I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 3 Bots
Nincs
A legtöbb felhasználó (117 fő) 2021-02-23, 20:50-kor volt itt.
Szívem a torkomban dobog, a gyomromba pillangók költöznek, és egyszerűen csak szuper izgatott vagyok mindig, főleg ilyenkor mikor már itt vagyok. Furcsa ez a kapcsolat kettőnk között, nem is tudom minek kellene neveznem… ezért inkább nem is nevezem sehogy. Csak találkozunk és kész, elég ennyi ahhoz, hogy bearanyozza a napjaimat. Míg várok befejezek egy tegnap elkezdett skiccet. Nem is tudtam, hogy tudok rajzolni, míg nem lett igényem arra, hogy megörökítsem a Leoval eltöltött pillanatokat. Az első rajzocskák elég bénák lettek, de tekintve hogy szinte minden alkalommal firkálgattam, így egyre jobb és jobb lettem. Ez például már kifejezetten hasonlít rá. Így legalább van róla valamiféle tényleges emlékem, és nem csak a fejemben él tovább. Félő, hogyha valami miatt nem tudnánk többet találkozni elfelejteném. Nem is azt érzem, vagy éppen hallom meg hogy kopog. Inkább a jelenlétét, mintha érezném a falon túl is, hogy ott áll. Mint mikor az ember megérzi, hogy figyelik, a tarkója bizsergéséből. Először csak a fejem fordítom hátra a vállam felett, majd hirtelen fordulok meg, mikor a szemem sarkából meglátom az ismerős alakot. Ajkaimra széles és boldog mosoly költözik, le sem tudnám vakarni, ha akarnám sem. De hát nem is akarom, hadd lássa csak, hogy mennyire boldoggá tesz már a puszta látványával is. Elfelejtem, hogy sajog az arcom, hogy alig aludtam, a lényeg hogy itt van! Aztán persze érkeznek a kérdések, és kénytelen vagyok mégis visszatérni ehhez a kellemetlen incidenshez. Megfordítom a füzetet, így a rajz alulra kerül és egy üres oldal felülre. Alsó ajkamba harapva kezdek körmölni, majd az üveghez nyomom a füzetet.
Csak karcolások. Egy vendég nem értett a szép szóból, valakinek ki kellett tenni. De tényleg semmiség.
Olyan bizakodóan mosolygok mellé, hogy akkor is lehiggye, ha valójában úgy gondolja, hogy hazudok. De tényleg, nem hinném, hogy komoly bajom lesz tőle. Csaj egy-két monokli és horzsolás, katona dolog. Mindenesetre nagyon jól esik, hogy így aggódik értem. Én is alaposabban végig mérem, minden
Te pedig… az avarban hemperegtél? Levél van a hajadban.
Kuncogva mutatom felé. Olyan kis aranyos így, mint egy süni, vagy nem is tudom. Kicsit kócos, kicsit erdős és elképesztően cuki. Csak éppen nem szúrós, sokkal inkább kedves, puha és barátságos. Legalábbis úgy képzelem, hogy a bőre és a hangja is olyan, mint a forrócsoki. Meleg és lágy és biztató. Visszafordítom a füzetem, és néhány szót firkantok mellé, mielőtt megfordítanám úgy, hogy ő is láthassa. Ez az első kis rajzocska, amit megmutatok neki, már ha nem számítjuk azokat a macikat, amiket az üvegre szoktam alkotni. Néhánynak még mindig látszik a nyoma, ahogy zavartan a cipőm orrát kezdem bámulni, míg időt adok neki, hogy kielemezhesse saját magát.
Izgatottan várom a munkaidőm végét. Nagyon szeretem a munkámat, a vendégeket, a főnököm és a kollégáim, de mióta ráleltem a falra és a túloldalán Damienre, azóta ő a legfontosabb nekem. Minden találkozásunk után már izgatottan várom a következőt. Alapból egy vidám, boldog embernek tartom magam, de ha vele vagyok ez megsokszorozódik. Kicsit türelmetlenül nézem, hogy az utolsó vendég is befejezze a evést. Szerintem ő is érzi és igyekszik gyorsabban enni. Már mindent elmostam, kitakarítottam az egész vendéglőt, tényleg nincs már sok hátra. Amint befejezi már vedlek is át a saját ruhámba. Nem öltöztem ki, igazából a szokásos fehér póló és farmer kombinációban sietek Damie felé. Menet közben még egy utolsó pillantás a táskába. Spirálfüzet, filctoll és minden egyéb eszköz megvan, ami a kommunikációhoz kell. Sajnos nem halljuk egymás hangját, mert a falon nem jön át. Sokszor elképzeltem már, hogy milyen hangja lehet. Biztos mély, dörmögős lehet. Tuti, hogy imádnám. Már csukott szemmel is odatalálnék a találkozóhelyünkre, pedig az erdőben található. Egy kisebb dombon állva már meg is látom Őt. A fiút, aki elrabolta a szívem. De vajon ő is így érez vagy csak barátként tekint rám? Nem tudom és nem is vagyok elég bátor ahhoz, hogy megkérdezzem. Még nem megyek oda rögtön, kell pár perc, hogy összeszedjem magam. Úgy is háttal van a falnak, szóval még nem lát. Mi van ha nem is tetszek neki? Most is hogy nézek ki? Lehetnél egy kicsit igényesebb Leo! A hajad is milyen? Olyan borzos, mintha valami szénakazal lenne. De nem tehetek róla. Mióta azt a hülye hóembert látom minden tükörbe, nagyon félek és kénytelen voltam az összes tükröt elajándékozni a lakóházban a szomszédoknak. Mary néni eléggé furán nézett rám mikor remegve beállítottam hozzá egy óriási tükörrel, de le merném, hogy ennek köszönhetően javultak a sminkelési képességei. Pár laza kézmozdulattal próbálom helyrehozni a frizurámat. Várjunk csak! Most jöttem munkából, biztosan leizzadtam. Egy gyors hónalj szaglás és még a tenyerembe is belelehelek, hogy a számat ellenőrizzem, de ekkor le is esik valami. - Te ostoba, úgy se érzi a szagod! - mondom magamnak, mikzöben a homlokom csapkodom. Chill van Leo! Csak add magad, ha szeret, akkor azért fog szeretni, aki vagy. Összeszedem minden erőm és egy nagy levegővétellel el is indulok. Vagyis indulnék, mert rögtön az első lépésnél kibicsaklik és elesek. Még ezzel se lenne olya nagy gond, ha ez nem egy dombon történne, mert így időm sincs felállni, mert legurulok. Az a szerencsém, hogy nem volt olyan nagy, hamar a végére értem. Mikor végre ismét talpra tudok állni megrázom a fejem és elkezdem leseperni magamról a leveleket. Olyan béna vagy Leo! Veszélyes vagyok saját magamra. De végre közel vagyok a falhoz. Ahhoz a falhoz, amelynek a másik oldalán ott ül az, akiért odáig vagyok. Közelebb hajolok hozzá. Olyan jó lenne most megérinteni, érezni a bőrét, érezni Őt. Megkopogtatom a falat, hátha megérzi vagy legalább meghallja, hogy itt vagyok. Amint megfordul nagyon meglepődök, mert rögtön észre veszem, hogy tele van sérülésekkel. Az arcomon biztosan lehet látni az aggódást, de elő is kapom a füzetem és amint teleírtam, kitépem a lapot és felmutatom neki.
Mi történt veled? Jól vagy? Ki bántott? Nem fáj ugye?
Nagyon aggódok érte és most meg tudnám ölni azt, aki bántotta. Jó ölni nem tudnék, de az biztos, hogy megcsapnám.
Azt reméltem, hogy reggelre kialszom az éjszakát. Hogy nem látszik meg, hogy csúnyán össze kellett verekednem azzal az idiótával, aki a szépszóból nem értett. Nem mondom, hogy ez a hely egy lánykollégium, de azért vannak szabályaink, amiket illene betartani. És aki erre nem képes, azt sajnos kénytelenek vagyunk kihajítani. Na most erre van ám saját emberünk, csakhogy ő épp a problémás eset másik felével volt elfoglalva, így én, mint az erős férfi siettem közbeavatkozni, és kaptam néhány csúnya monoklit. A bal szemem körül tök lila, az államon és az arccsontomon is egy-egy nem túl szép horzsolás ékeskedik. Az éjszakai élet már csak ilyen. Napok óta nem borotválkoztam a borosta már idegesít, de így nem is fogok. A tükörből egy megfáradt, félig agyonvert Dam néz rám, de legalább a mosolyom a régi. Az a leolvaszthatatlan, örök mosoly amiből nem engedek. Engem szerintem igazából az örökös jókedvemért és derűlátásomért tartanak, nem másért. A zuhany alá azért beállok, ne legyen már állott pia, izzadtság és vér szagom. A mai nap egy új lap, nem kell hogy a tegnapra emlékeztessen. Egy szál törülközőben mászok ki a konyhába, hogy elfogyasszam a reggelim, a másnak talán inkább egy kései ebédnek felel meg. Csomagolok magamnak kaját, elvégre valamit ott is enni kéne majd, aztán becsattogok a szobámba, hogy felöltözzek. A szokásos farmer-póló-lazapulcsi kombinációnál döntök, odabent majd felveszem az egyenruhát. Táskámba gyömöszölöm a későbbi ebédemet, majd a Leonak fenntartott füzetet, tollat és filctollat is. Mióta ismerem a fiút a fal túloldaláról enélkül gyakorlatilag sosem lépek utcára. Minden alkalommal olyan izgatott vagyok, mintha most találkoznánk elszőr. Korábban érkezem, mint ő. Erre nincs bevett szokásunk, mikor hogy sikerül megérkezni, ma én vagyok az első. Hátamat a falnak vetve csücsülök le, ha az órám nem csal, még van tíz percem Leo érkezésééig. Addig is énekléssel töltöm az időmet, hiszen máskor nem nagyon adódik alkalmam, legfeljebb a zuhany alatt. Talán ha egyszer kiszakadhatnék végre ebből a porfészekből lenne rá esélyem, hogy ezzel foglalkozzak, de így marad a meló a pult mögött.
Legutóbbi képek
