Rutinosan előkészítem a hajót az indulásra, közben néha fél szemmel a lányra sandítok, és nevetve figyelem ahogy megküzd a naptejjel. Mellé érve egy pillanatra meg is torpanok, mert látok az arcán is egy fehér csíkot.
- Várj csak, segítek - ajánlom fel vigyorogva és óvatosan eldörzsölöm a homlokán lévő krémet. - Van tapasztalatom vicces leégésekkel. Egyszer elfelejtettem bekenni az arcom, aztán egész nap napszemüvegben voltam. Nap végére úgy néztem ki mint egy mosómedve.
Azóta mindig van nálam extra fényvédő. A hibáiból tanul az ember.
- Ohh, mogyoróvaj! - lelkesedek az egyik kedvenc összetevőm hallatán. A mogyoróvaj volt az egyik legújabb obszesszióm - időnként rákattantam ilyesmikre, korábban a mandulás dolgokért voltam megbolondulva, egy időben pedig a sós karamelláért.
- Igazán megtisztelő a bizalmad, ezért a mogyoróvaj és a fahéj szentségét tiszteletben fogom tartani! De lehet, hogy ha legközelebb csokis kekszet csinálok, akkor majd rád csörgök - kacsintok rá. Soha nem élnék vissza a kedvességével, de Thea olyan lánynak tűnt, aki bármikor hajlandó cinkostárssá előlépni.
Lemegyek, hogy beindítsam a motort és elindulhassunk kifelé a kikötőből, mire halkan felberren a motor, az addig az árbocon pihenő sirály pedig felreppen, mintha ő maga adná meg az engedélyt a kihajózásra. Jó jelnek veszem.
A hajó jellegzetes hang kíséretében szelni kezdi a vizet, én pedig örömmel fogadom Thea kérdését miközben lassan navigálva magunk mögött hagyjuk a csilingelő vitorlástársainkat.
- Persze! Most tuti meg fogsz lepődni, - kezdem túlzó hangsúllyal - de ez a kedvenc témám. Szóval lőj le nyugodtan ha már kezdek az agyadra menni. - Ezt a felajánlást mindenkinek meg szoktam tenni, aki bevállalja ezt a kérdést. Máskor is hajlamos vagyok elragadtatni magam, de vannak specifikus témák, amikről tényleg napestig tudnék beszélni és a Guardian pont ilyen.
- Ez a hajó családi örökség, én a nagymamámól kaptam, ő pedig az anyukájától, aki egyszer elhatározta hogy körbe akarja vitorlázni a földet. Nem ezzel a hajóval, az eredeti Guardian egy sokkal kisebb és még fürgébb példány volt, de sajnos nem sikerült kiállnia a próbát.
Amikor a gyerekeknek mesélem ezt a történetet, ide gyakran ki szoktam találni valami izgalmas történetet kalózokról és haramiákról, de a valóság ennél jóval egyszerűbb volt: zátonyra futott és a dédapám, egy szigorú, marcona partiőr szedte össze. Az a hajó még két próbálkozást élt meg, aztán egy vihar csúnyán megrongálta és azután építtették meg a dédszüleim ezt a hajót. Ők már nem sokat hajóztak vele, a nagymamám annál többet. Számtalan kalandot átéltek együtt, viharos éjszakákra rekedtek kint a nyílt vízen, sérült teknősöket és elsodródott halászokat mentettek, mígnem az egész kikötőben híre lett és tényleg mindenki csak Őrzőként emlegette.
Ezeket sztorikat a nagymamám mesélte nekem és sosem tudtam eldönteni, hogy mi volt belőlük igaz és mi volt mesébe illő túlzás, de valamiért sosem számított. Még most sem számít, pedig igazából azt sem tudom, hogy az itteni életemből mennyi számít valóságosnak. A legtöbb dolog annak érződött.
- Én még nem vittem végre vele hőstetteket, de bízom benne, hogy ebből is sikerült örökölnöm valamennyit. - Örököljük vajon a sorsunkat?
Figyelem ahogy Thea rajzol és úgy döntök, tőle meg merem kérdezni:
- Ha az életed egy kalandregény lenne, te milyen történetet szeretnél?

515 szó ❖ zene ❖    ❖ kredit

Volt valami a könnyed nevetésében, ami eszméletlenül ragadós volt, ezért mosolyogva figyeltem, ahogy felfedezi magának a Guardiant.
- A nagyim erre most tuti valami olyasmit mondana, hogy eltévedni nem lehet, csak új utakat felfedezni! - Még azt a bölcs, mindentudó hangsúlyt is megpróbálom utánozni, amitől gyerekként azt hittem, hogy a nagyi valami halhatatlan tudást birtokol, mint a kínai legendák sárkányai.
- Nyugodtan érezd magad otthon! Ha esetleg egy kis szélcsendre vágysz majd, szólj, bent is le tudunk ülni, van mosdó és egy pici konyha is. - Invitálóan körbeintek a fedélzeten, hogy nyugodtan pakoljon és üljön le bárhová ahol neki szimpatikus.
- A Guardiant mindig úgy mutatom be, mint "a bajba jutott lelkek fáradhatatlan őrzője", hogy egy kicsit mindenki, aki szereti az embereket úgy érezhesse, mintha a legénysége tagja lenne. - A közönségem persze általában gyerekekből áll, de hát minden felnőtt igazából csak egy nagyra nőtt gyerek, akiknek a szíve ugyanúgy szomjazza a csodát. Legalábbis szerettem ezt hinni.
- Tessék - kihalászom a horgolt tarisznyámból az emlegetett naptejet és odanyújtom neki. - Nem kell spórolnod, otthon már nem férek tőlük - mosolygok. Egy időben nagyon rákattantam az 'UV-sugárzás káros hatásai' témára és cserébe mindegyik barátnőmtől kaptam egy tubussal. Innen tudom hogy szeretnek, még akkor is, ha épp az idegeikre megyek.
- Szuper! - vigyorgok a szóviccén, mert az ilyenekre mindig vevő vagyok és üdítő, ha nem csak nekem jutnak eszembe.
- Arra gondoltam, hogy kihajózhatnánk a szorosból és megnézhetnénk a sziget túlfelét, a tengerről remekül be lehet látni az egész várost. Egész délutánra szép időt jósoltak, szóval ráérünk.
Örültem, hogy ilyen lelkes, régen vittem már ki magammal mást a lányokon és a tanítványaimon kívül.
- Ugyan, nem kell mentegetőzz, én is pont így viselkedtem az első vitorlázásom előtt. Ne fogd vissza magad! - Igyekszem megnyugtatni, mert a legkevésbé sem zavar a gyermeteg izgatottsága, én is hajlamos vagyok így viselkedni ha jól érzem magam. Sőt!
- Tudsz úszni? - kérdezem, miközben keresek egy mentőmellényt a méretében. - Ha tudsz, akkor is azt javaslom hogy bújj bele, amíg ki nem érünk a nyílt vízre. - Fő a biztonság. Megszokásból én is belebújok az enyémbe, hisz a gyerkőcök előtt illik mindig jó példát mutatni. Igyekszem most már nem hibázni.
Összefogom egy copfba a hajam és rutinszerűen elkezdem ellenőrizni a fedélzet felszerelését mielőtt elindulnánk. A csokis keksz szófordulatra azonban egyből felcsillannak a szemeim.
- Süti?! Igen, kérek! - Sajnálatos módon nem vagyok az udvarias visszautasítás híve, ha édességről van szó. - Köszönöm! - fogadom el mosolyogva a felajánlását és kiveszek egy kekszet a dobozból.
Beleharapok és szinte azonnal hangot is adok a véleményemnek. - Óh, ez nagyon jó, te sütötted? - kérdezem kíváncsian. Ha valamiben nem vagyok túl jó, az a konyhaművészet bármilyen műfaja, és ez alól legfeljebb a kínai ételek képeznek néha kivételt.
- Látom, felkészültél! - intek a füzet felé, amit még korábban vett elő. - Nálam is mindig itt van a vázlatfüzetem, nem sok helyre megyek nélküle. - csacsogok, mert úgy képzelem, hogy ha valaki, akkor ő ez biztos megérti.
Elkezdem közben kioldani a köteleket, hogy lassan magunk mögött hagyhassuk a kikötőt.

505 szó ❖ zene ❖    ❖ kredit

A Guardiant a nagyimtól vettem át és úgy gondoskodtam róla, mint ahogy mások a gyerekükről vagy a kedvenc háziállatukról szoktak. Az öreglány (a hajó, és nem a nagyi) sokat megélt már a nyílt vizen, és a nevéhez méltóan még sosem hagyott cserben.
A hófehér vitorlák és a csillogó fedélzet látványa most is büszkeséggel tölt el, ahogy a hosszúra nyúló ebédszünetem befejeztével fellibbenek rá. Ez a hajó sok mindent szimbolizál nekem: erőt, szabadságot, függetlenséget. Menedéket, ha kell. Sok kedves, a barátnőimmel közös emlékem fűződik hozzá (semmi sem ér fel a közös vitorlázásokkal) és sok magányos pillanat is, de egyiket sem cserélném el semmi másra.
A kikötőben ringatózva végignézek a környéken sorakozó hajókon: mind arra vár, hogy végre kiszabaduljanak a köteleik fogságából és szabadon szelhessék a vizet, a Guardian sem kivétel. Arra termett, hogy a szeleket igába hajtva hasítsa a hullámokat.
Izgatott vagyok, mert ma még nem voltam kint a vízen, és olyan vagyok mint egy rossz függő: szükségem van a napi adagomra, különben morcos leszek. A kikötőben még csak óvatos, nap melengette szelek fújnak de érzem, hogy az öbölből kiérve igazi kirándulóidő vár ránk.  Örülök, hogy úgy néz ki, Thea-nak a kicsike legjobb oldalát tudom megmutatni.
Régen megígértem már neki, hogy kiviszem magammal, mert olyan lánynak tűnt, aki értékeli a kalandokat. A tanárok nagy részét ismerem a városban az iskolai kirándulásoknak hála, de úgy érzem, hogy vele különösen sikerült megtalálnom a közös hangot, talán azért, mert egy igazi szabad lélek, akinek a közelében én is nagyon könnyen el tudom engedni magam. A hasonló, hasonlót vonzz, állítják.
Leveszem a vállamról a hűtőtáskát - készültem! - és az egyik padra teszem, majd benézek a hajókabinba is, mintha ne ellenőriztem volna már előző este is az állapotokat. Az egyik ablakba akasztott szélcsengő szüntelenül csilingel és én imádom a kagylóhéjak dallamos hangját, de egy pillanatra elhallgat, mintha fel akarná hívni a figyelmemet valamire. Amióta elkezdtek visszatérni az emlékeim, nem érzem magam bolondnak amiatt, ha azt hiszem, hogy a szél kommunikálni akar velem. Általában hallgatok rá.
Kidugom a fejem a kabinból és meglátom a mólón közeledő szőke lányt, az arcomra pedig azonnal széles mosoly telepszik és ösztönösen is visszaintegetek neki. Felnevetek a lelkesedését látva, ami ragadósnak bizonyul, és én ezt máris imádom benne.
- Szia Thea! - köszönök rá, amint elég közel ér és nyújtom is felé a kezem, hogy a fedélzetre segítsem. - Örülök, hogy idetaláltál! - Mindig gondban vagyok kicsit ha a Guardian koordinátáit kell elmagyaráznom. Kéne tennem rá egy kalózzászlót vagy valami hasonló, könnyen beazonosítható ismertetőjegyet.
- Elfelejtettem mondani, hogy hozz naptejet, - ugrik be - de mindjárt kölcsönadom az enyémet! - Ha valakinek olyan fehér bőre van mint nekem és sok időt tölt kint a nyílt vízen, hamar megtanulja hogy az ötvenfaktoros a legjobb barátja.  
- Meddig érsz rá? - kérdezem meg még az elején, mert ez alapján tervezek majd számolni a távolsággal. - Csak hogy tudjam, milyen messzire rabolhatlak el.

475 words ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit