Katonacsalád. Igen, ahol mindenki szolgált a hazájáért több nemzedéken keresztül. Sokak számára elképzelhetetlen, hogy a veszéllyel teli életformát válasszák, mellette pedig családot alapítsanak. Túlságosan borzasztó számukra belegondolni, hogy "Mi van, ha...?" és valljuk be, hogy ez telje mértékben érthető. Alec szülei mégis ezt az életet választották, és egy táborban történő rövidre sikeredett egybekelést követően pár hónappal már úton is volt a baba. Alec, az egyetlen gyermek.
Alapvetően nem ez volt a terv. Több gyermeket is szerettek volna, de az élet nem mindig alakul úgy, ahogy azt az emberek eltervezik. Főként nem a csatamezőn. Legalább három gyermeket szeretett volna a friss jegyespár, azonban egy váratlan behívó keresztbe húzta a számításaikat. Releváns katonai tapasztalatuk révén kötelességük volt hadba vonulni, nem véletlenül kapták a busás fizetést. Arról azonban soha nem szól a fáma, hogy egy háborúba sokszor csak meghalni mennek. Van olyan, hogy csak erre érdemes, ha megvizsgáljuk a konfliktus természetét. Alec szülei mindketten meghaltak, a gyermek pedig idejekorán, alig tizenegy hónapos korában nagyszüleihez került. Ők pedig úgy nevelték őt, mintha saját gyermekük lett volna: katonának.

A háború természete legtöbbször a helyszínen kiismerhetetlen, és csak utólag, a történelem homályából lehet következtetni a valós casus belire, esetleg a fegyverkezési verseny állására az összecsapásokat követő időszakokban. Egy sorkatona pedig még kevesebb rálátással rendelkezik, így Alec nem sokat tehetett annak érdekében, hogy elkerülje a veszélyt. Ami azt illeti, ez meg sem fordult a fejében. Nagyszülei bátorságra, hazaszeretetre és a küzdelmes pályára nevelték. Megszokta már, hogy a hatalmasok a kisembert teszik ki veszélynek. Megszokta azt a bizsergető érzést, hogy ahogyan a szüleit lemészárolták, úgy vele is bármikor megeshet valami hasonló.
Nem volt nagyravágyó, így előbb vagy utóbb ez elkerülhetetlennek is bizonyult. Sorkatona volt, nem ért sokat a seregben, azonban még ez a pozíció is elég volt a nagyszülei számára. Őt magát nem vonzotta a szakma, csak segíteni akart az ártatlan, népirtás veszélyének kitett embereken. Ő a Föld bolygó népének békéje érdekében állt katonának, ez hajtotta a motort, ezzel kelt minden nap, és ezzel feküdt le.
Egy nap számára is megküldték a veszedelmes behívót. Olyannyira baljós volt az egész szituáció, hogy a levélpapír már előre szerette volna jelezni, hogy nem kellene elmennie. Elvágta az ujját. Azonban a katonaság nem így működik, a parancsot teljesíteni kell, akár elvágott ujjal is. Alec pedig így tett, és megbánta.
A harcmezőt nem térképezték fel kellőképpen, amikor előrenyomultak. Nem volt rá idő, nem volt rá mód és nem volt rá akarat sem. A felsővezetésnek nem számít, ha hullik az aljanép. Így történt tehát, hogy egy bár kezdetleges és rosszul működő készüléket, ennek ellenére egy működő taposóaknát talált meg a jobb lába. A robbanás roncsolta a térd alatti csontokat, azonban mivel korszerűtlen és elhanyagolt technikával összebarkácsolt bombáról volt szó, nem kellett amputálni a lábát. Természetesen azóta is érzékeny a frontra, ahogy a sebtében beültetett csont összeforrt az eredetivel, Alec mégis szerencsésnek mondhatja magát. Akkor a helyszínen egy fiatal orvos látta el a körülményekhez képest Pazar szakszerűséggel, amiért azóta sem lehet elég hálás. Az ő hatására indult el ugyanis azon az úton, amellyel sokkal nemesebb módon lehet megváltani a világot. Orvosnak tanult.

Az évek során Alec hallgatóból rezidens, rezidensből gyakorló orvos, később pedig sebész szakorvos lett. Szintén a szakmájának él, és orvosként nemcsak gyógyít és műt, hanem tanít is. A hölgyek hosszabb távon nem érdeklik, akármennyire kedveli a társaságukat – kizárólag másnap reggelig, ideális esetben hamarabb is felszívódhat a titokzatos hölgyemény. Szabadidejében szinte megszállottja az egészséges életmódnak és az edzésnek, azonban az utóbbi időben ez sem volt képes kikapcsolni az agyát. Elméjében egyre több alkalommal jelenik meg a lába alatti akna robbanása, a vérző, felismerhetetlenségig vörösödő lába, és ezeknek az emlékeknek tulajdonítja azt, hogy az utóbbi időben többen haltak meg a kezei alatt, mint amennyi reális lett volna. Orvosi műhibára természetesen egyik esetben sem volt bizonyíték, és nem is lesz.
A halál szeszélyes és nem válogatja sem az áldozatot, sem a gyilkost. Merthogy Alec gyilkosnak érzi magát. Emiatt indult útnak egy tanítványával a messzeségbe mindenféle elképzelés nélkül. Nem tudja, hogy milyen indíttatásból tűri meg maga mellett a lányt, hiszen nem érdekli szexuális értelemben. Mindig csak tanította, soha nem gondolt rá másképpen. Mégis megnyugvással tölti el, hogy nem egyedül kellett nekivágnia egy talán végeláthatatlan hosszúra nyúló útnak, ami egyelőre Fata Morganába vezetett. Vajon mit tartogat számára – esetleg számukra – a sors városa?