A lelketlen & a nagyon lelkes

Ritka pillanatok egyike, amikor másra is hallgatok. Mindig is a saját fejem után mentem, bárki nyugodtan nevezhetett volna engem önfejűnek, olyan embernek, akinek semmit sem lehet javasolni. Nos, maradjunk annyiban, hogy ez nem állt távol a valóságtól. Rendben, minden egyes szava igaza volt. Elismerem.
Éppen ezért volt az, hogy Camille-t annyiszor kikosaraztam. Mindig is túl lelkes volt, tele volt energiával és állandóan fárasztott valamivel. Nagyon bírtam a lányt, de csak akkor, amikor nem éppen azzal zaklatott, hogy nézzem meg a legújabb terveit. Ugyan, mit tudnék én azok közül felhasználni? Nem vagyok biztos benne, hogy egyetlen tervének is lenne értelme, de néha mindenki megérdemel egy esélyt.
Pont emiatt elgondolkoztam azon, hogy behívom egyszer őt az irodámba, hátha utána békén hagy egy időre. Igen, ez lesz a tökéletes ötlet, ügyes vagy Szörnyella. Úgyhogy pontosan ezért ültem jelenleg az asztalom mögött, teát kortyolgatva. Vártam, hogy Camille belépjen az ajtón és lefárasszon. Rendben, azért ez hazugság volt, de belefér néha, nem? Annyira nem is volt vészes a lány, ha az ember jobban belegondolt. Talán egyszer régen én is voltam ilyen lelkes. Csak már nem emlékszem rá. Szerintem jobb is.
Az asztalomra pillantottam. Kivételesen egész rend volt rajta, hogy Camille ki tudja teríteni oda a rajzait. Egyáltalán tudja szegény lány, hogy miért hívattam az irodámba, vagy most remeg egy sarokban, hogy leszidom? Pedig kivételesen most a jószándék vezérelt. Ezt feltétlen meg fogom említeni a pszichiáternek, ha egyszer végre felhívom. Én, Szörnyella, egyszer jót is cselekedtem. Még a végén elrontom a magamról kialakult képet, pedig keményen dolgoztam érte. Volt egy-kétpletyka is, amit én magam terjesztettem el. Ördögi terveim egyike. Na jó, ideje Camille-re koncentrálni.
-Gyere be kedvesem. -szóltam ki neki halkan. Nincs ma okom felemelni a hangom, kivételesen jó napom volt, így ehhez mérten igyekeztem kedvesen viselkedni. -Csukd be magad után az ajtót kérlek. Nem szeretem, ha nyitva marad.
Ittam még egy kortyot a teámból, majd letettem az asztalra. Remélem, hogy nem ijesztem meg a lányt, egyáltalán nem állt szándékomban. Tényleg nem, na.
-Tudod drágám, hogy miért hívtalak be ezen a napos délutánon? -az ablak felé legyintettem a kezemmel. Oh basszus, nagyon élveztem, hogy játszhatok az idegeivel. A gonosz énem megkövetelte, hogy visszaadjak neki egy kicsit abból, ahogyan ő is idegesített engem, ha kellett, ha nem.
-Oh, egyébként foglalj nyugodtan helyet, helyezd magad kényelembe. -gyors hangulatváltás, néha még én is meglepem saját magamat. Szegény Camille vajon mit érezhetett? Egy a biztos, nem lennék a helyében most, szerintem igenis ijesztőnek hatott a viselkedésem. Gáz lenne, ha felnevetnék egy muhahaha nevetéssel?