I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Vártam, hogy véget érjen a mai nap is csak úgy, mint a többi. Szeretem a munkámat, nem erről van szó, hiszen tűzoltóként nem kell minden naposan érintkezzek vagy beszélgessek emberekkel. Persze van pár alak, akiket a barátaimnak mondhatok és azok rajtam lógnak, de hát azt hiszem azt már kezdem megszokni. Viszont a többiekkel nem kell mindig kommunikáljak. Így hébe-hóba köszönök, ha találkozok velük, mert azért nem vagyok bunkó, annyira. Illetve az is más, ha egy esethez hívnak minket és ott kell esetlegesen kikérdezni, hogy mi történt, hogyan ütött ki tűz meg a többi. Nem báj csevejt kell tartani velük, ha nem munkáról kell beszélni. Nem mellesleg otthon vár engem az én gyönyörű feleségem, ott meg csak mi ketten vagyunk, senki más. Csend és béke. Amit a legjobban szeretek. Ott legalább senki nem kényszerít semmire sem. Nem mintha itt annyira igen, de na, remélem érthető. Minden dolgozó ember vágyik a nyugalomra és egy kis kikapcsolódásra, a pihenés mellett. Úgy hogy késő délután el is hagyom a munkahelyet, majd egy kis utazás után, végre haza érek. -Megjöttem! – kiabálok be az ajtóból. Na persze nem pont kiabálok csak hangosan beszélek, hogy hallja Bonnie. Leveszem a cipőmet és a helyére teszem, aztán megyek körbe nézni, hogy hol is lehet éppen, mert tuti, hogy itthon van, hiszen láttam a cuccát. -Szia. – mosolygok rá. -Milyen volt a napom? Hát csak a szokásos. Hosszú, de most semmilyen komoly eset nem történt szerencsére. – mesélem el neki, hiszen tudja, hogy Phoenix akkor is beszél, amikor nem kéne, ráadásul túl sokat. Persze, már valamennyire meg lehetett szokni, hiszen egy ideje már együtt dolgozunk és amúgy jó fej a srác. Csak néha idegesítő. -Ezt örömmel hallom. Akkor megyek is kezet mosni, hogy aztán tudjak enni a csodás főztödből. – mosolygok rá, majd adok egy rövid csókot neki. -Persze, kibontom drágám. Mindjárt jövök. – mosolygok rá, majd elmegyek gyorsan a fürdőbe, aztán tiszta kézzel jövök már immárom vissza. -Nagyon kitettél magadért. – veszem elő a bornyitót, majd bele dugom a parafába és kicsavarom belőle. -Esetleg ünneplünk is valamit? – nézek rá kérdőn, hiszen hátköznap ritkán szoktunk csak úgy bort nyitni.
I'm glad you're my life partner. will you believe me when I tell you the truth?
Ültem, mint egy karót nyelt… akármi. Sosem éreztem még magamat ennyire idegesnek, mint most. Nem a könyv miatt, abban egészen biztos vagyok tetszeni fog Blakenek, inkább azon tipródom még mindig, hogy kezdjek el jeleket adni férjem felé a sejtésemről, emlékeimről. Mi van, ha mondjuk rossz a sejtésem? Akkor teljes mértékben felsülök, bolondnak néz és lehetséges az is, hogy összeveszünk. Ettől a lehetőségtől szinte görcsbeállt a gyomrom. Cseppet sem villanyozott fel a gondolat. Kivételes alkalom volt, hogy én készítek valamit, ám a süteményeket vettem. Ma hamarabb befejeztem az órát a gyerekekkel így több időm jutott idehaza tenni-venni. A kis elméletem mellett felszeretném azt is vetni férjemnek, hogy… mi lenne, ha belevágnánk a családalapításba? Eléggé felnőttek vagyunk, szerintem már az ideje is bőven eljött ennek. Persze egymagam erről nem dönthetek és nem is illendő, hiszen ketten neveljük a kis picurt, de azt hiszem tényleg egyre jobban vágyom az anyaságra. Így természetesen csak majd néző tudok lenni az oktatáson és egyetlen, amit én csinálhatok az a gyermekkönyvek alkotása marad. Mély levegőt veszek majd lassan ki is engedem. Amíg sül az étel én szépen lassan megterítek, még egy bort is bekészítettem. Amolyan hangulatos kettecskén este. Carmillaval is sikerült végre beszélnem, eléggé bűntudatom volt amiért mostanában sosem sikerült eljutnom hozzá a sok teendő miatt. Kulcscsörgést hallok mire felkapom a fejemet. Megint megremegek a feszültségtől majd mosolyt varázsolok arcomra és férjem elé megyek. - Szia édes, milyen napod volt? Nemsokára kész a vacsora. Ma hamarabb végeztem az oktatással, gondoltam összeütök valamit. Jó… mondjuk a sütit vettem. - nevetek fel halkan, reménykedem benne nem látszik rajtam semmi feszültség. Esetleg ínamba szállna a bátorság akkor legalább a gyerektémát még mindig felhozhatom neki. Fontos momentuma lenne a közös éveknek. - Bort is szereztem, majd kibontod kérlek? - pislogtam felé, eltűnve a konyha irányába megnézem most a sülthúst. Van hozzá burgonya is illetve egy kis hagymás burgonyasaláta. Azt is vettem, azért nem lett volna időm a saláta elkészítéséhez sem.