Reakciójából az jön le, hogy eléggé nagy ostobaságnak tarthatja, hogy pont a táncot akarok választani figyelemelterelésnek. Vagy csak én látok bele túl sokat, nem tudom. Mindenesetre kicsit feszengve vonok vállat. Nekem most erre van szükségem, de nem muszáj elvállalnia. Megértő lennék, ha azt mondaná, nincs ideje rám a sok tanítványa mellett vagy csak nem akar elvállalni, mert a férjének dolgozok. Utóbbit teljes mértékben meg tudnám érteni, de tényleg.
- Ühm? Most? – Pislogok a felvetésre, majd elnézek a táncparkett felé. Életemben nem táncoltam, legalábbis komolyan nem. Az iszogatós estéket levő mozdulatok meg nem hiszem, hogy azt tükröznék, amit kellene. Amíg ezen gondolkozok, várok a válaszára is egyben.
- Oh, hát, jó. Mármint, ha kapcsolsz valami zenét, megpróbálkozok bemutatni a tánctudásom, ami tényleg egyenlő a nullával – Magyarázkodom mosolyogva. Habár annak, hogy idejöttem, van egy hátsószándéka, még nem tervezem lerántani róla a leplet. Meg még abban sem vagyok biztos, tényleg megéri-e ledobnom a Mirayla bombát. Talán semmit sem érnék el vele, talán pont azt, hogy Zinnia összeszedi magát és nem hagyja kicsúszni a kezei közül a férjét. Magam sem tudom. És azt sem, miben reménykedek. Szinte már hiányzik az a rivalizálás Miraylával, ami volt. Vagyis, hogy úgy mondjam, most egyáltalán nem vágyom rá és ez az, ami aggaszt. Most szívesen átengednék neki bárkit és bármit, akár még Sethet is, ha azt akarja. Azt hiszem, Lincoln túlságosan a bőröm alá férkőzött és a gondolataimba ahhoz, hogy csak úgy elfelejtsem. Még a tánc sem elég figyelemelterelő. Még az sem, hogy Miraylának keresztbe tegyek. Komoly baj van velem, ez már biztos!
Ha Zinnia kapcsol végül zenét, akkor a táncparkettre lépve kezdek el mozogni a zene ütemére, de a lehető legbénábban. Jó, lehet, hogy csak én látom így magam és közben meg jó vagyok, de kétlem. Mindenesetre a bíráskodást a nőre bízom, arra, aki valóban ért hozzá.

300  words ••• aláfestő ••• note: remélem, tetszik ••• kredit

Látom rajta az őszinte döbbenetet és nem is csodálkozom ezen. Az ő szemszögéből én csak a férje alkalmazottja vagyok és valószínűleg a háta közepére sem kíván engem itt. A végén még azt hiszi, kémkedni jöttem, pedig nem. Utána sosem kellett még kémkednem és kétlem, hogy Seth előállna ilyesmivel. Aki komolyan érdekli, az inkább Sebastian. Bólintok egy aprót, jelezve, hogy igen, táncórákat, a másik kérdésre viszont hirtelen nem tudom, mit feleljek. Egyből Lincoln arca jelenik meg a lelkiszemeim előtt, amitől nagyot kell nyelnem.
- Az okom roppant egyszerű: el akarom terelni a gondolataimat és azt hiszem az a legegyszerűbb, ha lekötöm magam valamivel, ami teljes koncentrációt igényel. A tánc ilyen, nem igaz? – Nézek kérdőn a nőre, majd újabbat nyelek és körbenézek, de rajtunk kívül már nem nagyon van itt senki. A folyosón legalábbis. Ahogy újra megszólal, követem egy szó nélkül.
- Nincs különösebb kívánságom, de az biztos, hogy nem vagyok egy kifejezetten jó táncos. Lesz dolgod velem – Mosolygok kínosan, majd rajta is felejtem a tekintetem Zinnián. Nem értem, Seth miért távolodott el tőle, de persze nem is tisztem pálcát törni egyikőjük felett sem. De azért érdekelne, ki hanyagolt el kit, vagy tulajdonképpen ki elégelte meg a másikat. – Sok tanítványod van? Ha nem férek bele a dologba, megértem. – Teszem hozzá tisztázásképp, miközben körbenézek a táncteremben. Hatalmas, legalábbis számomra és mégis gyönyörű, hívogató. Kis nézelődés után fordulok vissza a nőhöz.

227 words ••• aláfestő ••• note: remélem, használható ••• kredit

Hiába vagyok ott, ahol, mégsem tudom elterelni teljesen a gondolataimat róla. Pedig kezdem érteni, miért is jöttem ide. Nem csak a tánc motivált, nem csak az, hogy Zinnia itt lesz és talán beszélhetek vele. Nem. Sokkal inkább az, hogy itt kiverhetem egy kicsit a fejemből Lincolnt. Mégsem megy. Csak az jár a fejemben, hogy milyen volt az a pár óra vele. Tovább pörögnének a gondolataim, ha nem hallanám meg az ismerősen csengő hangot. Zinnia! Felkapom a fejem, némileg ijedten, majd fel is állok.
- Zinnia, szia! – Hadarom el gyorsan, majd próbálok magamra normális arcot varázsolni. Varázslat. Trükk. Lincoln. Nem kéne rá gondolnom. Most nem. – Ami azt illeti, tánc órákat szeretnék venni. – Térek a lényegre, majd oldalra döntöm a fejem. A pillanat törtrésze alatt esik le, hogy a nő valószínűleg azt gondolhatja, hogy a férje miatt vagyok itt. – Mielőtt azt hinnéd, hogy Seth küldött: erről szó sincs. – Fontosnak tartom tisztázni, mert a végén még szóba se áll velem. Tudom, hogy mostanában gondjaik vannak. Noha Seth nem mondott semmi konkrétat, azért hall ezt-azt az ember, amiből aztán össze tudja rakni a teljes képet. A végén még Mandy jól jár és Seth szabad lesz? Nem, annak nem örülnék. És nem azért, mert Sethet magamnak akarnám. Már annyira nem.

205 words ••• aláfestő ••• note: remélem, használható ••• kredit

Nem mondanám magamat jó táncosnak. Persze, ha van valami buli, akkor elsők közt állok fel és megyek a táncparkettre, de hogy jól csinálnám-e? Azt nem hiszem. Ezért is gondolkodtam el néhány napja azon, hogy összeköthetném a kellemest a hasznossal. Seth felesége tánctanár, ezzel régóta tisztában vagyok és miért is ne ismerhetném meg őt jobban? Nem, nem nézek rá riválisként, bármennyire is imponál nekem a férje, azért van egy határ, amit még én sem lépnék át. Ellenben a drága kolléganőmmel, aki szerintem bármelyik pillanatban lecsapná Zinnia kezéről a férfit. Talán el kéne kotyognom, csak a biztonság kedvéért, hogy tudjon róla. Na jó, csak akkor mondom el, ha egyáltalán szóba kerül vagy tovább megyek: ha egyáltalán ő lesz az, aki ma bent van és oktat. Igaz, nem konkrét táncoktatásra jönnék, csak megnézni, hogyan működik az egész, később pedig… ki tudja? Ha lenne elég időm a munka és a plusz munka mellett, talán rendszeresen is elkezdhetném. De azt hiszem, mostanság a szabadidőmet, azt a maréknyit, valahol máshol fogom tölteni. Talán.
Elképesztően néz ki a tánciskola és azon töröm a fejem, hogy nem lógok-e ki kicsit. Nem mintha olyan idős lennék, mert közel sem, csak mégis, egy táncsuliban talán tizenévesek vannak, vagy nem? Ahogy elhaladok az egyik terem előtt, látom, hogy ott tényleg fiatalok vannak. Tovább indulok és meghallom Zinnia hangját. Sokszor hallottam már ahhoz, hogy felismerjem – talán épp az egyik tanítványának magyaráz. Sőt, ez biztos. A hang irányába megyek, majd megállok az ajtó előtt. Félig nyitva van, de egyelőre nem szándékozok bemenni, csak az ajtón levő kiírást vizslatom. Az ő neve díszeleg rajta. Leülök a padra, ami az ajtóval szemben van és csak várok. Az óra már javában tarthat, így nem akarom megzavarni ezt az egészet. Nem lenne illendő.

286 words ••• aláfestő ••• note: remélem, használható ••• kredit