I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Valahol meg tudtam érteni Kenji-t. Még ha most inább maradok az emberekkel, nagyon régen volt egy időszak, amikor csak is és kizárólag a húgomat voltam képes elviselni. Senkinek nem kel tudnia, hogy voltam én is ilyen, inkább leszek mindenkinek az idegesítő és a jó kedélyű barát. Na meg arról is hallgatok, lakat van a számon, hogy leginkább vele akartam egy kis időt tölteni. Az is az opciók között volt, hogy bent maradunk a lakásban, és ott nézünk meg egy filmet. Lehetett volna tévénél is ezt tenni, kanapén ülve, de már annyit voltam centikre képernyők előtt a munka miatt, hogyha többet nézem őket, kisül a szemem. Ezért jött a kinti mozi ötlete. Hát ha a vászon nem lesz olyan rossz. Már előre éreztem mi fog jönni azzal, hogy a lakótársamat kicsalogatom a házból. Néha nem törődik, hogy marad a szobájában vagy nem, viszont olykor nem árt friss levegőt is szívni. A másik dolog az, hogy mint legjobb barátok, kötelességem csöppet az agyára menni. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig nem fog ezután hozzám szólni, de azért megérte szerintem. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak állandóan, ahogy ránéztem az arcára. Gonosznak tűnök, de elég ideje ismerem, hogy egy picit kibírhatatlan legyek. Utána békében élhetünk. Amíg megvettük a jegyeket, nem néztem rá, azt következtettem ki, hogy már így is elég volt belőlem, így legalább pár másodpercre feltöltheti az elemeit. El voltam foglalva így is azzal foglalkoztam, hogy semmilyen fajta baki ne legyen, mert az még számomra is kissé kellemetlen lenne. Jó szórakozást ígértem neki. - Ha nagyon rossz lesz, hazamehetünk - vontam meg a vállam. - Bár... lehet engem nem tudnál elrángatni, makacs vagyok, tudod - tettem hozzá. Úgy is sejti, hogy a jegyek miatt is szívom a fogam, így azt már meg se említem neki. Elhúztam a szám, ahogy megláttam, hogy a közepére van a helyünk. A mi szerencsénk. - Nem ez a rendszerünk úgyis? - összehúztam a szemöldököm, egy apró mosoly, hogy azért nem szánom lecseszésnek. Bár, tény, hogy néha orrolok azért, hogy nem jön többet, de nem hangoztattam annyit. - Figyelj, ha valaki nagyon zavarni fog minket, rálépek a bottal, azt mindenki szereti - röhögtem magamnak. - Kérsz valamit?
don't wanna go home today. I think I might just leave the world
And go run into my mind
A tükör mögött :
Amerys
Pént. 24 Nov. - 22:28
Movienight
Ryu && Kenji
Mondtam már, hogy utáltam Ryu hülye ötleteit? Annál jobban már csak saját magamat utáltam, amikor gyanútlanul igent mondtam a terveire. Mert ki gondolta volna, hogy a „nézzünk meg egy filmet Kenji” valójában azt takarta, hogy „nézzünk meg egy filmet Kenji, úgy hogy kimegyünk emberek és szúnyogok közé”? Kár, hogy egy váratlan pillanatomban ért, így igent mondtam a hülyeségére. Nem volt talán annyira meglepő, hogy a kapucnit a fejembe húzva sétáltam végig mellette az utcán, hiszen abszolút nem volt kedvem az emberekhez. Vajon milyen műsorra tűzött filmet akart megnézni? A nézők hány százaléka lesz kisgyerek, vagy pofázó tinédzser? Vajon elé vagy elém fog beülni egy égimeszelő, aki a képernyő hatvan százalékát ki fogja takarni az izzadt testével, amelynek a kicsapódó párájától el fog menni az étvágyam? Ezekkel a kérdésekkel és válaszokkal talán meg is barátkoztam volna, ugyanis egy sokkal rosszabb kérdés férkőzött be a gondolataimba: Vajon Ő ott lesz? Erre a gondolatra megborzongtam. Éreztem, ahogy végigfutott a gerincemen a hideg, és ezek után minden sarkon őt lestem, minden emberben őt kerestem, mert tudtam, hogy amilyen szerencsém volt, úgyis ott lesz. Ami pedig ennél is rosszabb volt, Ryu is jelen volt. Nem akartam, hogy valaha is lássa rettegésem és az összehúzott függönyök tárgyát. Szorongtam sorban állás közben, miközben megvettük a jegyeinket és hányinger kerülgetett, ahogy helyet foglaltunk a párnákon. - Biztos nem mehetünk haza? – súgtam oda neki immár ezredjére. Tudtam, hogy a válasz úgyis „Jaj, Kenji! Már megvettük a jegyeket és mindjárt kezdődik a film!”, vagy valami hasonló lesz majd. Mégis megpróbáltam. Minden alkalmat megragadtam, hogy kibújjak a szociális létforma minden formájából, s miután nemleges választ kaptam, úgy még jobban az arcomba húztam a kapucnimat és olyan kicsire húztam össze magamat, amennyire lehetett, ugyanis a placc közepére kaptunk jegyeket. Ez pedig még kevésbé tetszett, hiszen utáltam a nyílt tereket, és irtóztam az ötlettől is, hogy én ennyire a középpontban legyek. - Csak mondom, hogy ezek után vagy fél évig nem megyek veled sehová – tettem hozzá, mert még mindig nem értettem hogyan tudott így palira venni. Ennyi év után igazán ismerhettem volna a trükkjeit!
Legutóbbi képek
Valahol meg tudtam érteni Kenji-t. Még ha most inább maradok az emberekkel, nagyon régen volt egy időszak, amikor csak is és kizárólag a húgomat voltam képes elviselni. Senkinek nem kel tudnia, hogy voltam én is ilyen, inkább leszek mindenkinek az idegesítő és a jó kedélyű barát. Na meg arról is hallgatok, lakat van a számon, hogy leginkább vele akartam egy kis időt tölteni. Az is az opciók között volt, hogy bent maradunk a lakásban, és ott nézünk meg egy filmet. Lehetett volna tévénél is ezt tenni, kanapén ülve, de már annyit voltam centikre képernyők előtt a munka miatt, hogyha többet nézem őket, kisül a szemem.
