I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Azt hiszem meggyezhetünk abban, hogy tényleg nem jó ötlet itt hagyni a férfit. Jelenleg rémültnek néz ki és nagyjából attól félek, hogy el is ájul itt nekem. Nem mintha az első pár alkalommal én nem így éreztem volna szóval teljesen megértem. Esküszöm teljesen megértem őt. Kedves mosollyal próbálom lenyugtatni így hát mikor mondja, hogy szerintem jobb lenne kimenni bemutatkozok neki és nemsokára én is megtudom a nevét. - Azért örülök a találkozásnak Axel… még, ha nagyon fura módon és helyen is történt meg. – mondom mindezt kedvesen, hiszen talán megnyugszik egy picit, remélem. Az ajánlatomat miszerint esetleg adhatok italt is elutasítja, amit persze nem veszek sértésnek, hisz csak próbálkozom mindennel is, hogy hátha találok egy pontot addig míg ki nem jutunk, ami megnyugtatja. A kezdeti sokk és meglepetés után, láthatóan kezd élet lehelődni Alexbe. Amikor pedig hallom, hogy jobban van én magam is megnyugszom egy picit. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy esetleg kellene egy doki vagy ápoló. Hiszen itt elájul sajnos nem tudok segíteni bármennyire is szeretnék. Maximum szegény Colet vagy Vernont tudom megkérni, hogy segítsenek kivinni a frisslevegőre. A kérdésére újra rá pillantok és én magam is viszonzom a szórakozott mosolyt. - A tulaj vagyok. A bátyámmal és az ő barátjával vezetjük a helyet. Régen étterem volt, de a fiúk úgy gondolták így jobban fog menni, hogy… átalakítják. – mondom minimális mosollyal az ajkaimon és ez most nagyon furán hangozhat meg hülyén is, de hát nincs mit tenni. Ez az igazság, de ez valahol most teljesen lényegtelen. - Viszont olykor segítek kijutni is. – próbálok némi viccet csempészni az egészbe én magam is, hogy hátha elterelem a gondolatait. Így pedig nem lesz annyira teljesen ki a helytől a hangoktól és mindentől, ami idebent éri. Szerencsére sikerült a kijárathoz közel jönni így talán nem lesz semmi baj. Azt látom, hogy talán pont, hogy jól fog jönni a számára némi frisslevegő. Mikor nekem egy kicsit nehezebb időszakaim vannak én magam is így érzek. Ekkor szoktam szépen levegőzni menni. - Menjünk, jót tesz majd a szabad levegő. – mondom neki kedvesen és egy kis bíztató pillantást is küldök felé és így irányítom ki magunkat a kijáraton. A kellemes esti levegő tényleg rengeteget dob. Még engem is némiképp felfrissít, pedig annyira sokat nem is tartózkodtam az embertömegben. Emlékszem jó ideig nekem is zavaró volt ez az egész, ami történik. Fények, zajok, látvány… minden olyan, ami mondhatni feltudja zaklatni egy naiv lány lelkivilágát. Mára már hozzá szoktam, hozzá kellett szoknom. Legalábbis én így próbálom meg felfogni mindezt. Axel felé fordulva nézek fel rá. - Jobb így a frisslevegőn? – kérdezem meg tőle érdeklődve.
Akárki is csalt tőrbe, tudta mit csinál. Vagy csak szimplán ilyen a szerencsém és rossz címet olvastam fel, ami természetesen kizárt dolog, hiszen minimum tízszer leellenőriztem. Kezdek teljesen kétségbe esni, ahogy lassacskán mást sem látok csak szüntelenül pattogó medicin labdákat a parketten. Ekkor jelenik meg utolsó mentsváram, kinek arca nyugodt kedvességet áraszt magából, annak ellenére is, hogy ő is úgy néz ki alkatilag, mint aki itt dolgozik. - Azt észrevettem, de nem…nem hiszem, hogy jó ötlet, ha itt maradok. - már-már halkabban jegyzem meg az utóbbiakat, mert érzem a testemben is, hogy valami nagyon nincs rendjén, s minél tovább vizslatom a női felet, annál nagyobb vágy éled fel bennem, amit nagyon, de nagyon nem szeretnék szabadjára engedni. - Axel Winchester. - mutatkozok be sietősen, s amikor végre a kiút felé kanyarít már látom is a fényt az alagút végén, ám ekkor…belekeveredünk egy iszákos csoportba. Cheryl kérdésére határozottan megrázom a fejem. Ellazulni? Alkohollal? Oh! Nekem arra most pont nincs szükségem. Legalábbis azt hiszem erről beszélt az imént, azért is mutatom ki neki a nemleges válaszomat a létező összes formában. Nem téved nagyot, valóban el tudnék ájulni, na de nem azért, mert annyira ki lennék száradva vagy fájna a fejem. Ó, nem! Inkább magától a sokktól, ami ért ezen a helyen. Sosem tettem még be a lábamat ilyen helyekre, még ha tisztában is vagyok a női anatómiával, ilyen mennyiségben még nem volt “szerencsém” látni azokat ilyen nyíltan. Annyi biztos is, hogy pár képkocka rendesen beleégett a fejembe a takaratlan felületek miatt. Menetközben a palackozott víz kerül a kezembe, amit nehezen sikerül lenyelnem és még így is úgy érzem, mintha minimum egy szaunába zártak volna. Kénytelen vagyok kicsit meglazítani a nyakkendőmet is, mert már az is kezd fojtogatni. - Igen, jobban. Valamennyivel. - sóhajtok fel a kérdése után. Már az is csoda, hogy sikerült idáig követnem. A vibráló fények és emberek tucatjai egyáltalán nem könnyítették meg a dolgomat ebben. - Mondd csak, ki vagy te pontosan? Itt dolgozol vagy…csak magamfajtáknak segítesz kitalálni ebből a kéjenc labirintusból? - ezen még én is szórakozottan elmosolyodok, aztán zavartan megrázom a fejemet.
you can make acquaintances in the most unexpected situations
Meg kell vallanom tényleg teljesen pánikba esettnek mutatkozott az alak, akin megakadtak szemeim. Ilyet nagyon ritkán látok vagy úgy egyáltalán nem, hiszen nem sokan tévednek be ide… véletlenül. A vendégek nagy része teljesen tisztában van azzal mit kaphat itt. Ahogy azzal is mire vágyik pontosan és mondhatni kitől. A táncoslányok is tudják mit kell tenniük, én miként lepődők meg? Az már teljesen más kérdés. Most sem tanúsíthatok riadalmat vagy megszeppentséget, pedig nem egy obszcén szó hangzik el egy-egy vendég szájából. Olyan tekintetek pásztáznak végig engem, amikért nagyon nem vagyok oda, de ezt annak is köszönhetem miként kezdtem el szépen lassan átalakulni. Most pedig valahogy jó érzéssel töltött el, hogy talán segíthetek egy bajbajutott srácnak. Így hát megközelítem őt és felteszem a díjnyertes kérdést. Szinte engem lep meg mennyire megragad és nagy szemeket meresztve pislogok sűrűn rá. Kedves mosolyt varázsolok ajkaimra, gyengéden megpaskolom jobb vállamon pihenő kezét. - Oké, semmi baj. Segítek. Nos, mint látod egy sztriptíz bár. Aphrodite’s Palace, nem hallottál róla még soha? Igaz átalakításra került… - hiszen régen nem ez volt az eredeti funkciója. Ám Wesley szerint apa ezt szerette volna kialakítani így mit tehetnék? Én nevemen van, de a bátyám rengeteget segít, ahogy Vernon is. Gyorsan szétnézek hátha valami kevésbé nyüzsgő útvonalat tudok találni, ahol kimenthetem bajbajutott hősünket. - A nevem Cheryl Montgomery, benned kit tisztelhetek? - a figyelemterelés mindig be tud válni, sokat segíthet egy-egy pánikosabb helyzeten, mint amilyen a mostani is. Én magam is sokszor segítettem át magamat a rossz időszakokon ilyesmivel. - Gyere, erre kitudunk menni. Mit keresel egyáltalán itt? Gondolom nem azért jöttél, ami az eredeti funkciója a helynek… - pislogtam rá ártatlanul, ahogy pedig lehetséges megindulok a vágyott kijárat felé. Néha-néha hátra pillantok nem e veszett el. Ám egy kisebb csoport miatt meg kell torpanni. Néhány nagylegény, aki legénybúcsút tart eléggé hangosabb, mint kellene. Pont ezért nem szeretem a piát annyira, de hát ebből élünk. - Nem akarsz inni valamit, hogy kicsit… ellazulj? - nézek végig rajta. Most ezalatt simán benne értendő a víz is vagy egy kis üdítő. Valahol félő volt elájul szegény. Ez pedig egyáltalán nem kecsegtetett, hisz a magam pöttöm termetével nem igen tudom kicibálni innen, ha ilyen megesne. Vernonnak meg végképp nem akarok szólni, annyira nyers tud lenni, hogy csak rontana az egészen. Wesley szintén zenész, nem is értem néha miért foglalkoznak pontosan emberekkel, ha nem mindig megtalálják a legjobb pillanatot a rossz elszólásban. Nem mintha én nem keresném a jó oldalukat, ami meg is van, hisz Vernon is meg tud mosolyogtatni… Wesley pedig befogadott, de akkor is. - Szerzünk egy palack vizet és mehetünk a frisslevegőre. Jelenleg szinte attól félek elájulhatsz a másodpercen. Csak ne tévessz el szem elől, rendben? - bíztatom őt, hogy nem kell már sok időt itt töltenie. Ám egy kis vizet tényleg helyénvalónak tekintek. Az éppen arra járó felszolgáló lányt megállítom és megkérem hozzon egy üveg vizet. Addig el is vonulnak a zajosabb csoport tagjai én pedig egy nyugodtabb helyhez a kijárathoz már közel próbálom navigálni magunkat. - Kicsit jobban vagy? - próbálom bemérni most vajon sápadt e vagy esetleg zavarban van. Remélhetőleg a riadalma kezd csillapodni.
Tanácstalanul meredek a telefonom kijelzőjére. A megválaszolatlan üzeneteim kék háttérrel emelkednek kis a fehér betűkkel, ám rejtélyes levelezőpartnerem hiába látta azokat, nem óhajtott felbukkanni a három pattogó pötty képében. Mélyen felsóhajtok, ahogy hol az Aphrodite's Palace feliratára, hol pedig a vakító fehér kijelzőre pillantok. Bemenjek? Ne menjek? Mi lehet a jó döntés ilyen helyzetben? Az is előfordulhat, hogy az idegen már odabent vár és inkább szóban folytatná ezt a beszélgetést, mintsem a netes felületen. Pedig sokkal jobb nekem is a beszélőkém, ha csak az ujjaimmal kell pötyögnöm párat a telefonon. Most mégsem futamodhatok meg. Egy olyan üzenettel keresett fel Mr. Noname, melyet nem hagyhattam annyiban. Egy ereklyéről volt szó. Nem is akármilyenről! Egy újabb atlantiszi kincsről esett szó, aminek csak a beszállításával kellett volna ügyködni. Még Clayton lapjain sem szerepelt ez az áru, így biztosra vehettem az értékét. Általában nem verik nagydobra az igazán minőségi leleteket. Ha valami csodásat akarsz találni, ahhoz szükséged van egy misztikus fazonra, aki rámutat a hollétére. Sajnos időm nem volt arra, hogy közöljem a fejleményeket Deliahval...Mármint, Kidával. Még mindig kótyagos gondolatok lepik el fejemet a témával kapcsolatban. Keresem a miérteket a sorok között olvasva. Az út viszont még hosszú, ám azáltal, hogy megtaláltuk egymást biztos vagyok a sikerünkben. Ismét egyesíteni fogjuk a csapatot, ha törik, ha szakad. Addig is... Itt ragadtam Fata Morgana hétköznapjaiban. Nagy nehezen sikerül átlépnem a küszöböt. A körbeölelő sötétséget hamar felváltja a vörös, szinte vérbe burkolózó fények sokasága. Meglepetten, vagyis inkább megszeppenten húzom magam összébb a hangzavar felfedezésekor. Amíg tekintetem elkalandozik a távolban, csak lassú léptekkel kerülgetem az embereket, mialatt próbálom felmérni hova is kerültem valójában. Az egyik pincér nem örül a tévelygésemnek túlzottan, főleg ahogy épp vállal levéve őt billentem ki az egyensúlyából. - Sajnálom, sajnálom. - szabadkozok gyorsan még egy bocsánatkérő vigyorral és már fordulok is tovább utamra. E mozdulat következtében viszont én is kibillenek a sorból. A pördülés következtében majdnem le is fejelve a táncparkettet, melybe jelenleg úgy kapaszkodok, mintha az életem múlna rajta. Amikor viszont felpillantok, két kerekded...forma csapódik majdnem az arcomba. A fehérneműs nő pedig az alkalmát kihasználva még közelebb is táncikálja magát, mire én pánikolva ugrok hátra. Ilyen közelről sem láttam még egy női hátsó felet...főleg ennyire csupaszon. Ismét szabadkozva hátrálok el a nőtől, mire valaki más már meg is érinti a vállamat. Ijedten fordulok a lány felé, már-már felkészülve az előbbi csupasz felületekre, ám szerencsémre nem kell ilyeneken aggódnom. Pánikba süllyedve ragadom meg a lány két vállát és segítségkérő szemekkel meredve rá szólalok meg. - Juttass ki innen! Mi a fene ez a hely?! - fakadok ki teljesen. A fejemből ki is szökken Mr. Noname. Ő most csak másodlagos szerepet kap a fontossági sorrendemben. Egyelőre el kell tekintenem azoktól a tényektől, hogy körülöttem szinte pucér nők tucatjai rázzák magukat. A helyben túltengő alkoholszagtól meg már én is részegnek kezdem érezni magam. Vagy ez csak egy rossz álom?
you can make acquaintances in the most unexpected situations
Újabb estének nézünk elébe, rengeteg vendég özönlött be már most a klubba. Celeste egyik újabb outfit összeállítását vettem fel megint, hisz jelenleg tényleg ő jobban tudja, hogy mi is kellene rám. Most ez mondjuk úgy hangzott mintha egy Barbie baba lennék, akit öltöztetnek. Ez egy pillanatra meg is mosolyogtat, félre értés ne essék nem kapcsoltam át teljesen őrült üzemmódba. Azért nem óhajtok kifordulni… úgy teljesen abból, aki vagyok, nem is tudnék. Bizonyos változtatásokat meg kell ám tennem ahhoz, hogy megkapjam… amire vágyom. Gondterhelt sóhajt engedek ki lelkemben, de kívülre bájos mosoly, szép pofiként köszönök néhány ismerősnek. Ezek a harci ribi robogóknak megfelelő cipők minimum az én nyaktörésemet is okozhatnák, de majd csak megszokom. Legalább nem vagyok annyira picuri, mint egy mini törpe. Hálás vagyok ezért barátnőmnek és igazából örülök, hogy Calistaval is elkezdenek javulni a dolgok. Azért Delsin-t sem akarom kihagyni a sorból, na… Rá is lehet mindig számítani. Mindig örömmel tekint az ember a barátaira, nem? Amellett is éppen van elég vaskos gondom mondjuk kezdhetném a sort Vernonnal, muszáj vagyok komolyabb lépéseket tenni felé. Csak leesik számára, hogy mást is láthatna bennem, mint Wesley kishúgát. A bátyámnak egyelőre nem beszéltem arról, hogy talán ideje lenne elköltöznöm tőle. Most szeretném megoldani azt a gondot, amit a kedves barátja tesz a fejemre. Kikerülök egy kisebb baráti csoportot, ha jól hallottam legénybúcsúra jöttek mire csak elmosolyodom. Végül is a férfiak tényleg ilyenek, nem? Még utoljára kicsit tilosban járnak. Egyben okoz keserédességet és új felismerést. Mintha csak egy újabb dolgot fedeznék fel, kisgyermekként, aki most tanul meg járni. Ahogy barangolok most megakad szemem egy igencsak kétségbeesett alakon. Férfi létére eléggé úgy néz ki pánikol. Fejemet oldalra döntöttem érdeklődve végül közelebb sétálok hozzá és megkocogtatom vállát. Felemelem annyira hangomat, hogy hallhassa mit is próbálok neki mondani. - Elnézést, segíthetek valamiben? - hangzik el kérdésem, remélhetőleg tényleg segíthetek szegénynek és… mondjuk nem kap itt szívrohamot. Bár megértem én is ennyire pánikolni tudok a dolgokon, nem csak ezen, de máson is. Most gondolataimból száműzőm is az úriembert, aki általában eléggé be is fészkeli magát mindenével. Nem mintha nekem annyira megszokott lenne már ez a környezet, olykor képes vagyok megszeppenten nézni ezt-azt, de mivel tulajként nem mutathatok gyengeséget. Meg kell emberelni magamat. Bár jó néhány táncosunk pont azért kedvel mennyire kis ártatlan reakcióm van egy-egy dologra.
Legutóbbi képek
Akárki is csalt tőrbe, tudta mit csinál. Vagy csak szimplán ilyen a szerencsém és rossz címet olvastam fel, ami természetesen kizárt dolog, hiszen minimum tízszer leellenőriztem.
Milo
Elyon Brown