I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Marcona ábrázattal a szoba félhomályos sarkában ült. Jobbjában borral töltött kristálypoharat tartott, baljában pedig a legújabb oldalát a regényének. A bort kóstolgatva futotta át újra és újra a sorokat, azonban az írása egyáltalán nem nyerte el a férfi tetszését. Ciccegve gyűrte össze a papírost, és hajította el a helyiségben. Jól megszokott, alaposan begyakorolt mozdulat volt ez, amelyet esténként tucatszor megismételt. A galacsin a többi között landolt pontosan a kupac legtetején, ő pedig töltött magának még egy pohárral. Így ment ez minden éjszaka este tizenegytől hajnali kettőig-háromig. - Álmatlan estéken itt görnyedek az üres oldalak felett, és semmi… A nyakamon a leadási határidő, de hasogat a fejem minden egyes alkalommal, ahogy elkezdek gépelni, mintha az írás csak jobban összezavarna. – Csendes mérgelődését nem zavarhatta meg semmi, hiszen ilyen késői órán senki nem állt a rendelkezésére. Tulajdonképpen, senkinek nem hiányzott volna, ha egyszerűen kitörölték volna a világból. Csalódott és magányos volt. Soha nem akart többet annál, hogy az emberek szeressék őt, azonban minél inkább igyekezett, annál inkább a visszájára sültek el a kétségbeesett próbálkozásai. Erről szólt a legújabb regénye is, amelyre gyakorta az életműveként hivatkozott. Habár senkinek nem mutatta meg a félkész fejezeteket, mert azzal eléjük tárta volna csiszolatlan lelkét. Sebezhetetlennek akart mutatkozni, fivérei megtanították neki, hogy a félelem kimutatása csupán további terrort szült, édesapja pedig példaértékűen mutatta meg, hogy egy igazi férfinak milyen érzelemmentesnek kellett volna lennie. Fél üveg bor elfogyasztása után ellazult annyira, hogy felmerjen pillantani a szoba túlsó felében csillogó tükörre. Nem szeretett emlékezni arra, hogy tulajdonképpen kicsoda is volt ő valójában, azonban szüksége volt rá, ha be akarta fejezni a könyvét. A szék csikorgott a hajópadlón, amikor hátracsúszott vele, hogy aztán komótos léptekkel a tükörhöz sétált. Az orrát csiklandozta a bor illata, ahogy ismét meghúzta a poharát. A vörös nedű bátorságot öntött belé, hogy szembenézhessen önmagával és a benne lakozó legsötétebb démonnal. - Azt hittem, már soha nem pillantasz fel. – Nézett vissza rá a tükörből neheztelő hangnemet megütve a tükörképe. Tükörképe úgy nézett ki, mint egy animált figura, gesztenyeszínű haját és arcszőrzetét gondos odafigyeléssel ápolta, fehér ruhája makulátlannak tűnt, és ha mosolyra húzódtak volna az ajkai, akkor bizonyára több női szívet megdobogtatott volna vele. Most azonban nyoma sem volt az elbűvölő mosolynak, csupán a szigorú, már-már türelmetlen és haragos tekintetnek, amiért ennyit kellett várakoznia. - Én pedig azt hittem, hogy boldogulok egyedül, de láthatóan szükségünk van egymásra – sóhajtott fel a férfi, mielőtt ismét megízlelte volna a drága bort, amelynek üvegét órákkal ezelőtt emelte ki a többi közül, s amely társául szegődött ezen a nyomasztó éjszakán. - Jól mondod. A történetünket meg kell ismerniük. Annának tudnia kell, hogy azok a kis vakarcsok elvarázsoltak és kihasználtak minket. - Azt hiszed, el fogja olvasni, ha elkészül? Vagy elhinne bármit is belőle? Mit fognak szólni mások, ha teljesen megismernek minket? - Hinnie kell. Emlékeznie kell. Nem számít a többi ember. Senki nem számít rajtunk és rajta kívül. - Miért is vagyunk ilyen kétségbeesettek? És ha ő nem akarja? – A férfi a homlokát masszírozva lesett fel a tükörben lévő mesealakra. Szörnyen lüktetett a feje, s a hiányérzete is újra és újra fellángolt. - Ő volt az egyetlen, aki kedvességet mutatott az irányunkba. Lehet te nem emlékszel rá, de hozd ide az írógépedet és elmesélem pontosan mi történt. A férfi olyannyira megszédült, hogy kicsúszott az ujjai közül a borospohár, és szilánkosra tört a padlón. Ügyet sem vetett a vöröslő foltra, vagy az üvegszilánkokra, már-már transzba esve lépett vissza asztalához, és emelte fel a súlyos gépet. Az üres papírkötegekkel együtt leült a tükörrel szemben, a mesebeli alak pedig hasonlóan cselekedett, csupán írógép nélkül. - Hol tartottunk? – törte meg a csendes a férfi fátyolos hangja. Lelke sóvárgott némi szeretetért, és szabályosan szenvedett a fájdalomtól, amely egész életében kísérte. Megtanulta elrejteni a kínt, de soha nem szabadulhatott meg tőle. - Ott, hogy az elménket megzavarta valami furcsa varázslat, amely miatt elárultuk Annát és a nővérét. Egyáltalán nem ez volt a szándékunk, amikor megérkeztünk Arendellebe. Egy olyan közösségbe akartunk kerülni, ahol elfogadnak és egy olyan párt akartunk találni, aki szeret minket. A korona már csak hab volt a tortán. - Mi történt azután, hogy elvarázsoltak? – kérdezett vissza, miközben az ujjai ütemesen jártak az írógép gombjain. Tükörképe hangja uralta az elméjét és a testét, miközben újabb és újabb fekete betűkkel töltötte meg az ürességtől tátongó lapokat. - Az a része… Még mindig homályos. – A mesealak zavartan a hajába túrt. Látszott rajta, hogy még mindig bántották az események, rengeteg kimondatlan szó nyomasztotta mindkettejüket. Szavak, amelyeket soha nem engedhetett meg magának, hogy az ajkai megformálhassák őket. - Hogy akarod, hogy megosztani másokkal az igazságot, ha magad sem emlékszel rá? - Arra emlékszem, hogy nem volt szándékos! – csattant fel a tükörképe, kifakadásakor felpattant a helyéről, és a tükörre csapott. A tükör beleremegett az ütésbe, Ragnar pedig elkerekedett szemekkel hátrált el, amikor rádöbbent, összezúzta a tükröt, és a szilánkok pontosan olyan fájdalommal fúródtak a húsába, mint a környezetétől kapott ütések és bántó szavak vésődtek a szívébe. – Nem a mi szívünk fagyott, hanem mindazoké, akik folyamatosan bántottak minket. Hadd fejezzem be a történetet… Már olyan közel a vége! - Nem akarok visszamenni… Nem akarok te lenni… Hagyj békén! – hátrált el a vérző kezét szorongatva. Végigbotorkált a szobán maga után káoszt hagyva: a törött pohár, a padlóra és a szőnyegre csorgott bort és papírgalacsinok tömkelege árulkodott az útjáról. Másnap nem emlékezett semmire, arra sem miként sérült meg a keze, csupán arra eszmélt, hogy újabb oldalakkal haladt előre a könyvével. Némi aggodalmat ébresztett benne, hogy az éjszakáknak bizonyos szakaszai elmosódott foltokként maradtak meg benne, de mind ettől hajlandó volt eltekinteni, amíg a története íródott tovább. A többit pedig… Csupán rossz álomnak vélte. A káosz, amely az éj leple alatt körül vette, reggelre szertefoszlott, mintha valóban csak egy lidércnyomás lett volna. Nem akarta elfogadni a tényt, hogy ő volt Hans Westergaard a Déli-szigetek tizenharmadik hercege, ahogy a gyermekkorában ért bántalmazásokra sem akart visszagondolni. Hosszú listával rendelkezett, hogy mikkel nem akart vagy tudott megbékélni, de talán ennek a listának az élén az egykori párja állt, aki elhagyta őt egy trollok által nevelt, szarvassal beszélgető tökfejre. Még mindig nem értette, hogy mi volt annyira szimpatikus a lánynak abban a bumburnyákban, bár tisztában volt vele, hogy ő maga sem viselkedett szentként. Mindenkinek nehéz elfogadnia a tényt, hogy az élete vakvágányra került, ez alól ő sem volt kivétel, épp ezért élvezte jobban a nappalokat, amiket az otthonának az ajtaján kilépve úgy alakíthatta az életét, ahogy ő akarta, nem pedig úgy, ahogy annak idején megírták neki. A napfényben állva, szembenézve az üvegfallal úgy érezte, itt ő maga alakíthatta a sorsát.
Képességem
Bárkit félre tudsz vezetni, azaz rettenetesen jól tudsz hazudni. Amint aktiválódik a képességed, nem lesz gondod az igazsággal - azt hitetsz el bárkivel, amit akarsz.
Ila Nakai
Lazarus
Nem szórt rá senki csillámport
Evangeline Snow, Summer Sorensen and Valfreyja Hedegaard csillámport hintett rá
Who dumps a prince? Sure, I’m insincere. But for some random guy who talks to reindeer?
Életkor :
24
Akinek az arcát viselem :
Nicholas Galitzine
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Dél (Suncrest)
✦ ✦ ✦ :
Don’t be the monster they fear you are
A tükör mögött :
Lazarus
2023-07-13, 20:08
Csillámporos üdvözlet illet téged
Ragnar Rosenkrantz ✦ Hans a Déli szigetekről
„Csókoljuk meg Hanst! De ki az a Hans?”
Kedves Ragnar!
Csak ámulok és bámulok! Először is, mikor megláttam, hogy valaki beregisztrálta Hans-t, azt hittem, káprázik a szemem. Aztán a play by, a pm, a kész et... atyaég. Őszinte leszek, Hans egy olyan gonosz volt a mesében, akiért fájt a szívem. De itt, most ebben a köntösben talál rátalál a boldogságára. Legalábbis én bízom benne! Elsa nyilván nem fog örülni, ha netán újra Anna körül fog legyeskedni eme herceg, de annyi baj legyen! Jelenleg úgysem ér el Elsa keze oda, ahol a húga tartózkodik. Tetszett, imádtam az egész lapot, de különösen azt, hogy a tükörbéli, avagy mesebéli énjével diskurál. Na és maga az ötlet, hogy ő amúgy jó gyerek lenne, csak hát a trollok elvarázsolták... nem semmi. Nem is tudom, mi lesz, ha kiderül, hogy tényleg ez az igazság. Kicsit megváltoztatja majd Elsa, Anna, de úgy mindenki hozzáállását a trollokhoz, nem? Gondolom. Hajjaj.
De nem húzom tovább az idődet! Örülök, hogy megérkeztél hozzánk - ráadásul elég hamar egy multival is, így hát csak remélni tudom, hogy pazarul fogod érezni magad nálunk! Szerintem remek a csapat, jó fej brigád jött össze, akik nem fognak hagyni téged unatkozni... Foglalókat ne felejtsd el és játssz! Add ki a regényed, ismerje meg mindenki az igazságot!