Felkelek az ágyból és nyújtózok egyet. Kinyitom az ablakomat és beszívom a friss levegőt. Egy csodás napnak nézünk elébe. Szép napsütés van és nincs egy felhő sem az égen. Lehetne ennél jobb?

-Mei! Ha felkeltél, akkor siess és gyere reggelizni! Utána megyünk az istálokhoz! - felsóhajtok, amikor meghallom Ting Ting hangját. Már megint kezdi a parancsolgatást. Oké, ő a legidősebb testvér és neki kell mindent kézben tartania, de már, hogy kora reggel ezzel nyaggat.

-Jól van, mindjárt megyek! - majd megfogom a párnámat, feldobom a levegőbe, majd lefekszem és elkapom a párnát, utána pedig megölelem. Az arcomhoz emelem és bele visítok. Nem panaszkodhatok igazából, hiszen nincsen rossz életünk. Van tető a fejünk felett, van külön szobám, rendesen tudok minden nap enni, van pénzünk is és nem kell szűkölködni. Viszont néha unalmas tud lenni ez az élet.

Elveszem a párnát, aztán pedig leteszem magam mellé. A plafont nézem és gondolkodok. Sokszor agyaltam azon, hogy milyen érzés lehet más milyennek lenni. Néha csak egész nap feküdnék vagy ücsörögnék és nem csinálnék semmit sem. Olyan jó érzés lenne. Nincs kötelesség, nem mondják meg, hogy mit csinálj, mikor csináld és mi az, ami helyes, ha nem te magad döntheted el. Felülök az ágyamban, majd felállok és ugrálok. Néha csak szeretnék egy madár lenni, aki szabadon elrepülhet. Leugrok az ágyról, majd megpördülök egyet.

A lovakat se szeretem annyira. Már mint gyönyörű állatok, elegánsak és előkelőek. Én viszont a pandákat sokkal jobban szeretem. Akár egyszer lehetne egy panda farmom is! Az maga lenne a paradicsom! Persze ez nem fog soha összejönni.
Mondjuk utazni is szeretnék! Világot látni, nem csak itt Fata Morgana-ban leélni az életemet. Persze az sem lehetséges. Pedig, már van tervem is, hogy hova mennék és mit akarnék megnézni. Olyan fantasztikus lenne!

Teljes mértékben elvagyok a saját gondolataimmal, amikor hirtelen valaki beront a szobámba. Kissé megijedve nézek felé és meglátom a nővéremet. Én csak zavartan felnevetek halkan és integetek neki.

-Mei, még mindig nem vagy kész? - kérdez rá és felhúzza az egyik szemöldökét kérdőn. Én csak fütyörészek és félre nézek.

-Nos, tudod az úgy volt…

-Megint álmodoztál, nem igaz? - erre, már végképp nem mondok semmit sem. -Már ezerszer mondtam, hogy ne ringatózz bele ezekbe a jött ment gondolatokba.

-Ezek nem csak jött ment gondolatok! Ezek a valódi érzéseim! A szívem ezt diktálja, én élni akarok! - majd többször is megpördülök, aztán épp hogy nem esek el. A nővérem felé nézek és kínosan mosolygok.

-Öltözz fel és gyere reggelizni. Utána pedig beszélünk. - majd becsukja az ajtómat és hallom, hogy elmegy. Kiöltöm rá a nyelvemet, úgy se látja, aztán elkezdek készülődni, ne hogy nagyobb szidást kapjak.



✦ Elsőként mondom ki azt, amit a másik nem mer. Mindig bele tudom rángatni a "rosszba" a testvéreimet.