Szavai kegyetlenül csengtek, mégis igaznak bizonyult – változott és változtam, esélyünk sem volt.  Mégis, a szívem legmélyén valami egészen mást kívántam. Igenis akartam azokat a régi időket, a régi pillanatokat, amikor valóban karnyújtásnyira volt tőlem Kou.
Könnyek égették a szememet, amit ő észrevett és megjegyzést is tett rá, s habár szavai továbbra sem árulkodtak túl sok kedvességről, az egyetlen, ami megfogalmazódott bennem, az volt, hogy mindez mögött mérhetetlenül nagy magány és szomorúság lappangott.
Változni akartam, még többet és rálépni egy új útra, ami végre valami jó irányba visz. Az, hogy Kou újra megjelent az életemben, sok változást hozott. Elengedtem az álbarátaimat, hogy újakat szerezhessek és az osztályban is komolyabb szerepet vállaltam magamra. Amikor kiálltam az osztály elé, még nem tudtam, hogy Kou, Yuuri és két barátom (oké, ők később lettek azok…) is csatlakozni fog. Jó érzés volt, végre azt éreztem, ezúttal nem szúrom majd el.



Tanaka-sensei, azaz Kou bátyja hirtelen ötlettel állt elő – pedig a rendezvényfelelős nem ő volt. Bár igaz, ami igaz, hogy az osztálykirándulás nem is feltétlen „rendezvény”, hanem inkább osztályszintű esemény. Kirándulást szervezett egy számunkra ismeretlen városba. Annyit mondott, hogy egy különleges helyre visz minket, ahol egyszerre van jelen a négy évszak. Fata Morgana. A vicces az egészben az, hogy az internet nem volt a segítségemre. Egy betű, vagy egy kép sem volt róla fent sehol, így abszurdnak gondoltam, hogy egyáltalán létezik ez a város.
Mindezek ellenére túlságosan izgatott voltam, hiszen tudtam, Kouval tölthetek néhány napot, távol a sulitól és a várostól, ami talán rossz emlékeket idéz fel benne.
Elaludtam. Elaludt. Versenyt kellett futnunk az idővel, mert a többiek már rég úton voltak – és túl is estek az első találkozási ponton.
- Kouuuuuu! – Kopogtam az ajtón, csengettem és ő félmeztelenül, törölközővel a nyakában fogadott. Elkapott a de ja vu, hisz egyszer már voltunk ilyen helyzetben. – El fogunk késni, siess… - Eltakartam az arcom, a szemem, hogy ne is lássam őt, pedig nagyon is meg akartam bámulni őt.
- Utolérjük őket, ne aggódj. Ez csak egy kirándulás… - Magyarázta, mielőtt eltűnt volna a fürdőszoba ajtó mögött.
Jó volt vele lenni, bármennyire is nem akartam így érezni. De jól tudtam, hogy a távolság köztünk túl nagy és a falai olyan magasak, hogy talán sosem fogom tudni megugrani. Mialatt vártam rá, sms-ezni kezdtem Yuurival, aki aggódását fejezte ki – a kapcsolatom Yuurival igencsak érdekessé vált. Mindketten szerettük Kout és kimondatlanul is versenyeztünk a szívéért, pedig egyikünk sem állt valami fényesen. Mégis, mikor ilyen kedves és aggódó volt, a szívem belesajdult – nem akartam bántani a legjobb barátnőmet, pedig tudtam, hogy ha valamelyikünk mégis célt ér, akkor a másik szíve ripityára fog törni. Sem neki, sem magamnak nem kívántam ezt. Talán az lett volna a legjobb, ha Kou egy harmadik személyt választ végül és mindkettőnk szíve darabokra hullik.

08:09

Február 17., szombat

Yuuri

08:09

Február 17., szombat, 08:09

Jó reggelt, Futaba-chan!   Merre vagy? Kou sincs még itt, veled van?  

Szia, Yuri!     Elaludtam... Kounál vagyok, mert ő is. De sietünk!

Tanaka-sensei azt üzeni, várunk titeket a következő megállónál!  

Még zuhanyzik...

Oh...  

THANKS TO LOUIS AT SHINE!

Gondolataimból Kou rántott ki, aki tőlem alig néhány centire állt meg, felöltözve – az illata csapta meg az orromat. Kellemes volt. Zavartan kaptam fel a fejem a telefonból és süllyesztettem azt a zsebembe.
- Figyelsz te rám? Mehetünk? Még elérhetjük a vonatot, amivel odajutunk időben hozzájuk – Magyarázta, mire gondolkodás nélkül bólintottam és útnak indultunk. Rohantunk, de nem zavart, mert a kezemet fogta közben, húzva maga után. Megszorítottam a kezét, magamba vésve a pillanatot és kiélvezve azt, hogy csak ketten vagyunk. Még akkor is, ha csak rohanunk.
Fél órába telt, mire odaértünk. Yuuri könnyes szemekkel rohant oda hozzánk.
- Végre megvagytok! Azt hittem, nem értek ide és akkor nélkületek kellett volna tovább mennünk… - Szorosan ölelt, én pedig bűntudattal a szívemben ölelgettem vissza. Vajon ő is annyit nyűglődik ezen az egészen, mint én? Vagy csak túlreagálom? A szemem sarkából néztem el Kou felé, aki pont akkor nézett rám. Nem kaptam félre a tekintetemet, de hamar a képbe került Tanaka-sensei.
- Legközelebb állítsatok be több ébresztőórát, hogy időben felkeljetek – Magyarázta nekem és Kounak egyaránt, mire bólogattam.
- Igenis, mindenképp, Tanaka-sensei! – Még haptákba is vágtam magam, ahogy Yuuri elengedett. Aztán tovább indultunk, immár együtt.


- Láttátok?! Ott volt a tábla! – Tapadtam a busz ablaküvegére és mutogattam visszafelé. Yuuri csakugyan akkora lelkesedéssel bámult kifelé, mint én, de persze, voltak ünneprontók is közöttünk. Jó, név szerint csak egy.
- Ugyan már, az csak egy tábla! – Mormogta Kou, aki még elpillantani sem volt hajlandó az ablak felé. Vállat vontunk Yuurival és mosolyogtunk, mielőtt visszaültünk volna rendesen az ülésbe. Alig vártam, hogy odaérjünk a szállodába, pedig hulla fáradt voltam és másra sem vágytam, minthogy lefeküdjünk végre. Az persze érdekes volt, hogy ahogy Tanaka-sensei beharangozta, tényleg tél volt az első városrészen. A busz végül megállt. Figyeltünk a férfi minden szavaira, arra, hogy figyeljünk és vigyázzunk egymásra, ne szakadjunk el egymástól és a többi. Végül elindultunk lefelé, névsor olvasás kíséretében. Ámultam és bámultam a csodálatos szállodát már kívülről is, a mosolyom levakarhatatlan volt. Odabent pedig ismét várakoznunk kellett, amíg Tanaka-sensei a becsekkolásunkat intézte.
A recepciós egy vörös hajú, kedves nő volt, elég fiatalos, de nem tudtam volna megmondani, hány éves. Hármasával tudtunk szobákba költözni, így egyértelmű volt, hogy Yuuri, Murao és Én egy szobába kerülünk. Kou és Kominato-kun került még egy szobába, és majdnem beköltözött hozzájuk Tanaka-sensei is, de végül külön szobát kért magának.
- Menjünk, pakoljunk le és nézzünk körbe! – Lelkesedett Yuuri, aztán engedélyt is kaptunk minderre. Nem volt más hátra, mint lerakni a holmijainkat és útnak indulni. Fel akartam fedezni a helyet, mielőtt másnap osztályszinten mentünk volna a programokra.