- Mikor minden új volt még és a hegycsúcs az égig ért, három fiatal legény kereste a világ örömét. Az ég nekik szórta a sarki fényt, utat mu....
- Ez a mese miért is olyan fontos nekem?
- Ez nem egy mese! - koppint a fejem búbjára az idős sámánnő, miközben fészkelődök egyet a már alapjáraton kényelmetlen törökülésben. - Komolyodj meg egy kicsit és maradj csendben. Tíz perc nem fog fájni, fiatalember.
- Jó-jó... - nagy nehezen elfogadom, hogy az öregnek van hatalma felettem, de azért még flegmán megforgatom szemeimet, amikor épp nem figyel. Kellemetlen bevallani, de csak azért hallgatom ezt a szögelését heti három alkalommal, mert a frissen fogott lazacokért egész borsósan fizet. Mégsem mondhatom neki azt, hogy viszlát, ha állandóan arra kérlel maradjak. Az ártana az üzletnek.
- Az ég nekik szórta a sarki fényt, utat mutatva a hegyek sötétjében, míg nem elérték a világ tetejét. A három fivér: a medve, a farkas és a sas. - ujjbegyével rajzolja a homokba az állatok formáit egy hegycsúcs tetejére, melyet még mindig zavarodottan próbálok értelmezni. Mi az összefüggés három különböző állat között? Nem bírom túl sokáig magamban tartani, mialatt ő tovább firkál a földre.
- Hogyan testvérek, ha nem is egy állatfaj? - erre már csak egy villámokat szóró tekintetet kapok válaszul, de aztán csak folytatja tovább, mintha mi se történt volna.
- A medve a legkisebb testvér. Felelőtlen, impulzív és forrófejű. A farkas felelősségteljes, ugyanakkor csínytevő fiatal. A sas viszont... A sas az, aki összetartja őket. A szeretetével, eszével és bátorságával. Ő mutatja nekik az utat, hogy testvérei ki tudjanak teljesedni végső formájukba. A történet viszont önmagát írja minden apró cselekedettel. S mint minden valóságban és mesében, a világ nem mindig kegyelmes. - ujjával egy hirtelen mozdulattal törli ki a homokból a sas képét, mire egy kicsit jobban elgondolkozok, talán még össze is rezzenek. Legalábbis még magamnak sem feltétlen vallom be, hogy egy idős nő majdnem halálra rémített.
- A medve túl önző volt. Túl meggondolatlan. Döntéseivel a sas végzetét megpecsételte. -
- Szóval... mi is történt pontosan? Addig megvan, hogy rossz medve, de miért is? - most már tényleg kezd kusza lenni ez az egész mese. Biztos vagyok benne, hogy az öregasszony most rakja össze a képeket vagy csak az ő fejében van eléggé nagy katyvasz.
- Nem figyelsz, fiatalember. - csóválja meg fejét lemondóan, végül megfogja az egyik kezemet és összeérinti tenyereinket. - Egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, tornádót idézhet elő a másikon. Minden cselekedetnek következményei vannak, akármilyen apróságról legyen szó. A medve fivér elhamarkodott döntéseit a hirtelenharagja vezérelte. Megfosztott egy gyermeket az édesanyjától. Veszélybe sodorta a fivéreit... Megtagadta önmagától a neki szánt sorsát. A Nagy Szellemek jelen voltak. Mindent láttak. Mindent hallottak. A fivér büntetése a legnagyobb rémálmát élesztették fel. Megfosztották megszokott életétől, hogy azzá válhasson, amivé elrendelték. - itt szüntetet tart, hogy érzelmes, már-már könnybe lábadt szemekkel nézhessen fel rám.
- Ne felejtsd el a testvéreidet. Ne felejtsd el ki vagy. Élj a szeretetért. Vigyázz rájuk, Kenai.
- Hogy mi?! - ültömből egy pillanat alatt pattanok fel és hátrálok amennyire csak tudok, még ha az idős nő egyik polca tarkón is vág a művelet során. - Kenai?- kérdezek vissza olyan arccal, mint aki minimum szellemet látott. Manapság úgysem voltak könnyű napjaim. Az állandó titkolózás Koda előtt a vadászatokról nem egyszerű feladat. Ehhez még hozzácsapható az a medvealak, amit lassan napiszinten köszöntök a tükörben.
- Az meg kicsoda? Ejnye, hát nem figyeltél, fiatalember. Hagyjuk a mese végét majd máskorra. Holnapután hozd a megszokott lazac csomagot. - mosolyog rám, mialatt térdeire támaszkodva áll fel a földről. - Menj csak, már látom, hogy szívesebben mennél ahhoz a fiatal, csinos kislányhoz és az öcsédhez. Add át nekik üdvözletem. Legközelebb ők is eljöhetnének. - tessékel ki az ajtón, majd még int egyet, mielőtt utamra enged.
Én csak szótlanul állok tovább az ajtajában, hátamat az épületnek fordítva meredek el Bloomcrown tájainak határaiban. Megőrültem volna? Vagy az idős nőt sújtotta a demencia első jelei? Esetleg én képzeltem volna az egészet? Ki az a Kenai? Mégis, akármennyire is töröm rajta a fejemet, úgy érzem valami igazság lapul a nő szavai mögött, ám mindenekelőtt a családommal kell most foglalkoznom. Nita és Koda már vár odahaza... Jobb, ha nem aggasztom tovább őket. Az idős nő és a meséje még várhat. Addigra talán jobban megemésztem magamban ezt a Kenai-t.


✦ Képes vagy felvenni a medvealakot.
✦ Meglátod bárkiben a jót: még a leggonoszabb emberben is.