I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
When you think everything is lost you will find something important
Amikor megérkezik Tae-Moon rá mosolygok kedvesen, mindig jó őt látni, feltölt. Valahogy boldogsággal tölt el és ez… jó dolog, nem? Amikor a barátok vagy kedves ismerősök ennyire pozitív hatást tesznek rád szó szerint úgy érezheted, hogy feltöltődsz. Így van ez mikor meglátom a férfit, a pozitív ezer wattos kedve szó szerint át tud egy picit ragadni rám is. - A munka olyan, hogy hamar elmegy az idő és észre sem veszed mennyi az idő. Legalábbis én mindig így járok a kávézó miatt. – felelem neki - Ám azt hiszem pont ezért szeretek itt dolgozni. – magam sem értem mi történik csak úgy dőlnek belőlem a szavak. Nem mintha ez annyira nagy gond lenne. Mégis tudom jól, hogy nagyon furának nézhet majd azért, amit most mondani fogok neki. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy elmondhatom neki. Mondhatni összeköt minket a láthatatlan kötelék abból a szempontból, hogy máshonnan jöttünk… és emlékezetkiesésünk van. Ezt nevezhetjük egyfajta szövetségnek is, nem igaz? Ezzel nyugtatva magamat bököm ki a kérdést Tae-Moon felé. Vannak e ugyanis furcsa álmai? - Iiigen… tudom elsőre furán hangozhat… - mondom kicsit bizonytalanul majd alsó ajkamba harapok finoman. Picikét feszültnek érzem magamat. - Nos… ami azt illeti arra gondolok, hogy… esetleg álmodsz-e olyasmit, hogy… más vagy mint aki? – talán ennél jobban nem tudom körbe rajzolni és írni a dolgokat. Mégsem kérdezhetek rá, hogy: ”Figyelj Tae-Moon, nem látod magadat mesehősként álmaidban?”… katasztrófális lenne. Csak feszülten várom a válaszát míg közben folyik persze a beszélgetésünk. Az is érdekel vajon ő miként éli meg a dolgokat. Vágyódik e még vissza arra a helyre, ahonnan jöttünk? Vannak e kétségei? Mennyire érzi furán magát? Esetleg ő neki kezdenek e bevillani dolgok? Mintha ez bármin is segíthetne. Pedig mennyire jó lenne, ha az én emlékeim is csak úgy egy csapásra visszatérhetnének kérdés és minden egyéb nélkül. Bár tudom, hogy ez csak egy vágyálom. Semmi egyéb. Teljesen rá figyelek, ahogy beszélni kezd és kicsit helyezkedem a helyemen. Bárcsak ennyire egyszerű lenne. Egy minimális mosolyra húzom az ajkaimat. - Nem akarom, hogy azt hidd esetleg megőrültem. – mindenekelőtt ezt mondom csak neki. Látszik rajtam biztosra veszem, hogy szenvedek, küszködök azzal miként tálaljam a mondanivalómat. - Én… nos… szoktam álmodni egy mesealakkal és… látni is a tükörben. Mintha teljesen valóságos lenne, mintha megtudnám érinteni. – halkan mondom mindezt és közben néha-néha szétnézek, de mindig visszatalál tekintetem Tae-Moonra. Csak reménykedem benne, hogy nem hagy faképnél mondván, oké ez meghaladja az ő ingerküszöbét is. Talán az egyik legjobb forgatókönyv amellett, hogy elhiszi… miszerint viccnek tekinti. - Ha… ha úgy érzed tekints úgy rá mintha nem mondtam volna semmit. – felajánlom rögtön eme menekülőútvonalat. Elég vékony ez a jég amire most ráléptem, de jelenleg ő az egyik ember, akiben megbízom ezzel a témával kapcsolatban.
Velem mindig is lehetett beszélgetni, bár ezt az ajánlatot nem sokan szokták elfogadni. Viszont, ha megteszik, akkor tudom, hogy szükség van rám. Kyung-Mival azért beszélgetünk, benne azt is megtaláltam, ami innen hiányzott, valaki, aki megért. Nem mintha a többiekkel nehezebb lenne a szóba elegyedés. Akkor is megteszem, ha még azt is mondják, hogy nem. Azonban ha vele beszélgetek, nem érzem azt teljesen, hogy egy kész őrült vagyok. A problémánkon ugyanis osztozunk; mindketten amnéziások vagyunk. Így nem kell végig futnom minden részleten, ha el akarok magyarázni valamit. Ezért jól esett, hogy megint találkát beszéltünk meg. Ha neki segítek, az nekem is sokat jelent. Nem kellett messzire mennem, mégis úgy éreztem, hogy el fogok késni, pedig nem kellett tőpontosan ott lennem. A helyzet csak az, ha munkában vagyok, akkor az úgy be tud nyelni engem, hogy mindent is el tudok felejteni. Van valami azokban a papírokban, amik tele vannak egyetlenekkel, amik állandóan megállítsák a szemem, hogy velük foglalkozzak, ne mással. Ezt azzal védtem ki most, hogy állítottam emlékeztetőt magamnak, hogy még jóval előtte kiszakadjak a munkából. Szerencsére ez a módszer bevált, hamarabb tudtam leülni, mint azt vártam volna, és még a gondolataimat is összeszedtem. Nem szeretnék félválaszokat adni neki, még ha nem is sikerül megoldanunk az összes gondolatunk. - Szia - mosolyogtam a szokásos ezer wattos kedvemmel. - Főleg munka, szóval azt hiszem igen - bólintottam egyet. Már megtanultam az idők során, hogyha ezt kérdezik, akkor nem akarnak rögtön a nyakukba egy egész litániát a napomról. Igazából nem volt különösebben rossz, azonkívül, hogy még mindig vágyódom vissza. Ha majd releváns lesz az én szempontom is, akkor hozzáadom a dolgokat. Azt, hogy találkoztam valakivel a másik oldalon. - Furcsa álmok? - ráncoltam össze a szemöldököm ez hallatán. - Milyenek pontosan? - meg kellett kérdeznem, mivel ebbe a fogalomba azért sok minden tartozott. Ha az enyémeket vesszük, akkor azok is elég furák tudnak lenni. Párszor már álmodtam arról milyen is lehetett a régi életem, mielőtt elvesztettem az emlékezetem. Csupán arctalan emberek jelennek meg akkor, szóval azzal képtelen voltam bármire is menni. Bár, lehet történnek csodák, és együtt ki tudjuk találni, mi ez az egész. - Figyelj - dőltem egy kicsit előre, a kezemet megtámasztottam a combomon - Mondj el nekem mindent, és talán tudunk találni válaszokat is. Az is lehet, hogy tisztább lesz az egész, ha mesélsz róla. Szerintem egy próbát megér - mindig is ezt tettem, segítettem, de mos neki különösen szüksége van erre.
If I miss you any harder, my heart might come looking for you.
Akinek az arcát viselem :
Yeo Jin-goo
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Nyugat (Stormreach)
A tükör mögött :
Amerys
2023-08-30, 00:16
to: Tae-Moon
When you think everything is lost you will find something important
Sietek, nagyon már éppen lejár a műszakom és megbeszéltem Tae-Moon-nal, hogy leülünk kicsit beszélgetni. Akkor már én is pihenhetek, nem zsibog a fejem. Ma különösképpen nyűgösek voltak a vevők is, némelyiket alig lehetett kordában tartani. Csípősek és ingerlékenyek, lehet valami furcsaság van a levegőben, amiről én nem tudok? Próbáltam ki is verni a fejemből, ma is sikerült olyan dologba belekotnyeleskednem, amihez semmi közöm nem lenne. Persze az „áldozatom” tök hálás volt, de én magamnak nem annyira, onnantól kezdve a nap hátralevő részében próbáltam csak a rendelésekre szorítkozni és görcsöt kötni a nyelvemre. Kedvesen kiszolgálta mindenkit nem belefolyva annak hibájába, hogy elkezdjek élettanácsokat osztogatni. Biztosra veszem, hogy így is teljesen így is többen néztek ma már rám furán, mint kellene. Fixen azt latolgatták mit szívtam, hogy olyanokról beszélek, amikbe nincs belelátásom vagy ilyesmi. Ejj Kyung-Mi megtanulhatnád már, hogy ilyesmibe ne károgj bele. Csak káros lehet rád és úgy mindenkire a környezetedben. Hátul öltözködtem, eltettem a kötényemet is. Táskámat és egyebemet magamhoz vettem majd bezárva a szekrény ajtaját indultam meg kifelé keresve Tae-Moon-t. Az egyik asztalnál meg is találom, leülve rá mosolyogtam, magamnak hoztam egy kis vizet is még a végén kiszáradok, pedig már biztos megittam egy tónak megfeleló mennyiséget. Jó azért ez egy kis túlzás, de a napi limit lecsúszott a torkomon minden egyéb gond nélkül. - Szia, végre most már szusszanok, nem kell a vendégekkel foglalkozni. Minden rendben van? - a sors furcsa ám érdekes fintora volt, hogy ugyan azon a gondon osztozkodtunk Tae-Moon-nal, amnéziásan érkeztünk ide, semmit sem tudva. Megnyugtató volt ez a néma egyetértés igazából, mégis aggasztóan hatott, hisz nem tudhattuk pontosan mit fog hozni a holnap. Esetleg az emlékeink csak úgy pukk, visszatérnek? Vagy teljesen vakon tapogatódzva megyünk előre? - Neked… vannak fura álmaid? - kérdezek rá ovatosan a dologra, azért félek ne nézzen véletlen bolondnak. Mégis feszít belül ez az egész, kellemetlenül és bizonytalanságba taszítva, hogy ki is lehetek igazán. Ahogy rá nézek a visszatükröződő fém részre nem a saját arcomat látom, hanem újra a sárkányt, fehér és elegáns gyönyörű kék szemekkel. Idegen arc mégis oly ismerős főleg álmomból, hiszen ott is volt, hogy beletekintettem a vízbe és ugyan ez köszönt vissza rám. Mintha a bőrébe bújnék. Csodálatos mégis oly hihetetlen. - Annyira… úgy érzem, hogy valami puzzle darabka hiányzik. Mármint nem csak az amnéziám miatt, hanem úgy… más miatt is. - szakadt fel belőlem egy sóhaj akaratlanul is. Reményeim szerint tényleg magyarázatot találok mindenre, hisz… kell lennie. Ugye?
Legutóbbi képek
