I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 101 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 101 vendég :: 3 Bots
Nincs
A legtöbb felhasználó (117 fő) 2021-02-23, 20:50-kor volt itt.
Mostanában a kelleténél többször vagyok haragos, ha pedig nem vagyok haragos, akkor azért idegeskedem, hogy megtaláljam a közös hangot a többiekkel, ami igencsak nehéz, mert múltkor is sikerült összevesznem Rooneyval, amiért ki mertem állni mellette. Ideges vagyok. A tenyerem is izzad a kesztyűben és nem tudok arra koncentrálni, amit az edzőnk mond, mert a fejemben élő parányi Theo hangja azt skandálja, hogy „verd meg őket”. Talán nem kellene ennyi időt töltenem vele, sőt biztos vagyok benne, hogy igazán rám férne egy csajos nap Emmel, de attól tartok, az a nap nem a mai lesz. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy közlöm Miss Zhanggal, hogy nem vagyok jól, és kicsit ki kell szellőztetnem a fejemet, így előbb lépek a csarnokba a többieknél, így szemtanújává válok annak, hogy ezek a seggfejek megint kikezdik Lukát. Nos, mondanom sem kell, hogy a bennem élő vörös manó így is robbanásra kész volt, most pedig érzem, hogy képes lennék kettétörni az ütőmet, olyan mérges vagyok. Korcsolyában nehezebb közlekedni, de még ez sem gátol meg abban, hogy teljes felszerelésben, az ütőmet a kezemben tartva meginduljak feléjük, miközben végignézem, ahogy Luka telefonját a pályára hajítják. Összepréselem az ajkaimat, megfeszítem az állkapcsomat, és igen erősen csapom a korcsolyáim élét a padlóhoz, hogy felfigyeljenek rám. - Tudtommal, nektek semmi keresnivalótok nincs itt! A pályát mi foglaltuk edzésre, szóval, ha nem akarjátok, hogy szóljak az edzőmnek, amiért itt kellemetlenkedtek, akkor most eltűntök innen! – rivallok rá a fiúkra, miközben az egyik hátának nyomom az ütőmet, hogy nyomatékosítsam bennük: jobban teszik, ha eltűnnek innen. A tekintetem köztük Lukára siklik, ugyanis szeretnék megbizonyosodni afelől, hogy a srácnak még nem esett baja, bár a húgából kiindulva ő is biztosan kikéri majd magának, amiért közbeavatkozok, de ahogy akkor, most sem fog érdekelni. - Kopjatok le, nem mondom még egyszer! – szólítom fel őket a távozásra, de először csak kiröhögnek. Magasba szökik a szemöldököm, amikor az egyikük visszaugat nekem. - Miért félnénk tőled, csajszi? – A kérdése mosolygásra késztet, és még erősebben tolom a hokiütőt a haverja hátába, akinek hirtelen nincs kedve nevetni. - Mert bármelyikőtök fején széttörhetem az ütőmet, vagy felmoshatom a korongfejetekkel a jégpályát, ha nem akadtok le Lukáról! – szűröm ingerülten a fogaim közt. Közel sem vagyok olyan védtelen, mint amilyennek gondolnak. - Vagy emlékeztesselek benneteket arra, hogy múltkor Brodie mennyire örült az öklömmel való találkozásnak? Szeretnétek még kötekedni, vagy ti is kértek ízelítőt? – Ráadásul, azóta sokkal jobban ütök, ugyanis Theo elvitt, hogy levezessem a feszültséget, így még több időt fektetek az edzésbe. Csak ezt sokan nem tudják, mert ha rám néznek, akkor egy törékeny kislányt látnak, elfelejtik, hogy a hokiegyenruha alatt pontosan milyen vehemens természet is lapul.
Ha nem Sophie lenne a legnagyobb gyengepontom ezen az átkozott világon, akkor most egész biztosan nem itt ülnék, a lelátó első sorában, arra várva, hogy a húgom kitipegjen a jégkorcsolyáiban a pályára. Már-már látszólagos ingerültséggel fonom össze karjaimat és dőlök hátra a jéghideg, műanyag háttámlának. A lányok csapata addig valami megbeszélés közepén dugják össze a fejüket, így nagy örömömre csak az üres jégpálya látványa terül szét előttem. Előhúzom a mobilomat inkább és a legutóbbi emailek között kutakodva megpillantom Mr Bodhi legutóbbi üzenetét is. Még nem nyitottam meg. A legutóbbi megbeszélés vagy ő szerinte "tanácsadás" után nem voltam hajlandó folytatni a vele való találkozókat. Olyan régi sebeket tépetett velem fel, melyeket nem csak elfeledni, de megsemmisíteni is akartam. Hit. Csalóka egy szó. Erőt ad az embernek a folytatáshoz, még akkor is, ha ez a hit a végén cserben hagyja őket. Csupán pár perc elteltével a mobilom kirepül a kezemből. Még érzem csuklómon az illető tenyerének csapását, melybe épp elég erőt fektetett, hogy meglepetésszerű támadással megfosszon a telefonomtól. Unottan állok fel, a bagázsra se nézve, hogy aztán a földre csúszott tárgyat visszaszerezhessem. Ám ekkor a korábbi személyünk haverja lép elém és rúgja el a telefont, akárcsak egy korongot. Miért is ilyen csúszósak itt a lelátók? A telefon átsiklik a lábaim között, vissza az előző sráchoz, aki most kezébe véve azt kezdi el görgetni az emailjeim halmazát. - Visszaadnád? - fordulok felé, majd kinyújtva kezemet várom a tulajdonomat. Tudom, hogy nem fogja könnyen adni, de nekem sincs túl sok energiám sem kedvem ahhoz, hogy három az egy ellen felállásban küzdjek valamiért. Bosszantó, hogy a privát életemben turkálnak, s egyetlen dokumentum megnyitásával mi mindent felfedhetnek rólam. Bár azt hiszem a nagyját már tudják. - Nézzenek csak oda! Mr Bodhitól? A Mikulás? Inkább gyogyókon kellene élned, haver. - nevetve hajítja el a mobilt a plexifalon át a jégpályára, ahol a készülék még csúszik is pár hosszadalmas másodpercen át. Igazából semmi sértőt nem tudnak már mondani. Rengetegszer hallottam már, hogy gyerekes vagyok, őrült, pszichopata és társai. Talán igaz, talán nem. Sajnos a két világ közötti határ már kezdett teljesen összemosódni.
Legutóbbi képek
Mostanában a kelleténél többször vagyok haragos, ha pedig nem vagyok haragos, akkor azért idegeskedem, hogy megtaláljam a közös hangot a többiekkel, ami igencsak nehéz, mert múltkor is sikerült összevesznem Rooneyval, amiért ki mertem állni mellette. Ideges vagyok. A tenyerem is izzad a kesztyűben és nem tudok arra koncentrálni, amit az edzőnk mond, mert a fejemben élő parányi Theo hangja azt skandálja, hogy „verd meg őket”. Talán nem kellene ennyi időt töltenem vele, sőt biztos vagyok benne, hogy igazán rám férne egy csajos nap Emmel, de attól tartok, az a nap nem a mai lesz. 
••• 
Ha nem Sophie lenne a legnagyobb gyengepontom ezen az átkozott világon, akkor most egész biztosan nem itt ülnék, a lelátó első sorában, arra várva, hogy a húgom kitipegjen a jégkorcsolyáiban a pályára. 
