I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-07-04, 22:31
Lucien & Qadir
- Hogy őszinte legyek, nem volt túl bonyolult… - mosolyodok el. Minél bonyolultabb valami, annál többféle hibalehetőség létezik. Ha nem pocsék alapanyaggal dolgoznak, ezt szinte lehetetlenség. El lehet, de mégis csak egyszerűbb az elkészítése, mint egy tradicionális japán teának… - Mondja, Mr. Valéry, Ön szerint viheti szerény városunkban az ember bármire is, ha nincs benne elég ambíció? - nyilván van arra is példa, meg lehet élni, de talán elég beszédes az, hogy nem valami utcazenészként tengetem a napjaimat. Pedig az is ugyanúgy a „szórakoztatóipar” része, ha úgy nézzük. - A gonosz, mint jelző, csak irigyek élénk fantáziájának szüleménye. A „gonoszok” magukra szinte sosem gondolnak így, hisz nem mindenkit azok a célok vezérelnek, amiket ő maga jónak hisz? - fordítom meg a dolgot, mert igen, valóban igaza van… mindkettőnknek megvan a maga hírneve a városban, még ha nem is a legjobb, vagy épp félik a nevünket. De a mi hibánk az, ha vittük valamire? Nincs abban semmi rossz, ha egyesek kiemelkednek a tömegből. - Ha nem sértem meg – valóban érdekes pályaválasztás a kritikus szakma. - lehet, hogy egy nagyobb városban fényes karriert tudhatna magának, esetleg világhírre tenne szert, de elnézve lakhelyünket, nem csodálom, ha több lábbal próbál megállni a földön. Én is azt teszem már jó ideje annak ellenére, hogy a cirkusz szerencsémre elég jól fut még mindig, nincs okunk panaszra. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy talán ő is a cirkuszhoz akar szegődni másodállás kapcsán? Esetleg rá akar venni minket, hogy vágjunk bele a vendéglátóiparba is? Szerencsére azonban úgy tűnik szó sincs ilyesmiről, helyette egy sokkal izgalmasabb téma merül fel, amilyenhez rég volt már szerencsém. Egy olyan fogás, amiből még egy igazán szép nagy hal is lehet, a sok apró kis kopoltyús után. - Értékelem a figyelmességét. - elvégre szép dolog nyugodtan teázgatva merengeni kis városunk lehetőségein, de legyünk őszinték, valószínűleg ettől mindkettőnknek bőven akadna fontosabb tennivalója is, így hát kíváncsian hallgatom, miközben felvázolja a tervét. Elveszem a felém csúsztatott füzetet, majd alig láthatóan bólintok. - Természetesen. Sosem lehet az ember elég óvatos. - lapozok bele a füzetbe, először csak nagyjából végigpörgetve a lapokat, majd másodszorra már sokkal alaposabban szemrevételezve, bele-beleolvasva a leírásokba, lap széli jegyzetekbe, térkép feliratokba, listákba. Néhány percig szótlanul olvasgatom, de az már most nyilvánvaló számomra, hogy jóval alaposabb és időigényesebb tanulmányozást igényel ez az egész füzet, mint amire esélyesen itt és most sort tudunk ejteni. - Hm, látok benne fantáziát, úgyhogy beszélhetünk még róla. Ahogy felvetette, akár nyugodtabb körülmények között. - mint egy egy rakás pletykás alkalmazott, kíváncsi vendég, és silány minőségű italok mellett. - Ami megvalósítást illeti, mennyire elszánt a kezdéssel kapcsolatban? Vagy inkább úgy kérdezem, mennyi időn belül szeretné beindítani ezt a kis… mellékes másodállását? - kérdezek rá, elvégre nem mindegy, hogy éveket akar még a tökéletesítéssel tölteni, vagy ha rajta múlik, már egy-két hónapon belül megnyitná a kapukat.
Azt hiszem, a beszámolók nem hazudtak, Qadir Sarraf pont olyan kisugárzással rendelkezik mint amilyennek mindenki beállítja. Persze a sors fintora is lehetne hogy a városrész két leghírhedtebb alakja együtt teázik, jól is szórakozok a felénk meredő riadt pillantásokon. - Sajnos nem. Lucien Valéry. Nekem az öröm hogy megtisztelt a találkozóval. - mosolyodtam el miközben kezet fogtunk. Borsmenta teát rendelt, amin egyből jót derültem. - Látom már kitapasztalta a legtűrhetőbb választást ha a teákról van szó… - jegyeztem meg, ezután kezeimet összekulcsolt ujjakkal az asztalra támaszottam. - Ahogy nekem is megvan a magam híre a város ezen részén, úgy a nagy Qadir is kiérdemelt magának némi presztízst. Főleg ez érdekelne. A történelmet ugyan a győztesek írják, de mindig a jajveszékelők a hangosabbak amíg a történelmet megírják, és sokszor olyan emberek vannak gonosznak titulálva, akik valójában ambíciózusak, törtetők, és hajlandóak bizonyos áldozatokat hozni… Ön ilyen embernek tartja magát, Mr. Sarraf? Ambíciózusnak? Sajnos nem mondhatom, engem kissé tévútra vitt a pályaválasztásom, ha tudtam volna hogy ennyi pocsék étterem és kávézó van itt, nem megyek ételkritikusnak. Lassan nincs mit kritizálnom, és félő hogy nem jut majd betevőre. Kénytelen voltam ötletelni, másodálláson gondolkozni… - kinéztem az ablakon. Odakint az eső elkezdett csöpögni, aminek annyira nem örültem, de hát mit tudunk tenni, az időjárás pont egy olyan dolog amit sajna senki sem tud befolyásolni. - Nem szokásom kertelni, így a lényegre térek. Úgy hallottam, szeret jól jövedelmező kölcsönöket, szívességeket nyújtani másoknak. Én pedig szeretnék szívességet kérni, és úgy hiszem sikerülne közös nevezőre jutnunk ebben. Lévén nem vagyok kifejezetten szegény, ez inkább csak egyfajta hobbi lenne számomra, ami talán egy kis pénzt is hoz a konyhára, eléggé rugalmas vagyok a bevétel megosztása tekintetében. - mosolyodtam el ismét. A füzetet, ami eddig a kezem alatt feküdt, áttoltam az ő oldalára. - Csak halkan. Kicsi a hely forgalma, és a pincérnő sincs itt agyilag, de tudom hogy az ilyen helyeken a falnak is füle van. - jegyeztem meg szúrós tekintettel. A füzetben leírtam egy listát a helyi kiadó boltokról amelyeknél tudnék eszközölni némi módosítást, amivel a Bayou tökéletesen el lenne rejtve a kíváncsi szemek elől. Lehetőleg olyan épületek amiket pince nélkül hirdetnek, de a városi épület-nyilvántartóban látszik hogy ezek egykor pincékkel, alagsorokkal épültek, vagy épp összeérnek lezárt, elhagyatott házakkal. Szerepel benne egy skicc a terveimről, tematika-ötletek, megvásárolandó dolgok, egy hozzávetőleges árkalkuláció, és persze egy személyzetlista. Ezek komolyabb személyre szabást kívánnak ha megvan a konkrét épület, de addig is, jól vázolt terv. - Ha érdekli, megbeszélhetünk egy találkozót valamelyikünknél, privátabb helyszínen. Öröm lenne önnel üzletelni. - ujjaim ismét összefontam, mutatóujjammal izgatottan doboltam. Ha belemegy, jelentősen könnyebb lesz a dolgom. Nem tudom felfogni, miért vagyok ennyire izgatott ettől. Mintha mindig is ezt kellett volna csinálnom, ha erre lennék hivatott. Enyhe epifánikus pillanat volt részemről mikor szó szerint csak úgy eszembe jutott. Qadirral vagy nélküle, de meg fogom csinálni.
■ zene ■ kredit A néger és az arab bemegy a kávézóba...
Vendég
Vendég
2021-05-02, 11:21
Lucien & Qadir
Nem volt elég, hogy teljesen lefoglaltak hogy tökéletesítsük az új előadást, a próbák, és az, hogy némi értelmet verjek az embereimbe – tudom, lehetetlen küldetés, nem is értem, miért töröm magam annyit, a tükörképem sem hagyott nyugodni. Sokat egyelőre nem foglalkoztam vele, van több, meg jobb dolgom is, mint önmagamban gyönyörködni naphosszat, de valahol mégis csak bosszantó volt, hogy akárhányszor tükörbe néztem, egy rajzolt mesefigura nézett vissza rám. Nem mondom, hogy nem hasonlított, de nem lennék meglepve, ha csak valamelyik beosztottam lenne vicces kedvébe, hogy ilyen karikatúrákkal szórakoztat. Biztos, hogy valamelyik új társulattag lesz a hunyó, mert a régiek már ismerik a humorérzékem, és egyik sem úgy néz ki, mint ha annyira megunta volna az életét. Ha nem muszáj, nagy ívben kerülik az irodámat is, inkább, minthogy kirúgjam őket, vagy magukra haragítsanak. Esetleg még Dzsini lehet a hunyó… belőle kinézem, hogy alapjáraton ilyen bolond, még csak tennie se kell érte. Ha a mindenféle tükrök értelmetlen nézegetésére nem is szívesen fecséreltem az időmet, a levélbeli meghívás annál inkább felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt, mert manapság szinte már csak számlát talál az ember a postaládájában, szóval már csak a stílus is megfogott, másrészt pedig abból kiindulva, hogy hol volt a találkozó, volt egy sejtésem, hogy nem csak barátkozni szeretne Mr. Valéry. Azt mondjuk elképzelni sem tudtam, hogy egy rettegett ételkritikus mit akarhat egy rettegett cirkuszigazgatótól, de remélem, nem azért rángatott ide, hogy a pattogatott kukorica minőségét tárgyaljuk, hanem valami értelmesebb okból kifolyólag. Mondjuk… a popcorn kapcsán elég lett volna egy újságcikket írnia. A magam részéről nem érkeztem sem előbb, sem pedig később, pontosan akkor léptem be az ajtón, amikorra a találkozó szólt. A kávézóba belépve nyugodt tekintettel pásztáztam végig a terepet, majd miután észre vettem az egyik sarokban lévő asztalnál, szó nélkül el is indultam felé. - Emlékeim szerint még nem volt alkalmunk élőben találkozni. Qadir Sarraf. Örvendek. - nyújtottam kezem egy gyors bemutatkozásra, mielőtt helyet foglaltam volna, ha viszont túlestünk a formaságokon, akkor intettem is a pultnál ténfergő pultos lánynak, hogy mozduljon… Feltételezem, nem azért fizeti a főnöke, hogy ábrándos tekintettel bámuljon ki az ablakon naphosszat. - Nos, Mr. Valéry, minek köszönhetem a megkeresését? - fordulok az említett felé, miután kikértem a magam borsmenta teáját. Az még egész iható szintet szokott megütni a város legtöbb kávézójában...
Valóban sok újdonság járt a fejemben. Megkavartak a tükrök, annyi biztos. Valahol úgy éreztem, az eddigi, az előző életemnek vége. Egyszerűen… Nem hagyott nyugodni a gondolat. És azt hiszem tudok is valakit aki segíthet elindulni. Qadir Saraf, az Open Sesame fejese. Persze csak a felszínen, ugyanis úgy hallottam, szeret másoknak szívességeket tenni. Ő az az ember, akit fel kell keresned ha oltári nagy szarban vagy… Legalábbis így tartják. Nos, ugyan nem vagyok szarban, de a segítség kapóra jöhet. Egy levelet írtam neki, amiben találkára hívtam egy alacsony forgalmú kávéházba. A megadott időpont előtt húsz perccel érkeztem. Jót mosolyogtam a halálra várt arcokon mikor beléptem, de egyelőre csak kértem egy teát, leültem egy asztalhoz, és vártam. A noteszembe egyre több infót jegyzeteltem ki a telefonomból, közben az ital is kiért, amit egy biccentéssel nyugtáztam. A minősége most nem érdekelt, nem dolgoztam, csak egy forró lötty kellett, hogy felkeltsen. Nem tudom, mennyire vad az ötletem a városnak ezen a területén, bár tagadhatatlan, akad itt egy-két rosszarcú figura. A Bayou lenne ennek a területnek az első kaszinója. Persze illegális, nem tervezem kivárni a jogi hercehurcákat, engedélyezést, biztonsági előírásokat... . A helyszín szerintem könnyen meglesz, rengeteg vendéglátóhelyiség ment csődbe, csupán az egyik eladó épületet kell megvennem, kicsit átépítenem, létrehozni benne egy fedőüzletet, és voilá. A komplikáltabb részéhez lenne szükségem Jafar hozzájárulására. Előbb azonban ki kell derítenem, a pletykák csak rosszindulatú pletykák-e, vagy van valóságalapjuk. Ha nincs, kicsit további szervezést fog igényelni a dolog, de ezt már nem hagyom annyiban. Belekortyoltam a teába, és próbáltam visszatartani a fintort. Valami olcsó citromos tea lehet, ráadásul túl kevés ideig ázott, jórészt vízízű… Eh, nem ezért vagyok most itt. Újra ránéztem a füzetemre, és elmosolyodtam. Ha ez bejönne… Nos, maradjunk annyiban, rég piszkálta bármi ennyire a fantáziám mint ez. Nem tudom mi üthetett belém, de az eddigi életemnél nagyobb rizikót akartam. Egy helyet, ahol én vagyok a góré, egy helyet, ahol emberek élhetik meg életük csúcspillanatait, vagy legmélyebb pontjait… És ha a legmélyebb pontokon lesznek, én ott leszek, hogy segítő kezet nyújtsak nekik - méltányos áron. Ez annyira nem én voltam, és mégis… Úgy éreztem, sokkal inkább én vagyok, mint bármikor eddig.
■ zene ■ kredit Kezdésnek rövid, de beindul majd! x)