Szokásos zugevésem közepette szinte szuggerálom a ládikámat. Mármint most nyitva van és nálam a naplóm. Újabb bejegyzést tudhatok magaménak a lapoknál, újabb emléktöredék a múltból. Ezeket a kincseket mindig megmutatom Ting Ting-nek és Mei-nek, hiszen ez egy közös szál, közös pont mind a hármunk számára. Most egy újabb emlékfoszlányom volt Chien-Po-ról. Egy kis rajzocska is járt hozzá, egy szép… álom. Megsimogatom a színes kis képeket és összefacsarodik szívem. Hiányzik. Miként tud hiányozni egy olyan valaki, akit jelenleg nem ismersz? Egyszerűen csak érezzük, ugye?
A chipses zacskót félreteszem és naplómmal meg ládikámmal indulok meg két testvérem keresésére. Ideje annak, hogy egy újabb dumcsizást is letudjak velük erről. Éppen robogok le a lépcsőn amikor megszólal zsebemben telefonom. Széles mosoly kerekedik az arcomra és örömömben egy sikkantás is elhagyja az ajkaimat.

- Ez azzz! CSAJOOOK! – szinte sikkantva futok most már. Majdnem sikerül el is taknyolnom nagy siettembe, ami némiképp vicces, de tényleg. A kövön csúszom papucsomban mint valami sielőbajnok és ekkor állít meg a fal, szó szerint megborulok tőle mert most még a telefont fogó kezemmel elkapom a falat félig megölelve.

- Huh, oké… élek! Yeah! – vigyorogtam és ekkor látom, hogy Ting Ting és Mei úgy néznek rám mintha valami bajom lenne. Ritkán lehet ennyire felpörgetni, max akkor, ha kajáról van szó meg a lovakról, de az mellékes.
Bájos pislogások közepette sétálok oda hozzájuk és huppanok le az asztal melletti párnára, én vagyok inkább így a kicsi, de sebaj, leteszem a kis ládikámat is magam mellé.

- Az egyik jó hírem van még egy bejegyzésem a naplómban. - bökök a ládika irányába. - A másik pedig… marhára felkapták az instánkat mostanában! Szinte özönlenek jobban a kérdések és a foglaláshoz szükséges egyéb dolgok! - ekkor már eléjük tartom telefonomat. Összenéznek majd újra rám, hát szeretném, ha jobb lenne minden. Főleg amiért még szegény Ting Ting-nek is a nyakán van ez a rusnya eljegyzés. Mármint, egész jófejnek tűnik a srác, ha pedig bántani merné az én nővérkément simán lecsapom… mondjuk egy cukkinivel. Az még nagyjából ketté is törik a kezemben és nem okoz kárt.

- Eléggé felpörgetett a dolog, fogadjunk megint sutyiban nasiztál, ugye? – néz végig rajtam nővérem szinte már kutatóan. Kiskutya szemeket meresztve pillogok rá. Ez a tipikus beismerő fejem, hiszen valljuk be ez mindig velem marad. Szinte isteni csoda, hogy nem gurulok lassan. Mentségemre legyen szólva mozgok eleget, plusz lovagolok is. Ennyi nem elég? Mellé egy kis süti vagy egyéb finomság be-be csúszhat, ha úgy érzem összedől valami bennem. Legalábbis mindig akkor tör ez rám, ha éppenséggel mikor emlékképeket pörget le agyam a lelkiszemeim előtt.

Vagy akkor, ha a nővéreimről esetleg a lovardáról van szó. Magamban felsóhajtottam és lehunyom szemeimet is. Végül oda adom a naplómat nekik, hogy elolvashassák. Én pedig felütöm az instagrammot, hogy megnézzem mivel is állok szemben. Khan-nak is szólnom kell majd, hogy új foglalás van és készítse fel az adott lovakat. Szinte madarat lehetett volna fogatni velem! Alsó ajkamba harapva kezdek el visszapötyögni az embernek aki írt.

”Mr. Shang, akkor rögzítettem a foglalást. Kérem hozza majd az iratait illetve a továbbiakat itt helyben megbeszéljük. Köszönjük, hogy megtisztelt minket bizalmával.” írtam vissza a férfi üzenetére és elmosolyodom. Mindig olyan boldoggá tesz, ha azt látom új emberek jönnek.  
Ez mindig láncolatot szül, ami a Crescent Moon Istállónak csak szebb jövőt biztosíthat. Talán itt az ideje valami finomat főzni míg testvéreim bogarásszák az új információkat. Felállva tehát megcélzom a konyhát, van szakácsunk, de olykor a magad készítette dolgok a legfinomabbak. Nem igaz?!



✦ Kitűnően főzök, kísérleteimből jó dolgok sülnek. Ételeimmel boldoggá tehetek másokat.
✦ Feltudom venni a mesebeli alakomat