Éppen igyekeztem a legkedvesebb barátnőmhöz, és bár tudom, hogy azt beszéltük meg, hogy nála találkozunk, de a fél karomat, sőt, igazából az életemet rá mertem volna tenni, hogy úgyis az étteremben lesz. Én is szerettem ugyan a munkámat, mi több, egyenesen rajongtam érte, de azt meg kell hagyni, hogy Kayla esetében ez hatványozottan igaz volt. Némi munkamánia bizonyosan befigyelt nála, és olykor igyekeztem ebből kirángatni, mert valljuk be, néha mindenkinek kell némi lazítás. Tudom, fontos a munka, az étterem, valakinek a két keze munkája, de közel sem mindegy, hogy mellé társul-e valami olyasmi, amivel kicsit a magánélet felé is billen az a bizonyos mérleg.
Ezen gondolatsorom következtében léptem be az étterem ajtaján, aminek már zárva kellett volna lennie, de csöppet sem lepődtem meg, hogy nem így volt. Könnyed, mosolygós fejcsóválással léptem beljebb, és indultam meg, hogy megleljem a barátnőmet. Talán már csak az utolsó simításokat végezte zárás előtt.
- Tudod… Kayla, a csajos este nem az igazi egyedül.
A mosolyom csak szélesebb lett, mikor végre megláttam. Évek óta barátok voltunk, és örültem, hogy van ilyen ember az életemben. Csak hát, nem tehetek róla, tényleg mindig kényszert érzek arra, hogy kiszakítsam kicsit ebből a közegből, sokszor olyan érzésem van, hogy szinte eggyé vált már az étteremmel. Minimum havonta egyszer azért igyekszem elrabolni kicsit, de türelmes szoktam lenni, azért van, hogy megvárom, magától legyen igénye rá, de hát... azért szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor  történt ilyesmi. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé tartanám jó barátnak, isten ments, egyszerűen csak megszoktam, hogy vele nem olyan egyszerű futó találkozásoknál hosszadalmasabbakat összehozni. Azért sokszor beszélünk telefonon vagy váltunk üzeneteket. A barátság nem attól válik igazivá, hogy folyton egymás szájában lógunk.
- Hoztam némi hangulatfokozót.
Emeltem meg a kezemben a pálinkás üveget, bár esetemben inkább a másik oldalam az, aki ilyesmire vágyik, és inkább hajlamos a züllésre, de ami azt illeti, olykor nekem is jól esett némi lazítás. Nem volt azért gyakori, tudtam, hogy helyettem rendesen felönt a garatra a lelkemen velem osztozó, éppen ezért igyekeztem tisztább életet élni, hogy ellensúlyozzam. A kivételek természtesen erősítik a szabályt.
Nem voltam fáradt, sőt, egészen fel voltam pörögve, fűtött a lelkesedés, és alig vártam, hogy nyugiban legyünk.
- Szóval, a kérdés csak az, hogy jössz magadtól, vagy raboljalak el?
Nevetve kérdeztem, nyilvánvalóan sosem bántanám, de némi lökést óhajtottam adni az események folyásának, azaz szerettem volna elindulni. Ideje volt mára letennie a seprűt, itt mindig rend van egyébként is, már szerintem, de nyilván ő azért tudna velem vitatkozni ennek kapcsán. Átérzem, a virágboltomban azért szintúgy jobban esik a lelkemnek, ha minden tökéletes, és sehol nem árválkodik egy kósza elhullott virágszirom, levél, konfettimaradvány, vagy bármi egyéb. Rend a lelke mindennek, én is ezt vallom, ez tény.

szószám ● Tiana  
kredit