- Csak még egyetlen egyet! - Nézek az apámra a legellenállhatatlanabb kérlelő tekintetemmel, miközben nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ezt legalább harmadjára mondom már az este folyamán. Már vagy másfél órája aludnom kellene, de sosem tudtam betelni a mesékkel. Nem is kellett többször kérlelnem máris elővette a következő mesét, de ez különleges volt. Hiszen ez egyike volt azoknak a meséknek, amelyeket közösen alkottunk. Bár beismerem, hogy kellett egy kis idő, mire érdemlegesen is hozzájárulhattam ezekhez a történetekhez. Eleinte csak a meseszereplőket neveztem el, majd a végén a gyerekes rajzaim is megjelentek a szereplőkről, hiszen nem számított, hogy évekkel kisebb mennyire bugyutának tűnt, apa mindig nagyon büszke volt mindenre, amit alkottam így sosem hagyta ki a lehetőséget, hogy belevonjon a dolgokba.
Most is, ahogy mesél néhány szereplőnél megadja a lehetőséget, hogy én magam vegyem fel a fonalat, hiszen szinte már kívülről fújom a történetüket és a számomra legkedvesebb karakternek mindig én kölcsönöztem a hangjukat. Egy kis ideig tartott míg megtaláltam a tökéleteset, de büszke voltam rá. Bár talán azért hagyja, hogy belelendüljek a mesébe, mert így hamarabb lefárasztom magam. Nem is volt olyan rossz taktika, hiszen igazán hamar elaludtam azután, hogy belevont a mesélésbe.


A gyerekkoromat olyan mértékben határozták meg ezek a pillanatok, hogy az egyenest átvándorolt az életem összes szakaszába, meghatározva a személyt, akivé váltam. A vágyaimat, az álmaimat és minden egyes tervemet.
Mérhetetlenül szerettem apát azért, amiért sosem tudott nemet mondani neki. Egészen addig mesélt nekem, vagy meséltünk közösen, amíg el nem aludtam. A határt igazán csak az szabta meg, hogy meddig tudtam fennmaradni. Mégsem voltam sosem reggel fáradt, mert minden áldott reggel felkeltem, hogy odafészkeljem magam a tévé elé és újra elmerüljek a mesékben. Amikor megtanultam olvasni szinte minden mesét magamhoz vettem. Idővel igazán belejöttem abba, hogy különböző hangokat kölcsönözzek minden szereplőnek. Ami a meséhez kötődött az szinte automatikusan érdekelt.
Megvolt a magam kis álomvilága, ahol életre keltek a szemeim előtt a meseszereplők. Hiszen nem engedték, hogy állandóan csak a négy fal között töltsem az időmet. Ilyenkor a saját kis kalandjaimat alkottam meg magamnak a hátsó udvarunkban. Viszont sosem akartam egyszerű hercegnő lenni. A hős megmentő szereplője sokkal közelebb állt hozzám. Nem akartam az lenni, aki arra vár, hogy megmentsék. Én akartam megmenteni magam és másokat is.


Habár imádtam az apámmal együttműködni és különböző meséket alkotni, amelyeknek valami mélyen elrejtett jelentésük volt idővel rájöttem, hogy számomra ez igazából valamilyen szinten csak egyfajta hobbi. Legalábbis abban a formában, amiben az édesapám valósította meg a történeteket. Én valami másra vágytam. Ahogy teltek-múltak az évek felfedeztem egy másfajta szenvedélyt. Elmerültem a játékok világában és a bennük rejlő lehetőségben. Imádtam az interaktív történeteket, a játékokat amelyekben lehetőséged van a magad módján alakítani a történeteket. A döntéseid alapján dől el, hogy mégis hol is lyukadsz ki. Ezért is választottam úgy az egyetemet, hogy mindenképpen ezen a pályán helyezkedhessek el. Persze a szenvedélyem a mesék irányába koránt sem csökkent. Továbbra is igyekeztem a lehető legtöbb időt tölteni apával, hogy saját történeteket alakíthassunk, miközben igyekeztem megtalálni a saját utamat is a világban.
Sokan bolondnak néznek amiatt, hogy még a mai napig meséket nézek, de valahogy a szívem a régebbi alkotásokhoz vonzanak. Nem szeretem a modernizált feldolgozásokat, amelyek többnyire elrontják a mesék jelentését valami teljesen más irányba terelik. De az igazság az, hogy azok a mesék, amelyeket olyan mélyen a szívembe fogadtam is eltérnek az eredeti valójuktól, amelyek koránt sem voltak gyerekeknek valók. Felnőttként pedig a hőn szeretett meséket is lehet teljesen másként értelmezni, miután elengedjük a gyermeki ártatlanságot és naivitást.


Mikor egész életedben rendelkezel egy biztos alappal, hatalmasat tudsz esni, mikor azt kirántják alólad. Úgy éreztem, hogy végre sikerült megtalálnom a saját utamat, amikor elvégeztem az egyetemet és a gyakornoki pozíciónak köszönhetően megvolt a szükséges tapasztalatom ahhoz, hogy elindítsam az életemet az általam eltervezett utamon, amikor hirtelen az apámat baleset érte és életét vesztette. Gyökerestől felforgatta az életemet és minden tervemet. Fogalmam nem volt, hogy mégis mit is kellene kezdenem magammal. Leginkább csak magamba zárkóztam. Végül pedig elhatároztam, hogy az lenne a legjobb, ha az apám munkásságát folytatnám, de úgy éreztem, hogy a jelenlegi helyzetben nincs meg bennem azaz akarat, amire szükségem lenne, hogy mindezt végrehajtsam ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok feltöltődni azzal, hogy utazgatni fogok.
Ekkor fedeztem fel egy várost, ami láthatóan nincs a térképen mégis ott volt előttem. Fata Morgana. A kíváncsiságom szinte rögtön az egekbe szökött és mindenféle gondolkodás nélkül léptem át a város határát titkon reménykedve abban, hogy talán ez lesz az igazi kezdete az életemnek.