488 szó

Tűkön ülök. Vagyis állok.
Wis mellett toporgok és alig bírok magammal. A szokásosnál is jobban fel vagyok pörögve, ugyanis hetek óta keresem a tökéletes helyet arra, hogy eltöltsünk némi időt kettesben a halottasházon kívül is, és csináljunk valami igazán tartalmasat. Mivel két nagyon eltérő személyiség vagyunk, nem volt könnyű összehozni ezt a csajos délutánt, de nincs olyan helyzet, amit még ne oldott volna meg a Venn-diagram. Csak el kellett kezdenem felsorolni azokat a dolgokat, amik engem érdekelnek, ugyanis ez volt a könnyebb része. Magamat jól ismerem, pontosan tudom, hogy mik azok, amik most is aktuálisan felkeltik a kíváncsiságom, és mik azok, amik egy-két éve talán még meghatározó szerepet játszottak az életemben, de ma már alig jutnak eszembe. Ilyen a kötögetés. A szobám tele van színes plüss állatokkal, a rosszul sikerült apróktól egészen a haladó szintű óriásokig.
A barátnőmmel nem volt ilyen könnyű dolgom. Ő nem az a kitárulkozó típus, akit látványosan lázba hoznak olyan apróságok, mint egy újabb epizód a kedvenc sorozatából, vagy egy fiú. Vagy ha mégis, sosem mutatja ki. Őszintén szólva, pocsék barátnak érzem magam ettől, de gyakran nem tudom, mi jár Wis fejében.
– Uuh, nézd csak, nézd – a kezem felé indul, de még időben eszembe jut, hogy nem szereti a túl hirtelen és közvetlen érintéseket, így irányt változtatok és elnyúlva előtte az egyik polc felé mutatok. – Gyertyát is lehet készíteni! És van origami, meg gyöngyfűzés, és oh! Mit szólnál, ha lerajzolnálak?! – A hely egy zseni. Kézműves holmik borítanak mindent padlótól a plafonig, és ha ez önmagában nem lenne elég, az egész egy kávézó! Szóval miközben a kávédat, kakaódat, vagy az extra habos vaníliás-karamellás-pisztáciás trutyidat  kortyolgatod, kiélheted a kreativitásod is. Kereslet-kínálat. Nem is értem, miért nem felkapottabb ez a hely.
– Rossz ötlet, ugye? Nem is tudok rajzolni – buzgok tovább. Általában nem pörgök ilyen fordulatszámon, de olyan boldog vagyok, hogy találtam egy közös pontot Wisszel. Kevesen tudják, de a maga módján ő is kreatív. Oké, a lefejezett babákat én sem értem, de csak azért, mert ő más perspektívából látja a világot még nem gondolom, hogy különc lenne. Nem jobban, mint én, vagy bárki más. Számára én is furcsa vagyok.
– Mihez lenne kedved? Több mindent is kipróbálhatunk, az egész délutánunkat szabaddá tettem – vallom be most, hogy már itt vagyunk és nincs hova futnia. Egy kissé aljas húzás volt, hogy a háta mögött szervezkedtem, de nem akartam, hogy kifogásokat keresve kihúzza magát a programunk alól.
Az igazság az – és erről még neki sem mesélhettem –, hogy szükségem van erre a délutánra, ugyanis kezdem egyre furcsábban érezni magam, ahogy közeledik a telihold. Olyan, mintha nem volnék önmagam. Nyughatatlan vagyok, sokszor ingerült is, vagy csak azon kapom magam, hogy az ösztöneim impulzív gondolatokat plántálnak belém… egy kicsit félek magamtól. Az ébredésem óta ez lesz a harmadik teliholdas éjszakám, és szörnyű belegondolni is, de alig emlékszem valamire az első kettőből.
Teljesen elragadnak a gondolataim, és észre sem veszem, hogy a barista srác minket szólít, hogy most már elfoglalhatjuk az asztalunkat, amit előre lefoglaltam.