What are you doing here?

Jól tudtam, hogy nem barátkozni jött hozzám, de egyelőre nem tudtam rájönni, miért is van itt. Viszont sosem voltam az a fajta és nem is leszek az, aki elküld valakit élből – meg akartam hallgatni, miért jött. Mondhatjuk úgyis, hogy adni akartam egy esélyt neki. Mindenkinek jár még egy esély, nem? Egy utolsó… persze, én szerettem utolsó utáni esélyeket is osztogatni. Ez hol bejött, hol nem. Bólintottam a kérdésére.
- Több is, ami azt illeti. Két bátyám, egy nővérem és egy húgom. Öten vagyunk. Nagyon támogatóak, én is velük, és nagyon összetartunk – Magyaráztam, ösztönösen jöttek a szavak, aztán a teával foglalkoztam.
Érdeklődve figyeltem. Ezúttal csak azért nem hittem neki, mert láttam azokat a felvételeket – szándékosan tette azt, amit, most pedig megpróbálta velem elhitetni az ellenkezőjét. Olyan volt, mintha ő maga is elhinné a hazugságait. A számat húztam, alig láthatóan, mert aztán visszavarázsoltam magamra a szokásos mosolyomat.
- Művésznek lenni nem egyszerű, ugye? De a nyomás, amit anyukád helyez rád, többet árt, mint használ, nem? Talán, ha kevesebb stressz érne, a múzsa is többször csókolna homlokon – Az ő szavait használtam, szándékosan.
Kíváncsian figyeltem őt. Próbáltam rájönni, hol a csapda. És a „miért jött” kérdésre sem kaptam még választ. Ki kellett várnom.
- Fontos? – Meglepődtem, ez tisztán látszott rajtam. – Hogy érted ezt? Az ötletei miatt fontos neked? – Már csak az nem csúszott ki a számon, hogy csak azért ne legyen neki fontos Jade, hogy még több ötletet csaljon ki tőle. De aztán lenyeltem mindezt. – Komolyan érdekel, mire értetted ezt az előbb – Halványan mosolyogtam. Jó lett volna megérteni, mi jár a fejében.
De aztán olyat tett, amire nem számítottam. Egy ajánlat? A homlokomat ráncoltam meglepetten, aztán nyitottam a számat. Még hogy átmenni hozzájuk? Aztán hagytam, hogy végigmondja. Sóhajtottam. Felvettem vele a szemkontaktust és mintha a kétségbeesés egy halvány szikráját véltem volna felfedezni. Nem eresztettem a tekintetét.
- Tudod, én nem vagyok pénzhajhász. Lehet, nem vagyok gazdag, de kijövök a pénzemből, futja a lakbérre és a nasira is – Rámosolyogtam. – És imádok Jade mellett lenni, vele dolgozni, ezt pedig semmi pénzért nem cserélném el. Sajnálom, de azt hiszem, mást kell keresnetek. Én nem fogom cserbenhagyni azt a lányt, túl fontos nekem ahhoz. És ezt nem azért mondom, ami kettőtök között történt – Magyaráztam. – Hanem egyszerűen csak arra akarok kilyukadni, hogy ha fontos nekünk valaki, nem áruljuk el. – Jó, talán mégis csak azért hangsúlyoztam mindezt ki, mert csúnyán bánt Jade-el. – De ami kettőtöket illeti… nem kellene beszélned vele? Ha tényleg fontos neked, ahogy mondtad, akkor nem szabad ennyiben hagynod. – Én naiv még segítettem is volna ebben, pedig tudtam, hogy Jade leharapja a fejem miatta, ha megtudja.

◉ 428 words ● Easy ● note:   ◉

What are you doing here?

Nem mondom, hogy nem jöttem zavarba a bókjától, de igazából nem is tudtam ezt pontosan hová rakni. Mármint elhittem, hogy tehetségesnek tart, de akkor is különös volt, hogy csak így váratlanul megjelent. Bár, belegondolva, lehet, hogy tényleg csak azért jött, mert követ engem… nem másért. Oké, Jade is bízott benne. Én pedig most nem tudom, hogy álljak hozzá. Őt elárulta. Velem mit tervez?
A szavaira felnevetek és ránézek, hanyagul megvonva a vállam.
- A bátyám kiakadna, hidd el. Ő volt mindig is az, aki a tisztaságért és rendért felelt… csalódna, ha látná, mi van körülöttem – Zavart nevetés hagyta el újra a számat, miközben elkezdtem előkészülni a teához. – Ritkán látogat meg, de mire jön, mindig élhető rendet varázsolok magam körül – Tettem hozzá mintegy magyarázatként, habár nem is kellett volna magyarázkodnom. A továbbiakra kissé lefagytam. Pont jó, hogy nem voltam felé fordulva, mivel épp a teát ízesítettem. Jade? Szóval összerakta. Némi hatásszünet után fordultam felé, pont akkor, mikor folytatta.
- Ugyan már, nekem semmi közöm ahhoz, hogy mi történt kettőtök között. – Leraktam elé a teát, és komolyan néztem rá. – Tényleg. Miért akarnál magyarázkodni egy kívülállónak? – Azért nem bírtam visszafojtani a másik kérdésemet sem. – Azt gondolod, hogy ő szörnyetegnek tart? – Tudni akartam igazság szerint az ő álláspontját is, de nehéz volt megjátszanom, hogy ne tudnék az egészről. Ott voltam, láttam. Élő szemtanúja voltam a dolgoknak és ha Jade nem is, én egy kis részben tényleg rosszakat gondoltam róla. Vagyis… nem. Inkább csak nem értettem, miért lopta el Jade munkáját. Miért nem bízott jobban önmagában? Ő is van olyan tehetséges, mint Jade. Kreatív lány. Nem más munkájával kellett volna ékeskednie. Visszaléptem a pulthoz a saját teámért és azzal együtt ültem le végül a lánnyal szemben. Kíváncsian néztem rá, vártam, hogy meséljen. Hisz úgy tűnt, azért jött, hogy megossza velem az ő verzióját.

◉ 298 words ● Easy ● note:   ◉

What are you doing here?

Ahogy kimondta a nevem, beigazolódott a gyanúm, hogy ismer – és tudja, ki vagyok, valamint… nem, arra még mindig nem vehettem mérget, hogy lebuktam. Akkor nem sugárzott volna belőle valamiféle kedvesség. Vagy csak tényleg túl naiv vagyok és mindenkiben a jót látom? Ha Jade megtudja, hogy beszélgetésbe elegyedtem az ő ellenségével, mit fogok kapni?
- Tényleg? – Meglepődtem. Nem hittem volna, hogy követ a neten. Úgy tűnik, elkerülte a figyelmemet, de végül elmosolyodtam. – Ennek örülök. Köszönöm a követést – Megbillentettem oldalra a fejem, majd továbbra is kíváncsi, érdeklődő fejjel fürkésztem őt. Tudni akartam, miért jött, de nem akartam sürgetni. Hagyni szerettem volna, hogy a saját tempójában jusson el oda, miszerint elkezd beszélni róla. És meg is tört a jég, beszélni kezdett. Habár még mindig nem a konkrét dologról.
- Elég komolynak tűnsz… - Jegyeztem meg halkabban, majd félreálltam az ajtóból, ezzel utat engedve neki. – Gyere be. De kérlek, ne nézz körbe, nem vártam vendéget mára, szóval felfordulás van – És tényleg. Ha Shouta látná, milyen lakásban élek, kitérne a hitéből. A családban mindig is ő volt az, aki rendet tartott körülöttünk és minket is erre próbált ösztönözni. Hát, nálam valami félrement.
Ha Evolet bejött, bezártam utána az ajtót és a konyha felé kezdtem terelgetni.
- Kérsz egy bögre teát? Vagy vizet? – Amennyiben kért valamit, nekiálltam megcsinálni, kitölteni, de közben vártam, hogy a lényegre térjen. Nem igazán értettem, miről akar beszélni velem így, ismeretlenül. Igen, én tudtam róla dolgokat, többek közt, hogy elárulta Jade-t, de ebbe egyelőre nem szólhattam bele. Meg talán később sem lett volna jó ötlet.

◉ 253 words ● Easy ● note:   ◉

What the hell am I doing here?

– Nem kellene... felvenned?
Az idegen, aki eddig egész jól elterelte a figyelmemet arról, hogy épp egy elég stresszes szakaszban tart az életem, nem tudja olyan profin figyelmen kívül hagyni a telefonom állandó és idegesítő búgását, mint én. Tudtam, hogy le kellett volna némítanom, de már csak megszokásból is a rezgő ikonra böktem az ujjammal, mikor kiszálltam a taxiból a klub előtt. Felsóhajtok, mert ezzel a kérdéssel mindent elrontott. Könyékig a táskámba nyúlok, miközben leugrom az indokolatlanul magas bárszékről, és próbálom kitapogatni a káoszban a készüléket, de nyilván az az utolsó, ami a kezembe akad, előtte vagy háromszor végigtapogatok egy tűzőgépet, találkozom valami puhával és nyálkással, amiről azt gyanítom, hogy valaha banán lehetett, aztán a bélés egyik szakadásán benyúlva végre a telefont is sikerül megszereznem, és miközben feljegyzem magamnak, hogy dobjam majd ki valahol a kissé túlérett és pépesített banánt, otthagyom a srácot, aki naivan azt hiheti, hogy visszajövök még, mert azt kiáltja utánam, hogy megvár. Hát, akkor sokáig fog itt ücsörögni. Egyenesen kifelé veszem az irányt, kikerülök egy részeg fickót, aki telitorokból üvölt valami teljesen más szöveget, mint ami a hangfalakból szól, és csak akkor emelem a fülemhez a mobilt, mikor megcsap a kinti hűvös levegő.
– Szia anya.
Rá sem kellett pillantanom a kijelzőre, hogy tudjam, ő az, aki megállás nélkül hívogat, mivel más nem nagyon lehet. Egy kellemes fejmosással indítunk arról, hogy nem dísznek van a telefonom, hanem, hogy elérjen, ami így közel a harminchoz kissé komikus; kapok egy nagy adag lelki zsarolást is mellé, mert mi van, ha épp haldoklik és nem ér el – sikerül a nyelvemre harapnom, így a csípős válaszommal, miszerint ő még az atomháborút is túlélné csak magamat szórakoztatom –; végül a lényegre tér: nem tud aludni, aggódik a bemutató miatt, érzi, hogy nem vagyunk elég jók. Ezt nagyjából minden nap elmondja, ahogy közeledik a prezentáció akár többször is, így csak hümmögve hallgatom, végül nem bírom tovább, ki bukik belőlem a kérdés.
– Mit akarsz, mit csináljak?


Az üzeneteim között lévő címre pillantok, majd fel a házra abban reménykedve, hogy rossz helyen járok, de sajnos nem. Anya kinyomozta, hogy Mirai hol lakik, és most itt vagyok készen arra, hogy  hajnali ki tudja hánykor lerohanjam egy állás ajánlattal. A klubból egyenesen haza mentem, aludni már felesleges lett volna, inkább ittam egy kávét, lefürödtem, ittam egy másik kávét, elkészülődtem és idefelé beugrottam egy harmadik kávéért is, de ami igazán a hasznomra lett volna az egy kiadós alvás, így nem állítanám, hogy frissen esek neki az ajtónak. Az udvarias kopogás talán ide kevés, így a csöngőt is megnyomkodom párszor, ami végül be is jön, mert hangokat hallok odabentről. Tompán, nem is értem őket, de a csengetés abbahagyom, és várom, hogy kinyíljon az ajtó. Mikor ez megtörténik, egy szívélyes mosollyal már nyitnám is a szám, hogy bemutatkozzak, de a lány megelőz. Felismer, ami meglep, pedig egyáltalán nem kéne. Azoknak dolgozik, akikkel elég csúnyán elbántam, szóval várható volt, hogy hallani fog ezt-azt, mégis a fejemet ingatom, teljesen kizökkenve, kell egy perc, hogy összekapjam magam, ami így nulla alvás után kicsit komótosabban megy.
– Igeeen... te pedig Mirai – bólogatok. Eredetileg hivatalosra, mégis könnyedre akartam venni a figurát, de most már felesleges. Tudnia kell, hogy én egy aljas kígyó vagyok, aki a küszöb alatt mászik be, szóval miért ne? – Láttam a munkáidat. Követlek is – teszem hozzá csak úgy mellékesen.
Úgy rákérdeznék arra, hogy miket hallott rólam, de inkább úgy teszek, mint akit a legkevésbé sem érdekel, hogy milyen pletyka járja róla.
– Bocs, hogy ilyen korán rád törtem az ajtót, még munka előtt be akartam nézni, hogy beszélgessünk kicsit. Esetleg... bemehetek? Nem tartalak fel sokáig, ígérem.

◉ 591 szó ● want you back ●be be be my bff, Cause IDK what's coming next ◉

What are you doing here?

Egész éjjel fent voltam, hogy befejezzek egy projektet. A napokban összefutottam egy sráccal, Damiennel, akivel végül egész kellemesen elbeszélgettünk és felajánlottam, hogy segítenék neki, avagy nekik kicsit fellendíteni a helyet. Reklámmal. És nem, nem szándékoztam érte pénzt kérni. A lényeg, hogy egész éjjel ezzel foglalkoztam, próbáltam kihozni a lehető legtöbbet az adott anyagokból, ami a rendelkezésemre állt. És nem csalódtam. Úgy értem, elégedett voltam az eredménnyel, még ha ez kissé egósan is hangzik.
Az ágyban feküdtem, helyesbítve a takaró alatt. A redőnyök le voltak engedve, így vaksötét volt az egész szobában. Az ágy mellett pedig néhány chipses zacskó hevert, meg egy-két üres üveg, amiben hajdanán víz volt. Kinyúltam a takaró alól, anélkül, hogy lehúztam volna a fejemről és a zacskó felé tapogatóztam. Meg is találtam, viszont hamar rájöttem, hogy üres.
- Ahh, ne már! Csak egy falat… ne kelljen már kimásznom a konyhába – Mormogtam magamnak, miközben visszahúztam a kezemet a takaró alá. Egész napos pihenést terveztem be. Szerencsémre nem kellett bemennem a céghez ma, volt egy kis szabadidőm és ki akartam élvezni. Főleg, ha már az éjszakát a magánprojektre fordítottam. – Oké, akkor nem eszek. – Próbáltam mantrázni magamnak, hogy a legkevésbé sem vagyok éhes, de nem jártam sikerrel. A szemeim viszont csukódtak lefelé és nem akartam ellene küzdeni.
A csengő volt az, ami nagyjából fél óra szunyókálás után felvert. Felriadtam és felültem, lerántva a fejemről a takarót, ezzel összekócolva teljesen a hajam.
- Úristen, ki az?! – A kopogást csengetés is követte, ami nem volt megszokott. Mármint, ha a testvéreim jöttek látogatóba, akkor kopogtak és be is engedték magukat, szóval akárki is toporgott az ajtó előtt, tudtam, hogy idegen lesz a számomra. Vagy legalábbis nem a rokonom. Salem lenne az? Mégis be kellene mennem dolgozni? A mobilomat kaptam a kezembe és nyitottam fel, hogy ránézzek a dátumra, ami nem csalt. Szabadnap. Oké.
Újabb csengetést hallottam, így végül felpattantam az ágyról és elindultam kifelé. Egy rövid, kockás nadrág volt rajtam és egy kinyúlt, zöld trikó, amin sárkány minta díszelgett. Imádtam az ilyen gyerekes dolgokat, annak ellenére, hogy sokan… gyerekesnek gondoltak miatt. A hajamat igyekeztem megigazítani némileg, amíg eljutottam az ajtóig.
- Jövök már! Nem kell a csengőre támaszkodni! – A következő pillanatban pedig kinyitottam az ajtót. Akit viszont odakint találtam, rá egyáltalán nem számítottam. Értetlenkedve bámultam Őt.
- Evolet Yang? – Bukott ki belőlem a kérdés, amire csakis igennel felelhetett. Nem hittem a szememnek. Mit keres itt? Kezdtem attól tartani, hogy lebuktam még jó múltkor és ezért keresett fel. Aztán átfutott még a fejemen hatmillió másik dolog. Egyik sem volt ideillő, így csak vártam, hogy elmondja, miért jött el hozzám.

◉ 425 words ● Easy ● note:   ◉