Néha van olyan munka, amit nem bánok, amihez nem kell köldökig kivágott ruhát vennem, vagy attól rettegnem, hogy rajtakapnak. Még ha a táskámban lapuló boríték átvétele nem is épp a legkellemesebb helyen történt, jártam én már rosszabb helyen is, mint egy egyszerű sikátorban. Ma nem tolvaj vagyok, informátor vagy kéjnő, csak egy egyszerű futár. És legkevésbé sem szeretném tudni, hogy mi van a borítékban. Ha pénz lenne, azt kitapintottam volna, gyakorlottak már az ujjaim.
Lehet, hogy illegális dokumentumok, lehet, hogy csak egy egyszerű üzenet, addig nem érdekel, mi az, ami engem nem kever bajba és ami után csökken az adósságom. Belépek az Argentumba és  rögtön Silver irodája felé veszem a lépteimet. Csak a szemöldökeimet emelem meg, ha a csapossal találkozik a tekintetünk. Tudja, ki vagyok, még ha nagyon mély beszélgetésekbe nem is bonyolódtunk eddig. Nem nehéz, hiszen általában kerülöm az emberek társaságát. Viszont elég gyakran látom ahhoz, hogy tisztában legyek vele, hogy ő is Silver kezére játszik. Hogy őt is hasonló anyagi, vagy érzelmi zsarolással tartja a markában, azt nem tudom, de kétlem, hogy bárki jókedvéből választaná ezt az életet.
Az irodához vezető folyosón a szemem sarkából mozgást érzékelek, így arra fordulok. Mivel lendületben vagyok, nem állok meg, de egyelőre nem tudom, hova tenni a látottakat. Ott régen egy tükör volt, most meg mintha egy képernyő lett volna, amin mese megy. De akit láttam, szörnyen ismerős volt. Viszont nincs annyi időm, hogy eltűnődjek ezen a furcsa pillanaton, mert máris az ajtónál vagyok és nem törődve a kiszűrődő hangokra, beengedem magam.
Na jó, az, hogy beengedem magam gyenge kifejezés arra, hogy gyakorlatilag rájuk töröm az ajtót. Vagyis csak Silverre, aki a telefont a füléhez szorítva hirtelen elhallgat és rámmered.
- Várj egy pillanatot, mindjárt visszahívlak, valaki közbejött.- nyomja le a telefont. Én közben már kihalásztam a táskámból a borítékot, ami most kisebb puffanással az asztalon landol. - Margaret.
Senki nem hív így, a hideg futkos a hátamon az élvezettől a hangjában. Mintha a rendes nevemnek ismeretétől egy olyan darabot is birtokolna belőlem, amit mások nem.
- Munka elvégezve, rózsacsokrot és a bonbont az ajtóm előtt lehet hagyni.- fordulnék máris, hogy azelőtt lelépjek, mielőtt ennél több kommunikációba kelljen bonyolódnunk, de megköszörüli a torkát, és kihúzza a fiókját, amiből egy másik borítékot vesz elő.
- Holnap este ebben a borítékban szereplő címre menj, van benne kulcs is, de várni fognak. Egyszerű a feladat: szerezd meg az emberünk telefonjának feloldókódját. - bólintok, és indulnék is, de ekkor még hozzáteszi: - Kivágott felsőben menj. - állkapcsomat szilárdan tartva bólintok és távozom.
Az utánam záruló ajtónak dőlök és próbálok nem láthatóan remegni. Nem csak megalázottság, de düh és csalódottság is keveredik bennem. Lőttek a gondtalan édes estének, amit néha egy-egy munka letudása után kapok jutalmul.
Mögöttem újra zajok szűrődnek és nem tudok ellenállni neki, hogy hallgatózzak egy kicsit. Neveket hallok, olyanokat, akikről már hallottam és olyasmit, amibe valószínűleg jó lenne nem beleütnöm az orrom, de mégis... és megint megpillantom azt a tükröt, de most már felismerem, hogy nem képernyő, hanem a tükör és az alak benne... én vagyok. Káprázik a szemem, nekem innom kell.
- Valami prémium minőségűből kérek, lehetőleg erőset. Főnök azt mondta, hogy mehet a ház számlájára.- huppanok az egyik bárszékbe, magam elé húzva egy kis tál mogyorót. Még ha nem is mondott ilyet, gyakorlatilag a mai meló fizetés nélkül maradt, úgyhogy most az egyszer én játszom a behajtót. A hely amúgy is pang, mindjárt záróra, ilyenkor már nem fog senki idekotnyeleskedni, pofátlanul flörtölni és a többszöri elutasítás után is úgy gondolni, hogy a személyes tulajdona vagyok.- Na mi a helyzet a De Villiers lánnyal? - ütöm bele orromat látszólag hanyagul a fent hallottakba, miközben nagyon is érdekel, hogy a lánynak ne essen semmi baja. Gyakran látom a House of DeVilben, bár nem ismerem, nem az errefelé jártas arcok között szeretném biztonságban tudni. És ez a téma legalább elvonja a figyelmemet arról a tükörről, aminek a gondolatátóé egyelőre fejfájást kapok.