I need you, Dad

Ideges voltam, leginkább azért, mert nem tudtam, mire készül és nem is akarta elmondani. Ülve vártam, amíg Banzai megérkezett és érdeklődve néztem rá, aztán apámra, ahogy beszélni kezdett.  Meglepődtem és ez az arcomra is kiült. Szóval mégis csak figyelt rám? Nem tudtam, hogy miért döntött mégis így, de úgy voltam vele, hogy rá fogok kérdezni. Azonban még visszapillantottam Banzaira és halványan rámosolyogtam, jelezve, hogy örülök a közös munka lehetőségének, még akkor is, ha talán ő nem. Habár… én kimondottan apámmal akartam több időt tölteni. Ahogy a férfi kiment, a földre pillantottam és egészen addig gondolkodtam, amíg apám meg nem szólalt. Lassan ránéztem.
- Miért döntöttél mégis így? Azt hittem, meg sem hallottad, hogy mit szeretnék – Nem reagáltam a kérdésére, mert az sokkal jobban foglalkoztatott, miért jutott végül erre. – Jobban örültem volna, ha veled tölthetek több időt, de kezdetnek nem rossz. Sőt – Ha nem lett volna akkora szakadék köztünk, odamentem volna hozzá és megölelem, de így inkább visszafogtam magam. Viszont láthatta rajtam, hogy akarok valamit, a mozdulataimból legalábbis mindenképp. – Köszönöm, apám. – Ennyit préseltem ki magamból végül, miközben őt kezdtem figyelni.

◉ 179 words ● your father was a killer ● note: apu    ◉

Son & Dad

Feelings change, but memories don't!

Sikerült megragadnom a ruháját, így meg tudtam gátolni azt, hogy tovább hátráljon. Nem akartam bántani, hiába érdemelte volna meg a pimaszkodása miatt. Egy atyai pofon kijárt volna neki. Ha tényleg csak annyit volt képes az egészből kiszűrnie, hogy nekem a tárgyalás a fontos… nos, azt kell mondanom, hogy csalódtam az egy szem fiamban. És a válasza valóban ezt bizonyította. Egy utolsó féregnek tarthat.
Nem szóltam hozzá, csak gondolkodtam, hogy mégis miként tudok segíteni neki, ha azt nézzük, ez egy jó ötlet, mellyel ő is megértheti, hogy mit miért csináltam. Ha itt dolgozna a fiú, akkor mindenről tudhatna és talán más szemmel nézne rám… nem pedig úgy mint, akit a háta közepére sem kívánna. Hellyel kínáltam a fiamat, majd amint leült, kopogtattak az ajtón. – Ez biztosan Banzai lesz. – Kinyitottam gyorsan és beengedtem a „vendégünket”. – Gyors volt, ezt már szeretem. – Dugom zsebre az egyik kezemet és nézek rá elismerőn. – Holnaptól kezdve a Fiatalúr lesz a jobb kezed. Mindent megmutatsz neki. Hogy milyen feladattal látod el, azt rád bízom. Ne nagyon terheld le. Azonban, ha elfogadsz egy tanácsot, akkor valamilyen papírmunkát adsz neki. – A körmömet néztem a másik kezemen, miközben beszéltem hozzá. – Érthető volt? – Kérdezek vissza tőle. – Igen, Főnök. – Bólogatott és úgy ment ki az ajtón. A kezemet összeszorítottam, végül a fiúra néztem. –  Ez jó válasz volt a kérdésedre, Fiam? – Dőltem neki az asztalnak.

I need you, Dad

Teljesen más reakcióra számítottam. Azt hittem, ordibálni fog velem vagy épp megüt, amiért olyanokat mondok, ami neki esetlegesen nem tetszik. Ehelyett csak visszakérdezett. Értetlenül néztem rá, majd nagyot nyeltem és csak ezután reagáltam.
- Igen, ezt… - Aztán hátráltam. Nem mondom, hogy féltem, de ismertem apámat és azt, hogy hamar kijön a sodrából. Nem akartam első sorból érezni a haragját. De végül utolért és meglepetésemre megfogta a ruhám gallérját és csak igazgatni kezdte. Próbáltam higgadtnak látszani, de közben nem voltam az. Nem tudtam, mi ez a nagy csend. Min gondolkozik?
Ahogy visszakérdezett és ellépett tőlem, utána fordultam. Csendben figyeltem. Miért hívatja az emberét? Ki akar dobatni? Kábé ez fordult meg a fejemben és nyitottam is a számat, de végül ő volt az, aki előbb megszólalt. Leülni? Akkor nem kidobni akar. Körbenéztem, majd az egyik székhez lépve le is ültem, ahogy akarta.
- Mit tervezel, apa? – Kíváncsian kezdtem figyelni őt. Tényleg szerettem volna, ha valamennyire rendeződik a viszonyunk, de közel sem lehettem biztos abban, hogy sikerül.

◉ 165 words ● your father was a killer ● note: apu    ◉

Son & Dad

Feelings change, but memories don't!

A válaszától rögtön falnak tudtam volna menni. Tehát csak ennyit tud az egészről? Sosem látta, hogy mi mindent próbálok megtenni a családunkért? Neki is csak annyi maradt meg, hogy én sosem vagyok velük, hanem az öcsikémmel foglalkozok? – Szóval ezt gondolod? – Nem látszott rajtam, de örültem, hogy legalább kimondta… és így ismerem az álláspontját.
Közelebb léptem hozzá, ő viszont hátrált… azonban... ezt nem hagytam annyiban. Legalábbis, ha nem volt semmi ellenvetése, akkor megfogtam a ruháján a gallért. Ahogy igazgattam és figyeltem a reakcióját végigfutott az agyamon, ami miatt meglátogatott. – Nos, tudod mit? – Leporolgattam a vállát, végül az asztalhoz léptem vissza és a vonalas telefonon megnyomtam az egyik gombot. – Banzai! Jelenésed van az irodámban. Sürgős. Nem várhat. – Ha már gyorshíváson vannak az embereim, miért ne használtam volna ki a lehetőséget. Az asztal tetejére félig leültem és karba tett kézzel vártam, hogy megérkezzen a jómadár. – Nem ülsz le, Fiatalúr? – Néztem rá kérdőn. A tervembe még nem avattam be, bár talán kitalálhatta, hogy mit is akarok tenni. Ha már annyira itt akar dolgozni, akkor legyen… nem állok az útjába. Megteszem neki ezt a szívességet… és láthatja, ahogyan tényleg megteszek mindent, hogy egyben tartsam a családot…

I need you, Dad

Levegőnek nézett. Hiába jártattam a számat, nem érdekelte, mit mondok. Nem számított, mit szeretnék – nem reménykedhettem abban, hogy egy ilyen apa majd figyelembe veszi a fia kérését, igaz? Dühített, nem is kicsit, hogy ilyen.
- Figyelsz rám egyáltalán, apa? – Kérdeztem rá egy fokkal halkabban, mert hát tudtam, hogy a tűzzel játszok.
A hangosabb reakciójára mély levegőt vettem. Szóval ennyi? Még neki áll feljebb, mert meg mertem említeni, hogy Sebastiannal többet törődik, mint velünk? Ha tudná, hogy anya mennyit szenved ezért. Figyeltem, ahogy feláll és felém lép, én viszont automatikusan tettem egy lépést hátra.
- A pénz miatt. Nem miattam, vagy anya és a húgom miatt – Őszintén ezt gondoltam. Tudtam, hogy ezért minimum lekever majd nekem egyet. Fel voltam rá készülve, mégis dühített, hogy ennyire vak és nem látja, miszerint a családja darabokra hullik a viselkedése miatt.
Nem is… már rég nem voltunk család.

◉ 143 words ● your father was a killer ● note: apu    ◉

Son & Dad

Feelings change, but memories don't!

Már nem csak a táskát raktam az asztalra, hanem abból pakoltam ki minden iratot is. Nem nagyon figyeltem a fiamra… hagytam rá, bármit is mondott. – Ahaa… hogy több időt… – Szépen rendezgettem a mappákat, melyeket név szerint sorban pakoltam egymásra. Miután kész lettem, megkerültem az asztalt és leültem a helyemre. Ekkor láttam meg őt, amint felém fordulva végig engem figyelt. Fel sem tűnt, hogy rajtam tartotta a szemét.
Meglepetten figyeltem őt, majd amint elhagyta az unokaöcsém neve a száját, belőlem kitört az üvöltés. – Ifjabb Vincent Dearborn! – A szemeim szikrákat szórtak. – A két dolgot nem lehet egy nap alá venni! – Felpattantam és az ujjammal mutattam rá fenyegetően. Még egy ilyen megszólalás tőle és eljár a kezem. Hogy nem fontos a család és jobban foglalkozok Sebastiannal? Az agyam eldobom. Nem tennék meg mindent, ha nem lenne fontos. – Szerinted miért pereskedek vele még mindig? – Hatásszünetet hagytam a fiúnak. Kíváncsian vártam, hogy mégis mit fog rá válaszolni.

I need you, Dad

Sóhajtottam egy nagyobbat. Ha akartam volna, tudtam volna reagálni erre, de nem tettem. Próbáltam nem veszekedés felé vinni a beszélgetést. Ahogy visszakérdezett, végül el is mondtam, miért jöttem. Hogy éppenséggel mit akarok. Nem értette meg… egyáltalán nem. Értetlenül bámultam rá, miközben hallgattam a kérdéseit.
- Miért gondolod ezt szeszélynek? Baj, hogy több időt akarok tölteni az apámmal és közben, ha úgy adódik, tanuljak is valamit tőle? – Ennyire nem látja, hogy fontos lenne nekem ez az egész? Nem értettem, miért ilyen. Kicsit sem. Ahogy elment mellettem, mély levegőt vettem, aztán eszembe jutott Sebastian. Vele bezzeg… Az istenit!
Utána fordultam és kissé talán hevesen, de szóra nyitottam a számat.
- A saját fiaddal nem törődsz egy cseppet sem, de Sebastiannal mennyit törődtél már… - Nagyot nyeltem. Francba. Nem akartam veszekedni vele. Tényleg nem, de felhúzott, hogy egy kicsit sem nyitott felém. Hátrébb léptem. Annyi mindent mondtam volna neki. Igazából valamit még hozzá is fűztem. – Még most is fontosabb neked ő, mint a családod… - Az igazság fáj, szokták mondani. Sejthető volt hát, hogy a végletekig felmérgesítem ezzel, de nem volt mit tenni. Kimondtam, ami a szívemet nyomta.

◉ 185 words ● your father was a killer ● note: apu    ◉

Son & Dad

Feelings change, but memories don't!

Figyeltem a fiút és valóban érdekelt, hogy mi volt a látogatásának az oka. Ha pénz kell neki, akkor adok is csak, hogy túlessünk ezen az egész procedúrán. Már majdnem vettem volna elő a tárcámat, amikor azt említette, hogy nem azért jött. – Először is, hogy beszélsz… Fiatalúr! – Néztem rá szúrós tekintettel. – Másodszor pedig, mi jelent az, hogy nem olyan formában kérsz pénzt? – A szemöldökömet ráncoltam össze. Ismételten a tekintetét figyeltem és vártam a tervét, mert nyilván volt terve, amivel zargatni akart.
Nem kellett sokat várnom szinte rögtön elmondta mire is gondolt. – Komolyan… – Megszakítottam a mondatomat. Ezért áldoztam fel az ebédszünetet, hogy pesztráljam a drága fiacskámat? Legszívesebben lekevertem volna neki egyet itt helyben… főleg pont egy jó alkalom lett volna rá, hiszen tálcán kínálta fel magát, ahogy közelebb jött hozzám. – Ez megint valami szeszély nálad? Mit tudnál tanulni itt? – Főleg, hogy nem akarom, hogy a pénzügyi dolgokba belekontárkodjon… ha munkát kellene adnom neki, akkor Banzaira bíznám és megmondanám neki, hogy foglalkozzon a gyerekkel. – Nincs erre nekem időm… – Elmentem mellette az asztalom irányába. Lepakoltam oda a táskámat… és közben egyszer sem néztem vissza rá.

I need you, Dad

Fogalmam sincs, mennyi időt vártam az irodában, mire apám megjelent. Nem tudom, miért lepett meg a fogadtatása. Pénz. Ennyiről szólna minden? A kicseszett mocskos pénzről? Néhány másodpercig nem is válaszoltam neki, majd elraktam a telefonomat a zsebembe.
- Szia, apa – Először illik köszönni, nem? – Nem jöhetek be az apámhoz a munkahelyére vagy mi? – Jól tudtam, hogy ez némiképp bunkó visszakérdezés, de tényleg nem értettem, miért ilyen velem. Tettem valami rosszat ellene? – Nem pénzért jöttem. Legalábbis nem úgy, hogy előszeded a pénztárcádat és adsz belőle. – Nem is baj, hogy felhozta ezt a témát. Rájöttem, hogy könnyebb átvezetni abba a témakörbe, amiért idefáradtam. – Apa… lehet, őrültségnek fogod gondolni, de… - Felálltam és közelebb léptem hozzá, hogy így folytassam a gondolatmenetet. - …mi lenne, ha vállalnék a vállalatnál valami részmunkaidős állást? Több időt tölthetnénk együtt, segíthetnék neked, te pedig taníthatnál egy csomó dolgot… gondolom legalábbis – Elmosolyodtam. Fogalmam sem volt, meggyőzöm-e, vagy egyáltalán érti-e, hogy miért akarok itt lenni.
Apa, vedd észre, hogy Veled akarok időt tölteni.

◉ 163 words ● your father was a killer ● note: apu    ◉

Son & Dad

Feelings change, but memories don't!

Egy újabb tárgyalást dobhatok ki a kukába… a legújabb ügyvédem munkája is csapnivaló volt. Nem mentem sokra vele. Hebegett-habogott és nem tudta semmivel sem megszorítani Sebastian ügyvédjét. – Áh… hagyjuk. Maga mihaszna. Amint kilépünk az ajtón, többé nem is látjuk egymást. – Megragadtam a vállát és a fülébe súgtam a szavakat.
Fél óra múlva így is történt… egymásra sem néztünk, mindenki ment a saját dolgára, mintha nem is ismertük volna egymást. Rápillantottam az órámra és alig múlt el dél. A jól megérdemelt ebédszünetemet töltöttem volna ki, mire megcsörrent a telefonom. Banzai volt a kijelzőn, nem tudom, hogy mit akar, de rühellem ha zavarnak, amikor dolgom van. – Igen? Mit akarsz? – Érezhette, hogy nincs kedvem vele beszélni. – Elnézést, Uram… de a fia van az irodájában. – Válaszolta. Én meg nem tudtam mit mondani… mi a francot keres ott a fiam ilyenkor? – Úton vagyok! – Ezzel a mondattal szakítottam meg a hívását.
Siettem ahogy tudtam az irodába, szinte seperc alatt ott voltam. A recepciós üdvözölt és pont mire mondta volna, hogy mi a helyzet, leintettem mellyel jeleztem felé, hogy tudom. Beszálltam a liftbe és felmentem a kívánt szintre. Kiléptem a szerkezetből és az iroda felé vettem az irányt. Már messziről láttam, hogy résnyire nyitva volt az ajtó.
Kopogás nélkül nyitottam be. – Mit keresel itt? Ha pénz kell, akkor adok aztán mehetsz is. – Néztem rá felemelt szemöldökkel. Kíváncsivá tett, vajon miért látogatott meg.

I need you, Dad

Apámmal a kapcsolatom mindig is pocsék volt, de sosem gondoltam, hogy mindez az én hibám volna. Túlnyomórészt legalábbis biztos nem én tehettem erről. Egyszerűen csak apámnak mindig más és más volt a prioritás. Sem én, sem a húgom, sem pedig anya nem érdekelte. A vállalat vagy épp a Sebastian elleni per mindig előrébb való volt. De… őszintén? Sebastian valahogy mindig is előtérben volt nála. Sosem értettem, miért.
Mindig is úgy éreztem, hogy a családunk ebből kifolyólag „csonka”. Volt apám – papíron. De amúgy nem érezte, hogy tényleg velünk lenne.
Talán nekem kellene változtatnom a dolgokon.
Erre jutottam és ezért vettem a bátorságot. Bejöttem a vállalathoz apához. A portán vagy recepción, nevezzük bárminek, közölték, hogy épp nincs bent, mivel egy fontos tárgyaláson van valahol, de várjam meg nyugodtan az irodájában.
Így hát nem tettem egyebet, minthogy az irodában kényelembe helyeztem magamat. A telefonommal kezdtem babrálni, videókat néztem rajta és közben azon elmélkedtem, apa mennyire fog kiakadni az ötletemen. Arra gondoltam, hogy a kapcsolatunk érdekében és némi plusz zsebpénz reményében dolgozhatnék nála itt… de nem vagyok hülye. Valahol a szívem mélyén tisztában voltam vele, hogy nem fog tetszeni neki az ötlet. Mégis tenni akartam egy próbát.
Csak egy srác vagyok, akinek szüksége lenne az apjára. Olyan nagy baj ez?

◉ 206 words ● your father was a killer ● note: apu    ◉