I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
Amióta megkapta az állást és a csapatunk része lett, azóta piszkálta a szemem. Olyan érzés volt, mint amikor egy szálka fúródik az ember ujjába. Kellemetlen és fájó, meg persze csak nem hogy maradandó… de rosszabb esetben is legalább egy hetes gyógyulást igénylő. Ilyen érzés volt, amikor a Vörös a közelemben volt. Sértettnek éreztem magamat, és persze nem feltétlen csak az ő hibája volt, hanem ugyebár… Basil is tehetett az egészről. Általa kapott Laeriel olyan munkát, amit… nekem kellett volna kapnom. Amint kiejtettem a férfi nevét, ő rögtön megismételte… sőt még a teljes nevét is használta. Ezen csak a homlokomat ráncoltam. – Szóval, Felix Wright… – Mondtam volna, hogy oké értem… felfogtam, de nem érdekelt különösképpen. – Tehát nem beszéltél vele. – Sóhajtottam. Azonban örültem is egy kicsit, így nálunk volt a labda, amellyel kezdhettünk is valamit. – Jól gondoltad, így nem befolyásoltad, ha esetleg újra beszélsz vele. Kitalálunk valamit és azzal kellene majd rákérdezned. – Simítottam meg az államat, ahogyan agyaltam az egészen. Valóban ügyesen nem az üggyel kapcsolatosan beszélgettek… így érdemben kérdezheti majd ki. Rákérdeztem, hogy mégis miért akar annyira segíteni a srácnak, hogy érte még a dicsőséget is átruházza rám. Valahogy nem fért a fejembe, hogy mi lehet az oka. Azt hinné az ember, hogy érez iránta valamit, vagy mit tudom én. De csak erre tudtam gondolni. Hiába válaszolt nemlegesen azért a nonverbális kommunikációja másról árulkodott. – Neked kell tudnod… csak kérdeztem. – Semmire sem céloztam vele, de meglehet, hogy igaznak bizonyult a megérzésem. Amint rá tereltem a szót, ő rögtön visszadobta a labdát és rákérdezett arra, hogy mit is tudok a lopással kapcsolatban. – Nem sokat… sajnos. – Mivel társultunk, így nem akartam hazudni neki. – Felix-szel kapcsolatban semmit nem tudok, de volt egy másik ügy is. – Mély levegőt vettem és úgy folytattam. – A helyi iskolát is kirabolták, feltehetően ugyanaz lehetett a tettes, mint a férfi esetében. – Legalábbis most ez fordult meg a fejemben. – Az egyik tanárral tudtam csak beszélni, mivel az igazgató nem volt elérhető. Azonban ő nemrég került oda, így nem volt a segítségemre. – Egy rövid fejrázás kísérte a beszédemet. Még a kezemet is a csípőmre tettem. – Mit szólnál, ha most együtt mennénk az iskolába? – Néztem rá érdeklődve, vajon mit reagál az ötletemre. – Talán most bent lesz az igazgató és akkor több információ juthat a birtokunkba. – Figyeltem őt, ahogyan felvetettem az első teendőnket.
Kedvem támadt volna beszólni neki, miszerint van nevem is, de inkább nem tettem. Békejobbot akartam nyújtani, nem lángra lobbantani a szikrát, ami mindig is ott volt közöttünk. A részéről legalábbis. Mert hogy én nem utáltam őt, az tény volt. Ellenben ő… Végül belement az ötletembe, így kicsit megnyugodtam. A teher egy része a vállamról legördült, de még előttünk állt a tényleges közös munka, amiben még bőven akadhatott probléma. A visszakérdezésre nagy levegőt vettem, amit lassan ki is fújtam. - Igen, Felix Wright. – Egészítettem ki a nevet a vezetéknévvel is, miközben kíváncsian figyeltem őt. Kíváncsi voltam, ő foglalkozott-e már ezzel a lopásos üggyel, vagy most hall róla először, de egyelőre hagytam, hogy ő beszéljen. – Nem, még nem. Gondoltam, előbb megbeszélem veled, hogy hajlandó vagy-e társulni vagy sem és utána kidolgozzuk együtt a taktikát. Mint egy bűnügyi krimiben… - Tettem hozzá egy mosollyal, de hamar rájöttem, hogy Zakh nem az, akivel poénkodhatnék, így hamar leolvasztottam magamról a jókedvet. Az újabb kérdésre azt hiszem, amúgy is lefagyott volna az arcomról a mosoly. Nagyot nyeltem és némi fáziskésés után válaszoltam. - Nem, nincs, miért lenne? Vagy milyen okom lenne rá? Nem tudom, mire célzol pontosan… - Magyaráztam zavartan, miközben az egyik hajtincsemet kezdtem tekergetni az ujjam körül. Közben az agyam kattogott, miképp vághatnék vissza. - Na és te foglalkoztál már ezzel az üggyel? Ha igen, jutottál valamire? – Érdeklődtem, ezzel terelve a témát magamról. Legalábbis reméltem, hogy elfelejti az iménti dolgot és nem faggat tovább róla.
Sosem titkoltam, hogy Laeriel nem volt a szívem csücske. Sőt egyáltalán nem kedveltem. Jobbnál jobb munkákat kapott, Bájos jobb kezévé vált rövid idő alatt. És mindezt úgy érte el, hogy meg sem tudott szólalni… tehetném fel a kérdést, hogy mi olyan van neki, ami nekem nincs. A testi adottságon kívül persze… de komolyan… fel sem tudom fogni, hogy miért ő. Éppen a rablós cikkemmel kapcsolatosan voltak kétségeim, hogy mégis miképpen oldjam meg. Már a feladás szélén álltam, amikor a kolleginám lépett be az ajtómon. Pont el akartam zavarni, amikor egy érdekes témával keltette fel az érdeklődésemet. Meg akartam hallgatni, hogy mit talált ki… elvégre az előnyünkre válhat… bármit is jelentsen ez. Hagytam, hogy meséljen, bár nem igazán mondott el olyan sok információt az egészről… csak egy sima leleplezés? Nem tűnt érdekesnek… viszont tudni akartam részleteket. Nem véletlenül tettem fel pár kérdést neki. Megköszönte, hogy fordítottam rá időt… legszívesebben megmondtam volna neki, hogy nem miatta van, csakis a cikk miatt… de inkább magamba fojtottam és figyeltem a részletesebb mondandóját. Minden kérdésemre válaszolt, amit feltettem. – Azta, vörös! Ezt már nevezem. – Úgy tettem, mintha fogalmam sem lenne az egészről. Ki gondolta volna, hogy pont a rablós témával fog megkeresni. Ráadásul… hogy a fene vinné el… sokkal jobb nyomon jár, mint… én. Az irigység fogott el. – Jól van, társuljunk! – Egyszerűen nem volt más választásom, mint belemenni és elfogadni az ajánlatát. Ahogy említette mindkettőnk jól jár, ha megtaláljuk a tolvajt. – Szóval Felix? Ez a fickó neve? – Egyáltalán nem volt ismerős a név. Csak azon gondolkodtam, hogy mi lehet a kapocs a tolvaj és a fickó között. – Beszéltél ezzel a… Wright-tal az üggyel kapcsolatban? – Kíváncsiskodtam egy picit… persze az is érdekelt, hogy miért szeretne neki segíteni. Laeriel furcsa volt nekem. – Egyébként, van más oka is annak, amiért segíteni akarsz neki? Csak, hogy tisztában legyek vele! – Mindenképp tereltem kicsit a témát. Semmiképp sem akartam, hogy megkérdezze, vajon én mennyit tudok az egészről. Persze nem is nagyon tudtam volna mit mondani…
Igen, nyilván tudtam, hogy nem lesz egyszerű beszélnem vele. A hangsúlyából és a megkezdett mondatból kiderült a számomra, hogy elküldene a fenébe – még mindig érdekelt, mit követtem el ellene és miért utál annyira, de most nem ezért voltam itt. Szerencsére az, amit mondtam, felkeltette annyira az érdeklődését, hogy legalább végig akarjon hallgatni. Ezt elkönyveltem amolyan „félsikernek” és egyelőre ezzel meg is elégedtem. - Örülök, hogy meghallgatsz – Jegyeztem meg, mielőtt ténylegesen belekezdtem volna abba, amibe akartam. Láttam rajta, hogy nem érti, ebben nekem mégis mi lenne jó, és végül a kérdései kezdtek záporesőként hullani rám. - Nos, nézzük csak szép sorjában… a téma egy rejtélyes rablás, de van gyanúsítottam, így nem lenne nehéz dolgunk. Az pedig, hogy miért válna mindkettőnk előnyére… mint mondtam, együtt megoldunk egy rejtélyt és te megírod a sztorit. Te sikeres leszel a főnök szemében, én pedig sikeres leszek valaki más szemében… és itt rá is tértünk a harmadik kérdésedre. A rablásban érintett egy fiú, Felix Wright. Neki szeretnék segíteni… és nekem ez pont elég lenne – Nagyot nyeltem. Lehet, túl nyílt lapokkal indítottam, de tudtam, hogy másképp nem menne bele. De azt sem akartam, hogy elkezdjen cukkolni engem Felix miatt, pedig őszintén? Kinéztem volna belőle és lelkiekben készítettem is magamat rá. Feszülten figyeltem Zakhart, hogy belemegy-e a tervembe vagy sem. Ha kell, egyedül is megoldom, de a kapcsolatunk rendezése érdekében meg kellett próbálnom társulni vele… minden csak rajta állt.
Az irodámban ültem és az asztal fölött gubbasztottam. A papírjaimat rendezgettem. A nagy cikket állítottam össze… ami nem volt túl sok… az igazat megvallva. Daria kedves volt és mindenben segített, amiben csak tudott, de sajnos azt kell mondanom, hogy kevés volt az információ. – Áhh… erre Bájos nem fogja az áldását adni… – A homlokomat masszíroztam és azon agyaltam, hogyan lehetne feldobni a cikkemet. De… semmi, kész… fel kell adnom. Nincs értelme ezzel az üggyel tovább bajlódnom… ha tudtam volna beszélni az igazgatóval… akkor talán azt lehetne mondani, hogy menthető az irományom. Több információval szolgált volna, mint Daria… ez biztos és… áh, hagyjuk. Az egészben csak az bosszant… nem elég, hogy nem fogadott, de konkrétan az épületben sem volt. Persze részben az én hibám volt, úgy látogattam meg, hogy nem jeleztem neki. De… akkor is… Mérgemben összegyűrtem egy papírt és az ajtónak hajítottam. Pont azután kopogott valaki az ajtón. – Tessék! – Visszafogottan, azonban még mindig idegesen invitáltam be az idegent… bár ahogy megpillantottam ki is érkezett, ismét felment bennem a pumpa. – Eléggé pipa vagyok így is… – A szemöldökömet ráncoltam, majd folytattam volna és egyúttal kizavartam volna, de félbeszakított. – Jobb lenne, ha… – A szavaira figyeltem. Egy ilyen húzás miatt mérgesebb lennék, főleg mivel Laeriel-ről van szó, azonban amit mondott felkeltette az érdeklődésemet. Még, hogy van egy javaslata… legszívesebben nevettem volna az egészen. És, hogy az előnyünkre válhatna? Na, ne viccelj, csajszi… – Hmmm… Hallgatlak! – Jobban érdekelt, mint itt bármelyik cikk, amivel a főnök bízott meg minket. Nem tudtam elképzelni mégis mit eszelt ki. Szerencsére nem várt vele és rögtön elmondta a tervét. Nos, nem mondott sok részletet, de ahogy közölte velem az nagyon is tetszett. Igen… én leszek az, aki megírja. Ez nem is volt kérdés. – Először is, milyen téma lenne ez? Másodszor, ez miért is válna mindkettőnknek az előnyére? Harmadszor viszont, mit nyernél Te ebből az egészből? – Kérdeztem bátran vissza tőle. – Már bocsánat, ha ennyit belekérdezek, csak nekem így eléggé ködös az egész. – Néztem az arcát és próbáltam kitalálni, mit is fog rá válaszolni. Amíg néma volt ez könnyen ment, mivel minden az arcára volt írva, de most, hogy tud beszélni… fogalmam sincs, mi jár a fejében.
Sosem értettem, mire jó az értelmetlen utálkozás. Mármint, értelmetlen, már a nevében is benne van. De Zakhar valamilyen oknál fogva utálta a jelenlétem. Egy részem sejtette, miért. De mégsem értettem meg, hogy miért engem utál, ahelyett, hogy Bájossal beszélné meg a dolgot. Nem én kivételezek önmagammal, hanem valaki más Velem. Vagy csak szerintem logikátlan, hogy engem ér atrocitás miatta? Eldöntöttem, hogy mindennek egyszerűen véget vetek. Habár nem tudtam, Zakhar mennyire fogja jól fogadni a közeledésemet, de nem akartam, hogy ez az egész még tovább fennálljon. És végre tudtam beszélni! Ami könnyítette a kommunikációt és nem tudott faképnél hagyni. Legalábbis ebben reménykedtem. Az irodájához érve kopogtam, majd amint szabad jelzést kaptam, lenyomtam a kilincset és beléptem. Azonban mielőtt érzékeltethette volna velem, hogy fordulhatok is meg, vagy hasonlók, megszólaltam. - Még mielőtt elküldesz… lenne egy javaslatom, ami szerintem mindkettőnknek az előnyére válna – Igyekeztem komoly lenni, hiszen az ötletem is komoly volt. De minden csakis rajta múlt. Beljebb lépkedtem, de nem foglaltam helyet, csak megálltam az asztalától néhány lépésnyire és így kezdtem figyelni őt. - Van egy ügy, helyesbítve egy téma, amiről írhatnál. De előbb le kell lepleznünk hozzá valakit – Azt mondtam volna, hogy mindkettőnk előnyére válik? Valamilyen szinten igen. Az én dicsőségem lesz Felix szemében, hogy elkapjuk a tolvajt, míg Zakh élvezheti Bájos főnökünk kitüntetett figyelmét a cikkért. Valahogy így értettem azt, hogy mindkettőnk nyerhet vele. Noha az én részemről nem kellett tudnia Zakharnak.
Legutóbbi képek
