I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 3 Bots
Persze arra nem számítottam, hogy befognak még munkára. Megkértek, hogy segítsek megteríteni az ebédhez. Gyorsan megcsináltam azt, a táskám amúgy is itt van, amint mindennel megvagyok, felkapom azt és már lépek is. -Nem, nem segítek több dologban, ma szabadnapom van. - mondom, amikor valaki megkocogtatja a vállamat. Ez után megfordulok, majd a szemöldökeim felugranak a homlokomon, amikor meglátom, hogy ki is áll mögöttem. Amikor a brossát emlegeti, egyik kezemmel a nyakára, tarkójára simítok, míg a másikkal befogom a száját. Ösztönös mozdulat, hogy elhallgattassam az embert. Főleg akkor, ha nem kívánt témában akar beszélgetni velem. A szemem sarkából körbe nézek, de senki nincs itt szerencsére. Lassan elengedem őt, majd megfogom a táskámat és a vállamra kapom. -Oké, beszélgessünk kint, mit szólsz? Közben vissza kapod. - mosolygok rá, majd elkomorul a képen és megragadom őt a csuklójánál. Húzom magam után és a nemet nem fogadom el, szóval ha be is hisztizik, nem fogom elengedni őt, az fix. Az árvaháztól nem messzi, szűk mellékutcába cipelem el. Ott neki tolom a falnak, majd a karomat a mellkasának nyomom, hogy ne akarjon megszökni. Egyik lábamat is az övé közé teszem, hogy ne próbálkozzon semmivel sem. -Hogyan találtál meg? - kérdezek rá rögtön. Idegesítő, hogy egy negyed vagy fél fejjel magasabb nálam, de nem érdekel. Jelenleg jobban izgat, hogy mit keres itt. Illetve nem is az, hogy mit keres itt, ha nem hogy hogyan talált meg. Eddig senki sem kapott el, erre pont egy idol-nak sikerül? Pff, nevetséges. -Csodálkozom, hogy miért nem inkább a rendőrökkel jöttél. Nem lett volna egyszerűbb? Nos, mindegy. Legalább nem kerülök börtönbe. - sóhajtok fel, majd elengedem őt. Kinyitom a táskám és előveszem a cuccait. Megfogom a kezét, majd odateszem. -Tessék, itt van mindkettő. A kulcstartóval úgy se tudtam mit csinálni, a bross pedig sérült. Illetve kijavítottam a dolgokat rajta, de egy ékszerész látja, hogy nem eredeti, így úgy se kaptam volna annyi pénzt érte, mint amennyit valójában ért volna.
A szőke srác és a kis segédje annyira tapadnak, hogy nem tudok csak úgy tovább menni pedig igazán kedvem lenne szabadulni. Tényleg nem kívánok túl sokat… csak azt, hogy tovább mehessek. Ugye, hogy nem nagy kérés? Szerintem semmiképpen sem az. Amikor mégis sikerül elszabadulnom és felfedezem nincs meg a számomra inkább eszmei értéket képviselő bross szinte pánikba esem. Tudom jól, hogy nemrégiben még megvolt. Itt tartogattam a zsebemben. Nem igaz, hogy kirántottam volna. Erre mindig odafigyelek ne legyen semmi baj. Ekkor esik le a szőke srác, aki a kártyatrükökkel traktált. - Na várjál csak! - mondom dühösen.
***
Napokkal később sikerül kiderítenem, hogy hol is van pontosan a kis görcs. Nem szokásom levadászni a másikat, soha nem voltam az a fajta. Ámbár az már más fényben vetíti ki a helyzetet, hogy ő meglopott engem. Nagyon csúnyán méghozzá. Itt pedig nincs mese. Vissza fogom szerezni, ami jogosan az enyém. Egy árvaház előtt ácsorgok, nem egy gyermek fordul meg, ami valahol elszomorító mennyien veszítik el vagy a szülőket… vagy pedig a szülők mondanak le róluk. Tehát inkább belépek az udvarra és meg sem állok az ajtóig. Szemeimmel pedig a szőke hajú srácot keresem vagy pedig a gyereket, aki vele volt. Megállítva az egyik vélhetőleg nevelőt kérdezek rá a dologra. - Jó napot, elnézést… nem ismer esetleg egy szőke hajú srácot, majdnem velem egykorú. Azt mondták itt megtalálhatom. Lenne egy kis… dolgom vele. - veszem elő a legédesebb arcomat. Nehogy megneszeljék, hogy nem éppen barátiasságból keresem a srácot. Láthatóan elgondolkodik, de nemsokára hallom az heuréka hangot. - De, igen. Wang Jihun. Itt kell lennie valahol. Azt hiszem az ebédlőnél láttam, ott megtalálhatod. - kedvesen megköszönöm és meg is indulok a helyiség felé mikor megtudom merre is kell mennem. Ki fogom csinálni, ha nincs már nála a holmim. Belépve keresek a tekintetemmel, mire megtalálom az ismerős fiút. Nem lennék ideges most egy "EZ AZ MEG VAGY!” mosoly húzódna végig az ajkaimon. Odasétálva hozzá megkopogtatom a vállát. - Szia, remélem emlékszel még rám… valami „véletlenül” nálad maradt. Visszakaphatnám a brossomat? - hangom és tekintetem is elég határozott. Amennyiben tényleg ennyire okos fickó, rájöhet én innen nem megyek míg vissza nem szolgáltatja azt, ami eredetileg az enyém. Pechére rossz emberrel húzott ujjat.
Ahogyan jobban sikerül megnézzem őt, igazából nem is csodálom, hogy idol munkát végez és hogy annyira híres, már ilyen fiatalon. Az alkata és a kinézete is leri róla, hogy alkalmas rá, meg ezek szerint szépen is énekel. A festett szőke hajával, ami kicsit hosszúkásabb, hozzá a helyes arc, ráadásul magas is, tisztára olyan, mint egy szőke herceg, már csak a táltos paripája hiányzik neki, eskü. Biztos vagyok benne, hogy minimális izma is van, bár a ruha azt most eltakarja. Érdekes, hogy egészen hétköznapi ruhát visel, nem valami márkás, menő, kirívó cuccot. Mondjuk, ha nem akar feltűnést kelteni és azt sem akarja, hogy körbevegyék őt a rajongók, akkor viszont ez egy megfelelő inkognitó ruha. Mondjuk én nem bánom, hogy mit hord vagy mit csinál, amíg van summa nála vagy valami értékes, amit el lehet lopni. -Oh ugyan már. Ígérem, hogy gyors leszek. – villantok rá egy kedves, szexy mosolyt, ami kissé vigyorba megy át. Hát ha esetleg meghatom őt vagy valami. Illetve bejön a srác, ha nem akarnám kilopni, lehet felszedném. Micsoda kár érte. Na mindegy, áldozatokat kell hozni néha ebben a világban ahhoz, hogy élni lehessen. -Legalább egy képet kérhetek? – veszem elő a telefonomat, nem mintha annyira kellene, de na. Idő húzásra tökéletes. Észrevétlenül pillantok Juniorra, aki már a srác mögé lopózott. Amikor valamit elcsórt tőle és mutatta, hogy „oké” a dolog, végül hagyom, hogy elmenjen a szőke. -Rendben van. Ha esetleg meggondolnád magad, itt megtalálsz. – mondom neki, közben Junior már lelépett. Miután a szőke alakját se látom a távolban, összepakolok gyorsan, majd én is megyek a saját dolgomra Nem hiszem, hogy lett volna ideje ténylegesen kilopni őt, de hát ha kis szárnysegédem talált valamit, amiből lehet egy minimális pénzt kicsikarni. Az egyik kisebb utcában találkozok vele, majd már mutatja is a nyereséget. Valami béna kulcstartó, ami nem igazán érdekel, de megtartom. Viszont a bross, amivel összefogta, már is értékesebb. Viszont egy helyen sajnos javításra szorul. -Jól van. Mára ennyi. Visszaviszlek az árvaházba. – utasítom a kis segédemet. Felhúzom a kapucnimat, ahogyan ő is. Aztán persze előtte egy sütire meghívom, hiszen így szólt az alkunk, hogy én meghívom valamire, amikor segít nekem. Utána visszakísérem délre, onnan pedig egyenesen haza megyek. Otthon én is eszek valami értelmesnek mondható kaját, aztán neki látok a brossnak. Előkaparom a dolgaimat, aztán elkezdem bevizsgálni, hogy mégis mit tehetnék ez ügyben. Szerencsére elég sok mindent megtanultam, kitanultam. Mire jó árvának lenni és hagyni, hogy az utca neveljen? Elég sok mindenhez fogsz érteni később, felnőttként. Csak a megfelelő eszközök kellenek hozzá, aztán voilá! Igaz, nem vagyok ötvös, így nem tökéletes azért. Viszont hasonlít az eredeti kinézetére, igaz nem fog annyit érni, az is tuti. Viszont többet ki tudok csikarni a vevőből, mintha törött lenne. Nyújtózok egyet, majd látva mennyi az idő, elmegyek inkább zuhanyozni, majd aludni. Az elkövetkezendő napokban volt jó pár dolgom az árvaháznál, szóval nem értem eladni a cuccokat, de a mai napom mondhatni szabad, így ki is használom.
Olykor szeretek lemenni és csak bóklászni itt-ott mint például egy piacon. Mert az marha jól tud jönni azért valljuk be. Gondoljatok csak bele. Megvagytok fáradva, teljesen úgy érzitek, hogy minden kis porcikátok felakarja adni a harcot. Majd mégis valami hajt előre, hogy csináld. Az én esetembe ez anyám és a testvéreim. Ott van a bátyám… meg a két iker kisördög. Mivel híresség vagyok ezért szeretek elvegyülni, véletlenül se legyen semmi gond. Többször majdnem belebotlottam kisebb-nagyobb körökbe, akik szinte már megszállottan akartak tőlem valamit. Ez pedig valahol ijesztő volt, szeretem a rajongóimat… egészséges határokon belül. Nem egy olyan esetet lehetett hallani régebbről, hogy valakit követtek, betörtek a házába… valami rosszabb történt volna velük. Ettől még a hideg is kirázott hiszen jobban belegondolsz bármikor balszerencse érhet csak… elég félre pillantanod egy másodpercre. Akár még a családomat is veszély fenyegetheti az ilyen emberek miatt, vagy a barátaimat. Narahra vagy éppen másra pedig nem szeretnék gondot hozni. Mindenkinek éppen van elég baja szerintem. Ám most eldöntöttem, hogy élvezni fogom a napot, kiélvezem minden egyes kis másodpercét. Egy pillanatra veszem csak le a szemüvegemet, hogy jobban megnézzem magamnak az egyik árucikket. Érdekesnek találtam, még lehet a két törpe is örülne neki. Bátyámnak is keresnem kellene végre valami ajándék szerűséget. Tudom nem vallaná be, de biztos örülne neki. Néhány árussal próbálok éppenséggel valamit megbeszélni, hogy sikerülhessen az üzlet. Legalábbis nagyon reménykedem benne, hogy sikerülni fog. Szeretnék hamar végezni mielőtt mondjuk lelepleződnék és ezzel csak gondot okoznék másoknak. mint például a menedzserem vagy az ügynökség, akiknek dolgozom. Ahogy sikeresen megveszem magamnak a kiszemelt ajándékot teszem el a kis motyómat és megindulok, hogy menjek dolgom mikor megszólítanak. - Nagyon érdekesnek tűnik, de igazából dolgom lenne. – mosolyom kedves, szinte már gyengéd hatást kelt. Ami azért egy igencsak annak kell, hogy legyen. Elvégre idol vagyok, nem lehetek túlságosan bunkó senkivel. Meg nem is akarok, elég volt azt megélni, amit a biológiai apám csinált. A hátamnál észre sem veszem a kissrácot, ki gyanakodna, hogy pont itt és pont most akarnának kizsebelni? Nem én az már egyszer biztos. Mindig próbáltam kicsit kedves lenni mindenkivel így az előttem lévő srác sem kivétel. - Akkor most én… megyek is. – indulok meg tovább az utamon majd, ahogy belenyúlok a zsebembe szinte meghűl bennem a vér. Nincs meg a kulcstartó, amit a bátyámtól kaptam. Szétnézek nem e ejtettem-e el valahol vagy hasonló. - Francba, hol lehet? - kicsit kezdek pánikolni. Innen Narahval kellene találkoznom és most marhára nem jött ez jól. Egy cifra káromkodást el is ejtek, hisz cseppet sem vagyok éppenséggel boldog. Sehol sem találom a földön. Majd az előbb még kártyatrükkökkel traktáló srác asztala felé pillantok… ami üres. Biztos, hogy ő volt! El is indulok megkeresni, még több embert meg is kérdezek. Nem lesz olyan könnyű elmenekülni előlem. Amennyiben szükséges ügynökömet is előcibálom engem aztán nem érdekel. Jobb, ha felkészül mert a föld alól is előkaparom.
Már egy pár órája járjuk a közeli piacot a kis szárnysegédemmel, áldozatot keresve. Viszont eddig nincs nagy siker. Nem rabolhatunk ki akár kit. Ha már lopunk, akkor legyen valami csili-vili ékszere vagy jó busás pénztárcája. Persze előbb vagy utóbb észreveszik, hogy nincs meg nekik, de addigra mi már ott se vagyunk. Elvégre ilyen a jó zsebtolvaj, nem igaz? Az arcunkat meg úgy is el fogják felejteni, de soha nem próbálkozom kétszer ugyan annál az embernél. Azért még nem őrültem meg. Nem kockáztatok. Arra nincs időm, hogy most bajba keveredjek csak azért, mert egy kis pénzecskét elvettem másoktól. -Hah, én feladom Junior. Sehol egy jó fogás. - vágom le magamat a legközelebbi padra. Bírom a sétát, de rettentően unalmas és fárasztó tud lenni egy idő után. Főleg, ha közben unatkozik az ember és úgy érzi, hogy teljesen feleslegesen járja le a lábát. -Ooohhh, ne már! Ne add fel olyan könnyen! Még csak egy órája járhatjuk kb a piacot. -Igen, az az egy óra bőven elég is volt. - sóhajtok fel, majd biccentek a fiatalnak, hogy ő is üljön le pihenni. Amúgy is csak gyanús lenne, ha továbbra is sétálgatunk, mint az idióták, de semmit nem vásárolunk. Nem kell feltűnőnek lenni. A kis srác csak sóhajt egyet szintén, aztán lehuppan mellém és előveszi a nyalókáját, hogy azt egye, míg ülünk. Én hátra dőlök és felnézek az égre. Most még tiszta az ég, de ki tudja, hogy mikor borul be. Bár mostanában egész jó idő volt ahhoz képest, ami szokott lenni. -Hé, hé, Jihun! - rázza meg a vállamat Junior, ezzel kizökkentve a saját gondolataimból. -Nézz oda! - mutat egy irányba, majd arra fele nézek, közben megfogom a csuklójánál és leteszem a kezét, hogy ne mutogasson már. Egy fiatal, kb velem egy idős, szőke hajú srácot pillantok meg. -Mi van vele?- kérdezek rá végül, de közben akaratlanul is végig mérem őt. A kis srác közelebb hajol felém. -Az a híres Idol, Seomoon Kwang-Sun! Biztos vagyok benne, hogy neki lesz pénze bőven. - tájékoztat efelől engem a kis szárnysegédem. Elvigyorodok, majd megsimogatom a fiatal fejét. Nem véletlenül hozom magammal néha őt. Van, hogy többet tud, mint én magam. Bevallom őszintén, nem igazán követem a hírességeket, nem szoktak izgatni általában. Éppen ezért jó, hogy Junior meg igen. -Akkor kártyázzunk egy kicsit. - mondom neki, mire pattan is a kis srác. Fel kell kelteni a figyelmét, na meg közönség figyelmét is. Elvégre fura lenne, ha az nem lenne. Így is simán megoldható a lopás kísérlete. Az egyik árus egyik üres asztalát kölcsön kérem, majd amikor a szöszi lassan ide ér, megállok előtte, majd meghajolok. -Érdekelne esetleg egy kis varázs trükk? Vagy hívjam inkább kártya trükknek? - nézek a szemeibe, aztán pedig egy pakli kártyával szórakozok a kezemben. Keverem-kavarom, hogy minél jobban felkeltsem a figyelmét és a kíváncsiságát.
Legutóbbi képek
