– ... és akkor átszánkóztunk a városon, de aztán felbukkant Mumus és a rémálmok, de megállítottuk őket, arany színű lett a varázspor és aztán jöttek Húsvétinyuszi kőtojásai, meg a Mikulás jetijei és beszálltak a buliba! És aztán... aztán jött Homokember is és átváltoztatta a rémálmokat, és...
– Milyen izgalmas álmod volt, szívem.
– Ez nem álom volt, anya! Tényleg megtörtént! Sophie, emlékszel? Emlékszel, hogy találkoztál a Húsvéti Nyuszival?
– Nyuszi, hop, hop, hop!


– ... ez akkor sem normális!
– Jó, de mit csináljunk vele? Büntessük meg, mert hisz a mesékben?!
– Nem. Szerintem... vigyük el egy szakemberhez.
– Dilidoki? Nem túlzás ez, Samantha?
– A fiúnkat piszkálják az iskolában!
Nem voltak elég vastagok a falak abban a házban. Emlékszem, hogy az utóbbi egy-két évben altatódal és estimese helyett anya és apa veszekedéseire aludtunk el Jamie-vel. Sokszor osontam át a szobjába, hogy újra és újra elmesélje nekem a mesénket. Ha lehunytam a szemem, egyre nehezebben tudtam felidézni, milyen volt a Nyúlüreg vagy az arcuk. Időnként valami előhozta bennem, egy illat, egy érzés, egy benyomás, de ha Jamie nem emlékeztetett volna, előbb-utóbb biztosan elfelejtem az egészet. Számomra nem tűnik hihetetlennek vagy képzelgésnek, tudom, hogy megtörtént, tudom, hogy Jamie nem hazudott, de olyan ez, mint egy rég nem látott ismerős arcát felidézni: minél több idő telik el, annál nehezebb.
A folytonos veszekedések végül egy meglehetősen gyors válással végződtek. Szerintem így volt a legjobb, de Jamie-t megviselte a dolog. Gyakran kaptam azon, hogy az ablakpárkányon ücsörög és csak bámul ki az ablakon vagy suttog bele a sötétbe. Dér Jankónak könyörgött, hogy jöjjön el, mutassa meg magát a szüleinknek is, hogy megértsék ők is, hogy a mese – amit sem az iskolai piszkálások, sem pedig a pszichológus nem tudott elvenni tőle – minden szava igaz. De Jankó nem jött el. Nem gondolom, hogy Jamie hibája lett volna, hogy a szüleink végül úgy döntöttek, mindenki jobban jár, ha elválnak, de őt sosem tudtam meggyőzni erről. Anyánk összecsomagolt minket miután kimondták a válást és egy Fata Morgana nevű helyre költöztünk. Apa megkapta a hétvégéket, de mivel csak az út hat óra és a felügyelet csak a hétvégékre szól, az volt a legegyszerűbb, ha ő jön hozzánk.


– Nézz az orrod elé, lúzer! Vagy a Húsvéti Nyuszi azt is elvitte, mint az eszedet? Na mi van, Bennett? Hol vannak a mesehőseid most, huh?
Ösztönösen kapom fel a fejem, mikor meghallom a röhögést a folyosó túloldaláról. Már megint az a két seggfej! Otthagyom Rileyt a mondat közepén és dübörgő mellkassal indulok meg a két hústorony felé, akik a bátyámat szekálják. Jamie nem szól vissza. Pár éve még kiállt magáért, már nem teszi, csak csendben hagyja, hogy piszkálják, amiért elsőben egyszer szóvá tette, hogy a Húsvéti Nyuszi létezik és találkozott is vele.
– Szállj le a tesómról, seggarc! –  robbanok be a kis körbe,amibe beszorították Jamie-t és bár a két gorilla simán fölém magasodik és tudom, hogy egyikük sem az a típus, akit visszatart a fizikai bántalmazástól, hogy lány vagyok, de nem érdekel. Akkor sem szarakodhatnak a tesómmal.
Kiröhögnek.
– Szia, Nyuszi – vigyorog rám az egyik, majd meglöki a másikat. – Némmá' tényleg a Húsvéti Nyuszi jött megmenteni a lúzert. Kell a répám, Nyuszi?
Jamie erre megmoccan mögöttem, de mielőtt ő cselekedhetne, behúzok az izomagyúnak. Az ütéstől hátra csuklik a feje, nekem meg eltörik a kezem, de basszus, rohadtul megérte!
– Te kis...
– Itt meg mi folyik? – Mr Bodhi tűnik fel a színen. Azt hiszem, megmentett, ezért hálásan is pillantok rá, miközben védelmezően Jamie-be karolok, aki viszont lerázza magáról a kezem. Zavartan pillantok rá, mert nem értem, mi baja, de az iskolai pszichológusunk jelenlétében inkább nem állok neki faggatni.
– Ez a kis szuka eltörte az orrom! – nyűszít a srác az orrát markolászva.
– Vigyázz a szádra, Brodie. Sophie? – pillant rám a férfi, majd Jamie-re is, de mindketten hallgatunk. – Értem. Akkor mind a négyen megvártok az irodám előtt tanítás után. – Már tiltakoznék, hogy nekem edzésem van, de Mr B. jól ismer. – Nem érdekel, hogy kinek milyen délutáni programja van! Háromkor találkozunk.



– Most mi bajod van?
– Semmi!
– Dehát...
– Minek kellett beleszólnod, Sophie?
– Mert úgy tűnt, te nem teszed!
– És akkor mi van?
Visszahőkölők. Rá sem ismerek, megijeszt. Egy ideje már látom, hogy baj van és nem csak azért, mert Jamie már egyáltalán nem beszél az Őrzőkről. Aggódom érte.
– Hogy van a kezed?
– Azt hiszem, eltört.
– Elkísérlek az orvosiba.
Csendben ballagunk a doki felé és engem a sírás fojtogat. Mit tegyek? Jamie tartotta benne a hitet, nekem is meg kell tennem most ugyanezt, emlékeztetnem kell, hogy hiába győzködi arról mindenki, nem őrült meg. Mi tényleg átéltünk egy igazi csodát!


✦ Ahogy a kívülállók, te is képes vagy átmenni a mágikus falakon.
✦ Ha felismered valamelyik mesehőst és kimondod az igazi nevét, rá tudod venni, hogy megmutassa az igazi alakját.
✦ Van egy hógömböd, ami valójában Mikulásé volt. Ha rádöbbensz, kik vesznek körül, a közönséges hógömböd visszanyeri a varázslatos tulajdonságát és portálként tudod majd használni, de csak olyan helyek között közlekedhetsz vele, ahol már korábban jártál.