Mindig is hajtott előre a kíváncsiság, szinte mondhatjuk azt, hogy a lételemem. Ami elég vicces, hisz pont ez volt az, ami mindig fura, ciki és olykor szerencsés helyzetekbe is sodort.
Eme kíváncsiságnak is köszönhető, hogy ami megragadja egy kicsit is a figyelmemet akkor azon csüngök egy jó darabig. Itt ne értsen senki félre nem emberi kapcsolatokról beszélek, hanem a kultúráról esetleg városokról.
Talán pont ezért is találtam meg azt a hivatást, amit annyira kerestem. Hiszen az-az iskola, ahova én jártam sokrétű volt így siketeket és siket némákat is oktattak. Eleinte csak a kíváncsiság hajtott, megtetszett a jelnyelv, illetve szereztem egy barátot is aki szintén siket lett egy betegség miatt.
Ezzel kezdődött és fogalmazódott meg az akkori kicsiny gondolataimban, hogy nyelvelv oktató és tolmáccsá válok.
Így hát ebből szereztem meg a diplomát is, barátommal azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, megmarat mindez még a döccenők ellenére is. Sokszor mikor már kezdtem leereszteni ő motivált, hogy hajtsak tovább és menjek előre.