A mai nap egy csudajó napnak indult! A hóesés csodálatos fehér leplet borított a városra, minden sarok és utca úgy festett, mintha egy karácsonyi mesevilágba csöppentem volna. Bár a fagynak már kevésbé örültem, ezért is húzom szorosabbra a sálamat, miközben a cserepes növényeimet szorosan magamhoz ölelem. Az üvegházba kellett eljuttatnom őket, mielőtt a hideg véglegesen kárt tenne bennünk. Szegény kis párák... Ez az éghajlat egyáltalán nem nekik való! Már így is láttam, ahogy a leander virágszirmai megfeszülnek a hópihék alatt.
- Hjaj, egy cseppet se féljetek, mindjárt odaérünk... - kicsit aggodalmasan, de pozitívan szólok hozzájuk. Egyik karomban a leander, míg a másikban egy kenderpálma nyúlt az égig. A levegő mondjuk hihetetlen cidri volt, mégis valahogy élénkítő hatással volt rám, ahogy megcsapta az arcomat. Ezt is egy jelnek vettem, hogy ideje iparkodni.
Kicsit toporgok az emberek között, hogy átjuthassak egyik oldalról a másikra. Fogalmam sincs miért van ekkora forgalom itt kora délután, de úgy látszik minden is szabotálni akar! Ahj, szedd össze magad Iris! Nem lehetsz most morcos! Komoly feladatod van, amit véghez kell hajtanod!
Össze is szedem a gondolataimat, mielőtt olyannyira elkalandoznak, hogy új növényeken kezdek el gondolkozni. Mert ki ne akarna beültetni valami újat a délkeleti sarokba az üvegházban? Vagy esetleg megpróbálhatnék egy új fajta virágot, amit nem rég láttam egy magazinban? Iris, fókuszálj!
Ahogy így andalgok a járdán, apró lépésekkel haladva, hogy ne csússzak el a jeges felületeken, váratlanul nekiütközök valakinek. Az ütközés hatására majdnem elejtem a cserepes növényeke, de szerencsére sikerül megőriznem az egyensúlyomat a csúszós felületen.
- Ó, ne haragudj! - szabadkozok rögtön és gyorsan fel is sandítok áldozatomra a sálam mögül, ami időközben az orromig húzódott a nagy incidens után. Csak ekkor pillantom meg az illetőt, s ha nem lenne némi önuralmam, akkor már dobnám is hátra a növényeket, hogy a nyakában kössek ki.
- Sophia! - kiáltom el magam örömködve a lány személyiségének felismerése után. - Jesszus! Évek teltek el! Mit keresel ezen a mesés helyen? - kíváncsian pislogok rá, mialatt mosolyom a fülemig húzódik. Iszonyatosan hiányzott, s nem telt el úgy nap, hogy ne elevenítettem volna fel a közös emlékeinket. Úgy megölelném most!