Mi történt velem?
Marion…!
Az egyik pillanatban még a Sherwoodi erdőt járom, a másikban pedig már egy háború kellős közepén vagyok, és mindenki fejvesztve menekül nem törődve a másik testi épségével. Végül egy sokkoló eset után… hirtelen képszakadás… és egy börtön cellájába vezetnek? Nem, nem… nem. Az ki van zárva, nem igaz? Hogy én
Robin… igen, az a
Robin... of Locksley, vagy közismertebb néven
Hood. De mégis milyen másik
Hood lennék? Hmmm… mondjuk ismertem egy másikat, de az közel sem volt olyan jó, mint én. Na, mindegy. Elkaptak… a héten már harmadszor. Egy varázspálcával akartam eljutni…
Zootópiába. Öhm… hogy zavaros a történet? Hmmm… nos, igaz. Jobb lenne, ha az elejétől kezdeném, úgy minden érthető lesz.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy… kisfiú. Ez a gyerek már fiatalon is folyton az íjjal játszott. Ó… várjunk, ennyire ne menjek vissza az elejére? Jól van, jól van…
Szerelmem…. ne!
Amint a cella ajtajához kísért a két rendőrtiszt… egy motozás után lökött csak be rajta Mr.
Wilde, majd egy hangos kattanás jelezte, hogy a rács már nem nyílik többé… legalábbis, amíg ki nem engednek.
– Mr. Hood, azt hiszem, egy picikét hosszabb ideig élvezheti az életet a hűvösön. Több dolog írható a számlájára… efölött nem hunyhatunk szemet. Na, kapd el, Répa! – Ezzel be is fejezte, illetve egy vállveregetés keretében adta át a szót a kollégájának.
– Nos, a társamnak igaza van. Súlyos bűncselekményeket követett el az elmúlt hetekben. Csak, hogy a legnagyobbakat említsem: Kirabolta Hádész üzletét, illetve elkötött egy autót, majd egyenesen nekivezette a Falnak. – Néztem a nőre, de komolyan… hangulatom sem volt hozzá, hogy egy kicsit is figyeljek, mit beszél.
– Tudom… ott voltam. Nem kell mindent felsorolni… – Talán kicsit ingerült is lehettem, de nem tehettem róla, egy újabb kísérletem hiúsult meg.
– Szóval, tudja… ez esetben, a Bűntető Törvénykönyv 232. paragrafusa alapján Ön a bűntett miatt, hosszú ideig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mindazonáltal jogában áll hallgatni, mivel bármi… – Ennél a pontnál vettem át tőle a szót és fejeztem be én a mondatát.
– Tudom… Bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon. Bla-bla-bla. – Elégedetten fogtam meg a rácsokat.
– Ugye jól mondom, Hölgyem? – Kérdeztem vissza, de persze választ nem is vártam rá… csak figyeltem a reakcióját… és erre tényleg figyeltem, mivel nem éppen az fogadott, amire számítottam.
– Vaaaalamint… ajánlott a mondandómat végighallgatni, különben magánzárkát kap. – Félig felhúzott szemöldökkel válaszolt, illetve a tollával még a kezemre is rácsapott, olyan erővel, hogy nem okozott fájdalmat... azonban elengedtem a vasrudat és egy kicsit hátrálni kezdtem a zárka szó hallatán.
– Zárka? Biztos, hogy nem… engem be nem zárnak oda! – Nyeltem egy nagyot végül tiltakozó hangvételre váltottam. Hallottam történeteket azoktól, aki megjárták a poklok poklát, a Zárkát. Konkrétan az a hely félelmetes… és megőrül ott az ember… úgyhogy nem. Köszönöm, de akkor inkább csendben maradok.
– Jól van. Ha már egy nyelvet beszélünk… – A mappája alján aláírt valamit és a végén koppintott egyet.
– Akkor én hagyom is, hogy megszokja az új otthonát, Mr. Hood. – Ahogy ezt a mondatot befejezte, már ment is a dolgára.
– Pff… Kösz? – Dörmögtem inkább az orrom alatt, persze nem hallotta meg senki. Talán csak a mellettem lévő rab, akit a rácsok választottak el tőlem. Vállat vontam és ledőltem az ágyra.
Te?...Miért?
A homlokomat gyűrtem és elmélkedtem, hogy vajon mégis mit csináltam rosszul. Adott volt egy kocsi… igaz, nem a sajátom volt, hiszen honnan is lenne nekem egy járgányom. Konkrétan semmim sincs, csak úgy vagyok ebben a városban. Amióta az eszemet tudom, ez mindig is így volt… mindegy… nem lényeges. Tehát egy autó… amit nem volt nehéz elkötni… csak pár drótot kellett egymáshoz illeszteni és már be is indult a kicsike. DE! Hogy utána mi történt? Eddig a percig sem tudtam felfogni. A terv az volt, hogy nekivezetem a járművet a Falnak, téglát raktam a pedálra… a kormányt kifeszítettem az egyik nyilammal és mielőtt még frontálisan ütköznék… kiugrok szépen.
Minden remekül haladt, de miután párat pördültem a havas betonon… az a kép, ami fogadott. Nem csoda, hogy elkapott a rendőrség. Döbbenten néztem, ahogyan a gépezet a fal tövében ripityára tört… azonban a célpontnak egy „haja szála” sem görbült. Ép maradt.
Végzek… Veled!
Nem véletlenül akarok menekülni, vagy éppen ha úgy tetszik, akkor kijutni erről az átkozott helyről. Visszatértek az emlékeim. Igen, mindenre emlékszem… mindenre. Hogy ki vagyok. Ki voltam. Szóval a régi új énemre.
Marion… meghalt. Az emlékek előtt csak egy álomnak gondoltam az egészet, de már tudom, hogy nem volt az… nem bizony. Az a sokkoló pillanat, ahogyan a szerelmemet tartom a karjaimban és mindenhol csak a vért látom. Egyszerűen horrorba illő az egész. Na és az lenne a legnagyobb kérdés, hogy ki volt az elkövető, ugye? Hmmm… lássuk csak, az biztos, hogy nagyhatalmú varázsló lehetett, sajnos az arcára nem emlékszem, bárhogyan koncentráltam rá ezidáig. Mivel
Marion teste mellett egy jégcsap hevert a földön, így ebből ítélve, a tettes elemi erővel bírhatott.
De persze, ez mind csak feltételezés… honnan is tudnám ki képes minderre? Ennyi erővel
Elsát is gyanúsíthatom akár, hogy az ő műve az egész. Persze, tudom, hogy ő nem tenne ilyen szörnyűséget.
Oh, bocsánat… egy kicsit elkalandoztam, nem igaz? Hmm. Hogy hogyan történt az emlékek visszatérése? Nos, nemes egyszerűen úgy, hogy épp rabolni voltam. Mert mikor máskor kellene, nem?
Hádész boltjába törtem be még az első alkalommal. Konkrét célom nem volt, csak valami értékeset szerettem volna elcsenni. Meg is akadt a szemem egy lámpáson. Tömör aranyból készülhetett, pont ezért volt olyan könnyű az érzése ahogy fogtam, mintha nem is lett volna a kezemben. Végül a számhoz emeltem és lehet, furcsán hangzik, de ráharaptam, hogy ellenőrizzem, vajon tényleg arany vagy sem. Meglepetésemre arany volt, még a fogam nyoma is ott maradt. Úgy éreztem megtaláltam a Szent Grálomat. Nem is haboztam és a kijárat felé vettem az irányt, de pont ekkor történt meg az a bizonyos dolog. Egy hasító fájdalom nyilallt az agyam közepébe… amitől pár másodperc alatt a padlón terültem el. Csörömpölés hangja zengett a boltban… a lámpást kiejtettem a kezemből és nem is tudtam arra koncentrálni, hogy merre eshetett… csak az emlékek sokaságára figyeltem. Egy élet pörgött le a szemem előtt, egészen addig a pillanatig, míg az átok köde el nem ragadt és hozott ide ebbe a városba.
Te… FÉREG!
Egy nyílvesszőt lőttem ki
Marion gyilkosára és a fent említett szó a „Féreg” hagyta el a számat, majd képszakadás. Legalábbis akkor még nem tudtam, de most már igen, hogy mi történt utána… vagy előtt, nézőpont kérdése. A havas tájon tértem észhez és egy percen keresztül néztem körbe, hogy hol vagyok, de nem tudtam volna megmondani. A lábam vitt valahova… de hogy merre? Persze mindennek értelme volt, mert hamis emlékeket kaptunk ugyebár.
Tehát ezek az emlékek fedték fel magukat, végül az őrszobán nyertem vissza a tudatomat a rablás után. Vádat nem emelt
Hádész, így kiengedtek. Azonban innentől azon voltam, hogy valahogy visszajussak
Zootópiába. Tolvajkodtam, csaltam, hazudtam… még egy srácot is láttam, aki hasonlóképpen azt a hivatást választotta, mint én. Talán
Cassim lehetett? Mármint, rákérdeztem volna, de pont láttam, ahogy
Hádész elkapja és alkut köt vele, hogy dolgozzon neki. A barátom nem lenne ilyen béna… úgyhogy annyiban hagytam a dolgot.
Újabbnál újabb tervvel álltam elő. Volt, hogy ásót ragadtam és próbáltam alulról átjutni a másik oldalra. Sikertelenül persze… és hogy mi volt a vége minden próbálkozásomnak? Nos… a hűvösön tölthettem az óráimat, éjszakáimat, vagy akár a napjaimat. Igen, volt, hogy olyan bűnt követtem el, amiért akár egy hetet is kaptam. Igen, egy hetet…
Hádész boltjába törtem be ismét és most már tudatosan kerestem egy bizonyos tárgyat. Nem titkolom… egy varázspálcát akartam ellopni. Azonban nem tudtam ellógni a tulaj elől. Olyan érzés volt, mintha mindenhol ott lett volna. De komolyan… bárhová futottam, mindig előttem termett. Mikor behúztam „neki”… legalábbis azt hittem, akkor szembesültem vele, hogy rengeteg tükör volt a bolt területén és azért láttam őt mindenhol. Pont az egyik tükörrel találkozott össze az öklöm. Egy hetes rácsot, meg kötözést kaptam...
Sehogyan sem tudtam megoldást találni arra, hogy visszatérjek oda, ahol éltem és már kínomban alkalmaztam az autós változatot. De annak persze, tudjuk mi lett a vége…
Itt dekkolok a cellában, már sokadik alkalommal. Mondhatnám, hogy ez a második otthonom. Vagy inkább mondjam azt, hogy ez a dupla börtön, mert nem elég, hogy a város is maga egy börtön, akkor ez azon belül is egy…
– Arghhh! – Idegességemben felpattantam az ágyról és a rácsok felé közeledtem. Zsebre tett kézzel haladtam, azonban egyre lassabb tempóra váltottam, amint megéreztem, hogy mit is tartalmaz. Amint kihúztam… egy összegyűrt papírt vettem elő. Nem én tettem bele, akkor mégis ki volt az? Rejtély volt a számomra, de amint elolvastam az első sort, rájöttem.
– Hádész! – Markoltam meg az egész papírt és legszívesebben dobtam volna bele a szemétbe, de érdekelt, hogy mégis mit akar tőlem… miért küldött nekem egy levelet. Ó, és igen, hogy csinálta?
Hood!
Vajon azon gondolkodtál már, hogyan juttattam el a levelemet hozzád? A válasz pofon egyszerű. Kapcsolatok. Nekem mindenhol vannak embereim. Igen, ott is ahol most éppen vagy. Tetszett az elszántságod és a leleményességed, hogy nem adtad fel az üzletem kirablását. Ezért is lenne egy ajánlatom a számodra. Ha a melletted lévő emberről megtudsz mindent, akkor szabad lehetsz akár a madár. Legyen ez a szövetségünk záloga.Hmmm, tehát
Wilde… az a motozás… ügyes. Összegyűrtem a papírt és visszatettem a zsebembe. Oldalra fordítottam a fejemet, így szemügyre tudtam venni, hogy mégis kicsoda a másik cellában ülő ember. Egy nő volt az, azonban nem nagyon csinált semmit… csak nézett maga elé. Fogalmam sincs, hogy
Hádésznak milyen érdekei fűzik hozzá, de ha a szabadságom a tét… belemegyek a játékba.
– Khm… Mióta vagy ide… bezárva? – Gondoltam ezzel kezdek… mivel a bemutatkozás nagyon béna lenne… ugye?
– Eddig nem tűnt fel, de most, hogy belegondolok, mindig is láttalak, amikor behoztak. – Igen, ez igaz, nem tűnt fel… de ha már így belekezdtem... valamivel fel kell keltenem a figyelmét…
– Hehe… csak nem… megöltél valakit? – Lássuk csak, erre vajon mit lépsz? Csak nem viszem túlzásba a dolgot… de eddig nem nagyon reagált, talán ezzel kiugrasztom a nyuszit a kalapból…
Képességem
✦ Fel tudod venni a mesebeli róka alakodat.
✦ Kiváló íjász vagy és a te nyilaid sosem tévesztenek célt.