Máris jobb.
Bárcsak két kattintás elég lenne ahhoz, hogy valaki lezárja a múltat, elfelejtse a rossz emlékeket vagy kitörölje a korábbi tévedéseit. Egy kis szelektálás, újraírás vagy töredezettségmentesítés, és máris olyan mint régen.
De a gépek nem úgy emlékeznek mint az emberek és az internet korszakában persze hogy könnyű a digitális világot valami sötét, hordozható lelkiismeretnek érezni, ami utánunk cipeli az összes múltban elkövetett hibánkat, megmásíthatatlan bizonyítékokat őrizve a világháló elfeledett bugyraiban. Mintha azzal fenyegetne hogy ezek a szellemek bármikor visszatérhetnek kísérteni.
Például azok a gáz képek a 7. szülinapi zsúrodról, amiket a nagymamád osztott meg a közösségi oldalán? Valószínűleg még mindig ott vannak. A screenshotok, amiket az exed csinált a beszélgetésetekről, amikor kiborultál neki az egyik gyerekkori traumád miatt? Biztos, hogy csak a haverjától akart tanácsot kérni, hogy mégis mit mondhatna erre, amitől majd megértőnek és empatikusnak tűnik, de ez a szükségesnél máris kettővel több ember, akiknek valahol bizonyíték van a birtokában arról, hogy milyen elcseszett a családod. Az a cringe tweet, amit azon az unalmas irodalomórán osztottál meg még gimiben(!) életed (akkori) szerelméről, amikor a Twitter még menő dolognak számított (és létezett)? Az is ott van még valahol, arra várva, hogy életed (leendő) szerelme megtalálja, és nyilvánvalóan egy életre kiábránduljon belőled.
Valójában persze ezek a dolgok aligha érdekelnek bárkit is, néha mégis olyan érzés, mintha számítana - mintha egy meghosszabbított kiterjesztése lenne annak, aki vagy.

Szóval kínos egy puttony ez a kibertér, de ha óvatos vagy, csökkentheted a magad után hagyott ciki nyomokat. Szerencsére ott még létezik a törlés gomb.
Bezzeg a való világban ha óvatos vagy, akkor csak elsuhan feletted az élet, anélkül, hogy történne benne bármi is. Itt nincsen béta verzió, nincsenek demók, meg trial run... Minden azonnal élesben megy, ergo ha elszúrod, nem lesz újrakezdés, és nem tudod formázni azokat az emlékeket sem, amiket más emberekben hagysz. Itt sokkal nehezebb helyrehozni, ha valami elromlott és kevés olyan dolog van, amit megoldhat egy vírusirtó.
Elég hardcore egy játék, ha valaki engem kérdez.




De pont ezért izgalmas, ha jobban belegondolunk, nem?
Az emberi rezilienciával talán egyetlen számítógép sem versenyezhet. Nincs még egy olyan gép, mint az ember, aki ennyi buggal is képes lenne elégségesen működni. Néha találkozunk olyan emberekkel, akik javítanak rajtunk, sikerül összehozni valami csodás szoftver(- vagy épp hardver)kompatibilitást, és egy kicsit minden jobb. Tanulunk egymástól, hogy önmagunk egy jobb (vagy rosszabb) verziójaként folytathassuk.
Az emberi kapcsolatok ijesztőek, valahol mégis különleges dolog az, ha tudunk másokkal kapcsolódni. A világ legelső hálózata sem a kibertérben épült fel - és értsek bármilyen jól a bináris számrendszer nyelvén, azt hiszem az emberek még mindig jobban érdekelnek. Legyenek bármennyire bonyolultak is.

De azért néha tényleg olyan érzés, mintha nem egy programnyelven írtak volna minket: a nagyszüleimmel a mai napig nem beszéljük ugyanazt a nyelvet (pedig ők neveltek fel), de megtanultuk, hogy hogyan ne okozzon ez konfliktusokat köztünk. Extra erőfeszítést igényel, de megéri azért az érzésért, hogy egy másik ember tudja, hogy mennyire törődsz vele.
Jól van, legyünk őszinték: ez azért nem jön össze mindig. Még jó, hogy próba-hiba módszerrel viszonylag gyorsan tanulunk.



Megtanultam, hogy ha egy ember elromlik, az esetek többségében önmagát kell helyrehoznia. Próbálhatunk ideális körülményeket teremteni a gyógyulásra, próbálhatnak segíteni mások, de a meló nagy részét akkor is az az izé végzi, ami CPU-nk helyén van és többnyire agynak becézzük. Elég racionális embernek vallom magam, ezért ha a szív dolgairól van szó, a tudásom nagy részét kikukázhatom, mert egy teljesen más algoritmuson működik, mint amihez hozzá vagyok szokva. Talán ezért hozok mindig rossz döntéseket, ha megpróbálok egy olyan szoftverre hallgatni, amit nem értek.
Ez mondjuk nem állít meg abban, hogy próbálkozzak.
Ha az élet egy számítógépes játék lenne, talán lenne leírás arról, hogy miként működnek az emberi lélek különböző funkció, és ha nem sikerül megfejtened időben az ellenségedet, meghalsz, és kezdheted elölről. Kíváncsi vagyok képes lenne-e valaki kijátszani az utolsó szintet, ahol a final boss te magad vagy és az egyetlen segítségül hívható fegyvered a saját lelkiismereted?
Lehet hogy pályát tévesztettem és inkább az online gaming területén kellene kiélnem a kreativitásom, de az egyetemen a biztonsági alrendszerek kiépítése és elemzése valahogy jobb bulinak tűnt - ha már a feltörésük nem okozott gondot. Persze ha megkérdezik mi a foglalkozásom, a legtöbb halandó számára nem sokat mond a CSIRT vagy a SOC elemző kifejezés, ezért beérem a mezei IT-s kategóriával is. Pedig azért izgalmas események is történnek néha a képernyő másik oldalán - amik miatt egész gyakran dolgozom együtt a rendőrséggel, és ez azért elég izgalmas ahhoz, hogy megőrizzem a lelkesedésem a szakmám iránt. De pszt, ha az ember már régi játékos, akkor jár neki pár titkos skill is.

Senki sem lehet túl öreg ahhoz, hogy nekifusson a következő szintnek, ugye?