– ... és ehhez mit szólsz? Színészt keresnek nyugaton a... Wonderland Theaterben. Nahát, milyen érdekes névválasztás! Azt írják az illető legyen... karizmatikus, kreatív és... áh, hagyjuk. Ez se neked való...
Nem tudom, hogy ezt most zokon vegyem-e. Ilyen pofátlanul a képembe vágni, hogy se karizmám nincs, se kreatív nem vagyok... de persze, ha jobban belegondolok, igaz, így csak megvonom a vállam Majré szavaira és a saját újságomba temetkezem, de csak a látszat kedvéért, igazából nem nézegetem a hirdetéseket, csak felidegesíteném magam rajtuk. Derű felajánlotta, hogy segít, de ő végtelenül pozitív, erre a melóra is azt mondaná, hogy az egész akarat, hit meg mittudom én milyen cukorszirupos unikornistakony kérdése. Undor a másik véglet. Neki semmi sem jó. Maradt Majré. Majré... hát, ő sem nagy segítség, de legalább jár a szája, amíg én próbálom kitalálni, mit is kezdjek magammal és így nem olyan feltűnő, hogy befordultam. Hmm, talán még sem vagyok olyan rossz színész, huh?
– Óvobácsi?
– Na persze!
– Miért? Szereted a gyerekeket!
– Csak ha alszanak – grimaszolok. – Mi van még?
Majré nem ütközik meg az őszinteségemen, már hozzá van szokva, de a tőlem balra ülő, sportdresszes Karen, aki egy babakocsit tologat a lábával, miközben a zöld bio hányást kortyolgatja, felszisszen és fél perccel később el is ül azt gügyögve az angyalkájának – akire ráférne egy pelus csere – , hogy ne is hallgasson az ilyen faragatlan tuskókra, mert ő a legédesebb kisded az egész világon. Van egy rossz hírem, Karen. Minden anya ezt hiszi a gyerekéről, de csak míg be nem üt a pubertás. Elszórakoztatom magam ezzel a gondolattal, el is képzelem, ahogy pár év múlva ajtócsapkodások közepette a világ legédesebb kisdede azt üvölti neki, hogy utálja, és máris jobb lesz a kedvem. Na, a fantáziám is elég kreatív. Meggondolom én még azt a színészetet.
– Lehetnél... katona, mondjuk. Ordibálni szeretsz!
– Fantasztikus ötlet! – ironizálok, de Majrénak nem esik le azonnal, mert felcsillan a szeme. – Nem leszek katona!
– Jó, akkor... éjjeliőr?
– Reggel iskola, aludni még én is szoktam.
– Telefonos lelkisegélyszolgálatos?
– Néztem, önkéntes, vagyis nem kapok érte egy kanyit sem. És amúgy is kiborít mások panaszkodása. Nem hiszem, hogy egy hídugróval pont nekem kellene beszélnem...
– Sztriptíztáncos?
– Hmm... de nem. Derű kitekerné a nyakam.
– Barista?
– Az olyan lenne, mintha egész nap Undort ugrálnám körbe, akinek ugyebár...
– ... semmi nem felel meg – biccent Majré és lemondóan sóhajt. – Migrénem lesz, hozok egy kávét. Te addig keresgélj!
Válaszul csak hümmögök és félredobom az újságot. Tényleg ennyire reménytelen vagyok? Azt tudom, hogy rossz természetem van, de hogy ne találjak egy melót sem, ami egy kicsit is illene hozzám... röhej! Lehet, hogy Derűnek igaza van és az a gond, hogy az egészhez rosszul állok hozzá, talán... áh, kinek kamuzok? Amit felsoroltam az előbb, az mind igaz. Én nem tudnék jó pofit vágni, mikor harmadszor kell újra csinálnom a hattyút a hülye vendég hülye puccos kávéján. Amúgy is, mi a fene baja van az emberek?! Miért nem lehet sima, egyszerű, fekete kávét inni, mit kell csicsázni mogyoróval meg pekándióval? És egyáltalán mi a franc az a pekándió?



Mielőtt még jobban elragadhatna a pekándiót övező rejtélyből fakadó dühöm, valaki leteszi magát a szemközti székre, aki nem Majré. És én még azt hittem, a britek elbaszottak... párdon. A fickó amúgy... elég megnyerő, van benne valami, amitől feláll a szőr a hátamon mondjuk, de lehet, hogy az a gond, hogy nem bukok a kékszeműekre. Meg a pasikra. Randizni meg pláne nem szoktam velük...
– Talán én segíthetek.
– Kösz, nem, cukrosbácsi – ütközök meg, mert nem akarom tudni, miben akar segíteni.
A fickó erre csak nevet. Én örülök, hogy valaki értékeli a humorom, de ez most nem az volt.
– Úgy látom, igen csak sok benned a... Harag. – Azt mondtam az előbb, hogy borsózik a hátam? Minden porcikám befeszül attól, ahogy az utolsó szót ejti, mintha... de az nem lehet. Honnan is tudhatná, ki vagyok? Hiszen csak egy ember... – Ahogy mondtam, segíthetek, tudom, hogyan vezethetnéd le a feszültséget, ami benned tombol.
– Igen? – kérdezem kételkedve és hátra pillantok a vállam felett. Hol van már Majré? Engem itt felszedni próbál az apokalipszis egyik lovasa, ő meg kalóriát számolgat vagy mi?
– Igen – válaszolja olyan elégedett képpel, hogy kezdem azt hinni, benéztem és nem felszedni akar csak megtéríteni. – Boksz – mondja ki egyszerűen és hátra dől a széken. Kell két másodperc, hogy az agyam feldolgozza, hogy ez nem valami kihalt, mezoamerikai istenség neve, hanem egészen konkrétan a sportra gondol. A sportra, amiben emberek verik egymást.
– Boksz – szarkasztikusnak szánom, de inkább úgy hangzik, mintha ízlelgetném. Basszus. Tényleg ízlelgetem, elgondolkodtam rajta. – Honnan veszi, hogy tudnék bokszolni? – A leglogikusabb kérdés, amit feltehettem volna a "ki a franc maga" lett volna, rögtön utána a "mi a francot akar egészen pontosan, mert hót' biztos, hogy nem segíteni, nem is ismer", de a "honnan a francból ismer?!" sem volna rossz választás. Ehhez kepest meragadtam a lényeget.
– Megérzés. Érdekel a dolog?
Majré hangja tör utat magának a gondolataim között és felsorol legalább ötven észérvet, hogy ez miért egy borzalmas ötlet és hogyan mondjak nemet. Aztán Derű hangját is meghallom. Ő lelkes, ahogy mindig.
– Lehet. Hogy működik, mit kell csinálnom pontosan?
– Gyere el erre a címre holnap és mindent megtudsz – nyújt át egy flancos névjegyet, ami valami régiségkereskés, a rajta szereplő szöveg szerint.
– Nem úgy néz ki, mint egy régiségkereskedő – horkantok fel, bár az igazat megvallva, gőzöm sincs hogy néz ki egy olyan.
– A dolgok néha nem azok, amiknek látszanak. De ezt neked magyarázzam? Akkor holnap?
Csak egy pillanatig habozok. Zizegnek a gondolataim, lenne még kérdésem, de valami azt súgja, ma úgy sem kapom meg rá a válaszokat, így biccentek. Megint a kártyára nézek, újra elolvasom a cégért és meg akarom kérdezni, mit jelent a H&D, de mikor felpillantok a fickó sehol sincs.
– Kipróbálom a szójatejet – érkezik meg Majré.
– Az nagyszerű...


✦ Azon szerencsések közé tartozol, hogy Fata Morgana belső határai számodra nem okoznak akadályt. Ugyanolyan átjárásod van, akár a kívülállóknak, azaz az embereknek.
✦ A haragoddal képes vagy lángcsóvákat létrehozni az ujjaid között. Minél mérgesebb vagy, a lángok annál magasabbra csapnak.