Annyira aranyos mikor mosolyog. Jó érzés őt boldognak látni. Ő is sokat mosolyog, mint én. Ebben hasonlítunk és ez jó, mert én mindig is olyan párt képzeltem el magam mellé, aki ugyan olyan boldog és vidám, mint én. Ő ilyen. Kedves tőle, hogy próbál bíztatni, hogy én is értek valamihez.


Én lennék a világon a legboldogabb, ha már tényleg főzhetnék és süthetnék rá. Minden ház körüli munkát szívesen elvállalnék. Jó dolga lenne nálam, körül ugrálnám, ha végre ott lenne nekem. Úgy teszek, mintha nem lenne köztünk egy áthatolhatatlan fal, de nem akarom elhinni, hogy nincs megoldás. Valamiért úgy érzem, hogy ez majd meg fog oldódni idővel.


Annyira zavarba jöttem ettől, hogy nem tudok többet írni a papírra. Tényleg nagyon aranyos, hogy ilyet ír nekem. Így biztosan könnyebb lenne elmenni egy orvoshoz, de ha elkísérne és közbe fogná a kezem, az még többet jelentene nekem.


Próbálom kicsit terelni a témának, mert ha jobban bele megyünk félek, hogy bolondnak fog tartani. Ténylrg kíváncsi vagyok a testvérére és örülnék, ha majd ő is elfogadna engem, minket. Tudom, hogy ez még messze van, de szeretek eljátszani a gondolattal. Én biztos bemutatnám a családomnak, sőt a barátaimnak már állandóan róla áradozok.
A következő üzenetem írása közben jelez a telefonom, hogy lassan indulnom kéne, pedig még úgy maradnék vele. Ha nem zavarna meg mindig valami, akkor egész nap vele lennék.

Miközben felmutatom a papírt, szomorú arcot vágok, mert mindig nehéz a búcsú. Még figyelem őt egy picit és közben elrakom a cuccaimat. Az utolsó papírra már csak annyit írok, hogy:

Flörtölünk. Legalábbis azt hiszem és remélem, hogy ő is annak veszi. Igzából még sosem flörtöltem, nem tudom, hogy hogyan kell vagy azt, hogy pontosan mit is lehet annak venni. Én ezt már annak érzem és szeretném is ha az lenne, mert úgy érzem, hogy számomra ő több, mint egy egyszerű barát.
Bármire... ezt a szót olvasva még vörösebb lettem, ha egyáltalán még lehetek. Rögtön eszembe jutott pár dolog, amire megtaníthatna. Mondjuk egyiknek sincs köze az italokhoz, de talán izgalmasabbak. Állj le Leo! Hesegesd el a perverz gondolatokat! Még messze vagyunk az olyan dolgokatól, nagyon nagyon messze. Mondjuk nem is baj, mert nem tudom mit és hogyan kell csinálni. Na, most már tényleg állj le Leo, majd este alvás előtt agyalsz ilyeneken, de most ez nem jó ötlet.

Már nagyon kíváncsi vagyok arra a helyre. Itt is van egy pár olyan hely, de azokat nem annyira szeretem. Meg persze ezekben te nem vagy ott. Örülnék neki, ha megtanítanál pár dologra. Mondanám, hogy én is megtanítalak valamire, de nem nagyon értek semmihez. Kivéve a bukfenc. Abban nagyon jó vagyok.

Nem nagyon van hobbim mostanában. A munkából és a délutáni találkozásokból állnak a napjaim. Szerencsére elég sok barátot sikerült szereznem és ők lefoglalják minden szabadidőm. Meg persze a munkám is sok időt elvesz, hisz én viszem a hátamon az egész vendéglőt.
Rossz ötlet volt megemlíteni neki a medvét. Most azt hiszi, hogy bajom van. Nem akarom, hogy bolondnak tartson. Remélem, hogy tényleg azt hiszi, hogy az esés miatt látok rémeket és nem azért, mert kattos vagyok. Nem vagyok kattos, ugye?

De én annyira nem szeretem az orvosokat. Félek tőlük. Van aki a bohócoktól fél, én az orvosoktól. Hozz a nagy tűt meg minden, hát én meg is halok.

Nem is tudom, hogy mikor jártam utóljára orvosnál emiatt. Nem szeretem őket. Csak akkor lát orvost az ember, ha valami baja van, így engem olyan rossz érzéssel tölt el, ha a kórházra gondolok. Egyre jobban megyek bele olyan témába, amibe nem kéne, mert tényleg bolondnak fog tartani. Vele nem történnek furcsa dolgok, szóval nem mondhatom el neki, hogy én egy hóembert látok a tükörben.

Igazából én sem annyira tudom. Olyan furcsa érzésem van mostanában. Olyan, mintha emlékeznék is meg nem is a gyerekkoromra. Tudom, hogy voltam gyerek, hisz mindneki volt, de már nem emlékszem a kicsi Leora. Főleg a szüleimre nem emlékszem. Nem tudom, hogy kik voltak ők, de azt se, hogy ki nevelt fel. Mintha mindig is ott laktam volna egyedül az albérletembe. De az nem lehet, nem? Mindenkinek vannak szülei. Még Jézusnak is volt legalább egy anyja.

Ezzel az üzenetemmel nem hiszem, hogy javítottam a helyzeten, sőt most már szerintem inkább pszichológushoz fog küldeni.

De nem akarlak ezzel terhelni. Tudom, hogy neked sincs minden rendben otthon.

Mi. Egy szó, két betű, de még is sokat jelent nekem. Nem azt írta, hogy én meg ő, hanem azt hogy mi. Mint akik már össze tartoznak. Mikor elolvasom ezt a szót, hatalmas mosolyora húzódik a szám és eljátszadozok a gondolattal, hogy mi lesz, ha végre "mi" leszünk. Valahogy átszökne a falon és rögtön a nyakába ugranék. Nem bírnám ki, hogy ne zúdítsam rá minden szeretetem rögtön. Akkor talán már képes lennék neki elmondani, amit már olyan régóta érzek iránta. Onnan már nincs visszaút, ha ő is így érez. Beköltözne hozzám a kis aranyos lakásomba, ahol minden este összebújnánk és azzal nyaggatnám, hogy mikor házasodunk már össze. Aztán megkéri a kezem, én igent mondok, nyilván egy kis feszültségkeltő habozás után. Hawaiin lesz az esküvő. Valami tengerparti helyen, de lecserélném rózsaszín homokra az egész partot. FLAMINGÓK. Kellenek flamingók mindenhova. Egy kis aranyos benszülött gyerek hozná a gyűrűket, mi meg egy szál fűszoknyában állnánk az ujjongó tömeg előtt. Biztosan jól állna Damiennek a fűszoknya. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan táncolna benne. Ne most Leo, majd este képzelegsz, de most nem szabad.
Igyekszek én is bókolni neki, de egy elég gagyi bókot vetek a papírra. Sikerül zavarba hoznom vele, de hamar tovább lépünk, mielőtt kínossá válna a helyzet.
Csodálva nézem a videót, amin azokat a mutatványokat csinálja. Tényleg szeretném élőben is látni, ahogy azt csinálja, amit szeret.




Már látom magam előtt, ahogy a pult mögött állunk. Én nagyon ügyetlenül próbálom dobálgatni a poharakat, de Damien szorosan mögöttem áll, lassan végigsimít a karomon, majd a végén ráfog és úgy próbálja megmutatni a helyes mozdulatokat.
Nem sokáig tudok ábrándozni Damienről, mert hirtelen megpillantok egy medvét. Fogalmam sincs, hogy hogy kerül ide, de nagyon megijedek. Eléggé ijedős típus vagyok és egy medve nem játék. Damie aggódva néz rám, amit meg is értek, mert már én sem látom sehol a medvét. Tudom, hogy volt ott valami, de ha tovább erősködök, akkor bolondnak fog tartani.





A fejem hátulját simogatom dudort keresve, de tudom, hogy nem az esés miatt volt. Nem ez az első ilyen eset. Lehet összefügg a hóemberrel, akit a tükörben látok mindig.

Együtt nevetünk Damievel. A sráccal, aki elrabolta a szívemet. Tényleg önfeledten tudunk nevetni mindketten. Mondjuk én amúgy is állandóan vigyorgok meg nevetek, de vele még többet. Én egy olyan fajta srác vagyok, aki már pusztán a jelenlétével is jobb kedvet hoz az emberek életébe, de eddig azt hittem csak én vagyok ilyen. Mióta egymásra találtunk Damiennel tudom, hogy nem egyedül vagyok, ugyan olyan, mint én.
Nagyon aranyos tőle, hogy nem tetszik neki az, hogy ilyen vagyok magammal. Érzem rajta, hogy törődik velem, fontos vagyok neki. Tényleg nem szeretném ezt elszúrni, de olyan ügyetlen vagyok. Félek attól, hogy olyat teszek vagy olyat mondok, ami miatt megharagudna rám és nem láthatnám többet.
Elég sokáig agyalok azon, hogy mit írjak. Meg merjem e mondni neki, hogy többet érzek iránta vagy ne? Elválaszt minket egy üvegfal, talán túl gyorsnak érezné. Először le kéne küzdenünk ezt az akadályt és utána vállalhatnám fel az érzéseimet. De hogy lehetne eltüntetni? Azt se tudom, hogy mi ez valójában. Végül megpróbálok vissza bókolni, de elég bénán sikerül. Remélem nem utál meg, amiért nem tudok bókolni. Nem tudom kifejezni magam, nem találom azokat a szavakat, amik leírnák azt, amit érzek, ha ránézek vagy rágondolok. Közben megpillantom a szokásos macikat az üvegfalon. Olyan kis aranyosak, pont mint mi. Nagyon cuki páros lehetnénk, ha nem lenne itt ez a fal. Két ujjammal a falhoz érek, pont ott ahol a medvék vannak és végig simítok rajtuk.


Vigyorogva mutatom fel a papírt, majd lelkesen kezdem el mutogatni a kajás képeket a telefonomból. Tetszenek neki, alig várom, hogy készíthessek neki is valami finomat.



Te jó ég, Leo! Komolyan így bókolsz? Ez nagyon gáz! Nem is értem, hogy miért nem futott még el előlem. Már agyalok azon, hogy hogyan magyarázom ki magam, de ekkor ő is mutat egy videót. Tátott szájjal nézem végig a mutatványait.


Egész este ott ülnék a pultnál és figyelném, ahogy dolgozik. Jön-megy, kavarja-keveri az italokat. Azzal gyönyörű, izmos karjával dobálja a poharakat meg a többi dolgot, amit ilyen helyeken dobálni szoktak. Biztosan lefolynék a bárszékről, ha nézhetném őt.
Elkezdem papírra vetni a következő üzenetem, de mikor felnézek nem Damient látom. Az üvegfal másik oldalán egy medvét látok. Valószínűlég még gyerek medve, de nem vizsgálom meg ennyire alaposan, mert halálra rémülök. Felkiáltok és hátradőlve próbálok menekülni. A hátradőlésből inkább hátrabukfenc lesz, mert közben eszembe jut, hogy Damient is figyelmeztetni kéne. Mikor újra az irányába nézek a medvét már nem látom, helyette ismét a kedves, aranyos srác arcát kémlelem.


Ijedt fejjel tartom fel a papírt és a másik kezemmel mögé mutogatok, bár már sehol nem látom az állatot.


Nagyon féltem, nem akarom hogy bármi baja legyen. Sose láttam még medvét az erdőben, de ez most nagyon megijesztett. A szívem majd felrobban. Csoda, hogy nem ájultam el.

Tényleg szívesen segítenék neki, ápolgatnám őt, ha nem lenne ez a fal köztünk. Annyival könnyebb lenne minden, ha nem lenne. Egész nap pihenhetne az ágyamban, amíg én mindenféle ételt készítenék neki és ellátnám a sérüléseit. Egyre jobban zavar ez a hatalmas akadály. Csak nevetek a vécépapíros mondatán. Olyan kis aranyos, ahogy vigyorog. Nem tudom elképzelni, ahogy verekszik, de biztos jól megy neki. Egész erősnek, izmosnak tűnik. Biztos elbírna engem a karjaiba.
Annyira magabiztos voltam, nem gondoltam, hogy le fogok bukni a kis bunkfeces bénázásommal, de sikerült. Tele van a hajam levelekkel és nem győzöm kiseperni belőle őket. Nagyon nem szeretném elszúrni, de olyan kis szerencsétlen vagyok.


Őszintén bevallom mit érzek most. Egyrészt nagyon aranyos és jól esik, hogy aggódik értem. Egy pillanatra meg is fordul a fejemben, hogy talán ő is érez irántam valamit, ha így reagál. Másrészt viszont tényleg szégyenlem magam és nagyon remélem, hogy nem tart egy nagy rakás szerencsétlenségnek ezek után. Mintha kicsit ő is zavarba jönne. Talán tényleg van esélyem? Annyira új ez még nekem. Sose voltam még szerelmes, legalábbis nem rémlik nekem ilyesmi. Nagyon jó érzés, de kicsit félek is. Nagyon örülök neki, hogy megismertem, eddig is vidám voltam, de mióta megjelentek a pillangók a pocimban, azóta a fellegekben járok. Már nem is tudom milyen volt, mikor még nem ismertem. Nem akarom elveszteni, de ha ő nem érezi ugyan ezt és én bevallom neki, akkor minden más lesz és idővel biztos elindul a lejtőn a barátságunk.
A következő üzenete adja meg a végső döfést a már így is téglavörös arcomnak. Ő most tényleg... tényleg azt csinálja? Flörtöl velem? Erre mit írjak? Mi van ha rosszul érzem és ez nem flört? Mit kell ilyenkor csinálni? Rászorítok a tollamra, de nem tudom mit írjak, szóval a legelső dolgot vésem fel, ami eszembe jut. Szeretlek Damie! Nem, ezt még nem mutathatom meg neki. Korai, nagyon korai. Megragadom a lapot a füzetembe, kitépem és gyorsan belegyömöszölöm a zsebembe. Na lássunk neki újra. A filctollas kezemmel az arcomat vakarom, miközben azon agyalok, hogy milyen frappáns választ írjak neki. Annyira belemerülök a gondolataimba, hogy észre se veszem, hogy közben az arcom összefirkálom.


Ez nagyon gáz, de más nem jutott eszembe. Mi van veled Leo? Máskor be nem áll a szám, de most annyira zavarba vagyok, hogy nem tudok mit mondani neki. Miket vált ki belőlem ez a srác. Egyre inkább kezd melegem lenni a téma miatt. Meg is húzom egy kicsit a pólóm nyakát, hogy jusson be egy kis levegő. Témát kell váltanom, ha túl akarom élni a napot. Elő is veszem a telefonom, hogy  galériából kikeressek egy képet.


Megmutatom neki a képeket a szív alaku rózsaszín fánkjaimról. Nagy téma váltás és nem tudja ugyan, de miatta lett ilyen alakjuk. Ha már a kezemben van a telefon, akkor el is kezdem mutogatni neki a többi általam késztett ételt. Büszke vagyok rájuk.

Hatalmas mosoly ül ki az arcomra, amikor megfordul és meglátom azt az imádnivaló arcát. És az a gyönyörű borosta még ellenállhatatlanabbá teszi. Leginkább akkor olvadok el mikor meglátom, azt az aranyos, elbűvölő mosolyát. Odáig vagyok érte. Hiába próbálja meg elterelni a figyelmem a tökéletes pofijával, én így is észreveszem a sérüléseit.



Még az a szerencse, hogy gyorsan írok, mert nagyon sokat bírok beszélni, vagyis most írni. Születésem óta ilyen vagyok, egy igazi beszédes, örökmozgó és életvidám srác. A megnyugtatása ellenére is aggódok érte, de látom, hogy tényleg nincs annyira rosszul. Nem is tudom mi lenne velem, ha valami komoly baja esne. Ebbe bele se akarok gondolni. Amikor elolvasom a következő üzenetét teljesen zavarba jövök. - Ne már! - kiáltok fel és vörös fejjel, de nevetve kezdem el kiseperni a hajamból, majd megpróbálom vissza igazítani a tincseimet.


Megint sok vagy Leo! Legalább ne gáz dolgokat mesélj magadról, így nem fogsz kelleni neki! Pedig én nagyon szeretném őt, de itt ez a fal is meg olyan nyomi is vagyok. Szerencsére nem tudom folytatni a vitát magammal, mert megmutatja a rólam készült rajzot. Na ha az előbb vörös voltam, akkor most... még vörösebb vagy nagyon vörös? Nem ismerem a színeket. A lényeg, hogy teljesen zavarba hozott. Utána elolvasom, amit írt még hozzá és kész... végem... Leot most már hordágyon kell elvinni, mert meghalt a cukiságba. Hogy lehet valaki ilyen kedves? Mondjuk rám is ezt szokták mondani, de én nem érzem teljesen így, na de Ő.