A sátor váza már félig áll, erősen rögzítem a földben az utolsó cöveket is, amitől a vízálló zöld ponyva szépen megfeszül. Elégedetten nézek végig a művemen, ami aznap este a hajlékomként fog szolgálni.
Te voltál már valaha sátortúrán? Tudod, amikor lelépsz az erdőbe mert már eleged van az emberekből és az éjszakát is ott töltöd, nem mész haza, amint megjelennek a szúnyogok! Nagyon király dolog! A sátrazás, nem az, hogy szúnyogvacsora legyél!
Én már rutinos túrázó és gyakorlott sátorállító vagyok, szóval ha gondolod, beavathatlak pár trükkbe!

Na lássuk! Hogy izgalmasabb legyen, úgy teszek, mintha már te is rendszeres túrázó lennél, és tudnád az olyan alapszabályokat, mint hogy térkép és tájoló nélkül sehova, vagy hogy a medve sajnos nem a barátod. A sátorállítás legkritikusabb pontja, hogy megtaláld azt a helyet, ahol az elkövetkező éjszaká(ka)t tölteni szeretnéd: ez ideálís esetben ugyanis távol esik a hangyakolóniák felségterületétől és a patások vonulás útvonalától is, ellenben jóval közelebb van édesvízhez és megfelelő tűzrakóhelyekhez. Fontos hogy felmérd a terepet és ne az állatokat hibáztasd ha belerondítottál a napi rutinjukba!
Jó ha figyelsz arra is, hogy szélvédett helyet válassz, egy olyat, ahol nagyobb esőzések idején sem áll meg a víz. Egy ilyen lankás, füves lejtő a fák takarásában, mint amilyet most én is kinéztem magamnak, tökéletes lehet erre!
Tudsz még követni? Szuper!
A jól felkészült túrázók nem csak az időjárásról tájékozódnak előre, hanem arról is, van-e életben tűzgyújtási tilalom, vagy nincs-e épp vadászidény. Kellemetlen dolog vadászokba botlani az erdőben, arról nem is beszélve, hogy milyen veszélyes, szóval mindenképp járj utána a dolognak, vagy maradj a kijelölt túraútvonalakon! Én nem szívesen beszélek a vadászegylet tagjaival, de a bátyám mindig tudja, hogy mikor merre szerveznek vadászatokat, így én is ehhez igazítom a kirándulásaimat.
Na de a lényeg: ne hagyd otthon a sátrad!  Ha az éjszakát a természetben akarod tölteni, jobb ha alaposan összekészíted, mire lesz szükséged. Nézzük csak, nálam mi van: a sátor, hálózsák, élelem, fejlámpa, kulacs, elsősegélykészlet, esőkabát, rovarriasztó, egy notesz a készülő dalszövegeimnek (opcionálisan behelyettesíthető mással is)... Meg még ennél is több dolog, szóval jól jön ha ügyesen pakolsz, mert ezt mind neked kell cipelned.
Aztán ugye fel kell állítsd a sátrad! Ezzel én már épp megvagyok, de nyugi, nem olyan nehéz, és ha megvan a megfelelő helyszín, az már félsiker. A legtöbb kétszemélyes túrasátor nem túl bonyolult szerkezet, egy kis gyakorlattal percek alatt olyan pöpec szállásod lesz, mint nekem. Remélem tudod, hogy kell biztonságosan tüzet rakni, de ha nem, az sem baj, a túráimon ezt is meg szoktuk beszélni.
Egyszer gyere el, ha van kedved!

Igazából a legjobban Kenai-jal szeretek túrázni. Vele kezdtem el az erdőt járni, ő tanított meg kempingezni és ha vele vagyok akkor mindig remekül telik az idő. Igazából nem a bátyám, de jobb családot keresve sem találhatnék. Egy ideje már letten voltunk a világ ellen és ez nagyon szuper volt így... amíg nem jött Nita.
Nita egy lány és Kenai nagyon kedveli őt - kedveli őt annyira, hogy már velünk él, és mindig ott van ha hazamegyek, játssza a pótanyát és rám szól, hogy ne hagyjam a szárítón a megszáradt edényeket... Azt hiszem nem rajongok az ötletért, hogy most már ő is az életünk része, pedig amikor megismertem, azt hittem, hogy vagány csaj. Oké-oké, biztos még most is az, de most már Kenai barátnője is, a bátyám pedig miatta kevesebbet jár velem az erdőbe, nem beszél meg velem annyi mindent és ami még rosszabb... Tudom, hogy szeretné elhívni velünk sátrazni. Remélem tudja, hogy szerintem ez mennyire rossz ötlet.

De Kenai boldog, én pedig elég szarul érzem magam, amiért nem örülök vele. Mostanában úgysem lógok otthon annyit, hanem sokkal többet járok ki a város szélére, túrázok vagy elmegyek a falhoz, felverem a sátram és ott töltöm az éjszakát - épp mint most is. Nem kötöm mások orrára ennek az okát.
A természetben egyébként mindig kicsit kevésbé érződnek nyomasztónak a saját érzéseim, kevesebbet agyalok azon, vajon miért nem volt családom, és nem-e azért, mert rossz ember vagyok? Vagy csak az a bajom, hogy valójában nem is vagyok ember, és igazából nem is kellene foglalkoznom ilyen összetett érzésekkel...
Amikor pont úgy esik a fény a falra, látom tükröződni benne a kismedvét és ahelyett, hogy megijednék, inkább megnyugszom. Ki várná el, hogy világmegváltó kérdéseket válaszoljon meg egy medvebocs?

És ami még fontosabb: ott van Ő is.
Jelenleg épp nincs itt, de tudom, hogy jönni fog és amint meglátom, minden sokkal jobb lesz. Elég csak gondolnom rá ahhoz, hogy a fejemben visszhangzó nyomasztó dallamokat egy sokkal boldogabb ritmus váltsa fel, és hirtelen késztetés érzek, hogy kezembe vegyem a gitáromat és komponáljak valamit. De egy gitár nem épp praktikus túrafelszerelés, így hát helyette dúdolni kezdek és előveszem a noteszem, hogy papírra vessem a fejemben születő zenét, bízva abban, hogy ez az érzés akkor is megmarad bennem, amikor távolabb leszek a faltól és Olaftól. De ha mégsem, biztos vagyok benne, hogy bármikor szívesen segít nekem, hogy újra megtaláljam.
Már csak azt kell kibírnom valahogy, és ez a legnehezebb része, hogy mennyi mindent nem tudok megosztani vele a falon keresztül - például a dalaimat és a lenyűgöző sátorépítési tehetségemet, de azt hiszem akad azon a listán pár ölelés is, amit be kellene rajta egyszer hajtanom. Olyan srácnak néz ki, aki szereti az öleléseket.



✦ Képes vagyok felvenni a medvealakomat. Próbálj meg ellenállni egy medvebocsnak!
✦ Amikor énekelek, mindenkit arra késztetek a közelemben, hogy csatlakozzon hozzám. Terjesztem a jókedvet a hangommal - ez alól a morcos medvék sem kivételek!