Mindig is ő képviselte a fegyelmet, az eleganciát és az engedelmességet. Legidősebbként a családban eszébe sem juthatott nagyot álmodni, hisz' a húgairól neki kellett gondoskodnia. Nekik kellett példát mutatnia, s ha nem felelt meg az elvárásoknak, akkor mindig ő lett számon kérve testvérei vétkeiért is. Ha valami nem volt tökéletes, az Ting Ting hibája volt, senki másé. Nem pillanthatott más irányba, hogy egy kicsit is élvezhesse az életet. Nem nézhette a lemenő nap csodálatos festményét az égen, ha közben az országának szüksége volt a jelenlétére. Ezért már fiatalon megtanulta, hogy egy hercegnőnek a népéért kell cselekednie, nem pedig a saját álmaiért. Ezt a szemléletet akkor tagadta meg, mikor megtalálta élete szerelmét, Linget. A világ viszont vaskarommal szakította el tőle, s mosta el édes múltjuk minden emlékét...



- Dai... Dai... Hahó! - Mei kukucskál be a lány elé, aki éppen elszunyókált a Crescent Moon Istállók mellékházában. A kanapé roppant kényelmesnek bizonyult számára még pár órával korábban, s olyan mély álomba szenderült, hogy a testvéreinek egymagukban kellett bezárniuk az istállót. Eme gondolatfoszlány bevillanására pattan csak fel és ijedten pislog a két húgára. Hol Su-n, hol pedig Mei-n állapodik meg tekintete, de nagy meglepetésére nem tűnnek se fásultnak, se gondterheltnek.
- Ne aggódj, már mindent elintéztünk. A lovászfiúk pedig ellátták a lovakat friss eledellel és vízzel. - Su kacsint le nővérére, aki még mindig kissé zavarodottan próbálja összerakni a puzzle utolsó darabkáit. Ritka alkalmak egyike volt a mai, hogy a testvérei intézkedtek a lovarda zárásáról, mely többnyire magába foglalta a dolgozók ellátását, a lovasok bérleti összegzését, a kurzusok és turnusok órarendjét, kapuzárást és a terület átfésülését,  ha netalán egy cseles gyerkőc a lovak között bújt volna meg. Sok olyan gyermek akadt, akik éltek-haltak a patásokért és nem akarták elhagyni a lovarda területét.
- Na és...a holnapi menetrend? - kérdez rá óvatosan, mielőtt még nagyot csattanna rajta a válasz. Bízott a húgaiban, de tudta jól, hogy ha az ő kezében van az irányítás, akkor minden gördülékenyebben haladhat és nem kell százszor leellenőriznie másokat.
- Elintézve! Khan már rajta is van az ügyön, hogy a sulis kiscsoportot oktathassa. - lelkendezik Mei.
- Pihenj csak, kézben tartjuk a dolgokat.
- Hát jó... De ha bármi panasz érkezik, az a lelketeken szárad. - egyenesedik fel ültéből, miközben szigorú szemeket villant Mei és Su felé. Aztán csak elmosolyodva húzza le maga mellé a két lányt és karolja át kettejüket, hogy szorosan magához vonva mutassa ki mennyire szereti őket. - Büszke vagyok rátok.



Elveszve érzi magát. Mint egy kelepcébe csalt zsákmány kinek sorsa előre meg volt írva. Tudja jól, hogy ki ő. Tudja, hogy nem e világból való. Tudja, hogy...nem mehet csak úgy vissza. A mostani élete már ide köti a szívét, hiába kiált minden porcikája az ellenkezőjéért. Az ő élete most ide szól és neki alkalmazkodnia kell. Éppúgy, mint amikor hercegnő volt. A szülei itt is jegybe adták, mintha a történelem megismételné önmagát, de ő már nem ellenkezett. Talán ha most az egyszer megtagadja azt, amit a szíve kíván, talán nem fogja őt elsodorni ismét a feledés vihara. Most a népe boldogsága és jóléte volt a fontos, nem az ő álmai és képzeletei a másvilágról. Még ha ő is volt az a hercegnő, az ő kötelessége Bloomcrownba szólt. Ez a hely vált az otthonává és egy idő után már könnyebb volt elfogadnia az itteni örömöket, mintsem megemészteni azokat az emlékeket, melyekben mindenkit elvesztett. Az utolsó emlékképek, amikor Ling megígérte neki, hogy nem fog eltűnni. Melyben a húgai is férjeik mellett zokogtak, felkészülve a megsemmisülésre. Ting Ting... Daiyu... Mindkettejük bármit megadna annak érdekében, hogy a fájdalmas emlékeket ködfátyolba bugyolálhassák.


✦ A nevetéseddel képes vagy előcsalni az emberekből a negatív tulajdonságaikat/gondolataikat vagy épp felerősíteni azokat.