokat. Egy ponton, megsajnáltam a fehéren hagyott sorokat. Így már nem pazarlom ezeket.
Néha jól esett visszatérni ezekhez a papírokhoz, hogy felgyülemlett aggodalmakat, ha lehet azt így nevezni, megoldjam ilyen módon. Bosszantó volt, hogy újra itt állok, ehhez az eszközhöz fordulva. Miután a barátaim befogadtak, és igyekeztem nem bosszantani senkit, azt hittem, nem lesz több fejtörés. Arra tippeltem, hogy a következő bajom az lesz, hogy valakit felbosszantok.

Aztán jött ő.
Egyszer se fordult meg a fejemben, hogy a lehetséges megoldás a rejtélyemhez, olyan közel, mégis oly távol lesz. Valamikor azt állítottam, hogy ő lesz mindenhez a kulcsa. Még le is írtam a a füzetlapjára. Éppen az elején kerestem ennek a gondolatmeneteknek, hát ha eszembe jut valami azzal, hogy visszaolvasom. Legszívesebben kitöröltem volna a legtöbb írást. Túlságosan reménykedtem, hogy valami csoda fog történni. Akartam, hogy könnyebb legyen. Azt kívántam, hogy szinte az egész egy csettintésre jobb legyen.
Ezerszer dobták már hozzám hogy naiv vagyok. Már én is elhiszem magamról. Még le is körmöltem a csalódásom, amire csak is rázni tudom a fejem. Láttam a szemeiben a csillogást, amikor meglátott engem, de nem száz százalék, hogy ő válaszokat tud adni.

Önző vagyok, most az egyszer.

Írtam le, rögtön bűntudattal. Harapdáltam az ajkam, eszembe jutott, hogy összefirkálom. Régen megígértem magamnak, hogy ilyesmit nem teszek.
Az a valóság, hogy sok idő után, most először magamat néztem. Nem volt semmi küldetésem, csak jól akartam magam érezni mellette. Még ha elsőre nehéz is volt a kommunikáció, nem bántam meg. Mostanra ehhez is van egy noteszem, ami remekül jön, ha ki szeretnék bogozni egy-egy bonyolult helyzetet.
Nem volt jelenleg nálam, azonban még mindig emlékszem egy kérdésre, amit meggondolatlanul vetettem papírra és mutattam meg neki.

Kérsz egy ölelést?

Nem jöttem rá abban a pillanatban, hogy ez nálunk szó szerint lehetetlen. Nem a semmiből jött ez a kérdés; azt mondják, hogy remek öleléseket adok. Mivel nem volt sok témánk, felvetettem ezt, mielőtt realizáltam volna a korlátjaimat. A fülem biztosan piros volt. Nem mertem megszólalni a baki után, túl kínos volt. Majd legközelebb próbálom jobban folytatni a beszélgetést. Igazából ezért is helyeztem el magam ehhez az asztalhoz magam. Szerettem volna jobban nyitni és vinni a csevegést, mint egy olyan dologgal, amit nem is tehetünk meg.
Pedig annyi mindent szerettem volna megkérdezni, de a kínosság miatt most ez elsőbbséget élvezett. El szerettem volna mesélni neki oly sok mindent.
Az álmosság viszont egyre jobban elfogott, és mire észrevettem magam, már az asztallapjára is hajtottam a fejem.


✦ Képes vagy felmérni valakinek a fizikai állapotát, valamint lenyomozni őket a DNS-ük alapján.
✦ Kisebb sérüléseket képes vagy gond nélkül meggyógyítani egyetlen érintéssel.
✦ Gond nélkül beszélsz több nyelven is, hiszen mondhatni beléd kódoltak ezeket.
✦ Felveheted mesebeli robotalakod, aminek felvételekor minden képességedre szert teszel.
✦ Képes vagy akaratlanul is aktiválni Verta képességét és "megidézni" magad mellé.