Nem tudtam, mennyire jó ötlet megmutatni másnak a terveimet, de Jimena kisasszonnyal nem lőhettem mellé. Mert mégis mi a fenét kezdett volna egy jelmezzel a makulátlan divatzseni? Más meg amúgy se jutott eszembe, akihez fordulhatnék, Timonon kívül persze, akit érthető okokból kerültem egy kicsit. A munkában még így is együtt voltunk, azon kívül pedig igyekeztem valami okos kifogással előállni, ami sokszor csak mindenféle hülyeség lett a végén, például még meg kell sütnöm vacsira a fagyasztott pizzámat, vagy a kedvenc műsorom megy a tévében, ami bűzlött, nem is kicsit. Ő egyelőre mégsem kérdezett rá a dologra, ennek egyelőre örültem, miközben otthon, magányomban újra és újra megpróbáltam kitalálni, hogyan mondjam el neki, hogy egy rajzolt malacot látok a tükörben, aki több mint valószínű, hogy én vagyok. Na igen, ezzel nem áll csak úgy elő az ember fia, vagy malaca... vagy mi.
Jimena García valahogy mindig olyan ridegnek tűnt nekem, de azt hiszem még életemben nem beszéltem vele az ötletem előtt. Ítélkezni pedig nagyon nem volt szokásom ismeretlenül, meg különben se, emiatt kifejezetten kíváncsi voltam rá, milyen ember valójában. Azt már tudtam, hogy sikeres és kitűnő üzleti meg divatérzékkel áldotta meg a sors, ám ennél többet nehéz lett volna megmondani róla. Ahhoz szükség volt egy találkozóra, ami - reméltem - sikeresen megy, különben búcsút inthettem az új jelmeznek, ami a fejemben olyan csodálatosan nézett ki. No meg persze rajzon sem volt egy utolsó, de a rajzhoz mégsem volt annyira sok tehetségem, mint a varráshoz. A ruha így inkább csak vázlat volt, mintsem valódi minta.
Izgatottan léptem be az irodába, amint szólt az asszisztensnek vélt nő, hogy a főnöke már vár rám, és a kis mappámat megragadva nem is várattam meg. Belépve megcsapott egy kis füst, ami cigarettától származhatott, de ezzel igyekeztem nem törődni. Ha valaki sikeres, az bizonyos kötelességekkel, feszültséggel jár, amit mindenki máshogy vezet le. Van, aki futni jár, és van, aki dohányzik.
- Magát is, asszonyom! Néhányszor már jártam a divatházban, de még mindig lenyűgöz. - Kezdtem egy kis hízelgéssel, bár hazudni nem hazudtam. Tényleg fantasztikus egy hely volt, ami néha még engem is bevonzott, pedig az egyszerűbb ruhákat részesítettem mindig is előnyben.
- Ismerem a várost, mint a tenyeremet, és mint említettem, már jártam itt, így igen, köszönöm. Nem akarok túlzásokba esni, viszont tényleg fantasztikus, amit itt létrehozott. - mosolyodtam el, és az asztalra helyeztem az elém tolt tál mellé a mappát, amiben a rajzok lapultak. - Nem szeretném túl sokáig rabolni a drága idejét, így rögtön a tárgyra is térnék. Elhoztam a rajzokat a jelmezről, amit a telefonban is említettem. Igazán lekötelezne, ha vetne a vázlatokra egy pillantást. Nem tökéletesek, de igyekeztem kihozni a rajztudásomból a maximumot. - hallgattam el, mielőtt még túl sokat tépném a számat, és az őrületbe kergetem szegény nőt.

a főnökasszony &

a nem is olyan váratlan

vendég

Ritkán fogadtam vendéget itt a divatházban, most mégis kivételt tettem. Pedig tényleg nem volt szokásom, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen alkalom nem árthat. Muszáj, hogy jó véleménnyel legyenek rólam az emberek, ha továbbra is azt szeretném, hogy ilyen jól fogyjanak a termékeink. Az asszisztensem tájékoztatott, hogy hamarosan itt lesz a vendégem, így gyorsan rendet raktam az asztalomon. Nem vagyok paranoiás, hogy ellopná az ötleteimet, csak egyszerűen nem tartoztak azok senkire sem, amíg ki nem adtuk őket. Ez érthető, nem? Biztos vagyok benne, hogy az összes alkotó megérti ezt a problémát.
-Édesem, valami ropogtatnivalót tudnál hozni, amíg megérkezik Mr. Hogyishívják… Ja igen, Mr. Hart. Mr. Hart biztos örülne valami apróságnak, én pedig még a szokásos teámat kérném, köszönöm kedves. -szóltam ki a házitelefonon az asszisztensemnek. Tudom, nem erre kéne használnom őt, de ennyi belefér, nem? Végül is, dolgozzon csak meg a pénzért, nem azért fizetem, hogy ellenszegüljön nekem.
Miután ezt megbeszéltem vele, az órára pillantottam. A férfi, ha nem késik, akkor tíz percen belül itt lesz. Sóhajtva húztam elő egy cigarettát az asztalfiókból. Elvileg nemdohányzó az épület, de amiről nem tudnak, az nem fáj. Különben is, ez az én saját pénzemből van, én vagyok a főnök. Így tényleg nem árthat a cigaretta, elvégre a nikotinból szerintem lassan több volt a testemben, mint vérből. Kissé ijesztő, de sajnos igaz. Ezekkel a gondolatokkal gyújtottam meg a cigarettám.
Már majdnem teljesen elszívtam, amikor valaki kopogtatott az ajtómon. Gyorsan elnyomtam a cigit a cipőm talpán és a sűrű füstöt igyekeztem ellegyezni az arcomból. Szerintem egy szellőztetés nem árthat ezek után. Amíg kinyitottam az ablakot, kiszóltam, hogy szabad. Csak az asszisztensem jött be a kért dolgokkal és bejelentette, hogy megérkezett Mr. Ekon Hart. Majd fejcsóválva kiment. Szerintem rájött arra, hogy megint az irodámban cigarettáztam. De őszintén, kit érdekel, hogy mit gondol? Csak az számított, hogy behívja a kint várakozó embert.
-Drága Uram! Milyen jó önt a színházon kívül is látni! -szívélyesen és kedvesen szóltam hozzá, amint belépett az ajtón. Istenem, bár emlékeznék, hogy miért is jött ide ma. Ezt miért nem mondta az asszisztensem? Biztosan ő is elfelejtette. Az biztos, hogy ezek után nem kap még egy darabig fizetésemelést. -Foglaljon helyet. Jól utazott uram, könnyen idetalált?
Az udvariasság fontos. Első benyomást csak egyszer tehet az ember. A szék felé mutattam és közelebb toltam hozzá a tálat, amit behozott a lány. Tárgyalásra készültem lelkieben, de nagyon reméltem, hogy ez nem lesz olyan száraz. Fenébe is, miért nem jutott eszembe, hogy miért jött ide a férfi?

Timonnal általában összedolgoztunk, közösen találtunk ki ötleteket a díszlethez és a jelmezekhez, de azért, mert rengeteget vagyunk együtt amióta csak ismerjük egymást, még különálló személyek vagyunk. Egyéni ötletekkel, egyéni gondolatokkal. Az elkészítése előtt persze konzultáltunk egymással, de így lehetőségünk volt otthon is tervezni, ötletelni, vagy akár a mintának nekiállni.  
Az új ötletem viszont egy kissé bonyolult volt, legalábbis a sok jelmez közül mindig a női ruhákkal volt a legnagyobb probléma. Értettünk azokhoz is, ám sokszor fel kellett próbáltatni a színészekkel, mielőtt elkészül a végleges változata, hiszen egyikünk sem tudta felpróbálni, illetve egy kissé komikusan festett volna bármelyikünk egy hölgy jelmezében. Az anyag így mindig gond volt, az új dobásommal viszont nem akartam senki elé állni, amíg nem biztos a dolog. Főleg, hogy először a dirinek kellene látnia a merész színei miatt.
A ruhát a dzsungel színei ihlették, a zöld különféle árnyalatai, az egyik furcsa álmom után kezdtem el a rajzokon dolgozni. Többrétegű szoknya, ami mégis légies hatást kelt, a felső rész két oldalán fűzővel, kicsit középkori hatást keltett a hosszúra ujjával, amiket szalagok díszítettek. Elég sok színarabba beleillett volna, akár valami egészen újba is. A mélyzöld ruha és a halványabb zöld szalagok és fűző miatt viszont az anyagban egyáltalán nem voltam biztos. Magával Timonnal is ötletelhettem volna róla, de a tükörben látott varacskos és a furcsa álmok miatt egy kicsit megpróbáltam kevesebb időt tölteni vele. Mondhatni kerültem, már amennyire tudtam, hogy ne legyen feltűnő.
A House of DeVil egész híres volt a városban, a tulajdonos, Jimena García neve pedig ismerős volt mindenki számára, akit kicsit is érdekelt a divat, vagy ebben dolgozott. Nem egyszer csodáltam a ruháit, így ő jutott eszembe elsőre a jelmezem kapcsán. Kissé idegesen léptem át a küszöböt, miután a telefonban egyeztettem egy női hanggal, aki feltehetőleg az asszisztense lehetett. Megbeszéltünk egy találkozót kora délutánra, mikor épp nem volt semmi dolgom a színházban, csak próbák voltak, szükség nem nagyon volt rám.  
Amint útbaigazítottak az iroda felé, megálltam nem messze az ajtótól, hiszen a divatzsenihez mégsem eshettem csak úgy be az ajtón, mint valami faragatlan senkiházi. Türelmesen várakoztam az ajtó túlsó felén, kezemben a táskával, amiben a rajzok lapultak, amíg őt értesítették az érkezésemről.