A fejemet ingatva álltam Timon előtt, akinek az egyik beugrós színészünk jelmeze volt a kezében. Láttam a tekintetén, mennyire elszánt, milyen nagyon bízik önmagában és az ötletében, de én ezúttal kételkedtem benne. Finoman próbáltam a tudtára hozni, hogy itt most nem lesz elég a hit. Ő azonban szokás szerint fejjel menne a falnak, engem is magával rántva. Többek között emiatt is kedveltem őt, mert önálló gondolatai vannak, amiket nem fél véghez vinni, néha viszont túlzásokba esik. Ez is egy ilyen helyzet volt.
- Hidd el, Timon, nem lesz ez így jó. Nem tudjuk megvarrni, megint el fog szakadni. Szólnunk kell Mor'dunak, hogy új jelmezre van szükség ehhez a darabhoz. - szögeztem le, és nem azért, mert nem bíztam a legjobb barátomban. Fontos volt nekem a munkánk, és nem akartam kirúgatni magam egy buta jelmez miatt.
- Bízz bennem, cimbora! Elég jók vagyunk hozzá, jó lesz ez így. - jelentette ki ellentmondás nem tűrően, és én ezzel le is zártam a témát. Lássuk, mi lesz ebből...
Tűkön ülve vártam a darab végét, hiszen a beugrós színészünk a legvégén szerepel csak egy jelenetben. A darabnak már vége volt, de én még mindig feszülten vártam, fel-alá járkálva, amíg lement a tapsvihar, majd... a lány sírva rohant be az öltözőjébe, előtte persze bánatos arccal pillantott ránk. Oké, jó, dühös arccal. Timon ekkor rám nézett egy kínos vigyorral a képén.
- Hát nem megmondtam, hogy el fog szakadni, Pumbaa?! - Azzal faképnél is hagyott, mielőtt bármit mondhattam volna. Egy hatalmas sóhaj után egy nevetés robbant ki belőlem, mert ez Timon, az én drága cimborám.


A hazainduláshoz készülődtem, miután elköszöntem Timontól, aki még mindig úgy tett, mintha az én hibám lenne a kialakult kellemetlen helyzet. Mást talán zavart volna a viselkedése, okoskodónak tűnhetett külső szemlélőként, de inkább... csak nagyon szenvedélyes fickó volt. Megszoktam már a barátságunk évei alatt a személyiségét, ahogyan ő is az enyémet, idomultunk egymáshoz, nem véletlenül tartottam a legjobb barátomnak. Ő mindig ott volt mellettem, rengeteg közös emlékünk volt együtt, s nekem tökéletesen megfelelt a kis láthatatlan munkánk, az életünk. Így is fontos tagjai voltunk a csapatnak, még akkor is, ha ezt talán nem mindenki gondolta így.
Felvettem a kabátom, és a pihenőszobám - merthogy öltözőre nem igen volt szükségem - tükrébe pillantottam. A szemem alatt karikák voltak, mert ez a hét egy kissé húzós volt, rengeteg munkánk volt, Timon nyilván emiatt próbálta menteni a menthetőt, amiért becsültem őt, még így is, hogy balul sült el a terve. Egy fáradt sóhajjal elfordultam, és már az ajtónál voltam, mikor visszafordultam a pulcsimért. Teljesen véletlenül néztem csak újra a tükörre, ahogy elhaladtam mellette, ám meg is torpantam abban a pillanatban. Már megint az a rajzolt varacskos nézett vissza rám, ugyanakkor pislogva, amikor én, s bármelyik oldalra mozdultam, leutánozta a mozdulataimat. Becsuktam mindkét szemem, az ökleimmel megdörgölve őket, de amaz még mindig engem bámult. Újra az a gondolat futott át az agyamon, biztosan becsavarodtam, vagy a fáradtság miatt hallucinálok, csakhogy ez már nem az első eset volt. Rádaásul meggyőződésem volt már az első pillanattól fogva, hogy a varacskos én vagyok. Timonnak nem mertem elmondani, mert egész biztos jót kacarászna rajtam, ugyanakkor... mennyire vagyok szörnyű barát, ha eltitkolok előle egy ilyen horderejű dolgot? Egyáltalán igazam lehet? Tényleg... én vagyok a disznó?
Útban hazafelé próbáltam felidézni valamit, egy emléket, bármit, amiből rájöhetnék a tükrös dologra, de nem ugrott be semmi, illetve... nem igazán értettem belőlük semmit. Amennyire emlékszem, jó gyerekkorom volt, azzal a kivétellel, hogy viszonylag korán veszítettem el a szüleimet. Azóta rengetegszer gondoltam rájuk, hiszen ők határozottan egy erős fiút vártak, a nevemet sem véletlenül választották. Ekon Hart - mindkét név erőset jelent, s ha már a vezetéknév adott, miért ne választanának olyan keresztnevet, ami ugyanazt tükrözi? Erőt. Helyette egy színházban dolgozom, szinte láthatatlanul, és legfeljebb a testalkatom mondható erősnek, de az sem kemény edzés eredménye. A munkának mondjuk sok köze van hozzá, mert a kellékek nem papírból vannak, mint egy iskolában, ugyanakkor... vajon erősnek gondolnának a szüleim? És egyáltalán... az emlékeim igazak róluk? Melyik emlékeknek hihetek?
A fejemet rázva fordítottam el a kulcsot a zárban, és beléptem a legénylakásomba. Nagyjából ez  az egyetlen hely, ahol Timon nélkül vagyok, és félreértés ne essék, szeretek néha egyedül lenni. Máskor viszont jól esne valakihez hazatérni, ha valaki meleg vacsorával, vagy akár csak egy fagyasztott pizzával várna. Egy sóhajjal ledőltem a kanapéra, mielőtt nekilátnék a vacsinak, és megint leküzdöttem azt a furcsa kényszert... miért gondolok újabban állandóan bogarakra, amikor megéhezem?


✦ Fel tudom venni a mesebeli, varacskosdisznó alakom.
✦ Amikor kimondom, hogy "Hakuna matata", mások gondját semmissé tudom varázsolni. Sajnos hosszútávon nem jó, de rövid távon fel tudom dobni vele mások kedvét és jobbá, szebbé tenni a napjukat.
A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.
A képesség aktív: 2021.07.14-től.