Mai reggelem sem indul másként, mint felkelek, egész emberi külsőt varázsolok magamnak és mehetek a piacra. Gondolataim szárnyalnak, főleg mióta rájöttem, hogy ki is vagyok valójában. Egy szétszórt, dilis fazon, aki nyalogatja a köveket, mint akinek nincs jobb dolga. Abból pedig bármit megtudok mondani, de komolyan! Persze ezt nyilvánosan megcsinálnám vagy az elmegyógyintézetben végezném… vagy pedig egy jó kis zárkában.
A munkában semennyire sem megengedett a szétszórtság, főleg Rourke mellett. hamarabb találnám kívül magamat mint, hogy kimondjam lazúrit. Ahogy a levegőn sétálva közeledek célpontom irányába egyre többet gondolok arra, hogy… talán nem jó oldalon állok. Már az is kész katasztrófa volt, hogy bezárt a gyár. Ekkor volt az első lépés mikor Helga feléfordultam. Tisztában vagyok vele, kihasznál ám mégsem tudok tőle elszakadni. Az érzelmeim még valahol mindig bennem élnek iránta és pont ez, ami visszatart. Biztos voltam benne. Ám ahhoz, hogy őt elfelejtsem valami más inger kell, egy nagyobb impulzívabb erő.

Egy nagy sóhajjal érkezem meg a piachoz, hiszen Helga-t is csak Rourke titkai érdeklik sem több, sem kevesebb. Azután pedig még Audrey is berágott amiért elveszítette a munkáját. Megmagyarázni sem tudtam a helyzetet, nem is engedte így konkrétan Vinny is próbálkozott mindhiába.
Ebben az életemben imádom a halat. Legalább nem folyamatosan kőzeteket akarok rágcsálni, mint valami fél bolond. Cserébe ez egészséges, tápláló. Egy szavam sem lehet. Szokásos rutinként választok ki pár halfajtát, otthon rá érek feldolgozni őket. Azért régi énemet sem hazudtolom meg néhány kristályfajta nálam leledzik, megnyugtatnak. Mondjuk ezek a kedvenceim, szépek a színeik ezek közül is az obszidián melengeti meg legjobban a szívemet. Nem is értem magamat miért vagyok oda ennyire érte. A fekete színe… olyan csodás.

Megszerezve zsákmányomat tehát nézek szét, valahol megnyugtat amiért nem látok ismerős arcokat. Most senkihez nem lenne kedvem, Audrey-val is beszélnem kellene, hogy kibékítsem. Ám miként álljak neki még én sem tudom. Szétszórtan semmiképp, ahhoz pedig kell egy terv amit követhetek, azt hiszem.
Gondolataimból egy fura érzés szakít ki. Szét is nézek, szerencsére ebben a testben nem vagyok törpe. Így látok ameddig csak szeretnék, ám… egy fekete kristály csillan meg. Obszidián lenne?! Átkutatom a zsebeimet és megérzem a hiányzót. Na nem… azt már nem. Meg is lódulok előre a hölgy után, ahogy sziluettjét kivettem nem vagyok hajlandó lepattanni róla. Kedvesem ez nem a te napod.
Próbálkozok semmit sem letarolni, de technikailag ez lehetetlenség így nem egy bocsánat kérés közepette, de követem a célszemélyt. Szükséges lépteim megszaporítása ugyanis majdnem eltűnik látómezőmből, ez pedig megengedhetetlen. Egy sötétebb, nyirkosabb sikátornál kapom el a karját és rántom be magammal.

- Azt hiszem, amit annyira nézegetett az-az enyém hölgyem… - szólalok meg végig nézve rajta, tényleg egy nő volt ám szemei miatt megakadok. Ebből a szögből teljesen hasonlítanak az obszidián szép feketeségére. Egy pillanatra le is döbbenek, remélhetőleg arcberendezésemen ez nem látszik. Félő elvesztem ebben a pillantásban egy másodperc alatt.






✦ Az emlékeimmel a geológiai ismereteim is visszatérnek, így a kőzetekből könnyen megállapítom, hogy merre járok épp, képtelen vagyok eltévedni.
✦ Egy alapos vizsgálat után, képes vagyok megállapítani egy emberről bizonyos dolgokat egy apró piszokból is, amit a körme alól szedek ki.