Csak most jöttem rá, hogy a csendkirály egy meglepően mély játék.
Verseny, ha úgy tetszik. Az egész a kitartásról szól, a fegyelemről és a büszkeségről, ami nem árt, ha van. Csak a gyengék adják fel. Csak a gyengék hiszik azt, hogy minden győzelem egy díszes kupában mérhető és ha az nincs, ha nem jár, a játék már nem is éri meg. Megéri.
Ő érti ezt. Nem noszogat, nem faggat. Nem tudom, hogy ez mit bizonyít. Vajon jó pszichológus ő, mert hajlandó arra pazarolni hatvan percet a drága idejéből, hogy síri csendben ücsörögjünk? Olyan jó lenne, hogy ebből is le tudja vonni a következtetéseket? Diagnosztizál? Megteheti egyáltalán? Egyetlen elhangzott szó nélkül is mondhat felettem ítéletet, csak mert diploma lóg a falán és doktornak hivatja magát? Sosem voltam oda az agykurkászokért, van bennük valami megfoghatatlanul nyomasztó, mintha a boncmestereddel beszélgetnél a halálod körülményeiről.
Egyáltalán nem élvezem ezt, ha tudni akarja. Ez hatvan perc az én életemből is, amit tölthetnék hasznosan, munkával. Szinte látom is, ahogy ezt hallva firkálgatni kezd a noteszébe: munkamániás, megrögzött, kontrollmániás.
Szeretem a munkámat. Ő vajon szereti az övét? Úgy jön be ebbe a rendelőbe minden egyes nap, hogy megváltja a világot? Vajon szorong attól, hogy ma milyen őrült téved be azon az ajtón? Esténként el mer aludni?
Én jól alszom. Egy stresszes nap után mindig jobban. Tudom, furcsa, de én szeretem azt a fajta – negatív – töltést, ami ezzel a szakmával jár. A stressz, ami másokat kicsinál, engem feltölt. Bizsereg a gyomrom, ha egy kihívás jön szembe, égnek állnak a pihék a tarkómon, ha valakit el kell küldeni a fenébe és akkor érzem igazán, hogy élek, mikor mások golyóit szorongatom. Új szavak abba a francos noteszba: kaotikus, pragmatikus, pszichotikus.
– Lejárt az időnk. Várom holnap is, Queen.
Nyertem.


Egy újabb elcseszett nap a negyvenből. Még harminchárom óra van hátra a kényszer kezelésből, ami harminchárom napot jelent. Vajon könnyebben eltelne, ha beszélnék? Mit mondhatnék? Már úgy értem, azon kívül, amit amúgy is tud. Megkapta a bírósági végzést és nyilván látta a felvételeket is, mostanra mém lett belőlem. Én vagyok az az elmebeteg nő, aki eltörte egy ártatlan riporter orrát egy verőfényes vasárnapon. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ártatlan riporter valójában egy gerinctelen keselyű volt. A többit nem cáfolom. Tényleg elpattant nálam valami. Megesik, nem? És tényleg verőfényes vasárnap volt, amit kivételesen nem munkával töltöttem volna. És nem is a sitten. Nem érzek bűntudatot, mert bántalmaztam valakit, de azért igen, hogy elszúrtam a randinapunkat. Oké, ez még számomra is nyersen hangzott, de nem fogok álszentkedni. Nem könnyű a magánélet és a karrier között lavirozni, az a fajta nő vagyok, akinek az utóbbi felé billen a mérleg, így kész haditerv kell ahhoz, hogy ez az egész működjön. És vele működik is.
Beszéjek erről? Mondjam el, hogy mit éreztem, amikor a nagy nehezen kikönyörgött szabadnapunkon ránk törtek? Részletezzem, hogy milyen gusztustalan kérdésekre vártak választ? Magyarázkodjak azért, mert úgy reagáltam, ahogy? A felvételek beszéltek helyettem, mégis ittvagyok.
– Bocsánat, nem akarok zavarni, de percek óta egyfolytában csörög és... – mielőtt az asszisztens kislány vagy a doki bármit is reagálhatna, kikapom a kezéből a mobilomat és gondolkodás nélkül emelem a fülemhez. Látom, ahogy az agykurkászom méltatlankodni készül, de nem érdekel.
– Igen?
A vonal másik végén egy ideges hang válaszol. Nem tudom, hogy ő beszél-e összefüggéstelenül, vagy én vagyok túl ideges ahhoz, hogy a szavak abban a sorrendben és úgy jussanak el az agyamig, ahogy kell, de a lényeget így is felfogom: Chesire Cat kórházban van. Nem tudnak semmit, nem tájékoztatják őket, mivel nem családtagok és nekem sem tudnak ennél többet mondani. A józan eszem nyaralni megy ezeket meghallva. A lelkem mélyén tudom, hogy ez nem a hírt hozó hibája, még sincs más, akin kitölthetném. Elfut a méreg, épp ahogy akkor vasárnap és egyszerűen csak kifakad belőlem az őrjöngés:
– A fejed, a fejed, a fejed, ezért a fejed veszem!
MEgszédülök, az első kezem ügyébe akadó dologba probálok megkapaszkodi, ami a kislány nyaka, de elvétem és a földre rogyok. A szemem előtt vörös foltok táncolnak és érzem, ahogy a sötétség húzni kezd. Minden makacsságommal kapaszkodom az öntudatomba, vergődök, de végül ő győz. Magába szippant.
Vesztettem.




– Miért fehérek ezek a rózsák? – fordulok türelmes mosollyal az udvari kertészhez.
– Parancsolsz, felség? – pillant a férjemre zavartan.
Az arcomra fagy a mosoly. Talán ismeretlen nyelven beszélek? Retardált vagyok és mekogok, mint egy kecske vagy bégetek, mint egy bárány? Én is a királyra nézek. Az én kedves, de hasznavehetetlen uramra, akit a körülöttünk döngicsélő méhecskék foglalnak le épp és fogalma sincs arról, mennyire megalázott az egekig dícsért kertész, akit az udvarba hozatott.
– Nem ártana a virágaidnak egy kis szín, kertész.
– Azt gondoltam, felségednek tetszene...
– Azt gondoltad? Milyen jogon gondolkozol te az én nevemben, kertész? Hogy merészelsz akármit is gondolni helyettem? Ezért a fejedet veszem, hogy többé csak ne gondolkozz én helyettem. Őrség!
Csatt és fröccs.
Elmosolyodom, leszakítom a rózsát, amit vörösre festett a kertész vére és megszagolom. Vér és rózsaillat keveredik, különös, de tetszik.
– Látod? Most épp erre gondoltam.


– Queen, jól van? – lerázom magamról a kezet, ami talpra segít. – Emlékszik, igaz? Eszébe jutott?
– Mire emlékszem? – szűröm a fogaim közül. A fény még bántja a szemem, de a kép már kezd tisztulni.
– Hát, arra, hogy ki volt mielőtt idekerültünk volna! Mondja el!
A gondolatok kusza hálóként szövik be az agyamat, némelyikről nem tudom, hogy hol kezdődik és hol végződik, egymásba gabalyodnak és összemosódnak, de... tényleg emlékszem valamire. Látom a vért és érzem a rózsa illatát. A doktornőre pillantok.
– A Szív Királynő vagyok.
A doktornő elmosolyodik.
– Ördvendek, kedvesem. Az én nevem Mother Gothel.



✦ Az üvöltésed, kiabálásod összezavarja a másik mesehősnek a képességét, legyen szó bármiről. Például, ha alakváltói képességgel rendelkezik, akkor hol átváltozik, hol vissza.
✦ Képes vagy a szívek kontrollálására fizikai és érzelmi síkon is, tulajdonképpen a kettő nagyon is összefügg. Lelassíthatod, de akár fel is gyorsíthatod a pulzust, ezzel pedig különböző hatásokat érhetsz el.
✦ Van a birtokodban néhány mechanikus-szív, amikkel élettelen testeket, tárgyakat kelthetsz életre, ezek azonban egy idő után elsorvadnak élő szervezet nélkül és nem tudod, hogyan készíts újakat. Jelenleg három darab ilyen szív van a birtokodban.