I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 24 vendég :: 1 Bot
Álmok. Rémálmok. Mégis ki mondta meg a köztük húzódó különbséget? Amely másnak álomkép volt, számomra hátborzongató rémkép, amelyet viszont a másik fél élt borzadva, az számomra valóságos mesebeli paradicsom volt. Az emberek alábecsülték a tudatalattijukat, és azt, hogy mindaz miként tudott felszínre törni. Példának okáért, az álmok után. Akadtak édes, ártatlan álmok, amelyeket másnak talán nem lett volna szíve összezúzni, én mégis beletapostam, kiforgattam és átalakítottam. A rémálmok nagyszerű szembesítő eszközei voltak azoknak a félelmeknek, amelyeket az emberek éberen elnyomtak magukba. Épp ezért volt olyan könnyű sok álmodónál kideríteni a gyengepontjaikat. Szerettem puhatolózni, fokozatosan terhelni az emberi lelket, éjszakáról éjszakára, hogy aztán sikoltva-verítékezve riadjon fel az ágyában. A többség nem szerette a rémálmokat, tagadta hasznosságukat, pedig az én eszköztáram javát ők adták. Amint megjelentek az első csillagok, én elrejtőztem a kíváncsi szemek elől, hogy hosszú-hosszú útra indulhassak, hiszen már vártak rám északon. Ők lehet nem emlékeztek rám, vagy arra gondoltak, hogy visszataszítottak a homályba, de talán a személyiségük és valódi énjük mellett elfeledkeztek arról az icipici tényről, hogy ez a világ koránt sem volt olyan mesés, mint a miénk. Kétely, aggodalom, szorongás, rettegés… A félelem számos formát és alakot ölthetett és bizony még a legtisztább, legpozitívabb lelkű embereket is elfoghatta ez az érzés. Számomra azonban remek játszótérré formálódott ennek a rengeteg embernek és mesealaknak az elméje, amelyekbe szabadon kúszhattam be. Így keveredtem el az öreg Homokemberhez is, bár sokáig rejtőztem az álmai peremén, ügyelve arra, hogy ne keltsek feltűnést, amíg kiderítem a kilétét, most mégis csevegni támadt kedvem vele. Az álombéli álmok voltak talán a legkellemetlenebb, legkomiszabb álmok mindközül. Számomra legalább is bosszantóvá váltak, hiszen sosem tudhattad, hogy mikor ébredtél fel igazán. Különös találkahelyet választott a Sandy a találkozónkra – leginkább nem kívántam ilyen közeli, intim kapcsolatba kerülni vele, hogy már a hálószobáját mutogassa nekem -, mégsem zavartattam magam miatta. Szerettem volna válaszolni a kérdésére, azonban a kérdést követő ütő elől kénytelen voltam hátra ugrani. Még szerencse, hogy a múltban számtalan alkalommal bántalmaztak, így a reflexeim kiélesedtek ennyire. - Most csevegni szeretnél, vagy megverni? – dugtam zsebre a kezeimet, ezzel is jelezvén, hogy nem voltak ártó szándékaim. Ügyeltem arra, hogy kellően tartsam tőle a távolságot, hiszen szórakozni jöttem, nem azért, hogy péppé verjenek. - Egyébként, egy egyszerű álomjáró vagyok. – Megragadtam a szoba túlsó felén lévő széket, megfordítottam, hogy a támla Sandyvel szemben legyen, és hogy legyen mire rákönyökölnöm, miközben csevegni próbálok vele. - El sem hinnéd, hogy némi tudatos álmodás milyen csodákra képes, ha az ember egy kicsit is odafigyel – ütöttem meg egyfajta vidám, csevegő hangnemet, bár kíváncsi voltam rá, hogy mennyire gyanakodott rám. A múltkori találkánk óta hosszú idő eltelt, én pedig az árnyékban várakozva szövögettem a saját kis terveimet. Meg is lepett, amikor azt érzékeltem, hogy nem járt annyira a kis Jamie közelében, pedig lehet, hogy a kölyökre ráfért volna egy kis varázslat, vagy legalább egy barát. - Tervezel felöltözni és elmegyünk szórakozni valahová, vagy végig ebben az unalmas hálószobában fogunk ülni, és meggyilkolsz az ütőddel? – A mutatóujjammal a baseball-ütője felé böktem, remélve, hogy abbahagyja végre az ellenséges viselkedést, és hajlandó valami mókásat csinálni. A végén még kénytelen lettem volna még egyszer végignézni a Fogtündér és a Húsvéti nyúl drámáját, Northnak az unalmas beszédéhez nem volt hangulatom, Jamie-t ma már megajándékoztam egy csapat kedves rémálommal, Jack pedig… Nos, nagyon sajnáltam, hogy Jack annak idején a rossz oldalra állt. De hát, ami késett, az nem múlott… Ezt Sandy is tudta jól, már csak az érdekelt, hogy ő mikor akarta beadni a derekát, azok után, hogy egykoron megízleltettem vele a rémálmokat.
Megvan az érzés, amikor felébredsz egy álomból, de még mindig álmodsz? Amikor próbálsz minden lehetséges módon menekülni, hogy végre csak az édes gondtalanságban, nyugalomban, az álmok aranyló homokfelhőin ringatózva pihend ki a mindennapok alatt felgyülemlő stresszt egy hét végén. Amikor már csak arra vágysz, hogy ne gondolj semmire. Azt hiszem érted, mire is vágyik éppen Dune. Hosszú hónapok óta új műsoron dolgoznak a cirkusszban, az ehhez kellő minden asszisztenciát magára vállalta, mint ahogyan azt szokta. Fel-alá járkál az öltözőkben és az igazgatói irodában, még éjjel sem hagyja őt nyugodni a gondolat, hogy valamit elfelejtett aláiratni a főnökével, vagy csak kinthagyott egy felesleges vizespalackot az egyik asztalon. Teljesen mindegy, hogy mekkora horderejű hibában gondolkodik, az aggodalma szüntelenül a csillagos egek legtetején, már szinte a Hold sötét oldalán van.
Ráadásul ebből a kis bevezetőből kitalálhattátok, hogy ez az éjszakája sem telik unalmasan. Nem elég, hogy a munka miatt százfelé áll a feje, rendszeresen kell egyeztetnie a polgármestei hivatallal is - eddig még szerencsére nem kellett odamennie személyesen, az üzenetváltások is elegendőnek bizonyultak. Az összekötővel úgy tűnik, nem is olyan nehéz szót érteni. Mindenesetre még távol a munka vége, ezért nem is kellene ezzel foglalkozni. Jafar olykor már szinte hadi titokként szeretne kezelni néhány műsorelemet vagy apró részletet, amit az előadás alatt valószínűleg senki nem fog majd észrevenni, csak aki tudja, hogy azt ott szándékosan úgy komponálták meg, direkt ott van a pötty a sminken, vagy valami szándékosan szakadtak egyetlen szereplő ruhája.
Vissza az álmokhoz. Dune már néhány perce próbál elaludni, de csak jelentős forgolódás és elégedetlen morgás árán sikerül mindez. Végül mégiscsak elnyomja az álom, mégha nem is az egyik legkellemesebb kép fogadja őt az érdekes birodalomban. Már naok óta újra és újra arról álmodik, amikor még a csillagával töltötte minden idejét, és együtt szelték az éjszakát. Mindenre tiztán emlékezett, és álmaiban újraélte ezeket a pillanatokat, mintha egy Netflix-sorozatban lenne. Azonban tudta, hogy most mi fog történni. ismerte a történetet, tudta, hogy most fog mély álomba zuhanni a Mumussal és seregével vívott harc után. Nem tévedett, ez valóban így történt. Mondják ugyan, hogy ha álmunkban meghalunk, akkor igazából a valódi énünk életének is vége szakad. De mi a helyzet azzal, ha több százéves álomba zuhanunk?
Hirtelen riad fel álmából, és heves levegővételek között kutat az éjjeliszekrényén, és amint megtalálja az éjjelilámpa kapcsolóját, egyből rá is tenyerel. Azonban amikor a szúrós világosság már nem bántja szemét, el is felejt a vízért nyúlni, holott le sem tagadhatná, hogy kiszáradt szája mennyire vágyna magához venni néhány korty vizet. - Ki vagy te, és mit akarsz tőlem? - feljebb tolja magát, hogy ülő helyzetből tudjon reagálni. Magában pedig éppen szidja az ezét, hogy nem rendszeresített a párnája alá egy baseball-ütőt. Ahogy azonban ezt kigondolja, már érzi is, hogy nem olyan kényelmes a párnája, mint eddig volt. Meg is ragadja a kezére álló nyelet, és egy íves mozdulattal lendíti az ütőt az idegen férfi feje felé. Akármennyire csak az álmokban képes a porral bánni, most szívesen felébredne úgy igazából is.
Legutóbbi képek
Álmok. Rémálmok. Mégis ki mondta meg a köztük húzódó különbséget? Amely másnak álomkép volt, számomra hátborzongató rémkép, amelyet viszont a másik fél élt borzadva, az számomra valóságos mesebeli paradicsom volt. Az emberek alábecsülték a tudatalattijukat, és azt, hogy mindaz miként tudott felszínre törni. Példának okáért, az álmok után.
••• 
